Gatti édesapja: "A Juventus hirtelen megjelent"

gatti_federico_cherubinivel.jpgA téli átigazolási időszak során a Juventus egy talán váratlan és meglepő igazolást is végrehajtott, hiszen megszerezte a másodosztályú Frosinone ifjú védőtehetségét, Federico Gattit, aki a szezon második felét még jelenlegi csapatánál tölti.

"Az utóbbi hónapokban tudtuk, hogy a Juve érdeklődik a fiam iránt, de aztán a Toro előzött. Úgy tűnt, hogy minden kész. Ivan Jurić már fel is hívta Federicót, hogy elmagyarázza neki, milyen projektet tervez számára." - mesélt fia jövőjének alakulásáról a védő édesapja, Ludovico Gatti.

"Nem tudjuk, mi történt. A Juventus hirtelen megjelent, és a következő napon már ott volt a J-Medicalban, majd aláírta a szerződést. Elképzelhetetlen érzelmeket éltünk át."

Az olasz sajtó időnként már az "új Chiellini"-ként emlegeti a fiatal játékost, akinek rövid torinói tartózkodása során lehetősége nyílt találkozni a Juventus legendájával is.

"Látta Bonuccit és Chiellinit. Volt egy kis beszélgetése Giorgióval, aki mikor meglátta, azt mondta: »Itt van az örökösöm!«. Federico nevetni kezdett, váltottak néhány szót, majd mikor végéhez ért a nap Continassában, visszatért a Frosinonéhez."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5717140188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2022.02.04. 01:21:36

Isten hozott a csaladban! Ha csak fele annyit letesz az asztalra, mint Chiello, mar jol jartunk vele.

Novice_71 2022.02.04. 06:56:06

Hihetetlen, kb. mintha a vezetőség a blog kottájából játszana... Fiatal tehetségeket igazol, olaszososik a csapat... Lehet, mégis olvassák a blogot... Most már baromi kíváncsi vagyok Allegri mit fog csinálni, a játékosokról nem is beszélve.

2022.02.04. 07:56:21

@Novice_71: A majdnem 24 éves 'tehetség" egy másodosztályú középcsapatban játszik.
Én meg remélem, csak vmi biznisz miatt dobunk ki rá pénzt az ablakon. Max egy Rugani 2.0-át látok benne ekkora tehetséggel...

MarcoT 2022.02.04. 08:13:42

@MGB75: Rúgót nem lesz nehéz felülmúlnia...

venember83 2022.02.04. 08:16:45

Az egész sztori olyan, mintha emberrablók kapták volna el, aztán letették volna Continassában... Mindegy, örüljön, hogy nem Afrikába került. Vagy Dél-Amerikába.

GodPiero 2022.02.04. 08:39:01

@MGB75: teljesen felesleges igazolás volt.....

2022.02.04. 08:49:33

@MGB75: Ez nem sokat jelent. Kante majdnem 23 éves "tehetség" volt, amikor a francia másodosztályban játszott. Vardy és Ribéry is későn igazolt komolyabb csapathoz, de Olaszországban is voltak hasonló példák (Toni, Barzagli).

Nem azt mondom, hogy biztosan ő lesz Chiellini örököse, csak szerintem nem lehet az alapján leírni valakit, hogy melyik csapatban játszik. Egy esélyt megérdemel, azt gondolom nem véletlen akarta őt leigazolni a fél Serie A.

Rocky80 2022.02.04. 08:53:18

Kiforrhatja ő magát és ki is fogja! Én így állok inkább hozzá ha már megvettük. ;-)

1. Amúgy Olaszországban fiatal még a 24, főleg a hátvédek között ez csikókor, tudjátok nagyon jól. Baresi, Maldini, Chiello, soroljam? Még akár 10 jó éve is lehet nálunk!

2. Nem minden sztár jön nagycsapatból, ezt ne felejtsétek el. Van aki csak egyszerűen itt találja meg önmagát.

3. Az utóbbi meccsek Ruganija már nem az, amit megszokhattunk tőle. Én pl elkezdeném játszatni De Ligttel aztán gyerünk!

Rocky80 2022.02.04. 08:54:15

@Pjanista: szinte egyszerre, egy rugóra! :-)

2022.02.04. 10:12:25

@Pjanista: Majd ráérünk kísérletezni akkor ilyen semmitmondó másodosztályú "tehetségekkel", amikor már lesz egy kialakult erős keretünk és nem oszt, nem szoroz egy ilyen fölösleges igazolás.
Nekünk most KÉSZ játékosokra van szükségünk, hogy újra a topon legyünk és nem ilyen nonémekre, akikből majd 24 éves korukra sem lett semmi, csak egy másodosztályú, középcsapat játékosa.

Novice_71 2022.02.04. 10:17:10

@MGB75: úgy ala globale értettem a metcatora, amit írtam. Fogalmam sincs mit tud ez a srác, ennyire nem vagyok vájt szemű. :-)

venember83 2022.02.04. 10:25:40

@MGB75: persze, kész játékosokra, mint Vlahovic vagy Milinkovic-Savic. Már csak a szigorúan az átigazolási díjakra szükséges 300-400 milliót kell hozzá előteremteni.

Rocky80 2022.02.04. 10:36:29

@venember83: kész, lejárt szerződésű játékosokra. Az a nagy biznisz!

venember83 2022.02.04. 10:53:13

@Rocky80: Rabiot, Ramsey... Ramsey mondjuk már teljesen kész volt. Sőt, túlérett. A lényeg, hogy még véletlenül se felfutó ívben legyen a karrierje.

2022.02.04. 10:56:10

@MGB75: Persze, mert mind a 6-7 lyukas posztra tudunk 50 milliós játékosok igazolni, egyértelmű... Ha de Ligt nem megy el, akkor a középsővédelmet továbbra is ők ketten fogják megoldani Bonuccival, nyilván nem rögtön a kezdőbe szánták Gattit. De a közeljövőben lehet, hogy mind a 4 középsővédőnket pótolnunk kell, mert Chiellini és Bonucci öregek, de Ligt ki tudja meddig marad, Rugani meg Rugani. Nem lenne azzal sem gond, ha Gatti csak egy jó csere lenne majd, és azért ne gondoljuk, hogy tegnap óta figyeltük őt, nyilván jobban képben vannak Cherubiniék, hogy mit tudhat, mint mi. Ha meg nyáron rögtön bevonjuk valami játékoscserébe, azzal sem fogunk veszíteni semmit, szóval nem egy ilyen igazoláson fog múlni bármi is.

2022.02.04. 19:58:39

@Pjanista: Senki sem mondta, hogy mid a hét posztra 100 milliós játékost hozzunk, de hagyjuk már ezeket a szirszar igazolásokat! Teljesen felesleges a pénzt ilyen haszontalan hülyeségekre költeni!
Meg aztán a kész játékosok csak remzik lehetnek. Eszem faszom megáll!
Én ezektől a Padoin kaliberű játékosoktól mindig lábrázást kaptam. Nem hiszem el, hogy ne lenne jobb játékost találni, mind egy másodosztályú középcsapatból Gattit. Ha majd 24 évesen olyan kurva nagy spíler, miért ott tolja?? Hogyhogy nem vitte el még valami komolyabb csapat?? Ne mi legyünk az elsők. Mondjuk padot melegíteni, 4. számú cserének megfelel...
De ha nektek az ilyen igazolások megfelelnek, akkor menthetetlenek vagytok. Most is remélem, hogy soha nem húz Juve mezt ilyen játékos, mert nyáron el lesz passzolva.

Mark Szabo 2022.02.04. 20:34:31

@GodPiero: Azt majd az idő eldönti

2022.02.04. 20:55:06

@MGB75: Azt sem tudjuk pontosan, hogy a mi a cél ezzel az igazolással, felesleges hőbörögni rajta. Lehet, hogy pont az a cél, hogy hosszútávon pénzt takarítsunk meg azzal, hogy leigazoltuk őt Rugani helyére 4. számú védőnek, mert tized annyit keres, mint Ő, és még 4 évvel fiatalabb is. Vagy lehet, hogy tudjuk, hogy Chiellni visszavonul a szezonvégén, vagy de Ligtet eladjuk, vagy csak el tudjuk cserélni Gattit valakire, stb.

Egyébként ebből a pénzből nem hiszem, hogy sokkal jobb játékosokat lehet igazolni manapság, amikor az "ingyen" Rabiot is 16 millióba került, és a fizetésével együtt már több mint 50 milliót költöttünk rá mióta itt van. Az "ingyen" Romagnoli is 100-szor drágább lesz (szerintem sajnos tuti leigazoljuk), mint a 10 milliós Gatti, és Ő már bizonyított egy nagycsapatban, hogy képes megbukni. Na az lesz a pénzkidobás. Nekem sokkal jobban megfelel egy Gatti féle igazolás, mert vele nem bukhatunk. Ha beválik, jó, ha nem, akkor elpasszoljuk.

Il Principino 2022.02.04. 21:37:56

@Pjanista: Isten mentsen minket Romagnolitól,sztem nem annyira jó védő,max Benatia szint,ő meg tudjuk hogy nem volt megbízható..
Nem kell több Raiola bébi!
Ez a Gatti gyerek lehet akár egy kellemes meglepetés is..
Biztos megvan az oka,hogy leigazoltuk,ami nyáron ki is derül ;)

GodPiero 2022.02.04. 21:40:51

@Mark Szabo: @Pjanista:
Mekkora királyság lenne jövőre egy Juve - Real Bl meccsen a Rugani - Gatti - drakula belső hármassal felállni....

Mark Szabo 2022.02.05. 05:45:25

@GodPiero: Akkor gondolom kimaradt hogy valójában miért hozhattuk ide, olyan sok bl döntőt játszunk mostanában, majd csak befèrnek! Jövő=1 év, senki sem sztárként kezdte a pályafutását :-D

steven.h 2022.02.05. 10:40:16

@Pjanista: Teljesen egyetértek. Nem tudjuk mi a cél vele, de előre le van írva, mint általában minden igazolásunk, aki valamilyen oknál fogva nem tetszik - így volt ez Chiesaval is anno.

Egyetlen egy kimenetel esetében lehet elmarasztalni ezt az igazolást: ha megbukik és bukóval adjuk tovább.

Egyébként is megfigyelhető az a tendencia, hogy az olasz védők igazán 25 felett (van aki később, és persze van kivétel is - Bastoni) kezdenek el igazán olaszosan stabilan játszani, szóval még bármi lehet belőle

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása