Az Inter elleni mérkőzés
Az Inter elleni mérkőzés

Az AC Milan otthonában aratott, majd a Sassuolo fölött elért hazai 3:1-es győzelem után a Juventus vasárnap este visszatér Milánóba, ahol ezúttal az Inter csapata fogadja majd, s a torinóiaknak lehetősége nyílik arra, hogy újabb három pontot szerezzenek közvetlen vetélytársaik egyikével…

Egykori játékosok beszéltek a mai derbiről
Egykori játékosok beszéltek a mai derbiről

A 18. fordulóban rendezték a római derbit, ám a legjobban várt párharc valószínűleg az Inter-Juve, ami akár a scudettóért zajló versenyt is komolyan befolyásolhatja. Az Inter második a tabellán, és négypontos előnyt élvez a Juventusszal szemben, amelyik azonban egy meccsel kevesebbet játszott. „A…

Jelentés a csatárfrontról
Jelentés a csatárfrontról

A Calciomercato nemrégiben beszámolt a Juventus csatárcélpontjainak a helyzetéről, a helyzetjelentésben pedig három csatár szerepel. A Chelsea futballistája, Olivier Giroud több klub kiszemeltje, az esetleges váltásról szóló cikkeknek pedig kiváló táptalajt ad a kevés játékperc, amit Timo Werner és…

Conte: „Tavaly felzárkóztunk, remélhetőleg idén is sikerül”
Conte: „Tavaly felzárkóztunk, remélhetőleg idén is sikerül”

„Két olyan csapat csap össze holnap, amelyikben ég a vágy, hogy valami fontosért harcoljanak.” - kezdte Antonio Conte a sajtótájékoztatóját. „Mindegyik meccs fontos, és mindig három pontot ér a győzelem. Mindazonáltal a Juventus elkerülhetetlenül referenciapontot jelent mindenkinek, hiszen az…

Pirlo: "Hálás vagyok Contének, akitől sokat tanultam"
Pirlo: "Hálás vagyok Contének, akitől sokat tanultam"

A Juventus igazi hatpontos mérkőzésre készül, vasárnap este az Inter otthonába látogat, s egy esetleges győzelemmel még közelebb kerülhet a tabella első helye és a címvédés felé.  "Egy agresszív Interre számítok holnap, amely ritmust akar majd adni a mérkőzésnek, de mi a Juventus vagyunk, úgy…

Inter-Juventus: a várható kezdőcsapatok
Inter-Juventus: a várható kezdőcsapatok

A Juventus egyelőre szállítja az eredményeket a 2021-es esztendőben, hét közben a csapat számos fiatal játékosnak is lehetőséget adva lépett tovább az Olasz Kupa negyeddöntőjébe. Vasárnap este már komoly rangadó következik, a címvédő az Inter otthonába látogatva próbálja folytatni győzelmi…

Aouar továbbra is célpont
Aouar továbbra is célpont

Houssem Aouar aláírásáért számos klub verseng, és a Juventus is az érdeklődők sorát gyarapítja, ám minden bizonnyal csak nyáron várható bármilyen fejlemény az ügyben. A Lyon középpályását már jó ideje több klubbal hírbe hozták, és nyáron szinte meg is valósult a váltása az Arsenalhoz, azonban végül…

Momblano: „Cristiano Ronaldo egyéves hosszabbítást kaphat”
Momblano: „Cristiano Ronaldo egyéves hosszabbítást kaphat”

Egyes hírek szerint Cristiano Ronaldo 2022-ben lejáró szerződését a Juventus meghosszabbíthatja, köszönhetően a kiváló teljesítményének és a továbbra is nagyszerű eladhatóságának. A csatár kapcsán párszor már felmerült úgy az esetleges távozás lehetősége, mint a szerződéshosszabbítás ügye, a…

Morata: „Ma már érettebb, teljesebb játékos vagyok”
Morata: „Ma már érettebb, teljesebb játékos vagyok”

Álvaro Morata a hétvégi Inter elleni igencsak fontos meccs előtt aktuális helyzetéről és aktuális csapattársairól beszélt a Sky Sport Italia számára adott interjúban. „Ma már érettebb vagyok, sok minden változott a karrierem során az elmúlt évben, így már másképp látom a futballt. Idomulni kell a…

Megvan a megegyezés Mandžukić ügyében
Megvan a megegyezés Mandžukić ügyében

Számos olasz forrás szerint a Milan és Mario Mandžukić megegyezésre jutott személyes aspektusok tekintetében, és a horvát válogatott szezon végéig csatlakozhat a rossonero csapathoz, miután egyes orvosi vizsgálatokon is átesett már. A Milannews24.com és a Calciomercato.it számolt be a friss…

Poch ismét próbálkozhat Dybala ügyében
Poch ismét próbálkozhat Dybala ügyében

Olasz pletykák szerint Paulo Dybala helyzete továbbra is vagy ismét kérdéses a Juventusnál, és opció lehet számára a PSG. Az argentin futballista idei szezonja eddig elég rosszul alakult, hiszen számos sérülés hátráltatta, és nem találja sem a megfelelő erőnlétet, sem pedig a például tavaly…

A Juve nem követi a szerződés nélküli klasszisokat
A Juve nem követi a szerződés nélküli klasszisokat

Olasz beszámolók szerint a Juventus átigazolási politikája új irányt vehet, a kénytelen legalábbis ideiglenesen mellőzni egyik kedvenc átigazolási praktikáját. Az Öreg Hölgy a közelmúltban a szabadon igazolható klasszisok piacáról szemezgetett, próbálta a legjobbakat a klubhoz csábítani abban…

Játékosok a Genoa elleni győzelemről
Játékosok a Genoa elleni győzelemről

A Juventus erősen felforgatott csapattal, a kezdőben számos fiatal játékossal aratott 3:2-es győzelmet a Torinóba látogató Genoa fölött, s ezzel biztosította helyét az Olasz Kupa negyeddöntőjében. "Úgy éreztem magamat, mint egy fiatal, aki most mutatkozik be. Drăgușin játszott mellettem, aki szinte…

Mandžukić a Milannal egyeztetett
Mandžukić a Milannal egyeztetett

Több olasz forrás szerint a Milan képviselői találkoztak Mario Mandžukić ügynökével az elmúlt 24 órában, cél pedig természetesen a szerződés nélküli futballista leigazolása. A horvát centert nemigen kell bemutatni, hogy a Juventusnál harcolt az olasz bajnokságban és európai porondon 2015 nyara és…

Pirlo: „Magunk dolgát nehezítettük meg”
Pirlo: „Magunk dolgát nehezítettük meg”

Andrea Pirlo a Juventus hosszabbításban 3-2-re megnyert meccsét követően elmondta, hogy csapata jól játszott, de rosszul kezelte a meccset, és a koncentráció kimaradása miatt végül 2-0 után kénytelen volt hosszabbítást játszani egy amúgy is telített szezonban. „A saját életünket nehezítettük meg,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása