de Ligt elhatárolódott Raiola kijelentéseitől?

de_ligt_matthijs_levetett_mezzel_hagyja_el_a_palyat.jpgA Tuttosport munkatársa reflektált Maurizio Arrivabene szavaira, és útmutatást kívánt nyújtani a szurkolóknak a nemrégiben kinevezett vezérigazgató szerepkörét illetően.

A klub tágabb vezetőségében már 2012 óta szerepet vállaló szakember nem a szép szavak és a diplomatikus megnyilvánulások embere, szeret inkább nyíltan fogalmazni. A torinói lap szerint a vezérigazgatói székben pedig az a feladata, hogy költségmegszorító intézkedéseket ültessen gyakorlatba, amelyek mindenképpen szükségesek az elmúlt évek szuboptimális gazdálkodását és a koronavírus-járvány hatásait követően.

A vezető nyilatkozata ebből a szempontból is indokolt volt, nem kifejezetten az ügynökök ellen emelt szót Maurizio Arrivabene, hanem egyszerűen a jelenlegi gazdasági környezet ezt kívánja meg. A járvány gazdasági hatásai egyértelműen érezhetők lesznek a következő években is, a vezérigazgató pedig azt kívánta aláhúzni, hogy amennyiben nem a kevés aktuális fenomén egyikéről van szó, a játékosok nem követelőzhetnek új szerződések vagy átigazolások tekintetében, az ügynökök ígéreteitől vagy intézkedéseitől függetlenül.

A vezérigazgató a tőkenyereség ügye kapcsán is megszólalt a múltban, nyilatkozatában pedig több tiszteletet követelt a klubnak a média részéről a vizsgálat tekintetében.

A Calciomercato is értékelte a vezető nyilatkozatát, és az újságíró szerint Maurizio Arrivabene szavai nem Matthijs de Ligtet célozták, hanem a Pavel Nedvěddel jó kapcsolatot ápoló, ám a Juventusszal szemben többször megkérdőjelezhető tisztelettel viselkedő Mino Raiolát.

Továbbá a médiaforrás szerint Matthijs de Ligt az ügynök nyilatkozatát követően megpróbált elhatárolódni  az új kihívásokat emlegető mondatoktól, mivel jelenleg inkább a pályán nyújtott teljesítményre kíván koncentrálni, nem pedig jelenleg nem időszerű játékospiaci spekulációkra.

A Juventus várhatóan nem fogja felégetni a hídjait a szuperügynökkel, hiszen számos rendkívüli játékost képvisel Mino Raiola, azonban Maurizio Arrivabene mindenképpen eltérő elbánást kíván kiharcolni a klub számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6416791358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MarcoT 2021.12.23. 09:06:19

'szuboptimális gazdálkodás' ez jó...

MGB75 2021.12.23. 09:22:40

A disznót kurvára nem érdekli, hogy a játékosai mit akarnak. Neki az a fontos, hogy minél többször eladja őket, mint 20dkg parizert. Pont, hogy fel kéne égetni minden hidat a malaccal, mert hiába vannak jó játékosai, ha nem tudnak maradni 1-2 évnél tovább, ha akarnak, hiába akarnak. Ilyen ganédombbal nem szabadnak üzletelni.

GodPiero 2021.12.23. 09:44:40

@MGB75: jobb is lenne ha vinné de Ligtet....
Semmi nem indokolja/igazolja a 85 millás vételárat 12 millás fizuval....

Galbandi 2021.12.23. 10:47:24

A klub gazdaságos működtetésére tett erőfeszítések összeegyeztethetetlenek Raiola 'elveivel'. Amennyiben el tudjuk adni de Ligtet annyiért, hogy abból két megbízható belső védőt tudunk igazolni, szerintem érdemes lenne elgondolkozni rajta. Viszonylag sok lejáró szerződésű, jegyzett belső védő lesz a piacon, egy 80 milliós bevétel, meg de Ligt felszabaduló fizetése szerintem egész szép reményekre jogosíthatna fel minket a védelem megújítása terén. Én nem látom, hogy a srác annyit fejlődött volna, hogy érdemes lenne belerokkannunk abba, hogy Raiola igényeit kielégítsük.

venember83 2021.12.23. 10:57:55

@Galbandi: szerintem inkább a Fiornak menne a pénz Vlaho játékjogára, a de Ligt és Chiello kiesése miatt igencsak megvékonyodó hátvédsorba meg tűzoltás jelleggel érkezik 1-2 (megkérdőjelezhető kvalitású/jövőjű) játékos. A többit meg majd Bonu megoldja. De persze ez csak a múltra alapozott tipp.

Galbandi 2021.12.23. 11:27:22

@venember83: Azt értem, hogy Vlahovic a fő célpont, de ha de Ligt lelép, akkor a védelem belső részében tényleg marad a sokszor sérült Chiellini és az időzített bomba Bonucci (Ruganival én nem számolnék komolyan, ha a célunk az elkövetkező két évben is mondjuk dobogó a bajnokságban és playoff a BL-ben). Szerintem ez már Allegrinél is annyira kevés lenne, hogy de Ligtért cserébe biztosan minőségi pótlást kérne.

Lanzafame 2021.12.23. 12:22:29

@venember83: azért a klub általában akkor nyugodt, ha hátul középen megvagyunk minőségben.

Bár belegondolva ez Bonucci visszahozatala és agyonjátszatása óta megdőlni látszik. Azóta szuboptimális a védelmünk fenntarthatósága.

venember83 2021.12.23. 12:32:57

@Lanzafame: amúgy nem tudom, mi ez a negatív közhangulat Bonuval szemben, amikor a legutóbbi meccsen már 300. Juve-győzelmét jegyezte. Nyilván nem lehet rossz játékos, ha ezt képes volt elérni a Juventusszal.

Shaky79 2021.12.23. 13:35:44

Övé a jövő! Sajnos mindenkit eladtunk a hátvédsorból aki pótolhatná majd Chiellót és Bonut, csak rá számíthatunk mint a védelem vezére a jövőben! Eladtuk Romerot, Demiralt, Spinazzolat, Caldarat, Cancelot!!! El lehet gondolkodni most kik vannak itt helyettük! Danilo, Pellegrini, De Sciglio, Rugani!!! Vicc az egész kb. 5 klasszissal gyengébb játékosok!!!

venember83 2021.12.23. 14:45:01

Serie A válogatott az első félév után Opta szerint:

Handanovic; Theo Hernandez, De Ligt, Bremer, Cuadrado; Calhanoglu, Brozovic, Fabian Ruiz; Simeone, Pasalic, Vlahovic.

Cuadrado hamarosan kiöregszik, de Ligtből meg a Juve fog pénzt csinálni. A fényes jövő.

Lanzafame 2021.12.23. 14:52:16

@venember83: Pl. az, hogy úgy csinál, mint aki ugyanakkora klublegenda, mint ADP, Buffon, Chiellini, miközben arról már senki nem beszél, hogy lelépett a Milanhoz csk-nak, és arcoskodott ellenünk. Vissza lehet jönni, a deal is jó volt, nekem az arcoskodásával van a bajom.

Vagy az, hogy folyton a megfelelő mentalitásról meg a spiritóról papol, miközben csk-ként a pályán és az öltöző vezéreként semmit nem tesz azért, hogy ne húzzuk be a kéziféket már a 10. percben, mert megvan a vezetés, pedig ezt sokszor beszopjuk. Bort iszik és vizet prédikál.

Harmadrészt azért, mert árnyéka önmagának, amióta visszajött. MdL is sokkal jobb, ha Chiellini vagy más van mellette. Háromvédős rendszerben középen a világ legjobbja volt évekig, de az régen volt, azóta is abból él. Úgy tűnik elég sokat számított, hogy Barza, Chiello és Buffon fogták a kezét.

Ezek a ogndok vele szerintem, amúgy én pár éve megvettem a mezét is, annyira szerettem, de ez már egy másik, hanyatló játékos, aki még 2,5 évig be van betonozva.

DelPiero2 2021.12.23. 14:55:56

@MGB75: Teljesen egyetértek. Reméljük Berna jó példáját a többiek is követik. Pellegrinin is csodálkozom hogy a malaccal üzletel.

FeriGjuve 2021.12.24. 05:32:44

@GodPiero: Bocsi,de te kedvelsz egyáltalán valakit a Juve jelenlegi keretéből? :D

FeriGjuve 2021.12.24. 05:36:47

@venember83: Lehet őt nem kedvelni,de az eredményei a világ egyik jelenlegi legjobb belső védőjévé teszik.
Ebben nincs is kérdés.

FeriGjuve 2021.12.24. 05:37:56

@Shaky79: Tartom,hogy Cancelo elengedése,az elmúlt évek legnagyobb hibája volt.

GGábr81 2021.12.24. 06:15:38

@Lanzafame: 100%-ban leírtad a gondolataimat. Én nem vettem meg a mezét, de nagy volt a rajongásom.

venember83 2021.12.24. 07:20:07

@FeriGjuve: nincs bizony, ezt a vezetőség is látja, azért utasítja el a Bonucciért érkező 80-100 millió eurós ajánlatokat.

GodPiero 2021.12.24. 08:48:32

@FeriGjuve: Hát nehéz.... Kevés az igazi Juventino - Chiellini, Bonu, Cuadrado - és egyre több a hitetlen zsoldos....

az idő fogja eldönteni, de egyelőre Chiesa, Locatelli és valamiért nekem nagyon szimpi Fagioli.... pár év múlva térjünk vissza rá....

FeriGjuve 2021.12.24. 08:50:16

@venember83:Igen,ez a szerencse. Picit furcsa is leírni,de ha a puszta tényeket nézzük,akkor az egyetlen klasszisunk, ő most.
És tőle akarnának sokan szabadulni...

FeriGjuve 2021.12.24. 08:52:22

@GodPiero: Szerintem De Ligtben is megvan a szellemisèg.

GodPiero 2021.12.24. 09:02:59

@FeriGjuve: Szerintem Ő nem sokáig lesz nálunk.... Egyrészt az ügynöke miatt másrészt hosszabbítás esetén a 12 millás fizuját hogy tudnánk überelni?

FeriGjuve 2021.12.24. 09:13:38

@GodPiero: Ahogy látjuk,azért nem mindenkinek a pénz számít és azért egy elég magas összeg,amit nem sok klub fizetne ki neki(pláne ennél többet)
Én remélem,hogy mèg sokáig a Juve mezét viseli.
Az egyetlen ami a távozása mellett szól,az a klub jenelegi pénzügyi nehézségei.
De ne higyjük,hogy csak a Juventus és az olasz foci sínyli ezt az időszakot(lsd. Barcelona pl.)

GodPiero 2021.12.24. 10:00:26

@FeriGjuve: Jogos, de tök lesz@rom a Barcelonát....
Szerintem semmi keresnivalója nincs egy 21 éves srácnak 12 millás fizuval a Juventusban!
Ha Ronaldo bére bérfeszültséget okozott, akkor ez is ....

Rikoo 2021.12.24. 13:17:47

@venember83: Nem volt rossz játékos és most sem az.
Csak évekkel ezelőtt volt a csúcson, most pedig qrva nagy szerepe van a hanyatlásunkban, neki az egyik legnagyobb a keretből.
Teljesen leépült, közelében nincs a topfocinak jelenleg.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1779) bajnokság (2863) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (731) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1491) játékosokról (8774) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2133) meccsek (3503) mercato (3688) nyilatkozat (6597) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3701) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (205) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása