Guardiola szívesen erősítene keretén Dybalával?

dybala_paulo_guardiolaval_bl-meccsen.JPGA La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Pep Guardiola szívesen erősítene keretén Paulo Dybala leigazolásával. Pep mindig nagyra értékelte La Joyát, s a mester szívesen tölti fel keretét rendkívül tehetséges futballistákkal, ami pedig Paulo Dybala sokoldalúságát és egyben poszt nélküli jellemzőit illeti, nos, ezek a Manchester City mesterének szemében inkább erények, mint hátrányok.

Pep Guardiola nagyon kedveli az Öreg Hölgy játékmesterét, és természetesen tisztában van a torinói válás lehetőségével, illetve a tízmilliós fizetési igényről is minden bizonnyal hallott. Amennyiben utóbbi igaz, az Interrel sem nagyon kell számolni, miközben a City számára Paulo Dybala szerződtetése átigazolási díjtól mentesen igazán jó lehetőség.

Paulo Dybala mindeddig nem tárgyalt egyéb klubokkal, mivel számára a Juventus jelenti az elsőbbséget, de a szerződési feltételek módosulása új helyzetet eredményezhet. Jorge Antun február közepén érkezik Torinóban, és a minap az ügynök beszerezte a CONI-tól a szükséges jóváhagyásokat a csatár képviseletéhez.

Mindeközben pedig az Inter kész beszállni a harcba, de tízmilliós bért nem tud ajánlani a csatárnak, viszont ötéves, 7,5 millió eurós alapfizetés már elképzelhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6616825496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2022.01.27. 15:54:46

Asszem az év elején készült egy kép mikor Del Pieroval beszélgettek. Remélem azon a beszélgetésen elhangzott pár olyan gondolat a nagy Alextől, ami úgyis maradásra bírja.

Persze értem én h nehéz látni h mások 7 millás fizukat kapnak mikor idejönnek neki meg nem akarnak emelni. Viszont miért ne lehetne valami olyan szerződést ajánlani ami feltételekhez köti a fizut...na mindegy, lássuk mi lesz a saga vége...

supertrezi 2022.01.27. 15:56:25

Ha nem fogja föl, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet az ő rendkívüli sérülékenységével karöltve nem engedi meg, hogy 10 millát adjunk egy magafajta korosodó játékosnak, akkor mehet Isten hírével. Mondjuk a helyében a pofámról leszakadna a bőr, ha egyáltalán meghallgatnám a Kígyók ajánlatát. Menjen a Citybe. A második meccsen úgy fölrúgják, az ágyat fogja nyomni hetekig. Aztán majd megint játszik 2 meccset (persze nem végig, mert csak kb. 60 percet bír már évek óta...), majd ismét megsérül. Én kedvelem, de teljesítményarányosan bérezném a sérülékenysége miatt. Kapna mondjuk 5 milla alapfizut, hogy éhen ne haljon, azon fölül pedig kiharcolhatna magának másik 5 millát, ha rendszeresen játszik és rendszeresen JÓL játszik. Nem pedig: adjatok nekem 10 millát, és majd legföljebb megint hónapokat kártyázok a J Medicalban.

JeetTrader 2022.01.27. 16:08:39

@supertrezi: valami ilyesmit tudnék én is elképzelni. Teljes csomag lehet 10 milla, de a fele bónusz. Szerintem teljesen korrekt lenne...

Del Pybala 2022.01.27. 16:13:36

23 meccsen 15 golban volt benne iden..nemtom mit szivnak itt egyesek de jo cucc lehet.

RunnerLaca 2022.01.27. 16:15:50

Számomra elképesztő egyébként, hogy valaki lesérül, és nincs olyan, mint bármelyik munkánál, hogy táppénz. Pl. 7 millió EUR-t keres (ez évi 2,5 milliárd Ft), ha mondjuk csak 3 milliót kapna meg, mert az év felét a JMedicalban töltötte, még mindig naponta vehetne 9 luxuscikket az unokájának is. Meg hogy valaki nem játszik, és nem látja be, hogy gátja a csapat boldogulásának (Ramsey), és azért is mindenkivel kicseszik.

Attilio79 2022.01.27. 16:29:05

Uraim, miről beszélgetünk? :D
Korosodó játékos a 28 éves? Ugye ezt most viccnek szántátok? 36 évesen is simán lehet jó formát mutatnia egy technikás játékosnak. Játékos névtől függetlenül!

Dybalara szükségünk van és kár lenne vitatni ezt! Két kölcsön csatárunk van és ha lenne is pénze a klubnak, ami nincs, úgy Morataért vagy Keanért leakasztanánk 35-40-et? Érnek annyit?
Dybala egy szerződésbe kerül a fentiekhez képest.
Áhh...

Pilsnerurquell 2022.01.27. 16:29:09

Valahol én azért megértem Dybala-t. Nekem nem kopnak az emlékeim és nem a mostani meg az előző csődszezonnal azonosítom őt. Emlékszem amikor Messiéket vertük 3-0ra Torinóban, a góljaira, a játékára, a kvalitásaira, stb. Persze akkoriban volt a Juvénak olyasvalamilye, amilyen mostanában nincs. Középpályája.

Allegrit lehet utálni, lehet szeretni, de ezzel a kaotikus f.ossal amiből versenyképes középpályát kéne kovácsoljon EURÓPAI szinten, hátt... Én nem lennék a helyében...

A játékosok így is erőn felül teljesítenek a mez miatt mert egyik sem egy Vidal, v Pirlo, v Marchisio v Asamoah v Pogba. De még idevenném Matuidit is. Voltak gyengébb időszakai, de egy olyan polip sincs most. Helyette vannak olyanok hogy inkább had ne mondjam.

Így pedig nehéz egy egyébként klasszis támadónak lapítani. Szóval igen, megvédem Dybalat.

Vlaho érkezése is egy kakukktojás, mert nem egy bejáratot játékrendszerbe érkezett hanem egy kínlódásba. Mindazonáltal bevállhat és segítségére lehet a csapatnak mert nagyszerű támadó, de csodát tőle sem szabad várni.

alessandrinho 2022.01.27. 16:37:30

@Del Pybala: Csalóka ez a statisztika, ha a nagy csapatokra (értsd Seria A jelenlegi top 4) vetítve vizsgáljuk az eredményeit. Egyetlen gólocska, az is 11-esből. Állandóan sérült, nem lehet vele hosszútávon számolni (de még rövid távon sem nagyon), plusz a Top csapatok ellen rendszeresen felsül...Miről beszélünk?

Attilio79 2022.01.27. 16:41:23

@alessandrinho: Morata és Kean teljesítménye jobb? ;)

Del Pybala 2022.01.27. 16:44:03

@alessandrinho: Es megis ki fog jatszani helyette?

alessandrinho 2022.01.27. 16:44:15

@Attilio79: Ki beszélt itt most róluk? Nem jobbak, de nincsenek 10 millás igényeik.

Attilio79 2022.01.27. 16:47:17

@alessandrinho: :D Nincs Dybalának sem, 8+2 volt legutóbb. Amúgy az általában nem kezdő de Ligt megéri a 12-őt? Vagy Ramsey és Rabiot a 7et?
Csapatkapitányként a 8+2 szerintem nem a halál.

alessandrinho 2022.01.27. 16:47:18

@Del Pybala: Ezt a klubvezetésnek kell tudnia, ha megy, nyilván pótolni kell majd valakivel.

BigChris 2022.01.27. 16:51:47

@alessandrinho: Darabra biztos lehet pótolni, mert ember van...csak értelmes nincs, aki tud passzolni, labdát kezelni, plusz 22-23 méterről sorfal felett pipába csavarni a bőrt...

alessandrinho 2022.01.27. 16:52:08

@Attilio79: Ramsey és Rabiot..ők sem érnek fabatkát sem, de az egy másik kérdés. Azt nem vitatom, hogy De Ligt fizetése is irreálisan magas.

BigChris 2022.01.27. 16:57:10

Sajnos meg kell szokjuk azt, hogy a PL meg az arabok elshiftelték a fizetési szinteket. A játékosok meg pénzt szeretnének keresni, sőt nagyon-nagyon sok pénzt. Muszáj még azt a szépunokáját is eltartsa most, aki még meg sem született és sosem fogja megismerni. Inkább sokuk inkább irtó sok pénzért leül egy PL csapat kispadjára, mintsem fele annyiért focizzon. Lásd
Ramsey.

Del Pybala 2022.01.27. 16:58:34

@alessandrinho: Dybalat megis hogy potolod 0 penzbol mond meg kerlek...a fizetes amit ker teljesen jogos. Ha a vezetoseg nem hosszabbit vele bizonyitjak hogy megint csak retardaltak.

Attilio79 2022.01.27. 17:00:44

@alessandrinho: Akkor hozzájuk képest (hiszen egy csapat) nem gondolom, hogy Földtől szaladt Dybala 8+2-je, persze, lehet tárgyalni 7+2-ről vagy 6+2ről is.
Ugyanakkor Morata és Kean sem ér 35-40 millát.
Szóval, most egy csatárunk van jelenleg jövőre Vlahovic személyében.
Van tartozásunk Chiesára, de Ligtre és Locatellire.
Van kb. 10 milla átigazolási pénze még a csapatnak.
Ezt lehet tudni, kétlem, hogy ingyen pótlásra kerülhetne 2 csatár (ennyi biztosan kellene jövőre).

venember83 2022.01.27. 17:01:58

@Attilio79: Kean kötelező vétel tudtommal, szóval 2 csatár biztos jövőre.

Attilio79 2022.01.27. 17:05:24

@venember83: Ohh, akkor Kean jövőre + 35 kiadás még? (Ha jól emlékszem) Szép, akkor csak 1 csatár kell. Kaio Jorge még befutó lehet aAllegrinél. :D

Pilsnerurquell 2022.01.27. 17:15:58

Jobbnál jobb opciók. De legalább Vlaho összejött.
Továbbra is azt mondom vhogy a középpályára kéne egy 100as alsó hangon xd Na jó, ne álmodozzunk, de nem feltétlenül azon múlik mekkora gólb*szó van elől. Ronci a bizonyíték. A középpályája érdemesebb lenne ráfeküdni. De 1000el.

Wizzurah 2022.01.27. 17:20:09

Jaj legyen már vége ennek a Dibszi ságának, nagyon unalmas már, mind a két fél részéről. Ha kell adjanak neki 10-et 5+5 elérhető bónuszokkal, ha nem, akkor mondják meg azt, egyezzen meg valamelyik csapattal, azt menjen majd. Mivel sokat sérült, nagy csapatok ellen nem megy neki felőlem mehet a sintérbe is 7.5 milliós fizetéssel, gerjessze csak ott az indulatokat, rontsa el ott a pici pociját, inkább minuszos lesz, mint plusszos nekik annyival. Angliában kipurcan 2 hét alatt a kis tüdeje. Ha marad, akkor meg azért, én azóta nehezen alszok, mióta olyan mérgesen meg szigorúan nézett az egyik góljánál, kár hogy nem látta az, akinek kéne.

Del Pybala 2022.01.27. 17:23:10

@Attilio79: 7 milko 2 eves kolcsonre es 28 milko kotelezo kivasarlas ha a 22/23 as idenyben eler egy bizonyos teljesítményt(ami lehet x lejatszott meccs vagy bl hely a csapatnak).

alessandrinho 2022.01.27. 17:30:22

@Del Pybala: Ez a gond, hogy mindenki a pótlásától fél, holott nem is biztos, hogy pótolni kell őt. Még egy kis statisztika, 8 meccsből 7-et megnyertünk (bl meccsek is vannak benne, pl Chelsea elleni hazai győzelem), amíg ő a Jmedical csapatát erősítette. Tehát a csapat elvan nélküle is, a fiatalok beépítését kellene inkább erőltetni.

Attilio79 2022.01.27. 17:36:55

@Del Pybala: Nem túl bíztató, bár 2 év alatt bármi lehet belőle, meglátjuk.
Ettől függetlenül kell egy tapasztaltabb támadó a csapatba és remélem, hogy nem Morata lesz az a személy.
Még jöhetne ingyen Belotti, na akkor el lehetne gondolkozni, hogy Dybalára szükségünk van-e, de erre elég kevés az esély szerintem.

Shyr Kahn 2022.01.27. 18:13:55

@alessandrinho: Kerem szepen, ha a statisztikat szereted kiforgatni es lekicsinyleni a goljai szamat (pedig az is statisztika), akkor nezd ezt az oldalat: Dybala nelkul a szep jatekunk kozel zero volt. Elol beszaladnak a szelsok es probaljak kisegiteni a totalisan impotens befejezo csatarokat, akik kozben hatrajarogatnak vedekezni es labdat kerni, de kozepen senki, de senki nem tudott varatlant meghuzni, kulcspasszokat osztani Dybala-n kivul... miert? Mert Loca es Arthur rendszerint hatrebb jatszik. Elol (kotetlenebb pozicioban) senki, de senki nincs, aki kepes lenne szep osszjatekra rajta kivult... bar azt hiszem ez meddo vita. Latszik, hogy a statisztikat is kiforgatod csak hogy bebizonyitsd Dybala tavozasa nem lenne ervagas.

Ne feledd, hogy az ev elejen az egesz csapat szenvedett es hiaba jatszott akarki jol (Dybala az elso merkozeseken, pl a Milan ellenin kegyetlen jol tolta szvsz), nem mindig sikerult nyernunk. Talan most mintha valami elindult volna, de ennek Dybala is reszese. Tehat mondhatod, hogy a csapat elvan nelkule is, de a 8-bol 7 merkozes az vagy - a nekunk ugy tunik fekvo - BL-ben volt, vagy az evnek abban a szakaszaban, amikor nelkule is ment valamelyest a jatek... az eve elejet nehez nezni, mert a csapat keresgelte (meg mindig keresgeli?) onmagat CR last minute-es lelepese utan.

Shyr Kahn 2022.01.27. 18:18:05

Ja az kulon tetszik, hogy a PL-re elore megjosoljuk, hogy par perc utan leserult es annyi.

Nehanyszor leirtam mar, de megteszem ujfent: pl Evra pontosan ugy nyilatkozott nemreg, hogy az MU-ban kevesebbet edzettek, mint a Juve-nal... az edzes terheltseg joval nagyobb itt nalunk es edzesbol azert lenyegesen tobb van, mint merkozesbol. Arrol nem is beszelve, hogy nincs statisztika arrol, hogy aranyaiban tobb jatekos serulne le a Serie A-bol a PL-be igazolva, igy nem lehet olyan kijelentest tenni, hogy ott egy jatekos tobbet serulne + felrugnak es annyi... Guardiola (ha igaz a hir) sem teljesen hulye.

BTW, ha igazak ezek a hirek, kivancsian varom a hsz-eket azzal kapcsolatban, hogy egyetlen nagy csapat sem vinne Ot.

GodPiero 2022.01.27. 18:40:34

@Attilio79: Jogos! Ingyen Belotti nagyon jó 2. számú csatár lehetne, ráadásul kompenzálná azt a plussz pénzt amit Vlahovicsér adtunk....

Vlaho - Belotti - K. Jorge - Quagliarella

Felőlem mehet dybala - Kean - Morata trió....

rockitbaby 2022.01.27. 18:59:27

@Shyr Kahn: Az lehet, hogy a MU-nál így volt, de pl Klopp gegenpressingjéhez kell ám erőnlét, nem is kevés.

Shyr Kahn 2022.01.27. 19:18:49

@rockitbaby: Szoval SAF (a valaha elt egyik, ha nem a legnagyobb klubedzo) MU-jaba nem kellett... ertem.

Leram7 2022.01.27. 19:25:14

@venember83: Az, hogy megvesszük Vlahovicot, az egyenesen azt jelenti, hogy Kean felsült és eladó szerintem. Nem lepődnék meg, ha eladnánk vagy kölcsönadnánk.

Del Pybala 2022.01.27. 19:39:58

@Leram7: Kolcsonben van 2 evre szal egyik sem opcio.

Juvino 2022.01.27. 19:42:38

@Shyr Kahn: Nekem az is erdekes,h barmilyen elismert ember nyilatkozik Dybalarol a futball vilagabol, mindenki csak szuperlativuszokban beszel rola, dicseri es meltatja a kepessegeit, teljesitmenyet,hozzaallasat,stb. Mi meg gyuloljuk, mikozben televagyunk kutyauto zsoldos szarhazikkal. Mi van??

alessandrinho 2022.01.27. 20:20:30

@Shyr Kahn: Én egy szóval nem mondtam, hogy Dybalának távoznia kellene, csak azt mondtam, hogy nélküle is ment a csapatnak és a távozása nem lenne akkora érvágás, mint azt sokan gondolják.

GodPiero 2022.01.27. 20:37:14

@Juvino: Csak beszélnek róla a kibicel.... pénzt senki sem ad érte!!!! Mi van???

rockitbaby 2022.01.27. 21:41:58

@Shyr Kahn: Látom, sikerült megfogni a lényeget. Szerinted Dybala Klopp agyon feltolt presszingjében megélne? Képessége megvan, erőnléte kanyarban nem.

giorgio007 2022.01.27. 21:47:22

Mondjuk annyira nem értem, h miérr menne el 7.5m-ért az izéhez, ha most is annyit kap?

Lanzafame 2022.01.27. 23:05:30

Elsőre azt olvastam, hogy "kretén Dybalával"... Szerencsére én vagyok a kretén.

Jozeph Pelikahn 2022.01.28. 00:01:35

A Juventus vezetősége decemberben még azt mondta, hogy minden rendben Dybala szerződésével, csak épp nincs idejük aláírni és ezért egy kis türelmet kérnek a játékostól.

Ezek után elkezdeni fillérbaxni januárban, az a röntgen nélkül is látszó takonygerinc kórképe.

A szuper vezetőségnek köszönhetően vele az utolsó olyan focista is lelép, akinek pár szép megmozdulása miatt még elviselhető volt végignézni egyébként bűn unalmas Juve-meccseket.

Nem mellesleg a szurkolók és nézők imádják, az edzők és szakemberek imádják, már csak egy olyan csapatra van szüksége, ahol rajta kívül a többiek is tudnak focizni. Szomorú, hogy lehet ez nem a Juventus lesz!

Juvino 2022.01.28. 00:42:39

@Jozeph Pelikahn: igen ő az a fajta jatekos aki miatt szeretjuk es nezzuk a focit.

Juvino 2022.01.28. 00:59:50

@GodPiero: korabban adtak volna,de ha jol tudom ő szeretett volna maradni, mint ahogy most is. Szerinted jelen pillanatban mit adjanak erte? Fel ev mulva ingyen viszik. Es szerinted, ha leszerzodtetjuk 5 evre 10 millaert az 50 millio, ha elengedjuk es a helyere veszunk vmi RabiotRamseyKulu fele fost 40-50-60 ert,plusz a beruk szinten X millio per ev, akkor hogy jarunk jobban? Vagy melyebbre nyulunk a zsebbe es veszunk tenyleg jo jatekost vmi pl klub orra elol,aki meg mindig nem biztos,h bevalik. CR tokeletes pelda erre.

GodPiero 2022.01.28. 06:25:06

@Juvino: 5 évre a 10 millás fizu az 100 milla....
Amúgy 28 évesen nem tud végig futni egy meccset, mi lesz 32 éves korára????

venember83 2022.01.28. 06:29:27

@Lanzafame: még ha így is gondolnám, nem engedném meg magamnak, hogy ilyet írjak. De abszolút nem gondolom kreténnek Dybalát, ezt szögezzük le.

peti78 2022.01.28. 08:29:34

@venember83: véleményem szerint a tényállás a következő:
Vlaho nagy pénzért jött
Ő az aki kirángathat minket a hìgfosból
A támadójátékunkat rá kell kihegyezni mert gólokat csak tőle várhatunk sajnos
De sztem egy amúgy kiválló képességű de poszttalan mélyen visszahúzodó sérülékeny és erőhiányos dybalától hiába várjuk, hogy valamilyen szinten is területet nyisson vlahovicnak és ne állandóan 2 védő legyen a nyakán...
Morata szintén esélytelen mert a labdakezelése siralmas
Kean lehet a befutó ... nem egy agysebész de fizikálisan ott van és technikailag is képes a feladatra, ill már láttunk rá példát ha van területe a kapu elött is feltalálja magát...
Szó mi szó én a vlaho kean duót nyomnám elől 442 vagy 352 ben
Dybalával csak 4312 t lehet játszatni...
De a lényeg hogy most vlahovicot nem szabad magára hagyni... lendületbe kell jönnie nálunk is és erre csak akkor van esély ha területe van... a többit ő majd megoldja
Szép napokat

Juvino 2022.01.28. 09:34:56

@GodPiero: a nettot irtam. Ez igaz az esetleg ide igazolo mas jatekosra elkoltott osszegekre is. Tehat az aranyok ugyan azok. Szorozz meg mindent kb kettovel. Fizikailag soha nem volt egy gladiator, mint ahogy Messi sem, (alkatukbol is fakadoan)de egeszsegesen azert vegigbirja a 90 percet.

steven.h 2022.01.28. 11:18:30

@rockitbaby: @Shyr Kahn: Én most itt Dybalától elvonatkoztatva írom amit írok. Értem, hogy sokan akik angliából áttették a székhelyüket olaszhonba lenyilatkozták, hogy itt mennyivel megterhelőbbek az edzések (Evra, Ramsey stb), de azért nézzük már meg a két bajnokság közti meccsterhelést. A Serie A 18 csapatos, azon kívül egy olasz kupa van, ami januárban indul el a nagyobb csapatok számára. Ezen kívül BL és EL meccsek vannak a nagyobb csapatoknak. A legtöbb csapatnak aminek nincs BL és EL heti 1 meccset játszanak legtöbbször, így több és megterhelőbb edzést kell tartani, ahhoz hogy az erőnlétet szinten tartsák az edzők. A legjobb edzés azért mindig a meccsterhelés, ezt sokszor olvastam már szakértőktől.

Ehhez képest a PL-ben van 20 csapat, van Ligakupa, FA kupa, EL, BL. Gyakorlatilag az év legnagyobb részében heti 2 meccset játszanak, 3 naponta. Oda alapból egy másfajta szemléletű edzésterv kell, mert figyelembe kell venni a meccsterhelést is.

Szerintem Conte is pl nem ugyanazzal az edzéstervvel dolgozott a Chelseanél vagy a Tottenhamnél, mint ahogy azt tette a Juvénál vagy az Internél. Mások a feltételek, másra kell fókuszálni, így felesleges szerintem azzal érvelni, hogy angliában nem akkora az edzésterhelés, ott nem sérülne ennyit, mert ott meg a meccsterhelés nagyobb.

Del Pybala 2022.01.28. 11:34:10

@steven.h: van + 1 kupa feleslegesen nekik...de a serie a 20 csapatos ember :D

steven.h 2022.01.28. 11:46:27

@Del Pybala: bocs, jogos, nem is értem miért 18-at írtam.

rockitbaby 2022.01.28. 14:07:41

@steven.h: Valóban a meccsterhelés is sokkal komolyabb, készséggel beismerem, hogy ezt még csak nem is vettem számításba. Én az adott meccsek tempóját, intenzitását vettem alapul az érvelésemben. Egy Klopp féle agyon feltolt presszingje, vagy Pep totális dominanciára épülő játéka komoly fizikális felkészítést igényel és ha Dybala a kemény edzések, de cserébe nem állandó szerda-szombat ritmust sem bírja, akkor az angolok eszetlen mennyiségű és elosztású versenynaptára szerintem neki igen komoly gondokat okozna. Szerintem nagyon hasonlóan nézne ki a PL karrierje is, mint a jelenlegi Serie A, ha képes pályára lépni, akkor azért tud különbséget jelenteni, de sajnos 28 éves korához képest kifejezetten aggasztó fizikai állapota miatt legalább ugyanennyi meccset kényszerülne kihagyni is.

Akármilyen hírek is jelentek meg, Dybala számára talán mindent is egybevéve még szerintem mindig az lenne a legjobb megoldás, hogy hosszabbít akár a jelenlegi bére mellett is. Egy City-ben vagy Liverpoolban ő sokadik opció lenne, és a sérülékenységét is beleszámítva nálunk bevethető, akkor gyakorlatilag játszik is.

steven.h 2022.01.28. 16:24:21

@rockitbaby: Én itt igazából csak arra akartam kitérni, hogy szerintem nem releváns az hogy olaszhonban milyen edzések vannak és milyenek vannak Angliában, mert egészen más tematika szerint kell felépíteni. Egyik sem hiszem hogy könnyebb lenne a másiknál, csak míg az olaszok mondjuk tudnak edzeni egy héten többet, addig az angolok meccsterhelést kapnak és az edzés már jobban levezetés (az alapozás nem hinném, hogy bárhol könnyebb lenne)

Mondjuk tény, hogy jól félreírtam a Serie A létszámot, nem is tudom hogy hogy, bár valószínű leginkább az általam ideálisnak tartott létszám volt a fejembe, ami a 18 lenne.

Shyr Kahn 2022.01.28. 17:19:30

@steven.h: Lehet benne igazsag, de akkor is erdekes ez, hogy sokan ugy gondoljak, ha egy a Serie A-ban serulekeny jatekos odaigazol, konnyebben leserul, hiszen erre nincs statisztikai bizonyitek. (nem azt mondom, hogy nincs ra eset, de ugy tunik joval ritkabb ez, mint egyesek gondoljak)

rockitbaby 2022.01.28. 18:37:40

@steven.h: Értettem elsőre is, mire gondoltál. Ugyanazon érme két oldalát kerülgetjük. Én a PL klubok játékstílusára céloztam, te pedig a meccsnaptárra, ezek szoros összefüggésben vannak, kölcsönhatásban, ha úgy tetszik.

@Shyr Kahn: Én például nem a sérülékenységére céloztam, hanem sokkal inkább arra, hogy kb 60 perces játékos, ami a PL-nél sokkal lassabb tempójú Serie A-ban sem jó, hát még akkor az angoloknál. És az pedig nagyon nem igaz, hogy akár a Liverpool, akár a City csatárai nem adnak bele annyit a közösbe, Jota, Firmino iszonyat mennyiségű és minőségű mezőnymunkát végeznek, a City ugye Pep miatt a csatárkérdést igen rugalmasan kezeli, de ettől nem lesz sokkal kevésbé hangsúlyos a mezőnymunkájuk főleg azért, mert náluk minden gyakorlatilag milliméterre pontosan meg van szerkesztve.

Shyr Kahn 2022.01.28. 18:54:34

@rockitbaby: En ugy gondolom, hogy pontosan az eltero edzes es meccsnaptar miatt nem feltetlenul lenne ott 60 perces jatekos. Csupan a gyorsabb tempo nem indokolja ezt, ha az alapozas es felkeszites mas.

Ami a mezonymunkat illeti, erdemes megnezni, hogy egy csatarnak nalunk milyen teruletet kell befutnia es mennyi vedekezo munkat kell vegeznie, mig Pep-nel hogy nez ki ugyanez.

Allegri a csatarokat is belevonja a vedekezesbe (megkoveteli), es ezert lathatjuk neha Dybala-t is hatul kolbaszolni a mi terfelunkon. Ez azt jelenti, hogy bar kevesbe dinamikusabb munkat vegez, de kivancsi lennek, hogy mekkora teruletet fed le itt es egy hasonlo poszton szereplo jatekos ott.

rockitbaby 2022.01.28. 19:24:49

@Shyr Kahn: Keress rá heatmap-re, én Sofascore-on találtam, döbbenetes különbségeket fogsz látni és nem Dybala javára. Foden, Grealish iszonyat mekkora területet fognak le, de még Morata is sokkal többet.

Az edzés lehet nem olyan kemény, de a versenynaptár sokkal durvább. Ez kb kiegyenlíti egymást a durva edzéssel, cserébe könnyebb naptárral. Arról nem is beszélve, hogy Klopp gegenpressingjébe például tökéletesen alkalmatlan.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása