Allegri: "Nem tudjuk mikor kell szépen, s mikor csúnyán játszanunk"

allegri_massimiliano_kispadon_2.jpgA Juventus gyakorlatilag mindvégig erőtlen és elképzelés nélküli játékot nyújtva játszott 1:1-es döntetlent a Venezia otthonában, s ezzel a botlással alighanem még távolabb kerül az élmezőnytől. A mérkőzés ráadásul azzal indult, hogy Paulo Dybala sérülés miatt elhagyni kényszerült a pályát, ahol Kaio Jorge váltotta.

"Kockázatot vállaltunk, de rosszul alakult. Szerdán izomprobléma miatt jött le, bíztunk benne, hogy már jobban van, de nem ez volt a helyzet." - mondta az argentin támadó sérülése kapcsán Massimiliano Allegri a mérkőzés lefújását követően.

"Jó első félidő volt, helyzeteket alakítottunk ki, de aztán volt 10-15 perc áramszünet a Venezia gólja előtt. Ugyanez történt Salernóban, de akkor szerencsések voltunk, hogy nem kaptunk gólt, mert a kapufát találták el. Ezen egyértelműen dolgoznunk kell.

Nyomás alatt voltunk, képtelenek voltunk a lábhoz játszani a labdát, ezért türelmesnek kellett volna lennünk egy-két labdával a csatároknak, elengedni a nyomást, hagyni, hogy elmúljon a pillanat, de nem így tettünk. Támadnunk kellett az üres területeket, szabálytalanságra kényszerítve őket, valamint még több sárga lapra, azonban elhullajtottunk két pontot egy nagyszerű Venezia ellen.

A második félidő elején egy kissé elábrándoztunk, s azonnal visszaadtuk a labdákat. Néha nem vesszük észre, hogy a mérkőzés csúnyává válik, s nem olvassuk a pillanatot. Mikor ez a pillanat elmúlt, újra játszani kezdtünk, s visszaszorítottuk a Veneziát a saját térfelére, azonban a baj már megtörtént.

Egyes játékosainknak nincsen nagy tapasztalata, mivel gyakorlatilag ez volt Kaio Jorge első kezdése, de másokkal is így van. Az egész csapat egy kissé lomha volt a szünet után. Úgy tűnik, nem vagyunk képesek felismerni, mikor van itt a szép játék ideje, mikor annak a tíz-tizenöt percnek, mikor csúnyán kell játszanunk. összeszorítanunk a fogunkat és túljutni rajta."

Allegrit arról is megkérdezték, vajon maradt-e még a csapatnak reménye arra, hogy a legjobb négy között zárja a szezont.

"Nem szabad ezzel foglalkoznunk. Két pontot elhullajtottunk ma, két pontot, amelyet haza kellett volna vinnünk magunkkal."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr516781184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2021.12.11. 21:04:53

Szerintem allegri te azt se tudod mi az a szép játék, meg a támadó játék. Ezek sajnos a te szótáradból hiányoznak. Talán most már mindenkinek sikerült felelevenítenie, hogy miért is lett elzavarva annó. Gusztustalan. Ahogy van. Teljes egészében.

Bruce57 2021.12.11. 21:07:25

Egy túlfizetett középszer edző halandzsája

Tony. 2021.12.11. 21:12:42

Szerintetek melyik csapatreszünk az amelyre a támadófutballt kellene építeni?
Mert, ha Allegri holnaptól támadófutballt kezd el játszani, akkor Morata nem botlik el a saját lábában, Rabiotból Pogba lesz, Arthur Pilová válik, Dybala nem sérül le minden 2. meccsen?
Istenem...

venember83 2021.12.11. 21:13:28

Szép játék? Nem tudom értelmezni ezt a Juve aktuális kontextusában. Az aktuálist az elmúlt 2-3 évre értem, nem kifejezetten erre a szezonra.

Chiacchiarelli 2021.12.11. 21:22:13

Agyonsztárolt középszerű edző, akinek az állását egyéni villanások mentik meg. Ezzel az emberrel nem lehet elkezdeni építkezni, minél hamarabb el kéne zavarni.

Leram7 2021.12.11. 21:31:55

Maximum arra gondolhat, hogy sarkazott pl Alex Sandro.
Mert szép foci egész biztosan nem volt.

Kevés helyzet, állófoci, kiszámítható mozgások és az önbizalom hiánya jellemez minket.

Ki kell takarítani a keretet, egyesek horribili fizetésért alibiznek a pályán.

Szabi984 2021.12.11. 21:37:18

Teljesen jól làtszik,hogy régi ismerős hozzászólok ha nem is védik Allegrit,de inkább látják fő okot a keret minőségében.addig a Ronaldo óta érkezett divat drukkerek az edző fejèt vennèk :)

MGB75 2021.12.11. 21:41:43

Itt mindenki hibás. Allegri és a csapat is. A csapat nulla, Allegri meg a nagy pihenésben elfelejtett mindent és a múltban ragadt.

The king of alibis 2021.12.11. 22:25:33

@Szabi984: Pirlo kapott hideget meleget, Maxikának pedig idő kell stb mikor sokkal rosszabb eredményeket hoz, a játék pedig kilátástalanabb..

cd1 2021.12.11. 22:46:08

K ideges vagyok, mert ebben a pillanatban ment el meg a BL remenye is. Ez k nagy anyagi vesztesgleg lesz, arrol nem beszelve, h ertekelheto jatekost igy nem fogunk igazolni nyaron. Szanalmas volt nezni, h egy alsohazi csapattal vagyunk partiban.

MGB75 2021.12.11. 22:53:55

@cd1: Szerintem, ha 10 perccel tovább tart a meccs, kikapunk... Jobbak voltak.

Juventino86 2021.12.11. 23:15:39

Meg lehet magyarázni, de ez akkor is szégyen. El vagyok keseredve.

Kukszi 2021.12.11. 23:52:36

@cd1: és tedd hozzá hogy akik itt vannak minőségi játékosok azok is menni fognak :D
Egybekent egyetértek veled

Jancsi 87 2021.12.12. 00:11:53

@MGB75: Allegrit vártam vissza, mert bíztam abban , hogy összerakja a brigádot, de sajna még ő maga sem tudja, hogy mihez is kezdjen.... Számomra ez érthetetlen. A keret pedig egyértelműen olyan gyenge, amit én amióta szurkolok a csapatnak, ilyet még nem láttam... Jól írtad az előző posztban, még a 7. helyezett csapatot is jobban megnéztem, ot még lehetett szorítani de itt kinek már azt sem tudom. Nézhetetlen amit hétről hétre produkálnak, kiábrándító.

Rocky80 2021.12.12. 00:20:18

@The king of alibis: ne felejtsd el hogy itt volt még Roni hogy a 30 góljával elfedjen bizonyos problémákat. Tavaly a Napoli balfaszkodásával meg Roni góljaival becsúsztunk a BL helyre, most nem lesz ilyen mákunk, ennyi. Amúgy ez a balszerencsénk is hogy elodázta a problémák felismerését ez a 4. hely.

Amúgy meg titeket kellene elzavarni varjak... Folyton ezt a károgást hallgatni. Azt hiszitek hogy mi nem látjuk mi a helyzet?

Allegri nem mindenható, ahogy egyik edző sem, fogjátok már fel.

Jozeph Pelikahn 2021.12.12. 01:08:31

Nem igazán értek pár elemet, amiket látok a pályán és engem veszettül idegesítenek:

- minden pontrúgáshoz 2-3 játékos megy oda, még szögletekhez is. Pazarlás. Kik ezek, vécére járó diszkós kislányok?

- az említett pontrúgásoknál a játékosok teljesen fogalmatlanok és zavartak, a jelek szerint azt is alig tudják eldönteni, hogy ki rúgjon a labdába,

- még mindig vaktában ívelgetjük a kapu elé a labdát, mintha lenne ott egy Ronaldonk. Nincs! Moratánk van, egy hátvéd mögé elbújva,

- senki nem mer csinálni semmit! Lendületből nem tudunk helyzeteket kialakítani, mert azonnal megtorpanunk és indul a hátrapassz...

- a szabadrúgásoknál a mi játékosaink is beállnak kisegíteni az ellenfél sorfalát! Agyrém! Bernától egyszer így vett el Bonucci egy gólt - kifejelte,

- rosszul időzített, ütemtelen, hibás cserék.

Ezek mind edzői hibák.

peti78 2021.12.12. 08:22:43

@Rocky80: danilo bonu deligt pellegrini
Loca X
Cuadrado dybala chiesa
X
JElenleg ez a 2X választ vagy inkább választott el minket a bajnoki címtől
De ha mindenképpen felelőst kell nevezni sztem agnellit mondanám (nagyon megnőtt az egója)

Il Principino 2021.12.12. 08:47:12

@Rocky80: +1
Szánalmas itt jó pár ember,azért nem is szólok már hozzá a témákhoz,nincs kedvem vitatkozni "Juventus szurkolókkal"!

Bruce57 2021.12.12. 09:03:29

@Rocky80: Tavaly pont az Allegri fanok károgását kellett egész évben olvasnom, mert egy null kilométeres edző Pirlo meg mindenért ő tehet, bezzeg Allegri bajnok lett volna. Most pedig már Allegri sem mindenható? Most már nem lehet kritizálni az edzőt? Tavaly pedig csak az edzőt lehetett?

Bruce57 2021.12.12. 09:16:12

@Il Principino: Az szánalmas aki Allegrit védi még ezek után is, a liga bőven legértékesebb keretjével nem tud mit kezdeni. Tavaly az Internek értékesebb keretje volt ami meg is mutatkozott. Akik csak azt szajkózzák hogy tavaly szerencsével lett meg a 4. hely, azt úgy is lehetne mondani 1 pontra volt a 2. hely, szoros volt egyszerűen és az utolsó meccsen Ronaldo nélkül nyert a csapat és nem szerencsével hanem meggyőzően 4:1-re.

Gaben Smith 2021.12.12. 09:31:52

@Bruce57: A probléma szerintem árnyaltabb mint ahogy sokan kapargatják a tetejét.
A keret minősége épp úgy probléma mint az edző személye.
Max jó edző a maga módján , mondom ezt úgy ,hogy szerintem túl óvatos ahhoz ,hogy igazán nagy bajnok legyen.
A keret viszont nem egy man management-be és micromanagelésbe jó edzőért kiállt.
Max akkor jó ha adsz neki egy működő, erős keretet Ő azt a maga türelmével és nyugalmával finomhangolja apró lépésesekkel. Ez a keret ahogy a vak is látja nem áll olyan játékosokból akik zsigerből játszanak nekik kell a mankó.
Ha valaki nézi a meccset ordít az a tanácstalanság támadó helyzeteknél,szögleteknél szabiknál,akcióknál viszont a védekezésbe már sikerült elég nagy stabilitást elérni mondjuk úgy, hogy ott mindenki tudja mi a dolga.
Jelenleg a támadó szekció Dybala és Chiesa kivételével csak kottából képes játszani.
Na ebbe nem jó Allegri nagyon nem.
De nem Ő a probléma forrása az egészen Marrottától ered egyenlőre Paraticiig bezárólag.
Éppen úgy elhibázott nem a kerethez illő döntés volt Sarri idehozatala mint ahogy Pirlo kinevezése.
Az alattuk eltelt idő és a keret alakulása miatt kialakult egy olyan helyzet ami miatt ez a csapat nem Allegriért kiáltott.
Szóval furcsa együttállás ,de éppúgy tele van a keret impotens ,sérülékeny , mentális fekete lyuk ,tehetségtelen játékosokkal akik ordítanak az iránymutatásért aki vagy egy Conte vagy egy újhullámos precíz német edző képében jelenik meg, de semmiképpen nem a más profilú Allegri képében.
Egyébként idén ha nem nyúlnak bele a keretbe nem lesz bl.
Meg is érdemli az a pökhendi fasz Agnelli meg az igazmondó juhász barátja. Olyan régóta rázták már a pofonfát ,hogy most meg is lesz az eredménye.
A kérdésem az ,hogy ha az egész szezonban ilyen kilátástalan lesz a játék és nincs bl akkor kitartanak-e Allegri mellett?! Ha nem akkor pl megint egy elbaszott irányvonalat fognak indítani?

MGB75 2021.12.12. 10:19:22

@Il Principino: Van, aki a szart is szereti... Egészségedre!
El kell fogadni a jogos kritikát, nem "szánalmasozni". Az a szánalmas, ha már itt tartunk, hogy van egy ilyen rossz keret, mindenki tudja, hogy nagyon nem jó ez így. És most nem csak a fórumokról beszélek, hanem tv közvetítésekről, cikkekről és akkor jössz pl te és nekiállsz szánalmasozni, mert a többiek le merik írni a kritikájukat. Áruld már el, mit kell/lehet szeretni ezen a csapaton?? Alig van 1-2 játékos, akit "szívesen" nézek. Csak a pumpa megy fel bennem, ahogy ezt a focinak csúfolt valamit látom.
Tetszik, nem tetszik, NEKEM és sokmásnak egy büdös nagy nulla ez az egész!

MGB75 2021.12.12. 10:23:35

@Gaben Smith: Ezt írtam már én is le többször, hogy nem csak Allegrivel, hanem a csapattal és Allegrivel is gond van. A keret nem üti meg a minimális szintet. És nem attól jó egy keret, hogy mennyit fizettünk érte. Sajnos a mester nagyon bealudt az elmúlt 1-2 évben és nem tud/akar fejlődni. Tök látszik rajta, a nyilatkozatain, mindenen, hogy nem tud mit kezdeni a kerettel Ez mindkét fél kritikája.
Ha nem lesz bl, amire nagy az esély, még mélyebbre fogunk csúszni. Onnan meg tényleg csak tudással és akarattal fogunk tudni kijönni. Csak kérdés, ez a kettő kiben lesz meg?

MGB75 2021.12.12. 10:25:46

@MGB75: Meg természetesen fejétől bűzlik a hal. A vezetőség éppúgy hibás a kialakult helyzet miatt, mint az "alattuk" lévők.

alexGicamo 2021.12.12. 10:25:51

@Szabi984: Én azt mondom, hogy mindig kettőn áll a vásár . Nyilván az edző is saras bizonyos tekintetben , ugyanakkor csak abból tud főzni, amije van . Ezek tények , nem mentegetni kívánom őt ! Szerintem , egy ilyen kerettel , mint a miénk , igen nehéz lenne szép focit játszatni ...

Kukszi 2021.12.12. 11:09:27

Ha minket szurkolókat így fusztrál ez a kialakult helyzet, akkor mit mondjanak a játékosok illetve stáb tagok stb.?
Nyomni kell egy Reset gombot az egészre. Elmúlt évtized fantasztikus volt, de egyszer fent egyszer lent…
Én visszatérve, az akamédiához nyúlnék vissza, és onnan felépíteni igazi Juventino focistákat akik meghalnak a pályán ha kell…
Ez a lélektelen zsoldossàg nekem nem tetszik

babo0410 2021.12.12. 11:44:35

@Szabi984: Én azt gondolom, hogy a keret ennyire nem rossz. Szerintem Allegri is sokban hibás. Nem tud/akar kitalálni semmit a betömörülő védelmek ellen. Nem tudunk területeket nyitni, hagyjuk az ellenfelet visszarendeződni.

DelPiero2 2021.12.12. 12:05:03

@MGB75: Nemhogy éppúgy, hanem döntő részben. Nemcsak hogy vásárlásnál néha 3-4 milliót sajnáltak kiadni, hanem egyes játékosok elüldözésével kialakították a játékosokban a rövidtávú szemléletet, szerencsére néhány játékosban ennek ellenére is maradt azért.

GGábr81 2021.12.12. 12:28:07

@peti78: x
X deligt (bonu,killer)x
Loca, x
Csoki, Dibusz, Géza
X
5x az inkább. Khedira hiányát nagyon megéreztük.

GGábr81 2021.12.12. 12:33:47

@Szabi984: csak azért nem szidom Allegrit, mert 4 éve már mindent elmondtam ezzel kapcsolatban. Akkor sem szerettem, most mit mondjak?

Szabi984 2021.12.12. 12:54:34

@GGábr81: Én szerettem,mert hoztuk a meccseket,szar játékkal is. Nálam csak a győzelem számít. Szép játék nem egyenlő az eredményességgel! Arra próbáltam cèlozni,hogy az új divat drukkerek követelik a szép támadó focit.erre szoktam mondani hogy akkor rossz helyen keresik,mivel a Juventus soha sem arról volt ismert. Szerintem ehez a klubhoz nem is illene Guardiola filozófiája. És nem véletlen írok klubot és nem keretet..

Pjanista 2021.12.12. 13:01:03

@peti78: @GGábr81:
X
X, de Ligt, X, X
Locatelli, X
X, X, Chiesa
X

De de Ligtet is nyugodtan ki lehet húzni, mert ő se itt akarja majd elb*szni a pályafutását.

Juventino86 2021.12.12. 13:04:44

Én már csak abban bízom, hogy most januárban már megkezdődik a keret átalakítása. Arthur és Ramsey távozása jó eséllyel megtörténik. Nagyon remélem, hogy egy támadót is fogunk tudni igazolni, természetesen egy középpályás mellett. Mert ha az idény végéig ezekkel a támadókkal kell játszanunk, akkor nagyon nagy bajban lesz a csapat továbbra is. Dybala állandóan megsérül, nem lehet rá számítani. Semmi értelmét nem látom, hogy hosszabbítsunk vele. A többi támadónk pedig gyenge, nem ütik a szintet sajnos.
Allegrit én nagyra tartom korábbi eredményei miatt. Ebben az idényben viszont ő is követett el hibákat, mondjuk arról nem tehet, hogy a keret ennyire gyenge. Az, hogy itt tart szeretett csapatunk, az elsősorban a vezetőség hibája most. Allegrinek vannak erényei és hibái egyaránt, viszont amikor a keretet rutinos sztárok alkották, akkor mindig hozta az eredményeket. A jelenlegi keretből viszont alig tartanék meg pár embert.

venember83 2021.12.12. 13:14:12

@Juventino86: "Ebben az idényben viszont ő is követett el hibákat, mondjuk arról nem tehet, hogy a keret ennyire gyenge."

Nem vitatom a keret gyengeségét, de messze nem pörögnek maxon az egyes játékosok sem. Ennél azért talán picit többet kellene kihozni a keretből, vicc, hogy kiscsapatok így el tudnak bánni az Öreg Hölggyel.

Bruce57 2021.12.12. 13:23:20

@alexGicamo: Azt akarod mondani hogy a Veronának, Empolinak vagy a Velencének jobb kerete van mint a miénk? Ha csak a kereten múlna nem kéne végképp edző, de itt a sztáredző akinek semmi elképzelése sincs olyan fizetéssel amiből inkább játékost kellett volna hozni aki passzolt volna Pirlo terveibe, előrébb lennénk.

Lanzafame 2021.12.12. 13:25:04

@Pjanista: pontosan, viszont ez ugyanúgy áll a két olaszra is.

Juventino86 2021.12.12. 13:30:02

@venember83: Így van. Sajnos ez is része a szomorú valóságnak. :(

Rikoo 2021.12.12. 13:33:41

@venember83: Azok a játékosaink akiknek magas a fizetésük és/vagy korábban több trófeát nyertek már, mind motiválatlanok, de nem most, hanem már évek óta.
Csapatkohézió nulla, ezt is lehet vitatni, hogy miért. Különböző személyiségek, különböző nemzetiségek stb.
Vagy csak a bérfeszültség miatt, mert sz is biztosan van.
Ráadásul a sorozatból kiderült, hogy Bonucci a vezérünk az öltözőben.
Na hát ez a pályán tökéletesen kijön.
Nézzük meg azokat a meccseket mikor nem volt a pályán. Ég és föld...még Ruganival is jobbak voltunk. Ruganival...
A vezérünkkel a védelemben kaptunk 120+ gólt 2 és fél szezon alatt és emellé lassítja a tempót + vele 15 méterrel hátrébb van a védősor.
Ha pl. Cuadrado-De Ligt-Chiello-Pellegrini védelmünk van, abban biztos lehet mindenki, hogy a komplett csapat feljebb tolódik. Bonuccival mindig szét van szakadva a mezőny.

Rikoo 2021.12.12. 13:43:49

@venember83: És nézhetjük még a játékstílusokat is támadásban. Hát ez valami egészen kiábrándító. Totálisan eltérő stílusok, egyedül Dybala tud játszani felállt védelem ellen, ő jó kis területű játékban és senki más. Mégis mit várunk?
(Soulé lenne még ilyen egyébként.)
Morata, Kean, Chiesa, Cuadrado, Bernardeschi(?), Kulusevski mind halottak kis területen és kombinatív játékban.
Nem is értem milyen kidolgozott akciókra gondoltok, ahhoz olyan játékstílusú játékosok kellenének.
Akik most vannak, azoknak területet kell nyerniük a pályán, hogy hasznosak lehessenek.
Az igaz, hogy Dybalának kellene mindent irányítania, de láthatjuk, hogy fizikailag és mentálisan is alkalmatlan erre.

Ez a Juventus kerete jelenleg.
Ez egy edzőbuktató keret minden edző számára.
Belegondolni nem tudnék, hogy az aktuális sztáredzők mégis mit tudnának kezdeni ezzel a káosszal nálunk.

El kell kezdeni építkezni, mást nem tehetünk.
Ha nem lesz BL, legalább arra jók leszünk, hogy az összes túlfizetett motiválatlan játékostól megszabadulhatunk és fiatal, motivált, alacsonyabb fizetésű játékosokkal építhetünk jövőt.
Láthatjuk, hogy Allegri azért próbálkozik a fiatalokkal, legalább ezt nem lehet mondani, hogy ne tenné.
Arról nem ő tehet, hogy Kaio Jorge áll rendelkezésünkre és nem Musiala és társai...

venember83 2021.12.12. 16:23:48

@Rikoo: szépen levezetted, csak a végkövetkeztetés hiányzott, hogy a Venezia kerete kb. egyenértékű a Juventus keretével, vagy alig marad el tőle, az elmaradást meg lelkesedéssel pótolták.

Pjanista 2021.12.12. 17:05:56

@Rikoo: "Totálisan eltérő stílusok, egyedül Dybala tud játszani felállt védelem ellen, ő jó kis területű játékban és senki más. Mégis mit várunk?"

Ez teljesen így van. Nem véletlenül akkor játszottunk legjobban, amikor Dybala mellett volt még egy Dani Alvesünk is, nagyban nekik kettejüknek volt ez köszönhető. Sajnos nem csak az MVP-t, de őt sem sikerült pótolni 4 év alatt, akármennyire is örültem, hogy eltakarodott, de jó játékos volt. Időközben meg Dybala is leépült, de ha játszik is, akkor most komolyan azt várjuk, hogy Rabiotval kényszerítőzgessen a baloldalon, vagy Chiesával a jobbon? Esetleg még ott van előtte a labdát átvenni is képtelen Morata/Kean duóból valamelyik. Egy játékügyes szélső legalább annyira fontos lenne, mint egy középpályás. De az is valami, ha "csak" egy Vlahovicot sikerülne leakasztani. A játékunk vele nem változna semmit, de legalább azt a kevés helyzetet, amit sikerül kidolgoznunk nem töketlenkedné el, mint ez a szerencsétlen Morata. 5-6 ponttal minimum többünk lenne, ha lenne egy normális csatárunk.

Szabiba 2021.12.12. 21:13:56

Rossz nèzni ezt a folyamatosan szenvedèst ami a pàlyàn folyik...a kapura alig vagyunk veszèlyesek,a közèppàlya vicc..Ehhez kèpest a sokat szidott Pirlo alatt a csapat legalàbb stabil volt,a sokat szìdott Sarri alatt igaz nem szèp jàtèkkal de meccseket nyerve hoztuk a bajnoksàgot..Allegri mindwn kivànsàgàt teljesìtettèk,minden adott volt a jó teljesitmènyhez,ehhez kèpest az eddigi teljesìtmèny óriàsi csalódàs...ha kiesünk a BL-ből akkor Allegrinek mennie kène...csak nehogy az màr kèső legyen!Forza Juve!!

steven.h 2021.12.12. 22:04:54

@Szabiba: Melyik kívánságát teljesítették, mikor már szeptemberben arról szóltak a hírek, hogy Allegri elégedetlen a Mercatoval, mert nem ezt ígérték neki?

Bruce57 2021.12.12. 22:22:54

@venember83: Allegri a Velence keretével még a Serie C-ben se nyerne meccset. Mi az hogy egyenértékű a két keret? Chiesa többet ér mint az egész Velence :D

Bruce57 2021.12.12. 22:29:16

@steven.h: Miatta ment el Ronaldo, Lovatellit is akarta, megkapta. Csak kifogásokat keres Allegri mint minden meccs előtt amikor azt nyilatkozza milyen nehéz az ellenfél, például egy Velence aki 2 hónapja nem tudott nyerni ugye.

Rikoo 2021.12.13. 00:34:06

@Bruce57: A Cagliarinál is megválasztották a Serie A legjobb edzőjének.

Bruce57 2021.12.13. 06:59:13

@Rikoo: Sarri is volt az év edzője Allegri előtt, akkor ő miért nem volt jó?

venember83 2021.12.13. 08:13:56

@Bruce57: Delneri is volt év edzője még a Chievóval. Olykor kijöhet a lépés egyeseknek. Pár (egyéb) díjat begyűjtött Di Francesco is, közben meg a Sass után folyamatosan vergődik.

steven.h 2021.12.13. 08:33:50

@Bruce57: Ha miatta ment volna el Ronaldo, akkor meg lett volna a terv arra, hogy hogyan pótolják. Biztos hogy nem Kean lett volna az igazolásunk akkor, ez már csak utolsó napos kapkodás volt. Locatellit megkapta úgy, hogy alig tudott együtt edzeni a kerettel addig elhúzták a leigazolását. Mikor először távozott már akkor jelezte, hogy mekkora gondok vannak a keretben, amik csak tovább gyűrűztek Sarri és Pirlo alatt (nyilván nem az edzők hibájából). Nehogy azt mondd már nekem, hogy 1 szem Locatelli volt a fő gondja a keretnek tavaly, meg tavaly előtt is.

Rikoo 2021.12.13. 09:06:22

@Bruce57: Olvasd el a játékosaink és a vezetőink nyilatkozatát róla és rájössz. Vagy nézz bele a sorozatba, ami most jött ki.

Bruce57 2021.12.13. 09:23:10

@Rikoo: Láttam a sorozatot és arra is emlékszem amikor jött Sarri mindenki azt nyilatkozta hogy már labdával is edzenek végre :)

GodPiero 2021.12.13. 12:46:13

Ilyen derül ki, hogy mekkora kókler Allegri...

Kapott Conte-tól egy összerakott, működő csapatot, amit szisztematikusan leépített... Az akkor kerettel öreganyám is 5x bajnok lett volna az intenzívről..

Így utólag egyértelmű, hogy miért nem dolgozott ez a kókler szar 2 évig...

FAF 2021.12.13. 14:34:44

@Szabi984: Szerintem az említett divat drukkerek már elmentek Roncival. Nem gondolod komolyan, hogy egy is megragadt a Juventusnál a távozásával. Ahogy mondod a szép játék nem egyenlő az eredményességgel mint ahogy a támadó focival se. Nem feltételenül támadó focit várunk hanem szép, domináns focit. Azt ne mondd hogy a Juventus mindig ezt a fos, focinak csúfolt valamit játszotta. Lehetnének felőlem 1 gólos győzelmek is ha közben azt látnám hogy esélye nincs az ellenfélnek nyerni de jelenleg még a kis csapatok ellen is reszketni kell.

Hiába védik itt sokan Allegrit, hogy hát de szar a keret meg nem kapta meg akiket akart. A keret ugyanilyen volt az elmúlt pár évben Ronci ide vagy oda. A Venezianak stb. aztán hú de jó kerete van de nézhetjük az egész bajnokságot is mondjuk az Inter kivételével, hogy milyen keretek vannak. Ezzel a kerettel simán legalább a 4 között kellene lenni. Conte milyen kerettel kezdte meg a menetelésünket?

Itt megemlíteném, hogy hányan elzavarták vagy nem bánták, hogy kibaszták Marchisiot vagy Lichstit. Pont az ilyen játékosok hiányoznak most a sok lelketlen zsoldos helyett.

Mindenki nagy sztárokat akar pedig sokkal többre mennénk hűséges, alázatos játékosokkal. A mostani állás meglenne az év elején eltakarított fiatalok játszatásával is. Lehetőség nélkül soha nem fogjuk megtudni mi lehetne belőlük pl.: Spinazzola, Pellegrini

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (766) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9196) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2223) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6837) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3885) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (219) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása