Torinói csatárhelyzet

morata_alvaro_golorom_napoli.jpgFabrizio Romano a mai napon megerősítette, hogy a Barcelona felvette közvetlenül a kapcsolatot a Juventusszal Álvaro Morata ügyében. Xavi szeretné leigazolni a játékost, s felmerült egy csereügylet Memphis Depay bevonásával, ám a Juventus nincs meggyőződve Memphis Depay megfelelőségéről, ezért bonyolult az ügylet.

Ezen kívül természetesen az Atlético Madriddal is meg kell egyezni a játékos ügyében, a madridi klub azonban nem tart igényt a csatárra, így szívesen értékesítenék a Spanyolországba visszavágyódó futballistát. A klubok közötti egyeztetés még nincs előrehaladott szakaszban.

Fabrizio Romano megerősítette azt is, hogy Ousmane Dembélé és Matthijs de Ligt sorsát nem érinti ez az esetleges ügylet.

Romeo Agresti szerint a Barcelona folyamatosan egyeztet az Atlético Madriddal és a Juventusszal a spanyol csatár ügyében, és a katalánok felajánlották Memphis Depayt, ám a Juventus egyelőre nemleges válasszal szolgált. A játékos már áldását adta az ügyletre.

A csatárkérdésről Giovanni Albanese és Romeo Agresti a Juventibus számára is elmondta a véleményét.

„Dušan Vlahović a Juventushoz? Nem hiszek ebben, még nyáron sem. Ami Álvaro Moratát illeti, ő szeretne visszatérni Spanyolországba, szívesen igazolna a Barcelonába, ám nem kívánja megnehezíteni a Juve életét. Elég bonyolult tárgyalás zajlik.

Ami Arkadiusz Miliket illeti, őt le lehet húzni a lehetséges téli érkezők listájáról.” - zárta mondandóját Romeo Agresti.

„Álvaro Morata ügyében a Juventus még az Inter elleni összecsapás előtt dönteni fog. Álvaro Morata tudja, hogy ez lehet az utolsó torinói szezonja, korántsem olyan boldog, mint az előző évben. Massimiliano Allegri január 12-ig végső döntést fog hozni a játékos kapcsán.” - mondta Giovanni Albanese.

Mindeközben pedig Romeo Agresti megerősítette, hogy az aktuális helyzetben, az 50%-os kapacitás és az ismét egyre súlyosabb járványhelyzet miatt a Juve és az Inter is szeretné szezon végére elnapolni a január 12-ére ütemezett Olasz Szuperkupa-döntőt. Csak a Liga jóváhagyása hiányzik. 

Frissítés (21.46): A Liga megerősítette, hogy az Olasz Szuperliga-döntőre január 12-én fog sor kerülni, ezzel megcáfolva a szezon végére való elnapolást illető pletykákat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4816799500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2021.12.30. 21:21:02

Nem értem egyelőre, hogyan lehet Moratát bárkivel elcserélni, amikor az Atletico játékosa?

GodPiero 2021.12.30. 21:25:01

@Lanzafame: Ezt én sem értem... kikölcsönöztük 1 évre 10 milláért, adjanak 5 millát - amiből jöhet Belotti - és már mehet is vissza...

venember83 2021.12.30. 21:25:16

@Lanzafame: a Juventusnak érvényes kölcsönszerződése van, ezért a Juve jóváhagyása nélkül nem igazolhat sehova Morata, az Atléti sem adhatja el Moratát.

BigChris 2021.12.30. 23:08:10

Számomra az is furcsa, hogyha egy másik fociklub szemet vet egy játékosunkra, szinte garantált, hogy elviszik. Ha mi szeretnénk igazolni, akkor max. a resztlit kapjuk meg, aki más klubnak az eszébe sem jutott (Dembele). Szomorú, de sok tekintetben középcsapattá süllyedtünk. A fizukat leszámítva. Ott a toppon vagyunk.
Utóirat: ha elviszik a spanyolt, meg leszünk lőve, mert ő legalább klasszikus center. Megvan az ereje és magassága brusztolni a védőkkel, csak sok ajtó-ablak helyzetet hagy ki. Nem tudnánk a helyére senkit sem igazolni.

Attilio79 2021.12.30. 23:40:19

Vicces, hogy Morataért, nulla teljesítménnyel kvázi egyedüli tapasztalt csatárként sírnunk kell, hogy ne vigyék el. Röhej ez az egész helyzet,amibe szeretett klubunk került.
Morata menjen a Barcaba vigye de Ligtet is és jöjjön legalább 130 milla értük és kezdjünk végre olyan csapatot építeni, ahol rátermett, klubhű fiatalokkal próbálunk valamit. Vissza a Serie B utáni évekhez...

BigChris 2021.12.30. 23:46:02

Időközben arab barátaink igen komolyan szeretnék finanszírozni a kék-feketéket, ami azt jelentené, hogy minden értelmes játékos ott fog kikötni...lehet 5-6 évet várni megint. Kutya sem akar majd idejönni.

babo0410 2021.12.31. 00:26:58

@BigChris: Csak épp a Newcastle a kiesés elől menekül, eddig kevés sikerrel. Télen nagy igazolások nem lesznek, nyáron meg a második ligába ki fog elmenni?

venember83 2021.12.31. 06:42:49

Az Atléti 35 millió eurót kér Moratáért, a Barcelona természetesen túlzónak érzi a követelést, a felek folytatják a tárgyalást. Di Marzio.

A Juve 10 millióért kölcsönözte ki Moratát, nem hajlandó (kár)pótlás nélkül elengedni a csatárt most télen. Nico Schira szerint a klub nem játékost kér, hanem pénzt. A Barcelona Depayt ajánlotta fel, de a Juventusnak center kell.

Il Principino 2021.12.31. 07:14:03

@venember83: majd jöhet Braitwaithe vagy hogyishijjjjááák :D
Nyáron meg Scamacca aztán rettegj Európa :)

venember83 2021.12.31. 07:22:31

@Il Principino: valami olyasmi, igen.

Morata elvileg már nem érzi jól magát Torinóban. Micsoda év lehet ez, mindkét csatárklasszisának búcsút mondhat az Öreg Hölgy?

Rikster91 2021.12.31. 07:39:51

Most meg bedobták Origi nevét is, mint lehetséges Morata utódot. Na azért ezt már csak nem kellene erőltetni.

Mark Szabo 2021.12.31. 07:50:50

Na várjunk...cserèlnènk úgy hogy nem a miènk a csatár, a Barcanak Morata kell, és nekünk nem kell Depay? Ez valami előrehozott április-i tréfa?

BigChris 2021.12.31. 08:29:11

Itt klubbon belül valami iszonyat nagy gond lehet, ha Morata érzi rosszul magát úgy, hogy korábban el sem akart menni innen, csak a Madrid erőltette. Mi folyik a színfalak mögött? Én arra lennék kíváncsi, hogy az az adok-kapok ami közte és Allegri között zajlott az elmúlt hetekben, az hogyan végződött? Lehet emiatt lesz Barcelona a végén?

bianconeri83 2021.12.31. 09:10:45

@BigChris: el tudom képzelni, hogy kb ki lett mondva, hogy nem maradhat ha lejár az idei kölcsön szerződés és ez van hatással a hangulatára és persze a formájára

JeetTrader 2021.12.31. 10:37:43

Két meccsen is mikor lecserélte Allegri Moratát, volt összeszólalkozás közöttük. Érezhető a feszültség. A pénzzel kitörölhetjük ha most elengedjük. Mit csinálunk a szezon hátralévő részében? Beküldjük a pályára játszani a kpott pénz időarányos részét vagy mi?

Csatár nélkül cseszhetjük. Persze így is nehéz a helyzet, mert Morata iszonyúan formán kívül van. Pedig milyen jól bekezdett mikor idejött és én hogy örültem akkor neki....:/

Azt amúgy meg külön viccnek gondolom, hogy a szövetség nem engedélyezte a szuperkupa döntő elhalasztását.

@BigChris: jobb, hogy nincs itt Lippi, mert ebbe a helyzetbe neki is beletörne a bicskája.

xXPeiperXx 2021.12.31. 10:56:37

Ideadják a Gavi, Pedri duót és vihetik :D

Amúgy végignézve a Barca keretét nagyon cserealap sincs az üzlethez.

Pavel1988 2021.12.31. 11:00:18

Egyféleképp lehet értelme elengedni Moratát, ha kapunk érte min. 5 milliót és ezt beépítjük Scamacca árába.
Ehhez az is kell, hogy a Sassuolo elengedje aztán még így is be kéne őt építeni a csapatba.
Nüanszokon fog múlni a 4. hely, én most nem erőltetném ezt a transzfert ameddig Belotti és Scamacca szintű csatárok vannak a kalapban.

m.martin91 2021.12.31. 15:47:47

Memphis nagyon jó játékos, különbséget jelentő játékos. Nem is értem, miről nem vagyunk meggyőződve. Értem, hogy centert akarunk, de egy középszarba felesleges fektetni, meg kell várni Vlahovicot a nyáron. Ha a Barcelona elvinné Moratát, és nekünk lehetőségünk nyílna Memphis szerződésére, azt azonnal ki kellene használni. Dybala megtartására sem volna semmi szükség, ha a holland ideigazolna.

Szincsak 2021.12.31. 16:06:32

Depay nem lenne rossz kivételes játékos bár hol képes jó teljesitményt nyujtania középpályásként is jó lenne csazárnak ott van kaio jorge, kean vagy sule csupa fiatalok akik szeretnének bizonyitan

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2021.12.31. 16:19:02

Morata out.

erre sem számítottam.

nortu30 2021.12.31. 17:33:49

Tképpen mi a baj Depay-al? Az, hogy erős, gyors és technikás? Van itt gond, nem is kicsi...

Thuglife! 2021.12.31. 17:47:23

Szóval Depay megint megbukott egy nagy klubnál...és nem is játszhatna a BL-ben.
Ami biztos Moratát el kell engedni,ha nem érzi jól magát nincs értelme tovább maradnia.

Del Pybala 2021.12.31. 17:49:41

@nortu30: valszeg jo kis fizetese lehet mivel ingyen erkezett oda

m.martin91 2021.12.31. 17:57:18

@Del Pybala: Kb. 5 millió euró a fizetése, a Barcelona az anyagi helyzetük miatt nem tudott többet fizetni neki. Az volt az álma, hogy ott játsszon. Tekintve, hogy másokkal is szerződést hosszabbítottak, csökkentett bérrel, lassacskán senkinek sincs már jó fizetése ott. Legalábbis az eddigiekhez képest. Szerintem nálunk már egyértelműen jobb fizetések vannak.

m.martin91 2021.12.31. 17:58:32

"Szóval Depay megint megbukott egy nagy klubnál...és nem is játszhatna a BL-ben."

Ebben a mondatban tulajdonképpen semmi nem felel meg a valóságnak.

Dzsákkeríni 2021.12.31. 18:01:49

" a Juventus nincs meggyőződve Memphis Depay megfelelőségéről"
De Scamacca megfelelőségéről meg vagyunk győződve... Van baj sajnos

Dzsákkeríni 2021.12.31. 18:04:14

@m.martin91: Azért Coutinho, Umtiti vagy Dembele még egész jó pénzt kap

Thuglife! 2021.12.31. 18:22:48

@m.martin91: tehát lehet egy Bl idényben 2 különböző csapatban játszani? Ok egyre komolytalanabb ez a sorozat is.ettől függetlenül Depay beválhat nálunk ha azt nézzük hogy top foci mögött kullogó csapat vagyunk.az az ő szintje.

Del Pybala 2021.12.31. 18:24:53

@m.martin91: en tobb mint a duplajat latom az 5 nek

m.martin91 2021.12.31. 19:26:50

@Del Pybala: "Depay signed for FC Barcelona in the summer of 2021. While he was initially offered a contract worth €7million plus add-ons per year, Depay agreed to a 30% salary cut to help the Catalan club register him for the season. He is believed to be earning a yearly salary of €5million now."

Del Pybala 2021.12.31. 20:19:40

@Del Pybala: pont annyit keres mint rabiot...

venember83 2022.01.01. 11:33:16

Fabrizio Romano: a Barcelona megtette az ajánlatát Álvaro Moratának. A Juventus úgy döntött, nem él a 40 milliós kivásárlási opcióval a szezon végén, ezért akar Morata visszatérni Spanyolországba. Xavi szeretné őt csapatában tudni. A Juventus csak akkor engedi el a csatárt, ha tud a klub megfelelő játékost szerződtetni. Depay érkezése kizárt.

steven.h 2022.01.01. 13:19:03

@Thuglife!: Igen, az új szabály szerint lehet nevezni olyan játékost a januári időszak után, aki előtte egy másik csapatban már pályára lépett. Én nem hinném, hogy ettől lenne komolytalan a sorozat...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása