Koronavírus-fertőzések bonyolítják a Juve-Napoli meccset

serie_a_coronavirus.jpgA koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került a Juventus és a Napoli, mivel több játékos is kihagyni kényszerül a január 6-ára tervezett találkozót.

Az előző szezon elején a déli csapat nem látogatott Torinóba, mivel a nápolyi helyi egészségügyi hatóság megtiltotta vagy nem javasolta az utazást a klub számára 2020. október 4-én, a liga nem törölte a meccset, ám végül sportbírósági döntés révén a Napolinak sikerült újrajátszást kieszközölnie.

Jelenleg is felmerültek aggályok a nápolyiak torinói útja kapcsán, de valószínűtlen a helyzet megismétlődése, ám az bizonyos, hogy mindkét csapatból többen hiányozni fognak.

A hazai keretből hiányozni fog három játékos, miután Giorgio Chiellini, Arthur Melo és Carlo Pinsoglio is pozitív teszteredményt kapott.

A Napoli esetében három futballista nem játszhat majd fertőzés miatt, míg ketten jelenleg karanténban várják a megnyugtató híreket. Victor Osimhen, Eljif Elmas és Hirving Lozano pozitív mintát adott, rajtuk kívül pedig Lorenzo Insigne és Fabian Ruiz nemrég tért vissza a keretbe, így a betegség után valószínűleg gyenge fizikai állapotban vannak. A két karanténban tartózkodó játékos pedig Kevin Malcuit és Andrea Petagna, ők pozitív tesztet produkáló személlyel érintkeztek, s ez indokolja az elővigyázatosságot.

A mérkőzés jövő csütörtökön játsszák, s csak remélni lehet, hogy addig a helyzet nem fog rosszabbá válni egyik csapat számára sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6316801550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2022.01.02. 16:02:58

Kötelezően hoznunk kell.

Andras74 2022.01.02. 16:54:00

Otthon maradnak Afrikában, és 0:3-mal jóvá írja a meccset a Figc, h megsegítse a betegek felgyógyulását.......

peti78 2022.01.02. 18:35:15

@venember83: közben kölcsönvettük icardit vételi opcióval

Attilio79 2022.01.02. 19:06:33

@peti78: közben elvileg Dybala aláírta a hosszabbítást.

venember83 2022.01.02. 19:14:12

Kösz, srácok, próbáljuk figyelni a hiteles forrásokat.

Juvebest 2022.01.02. 20:24:02

@bip bip: végre egy jó hír estére

venember83 2022.01.02. 21:01:26

@Juvebest: majd meglátjuk, mennyire jó is a hír. Egy féléves kölcsön sem rossz, de ha a bérének jelentős hányadát a Juve fizeti, s Ramsey visszatér nyáron a klubhoz, ha kiesik a Championshipbe a NU, akkor nem volt nagy segítség.

GodPiero 2022.01.02. 21:28:34

@Attilio79: Jajj NEEEEEEEEEEEEEEEEE.....

alexGicamo 2022.01.02. 22:09:20

Erőt, egészséget mindenkinek !

2022.01.02. 22:30:01

@GodPiero: Azért azt nem értem, ha idáig nem bírta aláírni, most meg 5rő 3 évre csökkentenék a szerződését kevesebb pénzért és egyből aláírja? Valami nem kerek. A szerződésének max annyi előnye lenne, hogy el lehetne adni pénzért, még össze nem rokkan végleg... Mindegy, csak valahogy tűnjön el innen.

2022.01.03. 08:07:30

@peti78: Sztem ennek semmi alapja. Sehol sem láttam, hogy kölcsönvettük volna. Ma reggel is azt írják, h semmi extra nem történt vele kapcsolatban. Dybala szerződéséről sincs semmi hír. Legalábbis én nem láttam...

Gaben Smith 2022.01.03. 08:27:21

@MGB75: A 3 év Juve szempontból jobb az 5 sokkal veszélyesebb lenne a kora és sérülékenysége miatt.
3 év 8 millió euro ok maradjon csinálja amit tud ,de ne tőle várjuk a nyarat.
Mondjuk az is igaz ,hogy még soha senki nem találta meg a posztját se...

2022.01.03. 11:51:13

@Gaben Smith: Nyilván jobb a 3 év. Ha rajtam múlna, 1 sem lenne... 8 milliót meg ezért fizetni neki?? Vicc a köbön! Amit ad a csapatnak, az alapján max 3-4 millió. Egy ilyen betegágyat addig kell eladni, míg rajtunk nem marad a magas fizujával örökre.

Juvebest 2022.01.03. 12:48:35

@venember83: a Newcastle nem fog kiesni azt a szaudiak nem hagyják. Ramsey meg biztos nem ragaszkodik a váltáshoz mert most gyakorlatilag a semmire kap 7.5 millió eurót. Itt a Juvénak kell lépnie

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása