Az elmúlt napokban szárnyra kaptak pletykák Paulo Dybala szerződéshosszabbítása esetén, most pedig Gianluca Di Marzio és Romeo Agresti is beszámolt a fejleményekről, vagyis leginkább azok hiányáról, mivel véleményük szerint semmi nem változott ez ügyben.
Gianluca Di Marzio a következőkről számolt be: „A Juve arra kérte Paulo Dybalát, hogy várjon február végéig a szerződéshosszabbításra vonatkozó döntéssel. Az ok? A klub gazdasági nehézségei, illetve a bizonytalanság, ami a legjobb négy hely egyikének az elérését illeti. Sem Paulo Dybala, sem pedig a Juventus nincs a szerződéshosszabbítás ellen.
A Juventus felfüggesztette a tárgyalásokat Paulo Dybalával és a többi játékossal a szerződéshosszabbítások tekintetében február végéig.
Paulo Dybalát a klub kiértékeli technikai és hozzáállásbeli szempontból a következő hetekben, hogy a vezetőség megértse, valóban érdemes-e az előzőleg kialkudott bér mellett hosszabbítani a játékossal.”
Romeo Agresti pedig a következő információkat osztotta meg: „Október elején a Juventus minden tekintetben megegyezett Paulo Dybalával 8 millió eurós alapbérről és 2 millió eurós bónuszokról.
A legutóbbi tárgyalás során, amely decemberben volt, a klub arra kérte Paulo Dybala képviselőit, hogy napolják el a szerződéshosszabbítás aláírását februárig bürokratikus és adminisztratív okokra hivatkozva. Tehát mindenre csak a januári mercato után kerülne sor.
A mai napig semmi mást nem ajánlott a klub Paulo Dybala képviselőinek az októberi megállapodáshoz képest: nem érkezett ajánlat alacsonyabb bérről vagy bármilyen módosított feltételről. A tervek szerint Jorge Antun február elején fog visszatérni Torinóba.
Paulo Dybala és képviselői számára a prioritást továbbra is a Juventus jelenti, és pontosan ezért tudtak a felek megállapodni még októberben.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lanzafame 2022.01.15. 14:00:05
Ha ennek van valóságalapja, akkor nem látják benne, hogy alkalmas húzóember lenne, még egy magához képest is igen gyenge Juventusnál sem. Szomorú.
venember83 2022.01.15. 14:07:28
2022.01.15. 16:21:53
Roli921 2022.01.15. 17:07:21
Roli921 2022.01.15. 17:09:54
2022.01.15. 17:32:27
Attilio79 2022.01.15. 17:49:56
Na, de ki az akiért pénzt is kaphatnánk?
Szóval álom, hogy Dybalanál jobb játékost találhatunk az elkövetkező években...
2022.01.15. 17:57:49
BigChris 2022.01.15. 18:20:13
Attilio79 2022.01.15. 18:28:50
Ezen felül ott van Kean és Morata megvásárlása. Szóval ezen felül Dybalat pótolni, úgy, hogy nem jön be érte semmi, egyenlő a lehetetlennel, lássuk be.
Wizzurah 2022.01.15. 18:36:45
2. A sérüléseket tekintve nem mindegy, hogy valaki meccsen sérül le hosszú időre sajnálatos módon, mert túl tolja magát, vagy mert 2 havonta elrontja a pici gyomrát....
3. Én hosszabbítanék Dybala-val mindenképpen, évi 4+2 milliós bérrel és adnék neki egy másik mez számot a 10-es helyett. 5 helyett 3+1 évre. Ez így teljesen rendben van szerintem, tükrözi a játékos tudását-értékét és mindent ami kell, koncentrálhatna a játékra vagy a J medicalra.
venember83 2022.01.15. 19:05:21
Roli921 2022.01.15. 20:10:17
Amúgy nem értem azokat akik sokalják a fizetését.
Egyrészt nem a ti pénzének
Másrészt van vagy 6-8 játékos a keretben aki jobban túl van fizetve (de Light, Sanyi, Rabiot, Ramsy stb.
Egyébkent ha ingyen megy az kb 30-40 millio veszteség.
Mostani vezetőségét én Seccoi szintnek látom mióta Marottát kirúgták mert a tulaj azt képzelte hogy attól hogy sok pénzt örökölt már klubbot is tud vezetni.
Thuglife! 2022.01.15. 20:44:32
Ezt magyarázd már el légyszives.ha valaki pont kitölti a szerződést az miért veszteséges?miért számít még az az összeg amennyiért vettük?
Abban sem vagyok biztos hogy pótolni kéne?egyáltalán milyen posztot kell betöltenie a pótlónak?mert ha Vlahovicot emlegetjük vagy Scamaccát akkor nyilván Morata vagy Kean posztjárol beszélünk.
venember83 2022.01.15. 21:22:49
venember83 2022.01.15. 21:28:16
Roli921 2022.01.15. 22:23:45
@venember83: szerintem most nincs a klub olyan helyzetben hogy tudjon helyette venni valakit, szóval alá kellett volna írni a szerződést. És lehet 2 éve Dybala volt a fasz, de most ősszel a vezetőség kurta el.
Thuglife! 2022.01.16. 00:26:26
Akkor 2 hete van hogy eladja magát.ha nem sikerül kénytelen aláírni hozzánk februárban.ha valamiért akkor sem sikerül a deal akkor lehet mondani hogy ez volt a terve.