A Villarreal elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja.jpgA Juventus hazája bajnokságában harcban van azon helyezésekért, amelyek biztosítják helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, de kedd este a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjében szerepel. Az ellenfél a Villarreal lesz, amely hazai pályán fogadja a zebramezes csapatot.

A keretből eddig is hiányzó Federico Chiesa, Giorgio Chiellini és Federico Bernardeschi mellé most feliratkozott Daniele Rugani és Paulo Dybala is, akik kihagyni kényszerülnek a Villarreal elleni mérkőzést, azonban visszatérhetett Leonardo Bonucci, s a csapattal tartott az ifjú Matías Soulé is. 

A Villarreal útja a G-jelű csoportból indult, s a spanyol csapat a Manchester United mögött második helyen végezve, az Atalanta és a Young Boys csapatait megelőzve, másodikként lépett tovább a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába.

A mérkőzés játékvezetője a német Daniel Siebert lesz.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést az Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, PinsoglioPerin

Védők: De Sciglio, de Ligt, Danilo, Cuadrado, Alex Sandro, Pellegrini, Bonucci

Középpályások: Arthur, McKennie, Rabiot, Locatelli, Zakaria

Támadók: Vlahović, Morata, Kean, Soulé

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7617712430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peti78 2022.02.22. 18:31:47

Hatalmas győzelem lesz
Vlahovic hatalmasat játszik és 1-4re nyerünk

alexGicamo 2022.02.22. 19:49:39

@peti78: Bárcsak !
Fino alla fine !

Apuleius 2022.02.22. 19:58:49

Juventus: Szczesny; De Sciglio, Danilo, De Ligt, Alex Sandro; Cuadrado, Locatelli, McKennie, Rabiot; Morata, Vlahovic

2022.02.22. 20:11:06

Mennyire kellene most egy Chiesa...

Patricco 2022.02.22. 20:13:16

Ez a középpálya, szetvisz....fasznak igazoltuk Zakariást, ha csak toporgunk egy helyben ezekkel a f@szokkal, édes istenem....hasonló jatekkepre számítok mint a városi rivális ellen

Dybala2379 2022.02.22. 20:15:38

A halvérű 0 harciassággal megáldott Rabiot miért is kell minden meccsen játszatni?..

Jancsi 87 2022.02.22. 20:17:05

Forza Juve!!! Gyerünk srácok előre !!!!!! Győzelem!!!!!!

Del Pybala 2022.02.22. 20:25:46

Siralmas ez a csapat :D nem is tudom hogy jutottunk egyaltalan tovabb a csoportbol...

BellaDona 2022.02.22. 20:27:25

@Dybala2379: Rabiot a Mester új kedvence, Khedira No2.

JeetTrader 2022.02.22. 20:33:30

442-ben kezd mind a két csapat? Akkor nem lesz nagy tűzijáték...

lezer94 2022.02.22. 20:34:27

Linket valaki tudna küldeni?

nortu30 2022.02.22. 20:43:43

Üdv! Sajnos bőven tartanunk kell ezektől az úgymond kisebb(?) spanyol csapatoktól, de papíron talán még mi vagyunk az esélyesebbek :)

James Zabiela 2022.02.22. 20:44:47

Idegenben jó az X felfogás!

Magyar Közöny 2022.02.22. 20:45:18

Sajnos ugyanarra a szenvedésre számítok, mont az utóbbi 2 évben. Egy középszer csapat ellen nyilván nem lenne jó kizúgni, viszont a nyolcban félő, hogy megég a csapat.

Magyar Közöny 2022.02.22. 20:47:08

@nortu30: sajnos papíron sem. A fogadóirodák is a Villareal győzelemre fizetnek kevesebbet.

Hudakdomi 2022.02.22. 20:50:54

@peti78: bárcsak fino alla fine!!

2022.02.22. 20:56:14

Az a jó, a sérültben, hogy lehet majd mire fogni, ha bukjuk a 16-ot. :D
Bezzeg, ha mindenki ép lett volna, tuti szétcsapjuk őket!
Egyébként meg Forza!

JuveMI 2022.02.22. 20:56:57

Jó estét... jó izgulást/kárálást mindenkinek!:)
Ezt ma valami csoda folytán behúzzuk!
Vlahovic 1/1-es BL mutatóval nyit....

BellaDona 2022.02.22. 20:57:23

Ijesztő ez a sok sárga zászló.

2022.02.22. 20:58:07

A kommentátor szerint is Allegri szavaival élve, az első meccsen a döntetlen teljesen rendben lenne. Tehát az X-re megyünk. Biztos izgalmas meccs lesz... Csak, nehogy kiszopjunk az X-re játszás miatt.

2022.02.22. 21:02:10

Ez kész!!!!!! :DDDDD

Mark Szabo 2022.02.22. 21:03:06

Megérte nekünk? Van még kérdés? :-D Grande Vlaho

Gaben Smith 2022.02.22. 21:03:16

Ez katartikus volt reg orultem ennyire golnal ;)

2022.02.22. 21:03:20

Ez az ember aranyat ér!!!! Élete első bl meccsén!!!
Ettől függetlenül nagyon nem jók ezek a korai gólok.

Rikster91 2022.02.22. 21:03:27

Beszarás, óriási kezdés. FORZA JUVE!!!!

JuveMI 2022.02.22. 21:04:33

Vlahovic egyetlen percet sem játszott a BL-ben gól nélkül:))))

babo0410 2022.02.22. 21:04:35

Ennyíi! Vlahovic! Remélem Allegri nem akar erre az 1-0-ra mostantól ráülni, mert akkor ki is kapunk.

steven.h 2022.02.22. 21:05:53

Ez egyébként akárhogy nézem 5-3-2-es felállás és nem 4-4-2. Meglátjuk mi sül ki belőle.

Mindenesetre Grande Vlaho, még 2-t

Del Pybala 2022.02.22. 21:05:54

Most meg johet a catenaccio

babo0410 2022.02.22. 21:13:33

Azért nem semmi, hogy szereztünk egy gólt, és azóta semmit nem csinálunk, szinte a labda sincs nálunk. Ez így gyenge. Ettől féltem. Ki akarjuk bekkelni az 1-0-t

2022.02.22. 21:13:57

Bazz. Ezt már bent láttam a kapunkban...

2022.02.22. 21:15:57

@babo0410: ja. Kezdjük a hátra passzolgatás/hátul passzolgatós kombót és szépen magunra húzzuk a villát.

giorgio007 2022.02.22. 21:16:56

Nem értem. Nem gyakoroljuk edzésen, hogyan kell nyomás alatt kihozni a labdát? Vagy direkt csináljuk ezt a bekkelést?

JuveMI 2022.02.22. 21:17:38

Értem én, hogy a nemzetközi antifutball szövetség elnöki széke üresen tátong.... de ez így kezd egy Villarreal-Ferencváro "derbyre" hasonlítani...

James Zabiela 2022.02.22. 21:17:42

Nem volna rossz egy kicsit labdát tartani!Mert sok közünk nincs a meccshez!

2022.02.22. 21:18:01

Ha így folytatjuk, csak idő kérdése az egyenlítés.

2022.02.22. 21:21:08

Ahogy Rabiot kocog vissza, miközben a helyén viszik a labdát...

2022.02.22. 21:23:30

Az a gáz, hogy még a saját térfelünkön sem támadunk le, hanem nézzük, ahogy csalja a métereket a villa a kapunk felé és asszisztálunk a támadásaikhoz. Egyszerűen nem értem, miért nem tudjuk folyamatosan letámadni őket, mi miért nem tudunk nyomás alatt tartani más csapatot? Tipikus Allegri meccs sajnos. Rúgtunk egy gólt és azóta csücsülünk rajta, míg jön a bosszú.

giorgio007 2022.02.22. 21:28:21

Szegény Loca az EB óta nem találja a kaput :D

Juvebest 2022.02.22. 21:28:44

A kezdés bomba volt de azóta sajnos nincs nálunk a labda. Ez a gól nagyon fontos volt de nem szabad ráülni az errdményre mert egy jópárszor szívtunk belőle

babo0410 2022.02.22. 21:28:53

@MGB75: És volt összesen 1 kapura lövésünk, és ezzel akarunk nyerni. Ha ma véletlen nyerünk 1-0-ra, figyeld meg a visszavágón eleve végig bekkelni fogunk. Majd ha kapunk egy gólt, talán elkezdünk kapkodni.

steven.h 2022.02.22. 21:33:25

Nyilván nem lenne jó gólt kapni, meg lőni kellene még minimum 1-et, de inkább 2-t, viszont nem mondanám, hogy azért teljesen elégedetlen lennék, mert látszódik hogy mit akarunk, csak baromi kevésszer csináljuk meg és ez a baj és ennek része, hogy próbáljuk a Villarealt kintebb hozni.

A középpályát Locatelli próbálja minél előbb átjátszani és az egyébként lassú, de eléggé fent játszó Raul Albiol mögé próbálnánk játszani, de nagyon kevés a kísérlet, ha meg a Villareal vissza tud állni, akkor nagyon statikusak vagyunk.

2022.02.22. 21:35:11

Morata bammeg! 10m-ről az égbe...

Juvebest 2022.02.22. 21:35:49

Ebben a Morata lövésben több volt. De továbbra is a tűzzel.játszunk és vannak hajmeresztő passzok hátul

BigP86 2022.02.22. 21:37:20

Vlaho nekem valahogy a regi Juve ikonok feelingjet hozta vissza.. reg dobogtatta meg a szivem igy egy jatekos (csak semmi bu*ulas! :D).
A gol utan nagyon rank jottek es szerencsenk volt h megusztuk. Azota stabilizaltuk magunkat, de a kozeppalya eleg gyenge ismet sajnos. Akik ma nagyon extrak: Vlaho, Danilo, Cuad, Mck. Hozzak a stabilat: Sandro, Rabiot, MdL. Viszon akik kilognak lefele sztem: DS, Loca, Morata.

Gaben Smith 2022.02.22. 21:40:45

DS-tol csak nekem hullik a hajam? Botranyosan gyenge nemzetkozi szinten meg olaszba csak csak…

Juvebest 2022.02.22. 21:43:01

@Gaben Smith: Chukwuedze megforgatta egy párszor

Mark Szabo 2022.02.22. 21:49:16

Azt a helyzetet be kellet volna lőnie Moratanak...ezen a szinten ez nagyon kevés! 0:2 lehetne simán

steven.h 2022.02.22. 21:49:57

@Gaben Smith: Jelenleg nincs jobb, de a végére talán kicsit összekapta magát. Nem biztos hogy egyébként azzal sokkal jobban járunk, ha Bonucci beáll, viszont Rabiot helyett szerintem jöhetne Zakaria. McK nem rossz, Locatelli pedig nem látványos, de nagyon pontos és jó passzai vannak.

JeetTrader 2022.02.22. 21:55:24

Ne fosson senki, jó ez! Remélem Allegri a hétvégi matekoran megtanultakat a jövőben is hajlandó lesz alkalmazni. Értsd nem 3 kpval állunk fel hanem 5el...

Sok üres területet hagynak a spanyolok ahova rendszeresen jatszuk be a labdát. Sztem rúgunk meg egyet.
Védekezés koncentrált, területek jellemzően zárva, biztosítás van. Ezt a jatekot tartva nem félek...

Vlaho meg Alex magasságban a BLben szerzett leggyorsabb gól tekintetében.

FORZA JUVE!

Leram7 2022.02.22. 21:55:25

Szenzációs kezdés, gyakorlatilag 1-0-al indult a meccs.

Viszont nekem több játékos teljesítménye is óriási csalódás.
Cuadradot nem értem miért nem 1v1-ezik, nagyon gyengén játszik. 3 védőnél Cuadnak ennél jobban kéne támadnia, futnia, kontárznia.
McKennie, szokásos pontatlansága látszik megint.
Morata támadásban ma is a rosszabbik énjét mutta az első félidőben.

A középpályánk közepesen játszik, de szerencsére a villareal kpja se valami acélos.

Hátul többé kevésbé megoldjuk, de azért volt 2-3 bizonytalanság.

Ennél több kell, nem szabad védekezni, rúgni kell még 1 gólt.

peti78 2022.02.22. 21:56:09

Várjunk egy kicsit
4 alapember hiányzik
Max 2 cserénk van
Egy új felállásban játszunk... kényszerüségből
Vezetünk ez a lényeg
Ja és nyerni fogunk és továbbjutunk...

Gaben Smith 2022.02.22. 21:57:00

@JeetTrader: golt szerintem se kapunk ma a kerdes rugunk e meg egyet, magyarra forditva Vlahovic huz e valami zsenialisat mert mas nincs

Apuleius 2022.02.22. 21:57:20

Ez a Vlahovic valami elképesztő! A gólja egyébként rekord, soha sem talált még be ennyire gyorsan egy a BL-ben debütáló játékos.

BellaDona 2022.02.22. 21:59:51

Jól látom h locsolták a pályát? Minek kell ez?

peti78 2022.02.22. 22:01:06

@Apuleius: ilyen egy csatár...
Jó végre juve mezben látni

Juventino86 2022.02.22. 22:02:47

A 3-5-2 jól áll a csapatnak. Elég defenzívek vagyunk, de az eredmény jó, és csak ez számít. Forza!

DelPiero2 2022.02.22. 22:02:55

Továbbra sem világos, mikor ígéretes támadást indítunk, miért kell a hátra passz, miért nem lehet folytatni a támadást?

2022.02.22. 22:03:30

Na, akkor Vlaho rekorder lett.

Mark Szabo 2022.02.22. 22:03:54

Azt a helyzetet be kellet volna lőnie Moratanak...ezen a szinten ez nagyon kevés! 0:2 lehetne simán

Mark Szabo 2022.02.22. 22:05:09

Locatellinek mik ezek a rossz passzai meccsek ota? Nem értem

JuveMI 2022.02.22. 22:07:02

Ez a Spanyol védelem kib'szott lassú... ha kapnának egy rendes nyomást eldőlhetne a továbbjutás.

2022.02.22. 22:07:15

Egyértelmű, hogy ezzel az 532-vel alapvetően védjük az eredményt.

steven.h 2022.02.22. 22:11:22

Van még kérdés de Ligt-tel kapcsolatban?! Elképesztő amit játszik meccsek óta.

JuveMI 2022.02.22. 22:12:01

@steven.h: Eddig a meccs legjobbja!

ZED! 2022.02.22. 22:12:55

Annyira védekezünk, hogy a végén beszopjuk... Majd nézzétek meg.

Gabueroo 2022.02.22. 22:14:25

Locatelli kurva szar... Mr hatrapassz johetne a helyere Zakaria

2022.02.22. 22:14:27

Hülyét kapok ezektől az állandó hátra passzoktól.

Del Pybala 2022.02.22. 22:14:57

Az ellenfel 16osarol a kozephatvedunkhoz kerul a labda... ezt a szarhazi stilust kene kiirtani a csapatbol

JuveMI 2022.02.22. 22:16:50

Mister! Ha ezt a meccset nem nyerjük meg 3:0-ra.... azt csak magadnak "köszönheted"!

2022.02.22. 22:17:15

Vlahon kívül senki nem bírja eltalálni a kaput. Mindenki fleqrja az égbe.

Juventino86 2022.02.22. 22:19:19

Locatelli alibizik és még hülye is. Jöhetne Zakaria.

nortu30 2022.02.22. 22:20:27

@MGB75: Ez a névjegyünk. Sajnos.

ZED! 2022.02.22. 22:21:18

@Juventino86: Te melyik meccset nézed, megint Loca a legértékesebb a KP-n..

Mark Szabo 2022.02.22. 22:21:46

Jó, Locatellit hozzuk le, de most!

Hudakdomi 2022.02.22. 22:23:26

De sciglio elkepesztoen botranyul játszik amit művel a gyerek ekepeszto és ha így folytatjuk de scigliorol kapjuk a gólt

2022.02.22. 22:23:48

Ennyi! Megérdemeltük.

Gabueroo 2022.02.22. 22:23:48

Ezt a szarakodast te amit csinaltunk...

Jack Bauer 24 2022.02.22. 22:23:59

De Scilio-nak nem szóltak hogy nem a tartalékokkal játszanak barátságos meccset?

ZED! 2022.02.22. 22:24:19

@ZED!: Nem megmondtam...
Beszari pöcs Allergi!( Bocsánat)

Mark Szabo 2022.02.22. 22:24:46

Ott van, ez benne is volt, DS, Loca és Morata nagyon lehúzzák a csapatot....

JuveMI 2022.02.22. 22:24:46

Az antifutball megbosszulta magát... 0:3 helyett 1:1

Apuleius 2022.02.22. 22:24:57

Mi lószart csinált a védelem?

James Zabiela 2022.02.22. 22:25:01

Ez jó amatőr volt!De meg is érdemeltünk!

Gaben Smith 2022.02.22. 22:25:02

DS szornyu nem tud passzolni se vedekezni sot semmit annyira pontatlan es erolkodes szagu allandoan a jatekounk hogy rossz nezni. Nincs benne semmi konnyeddseg mintha ez a foci egy nagy szenvedes lenne pedig nem az. Allegri takarodj.

Juvebest 2022.02.22. 22:25:17

Komolyan Allegri mikor felejti már el jogy 1 -0 vezetés utan ne álljunk vissza a saját 16 sunkra.

Gabueroo 2022.02.22. 22:25:19

Ennyi eladott labdat

Hudakdomi 2022.02.22. 22:25:28

De sciglio állt mint egy f@sz a gólnál idióta

steven.h 2022.02.22. 22:25:36

Azért amiből indult a támadás azt megmutathatták volna, mert Albiol egyértelműen utazik Vlahovicra és szerintem nem dobta magát a szerb.

giorgio007 2022.02.22. 22:25:46

Alapvetően innen ki fogunk kapni. Na sebaj.

Jack Bauer 24 2022.02.22. 22:25:50

mondjuk az is érdekes, hogy a gól előtt 3 Juve védő fogott 1 Villareal támadót :(

Del Pybala 2022.02.22. 22:25:59

Koszonjuk retardalt rabiot...

BigP86 2022.02.22. 22:26:01

Rabiot vilagtalan fa*zfeje miutan lemarad az embererol 2 meterrel… priceless.

2022.02.22. 22:26:21

Büdös balfasz Rabiot

Gaben Smith 2022.02.22. 22:26:36

Amig itt van Allegri nem kell semmit sem varni a csapatunktol egy nyomorult kozepszer az egesz egy nyomorult iparos kiscsapat vagyunk de meg annak se jok mert allandoan leutkoznek es lenyomnak minket fizikailag

2022.02.22. 22:26:38

Csak idő kérdése volt. Alapvetően jól védekeztünk, de képtelenek vagyunk kihozni a labdát. Ez a vége. Beszopunk még1et és mehetünk a levesbe.

Gabueroo 2022.02.22. 22:26:46

Allegri megin nem cserel??

Jack Bauer 24 2022.02.22. 22:26:49

@steven.h: jah. vagy 2-3 eset is volt, amikor odébb tette nem is a legfinomabban. Csak nehogy lerúgja Vlahovicot.

babo0410 2022.02.22. 22:27:01

Kimegyek egy pillanatra és 1-1? Allegri taktikai zsenije. Minek játszanmi, ha vezetünk nem? Nem kellett volna a 2. gólt előbb belőni? Komolyan a játékunk olyan, mint egy kis csapatnak.

Attilio79 2022.02.22. 22:27:38

Sziasztok, csak most kapcsolódtam be. Ki a belső bal védőnk ma?

Azzaro10 2022.02.22. 22:28:13

Nem akarok bírózni mert ez a gól érett. Viszont a villarealnal visszafújja a faltot úgy hogy már tovább intett nálunk semmi. Vlahovicot agyonrúgjak, szintúgy semmi. Akkor ezek után remélem de lighték kirúgják a pályáról is az ellenfelet és ugyanígy semmit sem fog fújni ez a paraszt.

Tony. 2022.02.22. 22:28:18

Allegri egyáltalán nem akar focizni, ez elszomoritó. Kicsit bátrabb focival simán hozni lehetne meccset, hátul nem túl acélos a Villarreal

BigP86 2022.02.22. 22:28:38

Na megjott a megvalto gol es golpassz kiraly Arturkiraly…

Jack Bauer 24 2022.02.22. 22:29:30

@BigP86: :)
Ad egy gólpasszt és bevarr egy távoli 30m-es lövést :)

Rikoo 2022.02.22. 22:30:01

Azért hihetetlen, hogy hosszú évek óta ugyanazokkal a problémákkal küszködünk a középpályán és még mindig nincs semmi pozitív változás.

Del Pybala 2022.02.22. 22:30:10

Rabiot marad??? minek kell tortennie hogy elkuldjek ezt a kopasz nyomorekot a padrol?

Mark Szabo 2022.02.22. 22:30:13

Ezt már fájdalmas nézni....

Azzaro10 2022.02.22. 22:30:30

Na pont erről beszéltem, röhej.

Gabueroo 2022.02.22. 22:31:38

Meg a vegen kiallitjak

2022.02.22. 22:31:44

Végülis megvan Allegri kívánsága. Jó ez az X. Ha kihúzzuk...

ZED! 2022.02.22. 22:31:54

@BigP86: Zakariást nem várd, mert ő esetleg támadna is...

Attilio79 2022.02.22. 22:31:58

Rabiot minek vsn a pályán? Vicc... Most kell lekapni!

BigP86 2022.02.22. 22:31:59

Na mama kedvence segit nekunk meg azzal is h kiallitja magat. Idiota

Jancsi 87 2022.02.22. 22:32:24

Ezt megúszta a francia, hogy nem szórták ki a picsbe

Juventino86 2022.02.22. 22:32:31

Rabiot konkrétan szellemi fogyatékos.

2022.02.22. 22:32:53

Kár, nézhetjük a visszavágón is ezt a szerencsétlent.

Gabueroo 2022.02.22. 22:33:11

Zakariat minek vettuk? Ha ezeket a botlabuakat hasznalja

Shaky79 2022.02.22. 22:33:16

Nyomasztó ahogy benyom minket egy villareal a kapunktól 25 méterre! Egyáltalán nem tudunk passzolni, max hátul, aztán picsán rugjuk a labdát...talán Arthur labdabiztossága kicsit segíthet ezen

JeetTrader 2022.02.22. 22:34:00

Én csak azt nem értem h miért nem Zakaria játszik Rabiot helyett...ha nem aludt volna be akkor...

Sajna nem tart ott a csapat h buszt parkoltassunk...

Sztem elkapható lett vna a grabanca a spanyoloknak az első félidőben...miért nem 2-0 után parkoltatunk...??

BigP86 2022.02.22. 22:34:11

Egyertelmuen kellene a stabilitas es a fizikum a kozeppalyara erre ez a hulye allegri behozza az impotens torpe arturt zakaria helyett. Nulla amit meccsel ma a kopasz.

Juvebest 2022.02.22. 22:34:27

Pedig az igazság az hogy a Villareal sem egy nagy durr lassan körülményesen passzolgatnak mi meg asszisztálunk hozzá Chukhiedzében van sebesség, Parajonak meg van esze a focihoz. Hogy miért nem játszunk tóbbet Albiolra aki 36 éves és nem egy villám az meg talány

nortu30 2022.02.22. 22:34:27

Gyerekek, így ki fogunk kapni. Manapság a BL-ben ezzel az impotens, bunkerfocival nem lehet eredményes egy csapat.

James Zabiela 2022.02.22. 22:34:30

Rossz nézni ezt komolyan!

ZED! 2022.02.22. 22:34:41

@ZED!: Ezt nyomorék Allegrit ha nem küldik el a picsába a szezon végén, akkor nagy jövőt nem jósolok a csapat sikereinek..

Jancsi 87 2022.02.22. 22:35:51

Nem értem én sem Allegrit, hogy miért a törpét hozza be a verőlegény helyett.. Érthetetlen

JuveMI 2022.02.22. 22:36:42

Kurva nagy szégyen, hogy egy ilyen fostalicska, hulladék csapat ellen nem merjük felvállalni a győzelembe vezető játékot! Ez nagyon nem méltó a tradíciókhoz!!

Juvebest 2022.02.22. 22:37:54

Remélem Rabbiot barátomat nyáron eltakaritjak innen viheti Paratici ha már a nyakunkra hozta

Rikster91 2022.02.22. 22:37:56

Botrányos edzői ténykedés. Ezt a copfos bohócot képtelen lehozni. Nulla támadójáték ma is és csak igyekszik azért tenni, hogy megnyeressük a meccset a Villarreal-al

Direct_01 2022.02.22. 22:38:13

Ilyen játékkal a Konferencia Ligát se nyernénk meg!!! Mit akarunk, egy Villarreal lemos minket a pályáról! Szégyen, gyalázatos!

James Zabiela 2022.02.22. 22:39:01

Na Meki is off gondolom hónapokra!

BigP86 2022.02.22. 22:39:43

Bmeg szerencsetlen Mck, ez tuti bokaszalag es vege a szezonjanak.. igy is alig volt ertelmes kpalyas, de lassan csak a retardaltak maradnak..

Gabueroo 2022.02.22. 22:40:12

Borzalom szar masodik felido

Del Pybala 2022.02.22. 22:40:22

Sztem allegri beteg...szenilis vagy nemtom...lehet agyverzest kapott...ilyen donteseket hozni...

Attilio79 2022.02.22. 22:41:09

McK nem néz ki jól...
Rabiot helyett lassan bárki játszhatna.

Juvebest 2022.02.22. 22:41:23

Mckennie nem néz ki jól remélem.nem súlyos a sérülése

Del Pybala 2022.02.22. 22:41:30

Rabiot :D:D amig o a kezdoben van nem fogok nezni meccset ezutan...

2022.02.22. 22:42:06

Rossz nézni, amit össze tudunk szerencsétlenkedni a kapunk előtt.

Juvebest 2022.02.22. 22:42:44

Vlahoban benne volt a a 2 gól

Gabueroo 2022.02.22. 22:43:02

Ki ez a b*zi birooooo??????

steven.h 2022.02.22. 22:43:17

@JeetTrader: Én azt nem értem, hogy miért állandóan Locatellit szivatja Allegri azzal, hogy 2 ember helyett védekezik a középpályán és akkor csodálkozunk, hogy 60 perc után kettő jót nem tud passzolni.

Az meg hogy Rabiot még mindig pályán lehet egészen érthetetlen, Khedira nem volt ennyire idegesítő...

A Sporinak meg gratulálok ehhez az ítéletéhez, McK off, pont hiányzott. Rabiot belépője lehet hogy már a narancssárga felső határát súrolta, de az a becsúszás most McK-val szemben meg nem volt szabályos, mint ahogy ezen kívül jó néhány ítelete érdekes (pl fél perccel később visszafújja az előnyszabályt stb), de nagyon bírálni nem akarom, mert igazán hibája nem volt, magunknak köszönhetjük ezt az egészet. Azt meg egyébként kétlem, hogy Allegrinek ez lett volna a terve, szerintem szimplán beszarik a csapat, még mindig nincs meg az a magabiztosság ami régen volt, elszúrjuk a passzokat, kapkodunk.

Apuleius 2022.02.22. 22:43:30

Ezt a Morata-Rabiot párost valahogy Spanyolországban kellene felejteni.

ZED! 2022.02.22. 22:43:57

@Gabueroo: komolyan a lefújást várom a legjobban!

Hudakdomi 2022.02.22. 22:44:19

Rabiot egy fogalmatlan

BigChris 2022.02.22. 22:44:54

Moratat konkrétan nyújtott kézzel lökték el.
Gané bíró

Szincsak 2022.02.22. 22:45:02

Nagyon gyenge meccs, ilyen játékkal nem lesz tovább jutás

nortu30 2022.02.22. 22:45:07

Arcpirító teljesítmény egy ilyen szintű csapat ellen.

Attilio79 2022.02.22. 22:45:14

@Apuleius: Ha ők fenn vannak 2en a pályán az mínusz 1 ember nálunk!

Jancsi 87 2022.02.22. 22:45:20

A bíró totál fogalmatlan

James Zabiela 2022.02.22. 22:45:42

Lassan àt kell nevezni a brigádot Medical Fcnek!Egészen hihetetlen!

Apuleius 2022.02.22. 22:46:10

@Attilio79: Van az mínusz kettő is.

Azzaro10 2022.02.22. 22:47:14

Na ezért nem fog minket soha senki komolyan venni a bl-ben, mert folyamat kiscsapat módjára védekezünk kb bárki ellen.

babo0410 2022.02.22. 22:47:24

Volt összesen 7 kapura lövésünk az egész meccsen. Ciki. Allegri azt mondja BL-t akarunk nyerni, de közben egy Villareal ellen is be van tojva. Akkor mi lesz egy PSG ellen?

Attilio79 2022.02.22. 22:47:55

@Apuleius: Néha meg tudja játszani Morata, de ez a rátekeredés a labdára.... Szélsőnek kevés, mert nem tud beadni, indítani stb. Csatárként meg két éve vergődik. Nem ér egy fillért sem.
Rabiot mentálisan gyenge.

Gabueroo 2022.02.22. 22:48:02

Nagyon elvagyunk faradva pedig penteken jatszottunk...

Apuleius 2022.02.22. 22:49:26

Ez a bíró is valami rettenetes.

BigChris 2022.02.22. 22:49:35

Azt már látjuk, hogy egy valaki nagyon utálja a juvet

ZED! 2022.02.22. 22:52:08

Itt 1 csapat volt aki focizik, az pedig nem a Juve...komolyan szégyellem magam!

Gabueroo 2022.02.22. 22:52:28

Kivancsi vagyok hazai palyan remelem nem szarunk be...

Apuleius 2022.02.22. 22:53:24

A második félidő után aligha bánkódhatunk a döntetlen miatt. Hazai pályán ezt azért illene majd megoldani.

JuveMI 2022.02.22. 22:53:48

89 perc 20 másodpercig semmit sem tettünk a győzelem érdekében. Bekkeltünk... sérültekkel teli védelemmel... egy alsó-középkategóriás fostengeralattjáró ellen, amelyet egy Verona/Fiorentina/Sassuolo 3:0-ra lemosott volna!

Novice_71 2022.02.22. 22:54:24

Remek eredmény idegenben... már hallani vélem...
ez van...

JeetTrader 2022.02.22. 22:54:31

Ettől a szezontól kezdve már nincs az idegenben rúgott gól szabály ugye?

Del Pybala 2022.02.22. 22:55:12

EZ a csapat egy rakas szar mar 4-5 eve...nem is tudom miert idegeskedek

2022.02.22. 22:55:35

Vereséget érdemeltünk volna, de ha ez a zsoldos szar Rabiot kicsit megerőltette volna magát, és nem egész meccsen kocorászott volna, nyerünk. Ennyire még egy Juventus játékost sem rühelltem, mint őt. Ezerszer inkább Ramsey!

Direct_01 2022.02.22. 22:55:58

Házat, kocsit, asszonyt,anyóst fel lehet pakolni a spanyolokra! Mai beszari játékot látva, illetve ezt az Allegri-féle mentalitást.... ez most már nem egy jó party se neki se a Juventusnak. Essenek ki most, ne vegyék el a lehetőséget a Villarreal-tól.

Juventus - Villarreal sima VVVVVV

2022.02.22. 22:56:56

Már várom Allegri nyilatkozatát, hogy milyen jól játszottunk. Különösen Rabiot. Meg mennyire jó nekünk ez az 1 pont, hisz ezért jöttünk. Megvan, amit akartunk...
Vlaho gólján kívül a tóbbit el kell felejteni.

ZED! 2022.02.22. 22:56:57

Ez borzasztó volt, erre valóban kár pocsékolni az embernek az idejét, ilyen egy fos meccset nem láttam több éve...

Pavel1988 2022.02.22. 22:59:02

Az első félidőben úgy tűnt edzőmeccs intenzitással lehozzuk ezt a meccset, ezzel valószínűleg a párharcot is.
Ezzel szemben valami egészen szégyenletes játékot láttam a 2. félidőben. Ilyet egy Empoli mezében sem lehet megtenni amit Allegri kért a játékosoktól, Juve szurkolóként nem is tudom mikor láttam ennyire 0 spiritót.

De Sciglio és Morata mintha a pályán sem lennének, Rabiot is csak arra jó, hogy szaladjon a labda után.
Locatellivel meg nem tudom mi történt de száműzném pár meccsre a csapatból őt is ha lehetne ilyet tenni.
Ezt már semmivel nem lehet megmagyarázni, akkor sem bocsátom meg ha 8 közé kerülünk és benne leszünk a legjobb 4-ben.
Aki meg DS-nek új szerződést ajánl azután, hogy egy labdát nem tud átvenni az ugyanúgy takarodjon el ettől a csapattól.

Il Principino 2022.02.22. 22:59:07

@JuveMI: másra nagyon nem lehetett számítani..Spanyolok jó formában vanknak,mi meg tele sérültekkel,sokan formán kívül.
Chielloval hátul,Chiesaval elől spirito lett volna a pályán!
Sporting sztem könnyebb ellenfél lett volna,de hát újra sorsoltak.

2022.02.22. 22:59:27

Maga lett volna a világ 8. csodája, ha kihúzzuk 1-0al...

Rikster91 2022.02.22. 22:59:33

Nézőcsalogató döntetlent játszottunk egymás 3 jó passzunk is volt es még a félpályát is elértük a labdakihozataloknál. Komolyan a szánalmas is enyhe kifejezés, erre a mai meccsre. Hogy lehet ennyire megcsúfolni a futballt. De hogy legalább azt a p..cs franciát cserélte volna le vagy állították volna ki. Hihetetlen, hogy ilyen teljesítménnyel is végig lehet játszani egy meccset a mai Juventusban.

ZED! 2022.02.22. 22:59:44

@ZED!: Úgy érzem ez nem lessz olyan baráti búcsú Allegritől, mint az előző volt ..

Leram7 2022.02.22. 23:01:48

Nagyon gáz meccs volt. Olyan érzés kapott el, mintha egy közepes csapat játszana egy alsóbb szintűvel. (Mi voltunk az alsóbb szintűek)

Cuadrado, Rabiot, Morata, McKennie, Sciglio nagyon rossz teljesítményt raktak le.
Többiek sem voltak jók.

3 védőnk van, nem értem, hogy Cuadrado miért nem tud a szélen támadólag néha felérni és valamit csinálni.

BL meccsen nem lehet ilyen antifocit bemutatni. Ennél könnyebb meccs a kieséses szakaszban nem létezik, ráadásul 1-0 indultunk kb.

Kár, én nagyon örültem Allegrinek, de ebben már vastagon benne van, nem tudom elhinni, hogy ennyire passzív és visszavont a játékunk.

JeetTrader 2022.02.22. 23:01:51

Nekünk valajaban hátrány ha az első percekben gólt szerzünk...az az érzésem h egy meccset sem nyertünk meg amikor az első 10 percen belul szereztünk gólt manapság...

Amúgy továbbra is verhetonek gondolom a spanyolokat...

Shaky79 2022.02.22. 23:02:19

@BigP86: Ha nem hozta volna be kikapunk! Legalább volt aki lemozog, megtartja a labdát és kipasszolja!!!pfff

JuveMI 2022.02.22. 23:04:04

@Il Principino: Ezt gondolom/remélem viccnek szántad! Ez egy alsó kategóriás csapat, kurva szar védelemmel... 3-at kellet volna vágnunk, így cseresorral is... csak egy kis nyomást kellet volna rájuk helyezni.
Ez a meccs a tavalyi EL döntőre emlékeztetett... ott a MU ugyan ebbe a szarba lépett.

DelPiero2 2022.02.22. 23:04:25

@babo0410: Ezért mondtam hogy a nyeréshez nem elég az, hogy 50-50% a továbbjutási esélyünk a Villareal ellen.

Jancsi 87 2022.02.22. 23:05:55

Én sem értem, hogy egy fos középcsapat ellen így befosni… Allegri totál meghibbant…
Hazai pályán fel kell mosni velük a pályát, de hat hiába ha Allegri beállítja őket buszozni, hogy védjük az eredményt

babo0410 2022.02.22. 23:06:12

Ez iszonyat gyenge volt. Pláne annak tudatában, hogy Allegri állítólag BL-t akar nyerni. Vicc, hogy egy Villareal ellen nem merünk játszani. Mondjuk így igaza van Allegrinek, mikor azt mondja, az első meccsen nem lehet kiharcolni a továbbjutást. Ilyen játékkal tényleg nem. De mondhatja majd, hogy az előny nálunk, hiszen idegenben szereztünk 1 gólt. Van egy olyan érzésem otthon már ennyit se fogunk játszani, maximum ha gólt kapunk. Akkor is majd a 60. percben elkezdünk kapkodni.

DelPiero2 2022.02.22. 23:06:30

@Mark Szabo: Hosszabb távon dől el. Ő tényleg nagyon jó, szó se róla. De ahogy ez a bíró is vezeti a meccset, meredeken emeli a sérülés veszélyét.

ZED! 2022.02.22. 23:08:28

@DelPiero2: Sajnos itt már az van, hogy név alapján hiába vagyunk esélyesebbek, egyáltalán nem vagyok nyugodt lassan egy másod osztályú csapat ellen sem..

Delpiero8 2022.02.22. 23:09:43

Ha esetleg továbbjutunk ebből a párharcból, ennek akkor sincs semmi értelme! Ilyen játékot egy Juventus nem játszhat!!

Shaky79 2022.02.22. 23:11:51

Nem hiszem el, hogy Allegri nem látja be, hogy az anti focija nem lehet jó egy jó csapat rllfn! Mivel kergetjük a labdát, a játékosok mentálisan és fizikálisan is borzalmasan elfáradnak ezért hibáznak nagyokat! Amint hozzánk kerül a labda mintha nem tudnánk, hogy mit csináljunk vele! Én biztos, hogy a 4-3-3-at játszattam volna, középpályán Loca-Arthur-Zakaria, elől pedig Morata-Vlaho-Cuadrado! Védekezésben meg Cuad és Morata visszalép és 5 középpályással védekezünk! Borzalmas volt nézni a második félidőt...

epaska 2022.02.22. 23:11:59

@BigP86: Arthur a legjobb középpályásunk és padozik. Ez a vicc! Meg az amit Allegri focinak csúfol..

steven.h 2022.02.22. 23:14:43

Az első félidővel nem voltam teljesen elégedetlen. Szerintem látszódott mit akarunk, hogy felkészültünk a Villarealból és megvan az elképzelés arra, hogy a gyengeségeiket kihasználjuk. Ha Moratat ma Chiesanak hívják, vagy akár Dybalának akkor 2-0-val megyünk a szünetre, mert a két helyzetét (a nagyobbat főleg) ők beverik és ez sokat számít.

A második félidő viszont elfogadhatatlan, botrány, vállalhatatlan egy Juvétól. Még sorolhatnám tovább, de sokat nem érek vele. Egyszerűen nem tudom, hogy mi történik. Itt egészen biztos hogy valami önbizalmi kérdés van a háttérben, amit nem értem, hogy hogy nem lehetett még megoldani. Ahogy kijöttünk a második félidőre, az egyáltalán nem azt predesztinálta, hogy betoljuk a buszt.
Olyan mintha próbálkoznának a játékosok az elején, mikor kijönnek az öltözőből, nem sikerül gólt szerezni és elbizonytalanodnak és betolják a buszt. Én kicsit kétlem, hogy ezek Allegri ötletei lennének, hacsak tényleg nem hibbant meg, amit kétlek.

Mást nem tudunk tenni mint reménykedni a legjobbakban...még így röviden annyit, hogy bejött a mi nagy CSK-nk és mintha mindenki idegesebb lett volna....

Jozeph Pelikahn 2022.02.22. 23:15:00

Morata esetében továbbra sem értem, hogy miért lett focista!? Tök égő. Különösen neki.

Nem akarom védeni Allegrit, de ha azt látnám, hogy a csapatban kizárólag egy ember képes eltalálni az ellenfél kapuját, hát én is be lennék szarva!

De Sciglio-t 60 percnél le kellett volna hozni, nagyon fáradt és dekoncentrált lett. De ugyanez igaz több játékosra is.

Gaben Smith 2022.02.22. 23:18:22

Amikor egy EMERY!!!!csapat betol a saját kapud elé és csak nyomozod a labdát akkor add fel a reményeid. Allegri mind taktikailag mind a meccs közbeni változtatások terén csőd szintű. Ez mar nem az az Allegri aki volt.Minden elképzelés nélküli támadójáték és a labdás játék pedig tűzzel-vassal ki van irtva a csapatból.

ZED! 2022.02.22. 23:26:03

A focit gólra játsszák! Ezt végre a Sz(t)aredzo is felfoghatná avval a csöpp agyával!!!

Wizzurah 2022.02.22. 23:36:27

Érdekes ez a széljárás. Pár napja még hogy dícsérte itt a többség Morata-t, hogy hu milyen jó a 3 csatár, milyen jó ez a Morata, stb. Most mégsem jó? :D Persze hogy nem, egy rakás szerencsétlenség, a 20 milliót is bűn volt elkölteni a kölcsönvételére. Ha a nagy maxiking marad, biztosra vehetjük, hogy meg is vásároljuk. De remélem a szezon végével eltakarodnak mind a ketten. Azt is remélem, hogy nem lesz egy jó bajnoki után, amikor tud kettőt passzolni vagy ad egy gólpasszt, hogy hu, 433-ba nem is olyan rossz ez a spanyol. Mert az. Egy retek. Az, hogy mindenki alul teljesít önnönmaga tudásához képest, hogy nem tudnak egész meccsen koncentráltak és elszántak lenni, az bizony az edző és a mögötte álló szakmai stáb hibája. Az ő feladatok kihozni a maximumot a játékosokból. Nem védeni akarom őket, de míg amúgy a serie a-ban lehet játszani viszonylag komolyabb meccset úgy 5 csapat ellen, a többi gusztustalan bunkerfoci, addig egy másik bajnokságban, pl. a villarealban 10 csapat ellen játszol kemény meccset. Ez miatt is nehéz felvenni a ritmust, ettől függetlenül ezt a mai villarealt tényleg verni kellett volna vagy 3-1-re kb. Minimális magyarázat nekem a sok sérült, de mindig ez van, az is nevetséges és azt sem hiszem el, hogy az összes porcelánbaba mindig pont a juvéban játszik. Az hogy lehet, hogy a sintérnél pl. van egy erős kezdő, a pad egy rakás szar, nekik is 3-as terhelés van és a szezon alatt egyetlen igazán komoly sérülésük nincs évek óta, nálunk meg meccsenként dől ki valaki....

ZED! 2022.02.22. 23:41:08

Komolyan örülök, hogy Vlaho itt van, de sajnálom is, mert Allegri kezei alatt nem fog soha Haaland szintre jutni...

Hudakdomi 2022.02.22. 23:41:28

Azért remélem hogy szombaton föld alá kerül az empoli ott végre ki lehet harcolni a győzelmet... Ez a villareal kitűnő focit játszik és a real az atletico és a juve se tudta legyozni.. Minden a vissza vagon dől el és remélem mi kerülünk ki győztesként abból a meccsből... Rabiot és de sciglio szörnyű játékot mutatott borzasztó volt nézni óket

Csak Csucsu 2022.02.22. 23:44:49

Hogy kibekkeltük... azért az 1 pont nagyon fontos a párbaj továbbjutása szempontjából. Meccs embere Rabiot vagy Morata

Del Pybala 2022.02.22. 23:51:57

Allegri: "We played well today, especially in the second half." ez a kopasz nyomoronc telleg beteg...

Del Pybala 2022.02.22. 23:53:16

Es Mckenninek valszeg eltort a laba

Csak Csucsu 2022.02.23. 00:00:18

@Del Pybala: Számára ez siker. Hátrány nélkül fogadjuk a sárga tengeralattjárót hazai pályán. Mást nem akart :)

Lanzafame 2022.02.23. 00:12:10

@babo0410: ha 5-4-1-ben rettegve védekezünk a Villareal ellen, felesleges a BL 8-ról álmodozni. A lényeg, hogy a top 4 valahogy meglegyen a bajnokságban. Az a legnagyobb vicc, hogy egyáltalán ott vagyunk idén a BL-ben.

babo0410 2022.02.23. 02:36:50

@Lanzafame: Nem is lesz meg, vagy ha csoda folytán igen, akkor ott nagyon csúnya vége lesz.

venember83 2022.02.23. 06:13:34

Bekapott gólt és emberhátrányt is jelenthetett volna ez a francia ficsúr. Ehhez képest rohadtul elégedettek lehetnek az Öreg Hölgy szurkolói.

2022.02.23. 06:36:54

@babo0410: Nincs nálunk az előny, már nem számít az idegenben lőtt gól.

FeriGjuve 2022.02.23. 11:02:07

@Del Pybala: Ki merem jelenteni,hogy a JUVENTUS FOOTBALL CLUB TÖRTÉNELMÉNEK LEGGYENGÉBB 45 PERCE VOLT A MÁSODIK FÉLIDŐ.

FeriGjuve 2022.02.23. 11:04:56

Előre elnézést kérek,de:
A második félidő a szó fizikai értelmében fájt.
Szégyen vagy sem,de azért szurkoltam,hogy kapjunk ki.
Vlahovic és De Ligt maradhat,az összes többi kivétel nélkül mehet a bús pics*ba ezzel a vigyorgó fasz*kalappal együtt!!!

Meg egyszer elnezést,de tènyleg nem tudom most visszafogni magam.

FeriGjuve 2022.02.23. 11:06:26

@venember83: Hát én azzal lettem volna elégedett ha 5-1-re kikapunk és azonnal menesztik a Jokert.

Primo Dimarzio 2022.02.24. 14:20:40

Uraim!
Végigszaladva a kommenteken ,hát legalja néhány el kell ismerni..
Szeretett csapatunk vereségéért szurkolni , meg hogy játékosunk sérülésének örülni , igazi real féreg dolog nettoban!Ezek nálam nem nagyon férnek bele , lehet háborogni meg méltatlankodni , de ilyen szinten a csapat ellen lenni , egy szurkolónak , nem lenne szabad és ez itt nem a tisztánlátásról szól , mert kúrvára nem láttok tisztán , ha ez a véleményetek...Szeretnék egy Bianconeri post al kedveskedni nektek , amit éppen ma olvastam és pár elmének talán segíthetne a a megnyugvás és tisztánlátás mezejére evickélni...100% ban egyetértek az irománnyal!

Primo Dimarzio 2022.02.24. 14:23:31

Na, ácsi!
Rendkívül csalódottan nézzük, ahogy a közhangulat formálódik a Juventus környékén, kivált az Allegri ellen létrejött egységfront tagjait nem értjük igazán. Az igaztalan támadások mögött akad védhető érv, de hogy minden Allegri hibája, illetve az ő negatív hozzállásának hozadéka lenne, az teljes tévút. Figyelmezzetek most ide, sporttársak!
Igen, Allegri hátulról építkező, biztonsági focit játszik, mint ahogy a Juventus történetét formáló fontos edzők szinte mindegyike. Csittifitti támadófociért méltóztassanak Rómába fáradni a tisztelt tifók, ha közben nem zavarja őket, hogy a sikert nem aranyban (ezüstben, bronzban) mérik. A Juventus klubidentitása más, tessék elfogadni, mert mindig így volt.
Mi volt a legnagyobb baj Sarrinál és Pirlónál? Egyszerű: a csapat vagy védekezett, vagy támadott, a kettő közti átmenet viszont egyáltalán nem ment, ezért vagy nem tudott gólt lőni, vagy megszórták a vakok is. A középpályánk számottevően nem változott azóta, Locatelli jó playa (róla később), de nem tudja átformálni a csapat játékát, főleg nem mélységi irányítóként, a többiek pedig ugyanazok. Ezt hidalja át Allegri azzal, hogy mindig van elégséges számú embere a labda mögött, vagy ahogy kívülről látszik: "gatyába rázta a védekezést."
Az őszi szezon gondjait az okozta, hogy a 16-oson belül teljesen súlytalan volt a Juve, és bár ezt orvosolta a klub Vlahovic igazolásával, a szerbhez el is kell juttatni a labdát, és ehhez Allegrinek nincsenek új eszközei Sarrihoz és Pirlóhoz képest. Ugyanúgy abban kell bíznia, hogy a nyolcas posztokhoz túlságosan képzetlen (és gyáva) középpályásai valahogy megtalálják az utat a 16-oson belülre, ráadásul féloldalas is, mert Cuadrado ugyan továbbra is csodálatos, csak már erősen lassul és sokszor kiszámítható, Alex Sandro pedig már három éve is szar volt, és azóta csak egyre szarabb, De Sciglio pedig a legszürkébb futballista széles e világon.
Dybala megbízhatatlan és nem lehet rá számítani, Chiesa egy teljes évre kidőlt, Kean olyan mélyen van, ahonnan nála sokkal nagyobbak sem biztos, hogy visszatalálnak, Morata pedig nagyszerű csávó, fejben erős, igazi csapatember és óriási melót rak a közösbe, csak gólt nem tud lőni. Szóval ha ezekből az arcokból kell összeraknod egy csapatot, akkor nem tudsz letámadni, presszingelni (Sarri), gyors labdákkal réseket keresni a védők között (Pirlo), hanem marad az, hogy összerakod a csapatot hátul, és reménykedsz, hogy elöl majd történik valami. (A Villarreal elleni gól: Danilo 60 méteres labdájával Vlahovic be tudott fordulni)
Locatelli esetében könnyű célpont Allegri, mert hát a napnál világosabb, hogy a srác nem regista, és csak vergődik ezen a poszton. Oké, Locatelli előrébb egy fél sorral, és máris minden rendben? Csak akkor azt mondd meg, ki játszik a védelem előtt? Arthur passzjátékban megoldja a feladatot (alacsony igényszint mellett), de nem tud szerelni, nincs jelenléte a 16-os előtt, és máris ugyanott vagy, mint Sarrival: rengeteg párharcot kell vívnia a védőidnek, és soknak közülük (Bonucci, Cuadrado) nem ez az erős oldala. Rabiot lehente alkalmas rá, de faszt kéne növesztenie, és ezt Allegri sem látja biztosítottnak. Lehet, hogy Zakaria lesz a megoldás, de amit eddig láttam, az alapján kételkedem. Regista kell, méghozzá megbízható, és amíg nincs, addig nem lesz folyamatosan az átmeneti játék, ebben biztosak lehetünk.
Főleg azokon a meccseken nem, ahol Allegri nem számíthat Chiesa sebességére, Dybala váratlan megmozdulásaira és az ellenfél térfelén is magabiztosan passzoló Locatellire, aki a védelem előtt szenved, mint malac a jégen.
Vlahovic (és talán Zakaria is) fontos igazolás volt, versenyképesebbé vált a Juventus, de nem lett jó csapat. Csak jobb, de a Sarrit és Pirlót gyötrő gondok nagyon nagy része ugyanúgy jelen van, csak Allegri pragmatikusabban áll a kezelésükhöz, mert őt nem érdekli, hogy a sok eltévedt szurkoló guardiolázást akar látni a pályán. Neki egyetlen célja van: bevinni a Juvét a legjobb négy közé, és nem is áll rosszul, holott legalább négy jobb, komplettebb, erősebb csapat van a Serie A-ban, mint a Juventus.
És még egy fontos dolog: nézzétek meg a játékosokat, hogy teljesítenek Allegri alatt. Rabiot-nak idén voltak egészen kiváló meccsei is, pedig két és fél éve csak a fingot faragja, McKennie-ből kimondott erősség lett, jól dolgozik, fegyelmezett, rá sem lehet ismerni, és Arthur is jóval komplettebb játékosnak tűnik, még ha amúgy egy használhatatlan szardarab is. Megvannak ennek a csapatnak a nagyon is határozott korlátai, de higgyétek el, nagyon közel jár hozzá. Más szóval ennél szignifikánsan több reálisan nézve nem jön ki ebből a keretből.

Primo Dimarzio 2022.02.24. 14:24:30

Én már most mondom, hogy miután Chiesa és McKennie sem lép már pályára idén, a következő súlyos sérült minden bizonnyal Bonucci lesz, hogy még hosszú labdákkal se tudjunk operálni hátulról. Pofoz a sors, vegyük már észre! Bravúr minden kurva győzelem, még ha szarul is néz ki. Ez az alapállás, nem az, hogy agyonvertük a mezőnyt egy szűk évtizeden át.
És ezek azok a napok, hetek, sőt akár szezonok is, amikor nekünk, szurkolóknak is ott a helyünk a csapat mögött. Aki menet közben leesik a bandwagonról, azért nem nagy kár. Fino alla fine, amici! ❤

venember83 2022.02.24. 14:35:12

@Rupert28: "Aki menet közben leesik a bandwagonról, azért nem nagy kár."

A lemorzsolódás természetes folyamat, pl. CR7 lelépésekor is rengeteg szurkoló "távozhatott". Na de ez a szemgolyóvakaráshoz hasonlítható élmény, amit a Juve már sok-sok meccs óta nyújt, ez hogy fogja arra sarkallni pl. a fiatalokat, hogy ugorjanak már fel erre a nyomorult szekérkaravánra, amin egyre több a hely? Nem vagyok Allegri ellen, vele KELL megoldani a helyzetet, hiszen még bő három évig igencsak szép szerződés köti a Juventushoz. Mindazonáltal itt ellent kell mondjak magamnak, mert Allegrivel a Juve nem fog (akár semleges) szurkolók által élvezhető játékot mutatni. Kíváncsian várom a jövőt, ennyit mondhatok.

A bianconeri blog posztja meg magyarázkodás, alibizés, semmi más. Jöhetnek a kövek.

Primo Dimarzio 2022.02.24. 15:29:48

@venember83: NO kövek!
Értelmesen is meg lehet ,ezeket beszélni, pont azért dobtam be , mert talán segíthet a cikk, néhány emberben ráébredni , hogy talán mégsem igazi Juventino.
Néhány csalódott Juventinoban pedig ráébredni , hogy jól van ez így.

Senkinek sem kell felugrania erre a karavánra v vagonra ha nem akar,sőtt sokkal jobb is ha ezt sokan nem teszik, mert láttuk/láthatjuk ,hány szefós hülyegyerek kezdett el szurkolni Cr miatt egy olyan klubbnak aminek az identitásáról fingjuk nincs nem is volt, és nem is lesz soha.Ez egy 124 éves olasz klubb , ami számos rekordot és csúcsokat tart ,nincs szükség CR szerű alakokra , és szurkolóikra, aki nem a Juventus nak szurkol,hanem egyes játékosoknak,azoknak úgyis az lesz a kedvenc csapatuk ,ahová az adott játékos tartozik.A Juventus érdemeit kiválóságait és eredményeit nem kell ecsetelni.
a Drughi kat sem kedveli az egész világ , nekem mégis az egyik kedvenc filmem a gépnarancs...

a villareal elleni meccsről,meg annyit , h a real madrid sem tudott egyetlen gólt se lőni nekik idén , gondolom akkor ők is szarok.
tegnap a mutd is 7/2 es kapuralövés ugyan az mint mi de biztos Petr Crouch szakértelme a valóság és bárki megy innen tovább az kuka xD

viccet félretéve, tényleg ne szurkoljon ennek a csapatnak , aki nem akar , semmi szükség rá.

béke

Primo Dimarzio 2022.02.24. 16:00:59

@venember83: + mielőtt félreértés lenne , nem azokra gondolok akik ezt a blogot fenttartják és cikkeket írnak ide , mert ez önmagában igen magas elkötelezettségre vall, hogy ilyen sokat foglalkoztok vele!Ez így nagyon rendben van.
Csak a kommentelők egy részének ,sokszor nincs valóságalapja és elsiklanak dolgok felett , amitől teljesen torz képet kapun olykor,ezek pedig csalódottságot okoznak , egy nem túl fényes és dicső időszakon belül , ami már önmagában is rossz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása