Ramsey Skóciában is sérülésekkel küszködik

ramsey_aaron_rangers_mezben_meccsen.jpgA bianconero szurkolók egy része bizonyosan figyelemmel követi a klubtól télen kölcsönben távozó játékosokat, így például Dejan Kuluševski jó szereplését a Tottenham Hotspur mezében, aki a Leeds ellen is gólt szerzett Antonio Conte csapatában.

Miközben a svéd válogatott kapcsán egyre több a pozitív jel, egy másik kölcsönjátékos, Aaron Ramsey kapcsán már lényegesen kevesebb pozitívumról lehet beszámolni.

Amióta a Glasgow Rangers keretéhez csatlakozott januárban, Aaron Ramsey mindössze négy tétmeccsen szerepelt a klub mezében.

Egyszer volt kezdő, egy órát játszott az SFA kupában az Annan Athletic elleni idegenbeli győzelem során, a 3-0-ra zárult meccsen február 12-én egy gólpasszt jegyzett.

Ezen kívül a Hearts ellen február 6-án 14 percet kapott, a Hibernian ellen negyedórát február 9-én, illetve 4 percet a Borussia Dortmund elleni idegenbeli EL-mérkőzésen, amelyen február 17-én 4-2-re győzedelmeskedett a skót csapat.

Aaron Ramsey az elmúlt három tétmeccsen a keretben sem szerepelt sérülések miatt, így a 31 éves futballista folytatja a torinói sort, hiszen a Juventusnál 2019 júliusától egészen 2022 januárjáig mindössze 70 tétmeccsen tudott pályára lépni, a többit sérülésre hivatkozva kihagyni kényszerült.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr417767822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak Csucsu 2022.02.28. 07:35:12

Olyan mint a Dzsudzsák pár éve. Neki már a válogatott a klubcsapata xD

dferi90 2022.02.28. 08:01:41

Hú ne,most meglepődtem.

venember83 2022.02.28. 08:15:40

@dferi90: szerintem ugyanilyen szintű meglepetést fog kiváltani a nyári visszaküldése is. A lejárt szavatosságú termék a kutyának sem kell.

2022.02.28. 09:18:05

Vissza a feladónak. De azt azért sejteni is lehetett, hogy nem a Rangers fogja majd kivásárolni őt, ezzel átvállalva a teljes 7 milliós bérét. Gondolom most is legalább 70%-át mi álljuk a fizetésének... Ami rosszabb hír, hogy ha a Rangersben sem tud lejátszani 2 jó meccset, akkor még annyi érdeklődés sem lesz iránta, mint eddig.

venember83 2022.02.28. 09:27:46

@Pjanista: előbb-utóbb hátha rájön, hogy ő nem élcsapatba való. Bár attól még mindig ki fogja használni a torinói szerződése előnyeit.

2022.02.28. 09:32:06

Milyen "jó" lesz még egy évet nézegetni a J medicalban. Ki kéne kötni a szerződésekben, hogy x mennyiségű meccshiány után, csak táppénzt kap a játékos. Azért ez nem megy, hogy nem focizik valaki hónapokig, de a csillagászati fizuját úgy is megkapja. A való életben sem így van. Érdekeltté kéne tenni a játékosokat, hogy focizzanak és ne menjenek minden szarral gyenguszra. Ilyen ingyenélő, senkiházit, mint ez a remzi még nem bszott a világ. Nyugodtan kijelenthető, hogy a Juve valaha volt legrosszabb igazolása.

Rocky80 2022.02.28. 09:38:14

A legjobb az lenne ha visszavonulna végre.

JeetTrader 2022.02.28. 10:23:43

@Rocky80: nem fog. a lábadozón is megkapja a lóvét. max ha lejár a szerződése...:(

...de tény, be kéne látnia és visszavonulni. Csak összefocizott egy kis sóra valót magának...

Attilio79 2022.02.28. 10:37:59

Kulu fiatal, van még benne bőven üres km, ugyanez viszont nem mondható el Ramseyről, aki jövőre újra a mi keretünk szolgálatáb áll.
(Nem is baj, itt a blogon többektől olvashattuk, hogy viszontlátnák Rabiot helyett... Remélem örülnek)

karesssz 2022.02.28. 11:47:20

Lesz még hozzá közünk ha letelik a kölcsön? Vagy addigra lejár a szerződése is?

Marvin88 2022.02.28. 12:09:42

@MGB75: Diego, Felipe Melo, Anelka, Bendtner, stb. Volt azért választék rendesen. :-)

venember83 2022.02.28. 12:27:51

@karesssz: '23 nyaráig érvényes a szerződése.

2022.02.28. 12:56:35

@Marvin88: De ilyen, aki szinte folyamatosan sérült, nem nagyon.

GabeTR 2022.02.28. 13:52:36

Azok a borzasztó skót edzésmódszerek...

supertrezi 2022.02.28. 14:39:38

A lényeg, hogy úgy-ahogy egyelőre megszabadultunk tőle. Akkor tulajdonképpen gyakorlatilag egyetlenegy meccsen játszott számottevő időt, a többi említésre se méltó. A legszebb az lesz, ha majd onnét is vígan megy a válogatotthoz és szerzi a gólokat, visszatérve meg befekszik az lábadozóra ismét. :)

supertrezi 2022.02.28. 14:42:00

@MGB75: Jó pár éve azt hittem, Amaurinál egyetlen Juve-játékost nem fogok jobban utálni. Tévedtem.

Gaben Smith 2022.02.28. 15:31:47

@venember83: sztem Ő ezt pontosan tudja,eppen ezert probal meg penzt szerezni es ugy tekint a jelenlegi kontraktusara mint az utolso nagy szerzodese amivel kereshet. Ezert sem zavarja mi tortenik a palyafutasaval.

Jozeph Pelikahn 2022.02.28. 21:59:33

Azért lássuk be, sérülten hasznosabb volt, mint a pályán!

nortu30 2022.03.01. 00:45:33

@Marvin88: Ugye Diego-t ebben a listában Te sem gondolod komolyan? Hajtós, csupaszív player volt, aki rosszkor, pont egy sz@r csapatba érkezett. Tőle várták a megváltást, amit nyilván nem tudott teljesíteni. Aki látta játszani, tudja miről beszélek.

Lanzafame 2022.03.01. 09:52:02

@nortu30: Del Neri rögeszmés 4-4-2-jébe nem fért be, neki vonalszélsők kellettek (Krasic). Ne is menjünk bele, nagyon elszomorító. Szerencsétlen Diegónak utána már nem is nagyon volt felfelé.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása