Landucci: „Ma éveket öregedtem”

landucci_juventus.jpgA Roma elleni parádés győzelem után Marco Landucci beszélt a DAZN műsorában, s a másodedző nem tagadta, hogy az izgalmak hatással voltak rá is.

„Amikor az ember nyer, minden sokkal nagyszerűbb.

Locatelli góljával visszanyertük a lelkesedésünk, és sikerült megfordítani a meccset.

Örülök Mattia De Sciglio góljának, megmutattuk, hogy van tartásunk. A hozzáállások keveset jelentenek, ha ezt nem követik a pályán tettek.

Ma 5-6 évet veszítettem az életemből, ha mindig így végződik, az igencsak szórakoztató.

Félve kezdtünk, offenzív meccset akartunk játszani, de rögzített helyzetekből gólokat kaptunk. Valamit változtattunk a második félidőre, mivel nehézségeink voltak az ellenfél kapuja előtt.

Kár a második gólért, eladtuk a labdát, ez gyakran előfordul, korántsem véletlen. De aztán jól teljesítettünk, hogy hittünk magunkban, a második góllal visszaszereztük az önbizalmunkat.

A cserék tekintetében nem mondhatok semmit, ez titok. A teljes szakmai személyzet együttműködése kellett ehhez.”

A végeredmény tekintetében nagyon fontos volt Wojciech Szczęsny védése Lorenzo Pellegrini büntetőjénél.

„Reméltem, hogy Tek kivédi, ahogyan tette azt ősszel. Álvaro Morata erős játékos, mindig bizonyította, hogy ezer szállal kötődik ehhez a csapathoz. Paulo Dybala jó meccset hozott, jó gólt szerzett, bizonyította a minőségét.

Federico Chiesa sérülése az egyetlen negatívum ma, kificamodott a térde, az orvosok holnap értékelik ki az állapotát.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1716808382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pott70 2022.01.09. 23:20:11

Hát,mi se lettünk fiatalabbak!

alexGicamo 2022.01.10. 03:48:58

Rég láttam ilyen izgalmas és fordulatos meccset ! A lényeg a győzelem !
Remélem , Chiesa sérülése nem súlyos !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Mark Szabo 2022.01.10. 07:31:32

Dybalának volt egy jó megmozdulása de ennyi. Hihetetlen hogy ilyen szerencsétlenek vagyunk a sérüléseknèl. Remélem Chiesa nem dőlt ki hosszabb időre.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása