Vlahović: „Nem vagyok elégedett, hiszen nem nyertünk”

vlahovic_dusan_mckennie-vel_golorom_villarreal_ellen.jpegDušan Vlahović első BL-találkozóján betalált, ám a meccset követően mégsem lehetett teljesen elégedett, hiszen a csapat 1-1-es döntetlennel zárta a spanyol kiruccanást, így pedig nagyon nehéz torinói meccs vár az egyre csak fogyatkozó keretű Öreg Hölgyre a Villarreal ellen.

„Egy álmom valósult meg azzal, hogy a Juventusnál futballozhatok, de nem vagyok boldog, mert nem nyertünk, pedig ma nagyon akartuk a győzelmet. Nem történt meg, most ideje továbblépni” - értékelt a szerb csatár a Mediaset számára.

„Szerintem azt valósítottuk meg, amit előkészítettünk az öltözőben, de persze sok minden múlik az ellenfélen. Gratulálnunk kell a Villarrealnak a teljesítményért, mi próbáltuk ott folytatni, ahol kezdtük a meccset.

Személy szerint én már el is felejtettem ezt a meccset, most már a következővel kell foglalkoznunk.”

A csatár a gólját követően kezével egy beszélő szájat imitált, ez a kritikusainak szólt?

„Nem tudom, miért próbálnak az emberek mindig ellentéteket gerjeszteni. Nem olvasom az újságokat, én csak azzal foglalkozok, hogy napróál napra fejlődjek, s közben két lábbal a földön járjak.

Nem a kritikusoknak szólt, ezt a gesztust a családom egyik tagjának címeztem, ennyi a történet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8117750334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2022.02.23. 06:25:10

Leggyorsabb Juve-gólok a BL-ben:
[20 mp] Del Piero, 1997 (a Manchester United ellen)
[33 mp] Vlahović, 2022 (a Villarreal ellen)
[74 mp] Higuaín, 2018 (a Tottenham ellen)
[77 mp] Mandžukić, 2018 (a Real Madrid ellen)

Viszont Vlaho gólja a leggyorsabb a kezdőként első BL-meccsen szerzett gólok között, megelőzte Andreas Möllert, aki 37 mp alatt talált be. Csereként volt gyorsabb gól, Konopjanka a Sevilla mezében a becserélését követő 20. másodpercben szerezte a gólját.

2022.02.23. 10:20:02

Ez a különbség közte és Allegri közt. Ő nem elégedett, mert nem nyertünk. Allegri meg eleve az 1 pontért ment. Mondhat akármit.

Mark Szabo 2022.02.23. 13:41:15

Danilo passza után látszik hogy mire kevés ez az ember, viszont ha nem kap jó labdákat, nincs aki kiszolgálja nem fog majd teljes fényében tündökölni

alexGicamo 2022.02.23. 18:08:42

Roppant szimpatikus fiatalember ! A mester tanulhatna tőle mentalitást ! Mondjuk azt, hogy a focit gólra játszák, igenis támadni kell ÉS győzni ! Nem elfogadható a döntetlen szeretett csapatunktól ! Elegem van a kifogásokból !
Gratula, Dusan ! Csak így tovább !

Dzsákkeríni 2022.02.24. 10:24:23

Majd idővel megtanulod, hogy jó eredmény a döntetlen!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása