Sorrentino: „Dybala megérdemli a szerződéshosszabbítást”

sorrentino_stefano_dybalaval_fog_kezet.jpgStefano Sorrentino játékostársa volt Paulo Dybalának a Palermónál, s az egykori kapus szerint nem is kérdéses, hogy az argentin csatár új szerződést érdemel a Juventusnál.

A felek közötti szerződéshosszabbítás már nagyon hosszú ideje húzódik, már Andrea Pirlo alatt is tárgyaltak a felek, akkor viszont nem sikerült megállapodni, mostanra hihető források szerint megvan a megállapodás, bár februárig nem várható semmilyen bejelentés.

A klub és a játékos is nyíltan a folytatás mellett teszi le a voksát, azonban ennek ellenére úgy tűnik, egyik fél sem teljesen elkötelezett a közös jövő mellett, januártól pedig Paulo Dybala nyíltan tárgyalhat további klubokkal, egy nyári átigazolás esetében pedig kimagasló bérre tarthat igényt, hiszen leendő klubjához átigazolási díj nélkül csatlakozhat profi karrierje talán utolsó és legjövedelmezőbb szerződésével.

Stefano Sorrentino szerint a csatár mindenképpen kiérdemelte a szerződéshosszabbítást, és nem véletlenül kapta meg anno Paulo Dybala a tízes mezt és a csapatkapitányi karszalagot.

Az egykori kapus a La Gazzetta dello Sport munkatársának nyilatkozott: „Megérdemli ezt a szerződéshosszabbítást. A Juventus csak bizonyos típusú játékosoknak adja oda a tízes mezt, ilyen volt Platini és Del Piero. S ne feledjük, hogy a karszalagot is megkapta. Mindig nagyra tartottam Paulo Dybala rendkívüli intelligenciáját és emberi értékeit.

Ő korrekt, komoly srác, aki nagyra értékeli a családot. Amikor a Serie B-ben játszottunk, feladta a szabadságát, csak hogy gyorsabban felépüljön egy sérülésből, s ez a mentalitás ma is tetten érhető nála. Ahhoz, hogy valaki bajnok legyen, először a pályán kívül kell kezdenie a munkát, még mielőtt labdába rúgna a pályán.

Érett, jellegzetes játékos lett belőle. Másképp fogalmazva, ha nem így tesz, nem is érhetett volna el bizonyos célokat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2416799632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mark Szabo 2021.12.31. 07:55:03

Évi 5 millió+bónuszokèrt megèrdemli ha igazi Juventino

2021.12.31. 11:16:00

@Mark Szabo: Ha igazi Juventino lenne, már réges rég aláírta volna a szerződést. De jelenleg 4-5 milliónál nem ér többet. Vagy még annyit sem.

Mark Szabo 2021.12.31. 11:19:29

@MGB75: Erre gondoltam én is csak nem akartam kifejteni. Tudja hogy nehéz helyzetben van a klub, és ő egy potenciális kockázat a sérülései miatt. A prioritása nem a fizetés kéne hogy legyen

delpi0823 2021.12.31. 11:43:23

@GodPiero: Persze,ramseyk meg rabiotk kapnak evi 7-8 milliot,De ligt 12 millios fizujarol nem is beszelve,o meg irjon ala 5millioert realis........Nem Dybalat kell hibaztatni hogy ennyit ker,hanem a vezetoseget aki ilyen jatekosoknak adott ilyen fizeteseket.Most meg azon csodalkoznak hogy Dybala ennyit ker.....Ramsey meg majd itt ul a nyakunkon 2023ig evi 8millios fizuval az evi 5meccsevel.........

BigChris 2021.12.31. 12:01:21

@delpi0823: az fain...ha jól számolok és csak a bajnokságot veszem alapul, akkor 5meccs=8M euro. Akkor egy meccs 1.6M.
Szép kis meccspénzek folynak ki a vezetőség kezei közül. Ezzel ha minden meccsen játsznana, akkor 60M-et húzna le rólunk.
2x annyit keresne mint C(opy) Ronaldo. És ő ráadásul mindig elérhető, sosem sérült. Bár szerintem Ramsey tehetséges pali, csak a mi játékrendszerünk -ha egyáltalán van olyan jelenleg- neki nem fexik.

Del Pybala 2021.12.31. 13:22:25

Gondolom itt mindenki elfogadna a kevesebb fizut csak hogy a munkahelyenek konnyebb legyen :D ne rohogtessetek mar

Attilio79 2021.12.31. 14:06:33

@delpi0823: @Del Pybala: +1!
Mindkettőtöknek igaza van, viszont számomra érthetetlen, hog, miért nincs még deal. Az meg egyenesen undorító lenne Dybalától, hogy nem ír alá, amikor egy hónapja lenyilatkozta, hogy megvan, de nem ez most a prioritás...

2021.12.31. 16:43:17

@Del Pybala: Azért ne hasonlíts már egy munkahelyet egy focistával. Utóbbiaknál természetes dolog, ahogy öregszenek, egyre kevesebbet fognak keresni és nem kapnak sok éves szerződést. Ha meg vki a munkahelyen nem teljesít jól huzamosabb ideig, kibasszák, oszt annyi. Illetve ott ahogy egyre tapasztaltabb lesz az ember, sulikat végez el, előléptetik, fizetésemelést kap, etc.
Dybala is öregszik és egyre többet sérült. Miért is kéne emelni a fizetését?? Nem emelni kéne, hanem csökkenteni. Ha nem tetszik, el lehet ballagni. Az meg hogy nem írta aláa szerződését a honfoglalás óta, felvet kérdéseket... Ahogy másik cikknél írtam. Ha dybala olyan nagy Juventino lenne, már rég aláírta volna.

BigChris 2021.12.31. 16:49:30

@MGB75: Valahogy én is így gondolom....Lásd Bernardeschi, akár fizu csökkentésbe is belemegy, csak játszhasson.

Juvino 2021.12.31. 17:06:36

Aki focizott mar csapatban, az tudja, h minden oltozonek van hierarchiaja. Gondoljatok bele, h elfogadod az 5 gurtnit, majd ott ulsz nalad joval magasabb beru jatekosokkal az oltozoben, mikozben kimondottan ez a te csapatod! Higgyetek nekem, ez nem mukodik! Tehat vagy megadjuk neki a let vagy elengedjuk. En szemely szerint nagyon sajnalnam, m ertem en,h sokat serult mostanaban, de messze a legkreativabb jatekosunk jelenleg, aki raadasul a 100 golosok taborat erositi. Nem tartom korrektnek,h sokan szidjak, annal ő tobbet tett le az asztalra. 100gol az 100gol.

Shyr Kahn 2022.01.01. 03:29:11

@Juvino: ++
8 milliorol beszelunk plusz 2 Milla esetleges bonusz. Rabiot, Ramsey, de Ligt meg igy is total tulfuzetettek hozza kepest, de a szokasos vergodes megy. Igaz, hogy serult sokat, ami aggaszto, de ha a merkozesek felen lep palyara es igy is golkiraly + golpasszainak szama is az elmezonyben van akkor nem tudom miert ne lenne fair a 8+2. Persze tudjuk, hogy sokaknal Dybala az emlitett jatekosoknal is joval gyengebb, amit a statisztika is "bizonyit"... Nagyon sajnalnam, ha vegul kutba esne a hosszabbitas.

FeriGjuve 2022.01.01. 03:40:52

Jókat mulatok azon,hogy itt sokan úgy beszélnek a klub kasszájáról,mintha az ő pénzük lenne. :D

Juvino 2022.01.01. 04:14:08

@Shyr Kahn: Teljesen egyetertek! Es tudom,h nagyon sok penzrol beszelunk, de sajnos a mai arak ilyenek. Koszonhetjuk mindezt a psg es a pl csapatok'befektetoinek'. Es sztem ez csak rosszabb lesz

FeriGjuve 2022.01.01. 11:07:36

Szüksége van a Juventusnak erre a srácra!
Főleg ezekben az időkben.

venember83 2022.01.01. 21:30:06

@FeriGjuve: persze, hogy szüksége lenne rá a Juventusnak. Egészségesen. De nem ez a helyzet mostanság:
www.transfermarkt.com/paulo-dybala/verletzungen/spieler/206050

Nézd már meg, mennyit kellett kihagynia a szezonkezdet óta. Így nem lehet a csapat kiemelt tagja, húzóembere.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása