Barone: „Vlahović teljesítménye a csapat és a klub érdeme is”

vlahovic_dusan_21-22-es_fior_mezben.jpgA Fiorentina kiváló meccsen legyőzte Stefano Pioli rossonero csapatát, ebben pedig nagy segítséget nyújtott Dušan Vlahović, aki két gólt is szerzett, de a firenzei sportigazgató, Joe Barone a Radio24 számára adott interjúban természetesen inkább a csapat és a klub fontosságát emelte ki.

„Sokat olvashattunk Dušanról, szinte minden elhangzott már róla, úgy Rocco Commisso, mint én is beszéltünk a játékos helyzetéről. A csapatunk egységes, nem csak Dušan Vlahovićról szól.

Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, amikor Cesare Prandelli átvette a csapatot, és azt mondtuk neki, hogy nagyon bízik a klub Dušan Vlahovićban, és ezért folyamatos játéklehetőségre van szüksége. Következésképpen a klubot is elismerés illeti a játékos teljesítményéért, mivel bízott benne a klub. Aztán beszélhetünk a csapatról is, az is segítségére van… S ezeken túl merülnek fel Dušan Vlahović kvalitásai….”

A fiatal csatár rendkívül jól teljesít az olasz bajnokságban, ezt jól mutatja, hogy vezeti a góllövők listáját holtversenyben Ciro Immobilével, s lassan a Fiorentina szurkolók és vezetőség is álmodozni kezd egy parádés szezonról, amely európai kupahelyekre repítheti az elmúlt években vergődő csapatot.

Don Hutchinson brit szakkomentátor szerint a játékos jövő nyáron a Juventusnál köthet ki, miközben az angol sajtó a Liverpoollal hozza kapcsolatba a szerb támadót, ám igencsak kérdéses, mennyi játéklehetőséghez jutna a fiatal csatár Mohamed Salah, Sadio Mané, Roberto Firmino és Diogo Jota mellett.

Természetesen a Newcastle neve is felmerült a jelenleg egyesek által 70 millió euróra értékelt csatár kapcsán, és olasz források szerint Federico Cherubini is dolgozik a szerb megszerzésén, a Calciomercato arról számolt be, hogy a játékos ügynökét folyamatos offenziva alatt tartják az érdeklődők, a Juventus pedig egy téli átigazolással megelőzné a versenytársakat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3216761948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2021.11.22. 14:25:51

Mondok egy konspirációt! Dybalával azért nem hossabbitunk ,mert nem ér a vezetőségnek annyit amennyit kér másrészről nem konzisztens harmadrészről idény végén távozik mi meg elhozzuk helyette a szerbet. Ha idevehetnénk Ramsey,Rabiot és Morata átal keletkezett plusszbüdzssét akkor nem is irreális.

Tony. 2021.11.22. 14:39:38

Meglátom, mindig az Amerikai pitéből a Chris Kline jut eszembe, tiszta olyan a csávó. :D

steven.h 2021.11.22. 15:10:52

@Gaben Smith: Csak az a gond, hogy nem egy poszt. Vlahovic a gólokat tudja hozni, de a kreatív játékot nem. Ahhoz kell akkor, hogy más is érkezzen, vagy egy kreatív jobbszélső, vagy egy kreatív KP.

venember83 2021.11.22. 15:12:44

@steven.h: nem igaz, hogy a Fiorentinánál jobb a középpálya, több a kreativitás, mint a Juventusnál. Én ezt nem tudom elfogadni. Igen, tudom, a Föld nem lapos, a gravitációt sem vitatom, sőt, be is oltattam magam, szóval nem minden ténnyel vitatkozok.

Gaben Smith 2021.11.22. 15:32:57

@steven.h: Dybalának mi is a pontos posztja? Én úgy látom azóta keresik,hogy idejött.
Nem feltétlenül kell az Ő posztja a kreativ játékhoz a jelenlegi felállásunkban.
Főleg ,hogy Allegri írtja a kreativitást a fizikálisabb célcentrikusabb, egyszerübb szerb hasznosabb lenne.
Dybala pedig szerintem akkor lenne hasznos ha 4-3-3-ban amolyan labdabirtoklásra törekvő nyomásgyakorlást erőltető két gólerős gyors szélsőtámadóval rendelkeznénk és Ő amolyan Firmino szerepkört venne fel.
Minden ami ezen kívül esik az szép és jó csak a jelenlegi fociban nem tud érvényesülni.

MdewC 2021.11.22. 17:43:10

@steven.h: Dybala lehet k kreatív, de ha alig játszik, akkor semmi haszna. Ha nem tudja állandósítani magát, teljesen felesleges. Ha idén sem szedi össze magát, tőlem mehet, a többi ide nem illővel, akár milyen nehéz kimondani. El kell engedni.

Ide vadállat palik kellenek akik bírják a focit és húzzák a vállukon a csapatot, folyamatosan. Akiket újra élmény nézni.

venember83 2021.11.22. 18:10:09

@MdewC: van sok régi videó szerencsére azoknak, akik nem lennének elégedettek az aktuális élménycsokorral.

Shyr Kahn 2021.11.22. 19:16:37

@MdewC: Mar osszeszedte magat. Amikor jatszik, rendre a legjobbak kozott van (vedekezesben is joval aktivabb, mint barmelyik jatekosunk elol... lasd hanyszor erkezett hatra labdakert az elozo merkozesein), ha nem eppen a legjobb. Arrol, hogy az Uru jatekos szetrugta a labat/vadlijat nem igen tehetett. Mellesleg a valogatott merkozesen is kimagasloan jatszott.

@Gaben Smith: Dybala posztja fantasista. Mindig is az volt. Akar elorebb jatszik, akar hatrebb. Vlahovic egy tehetseg, aki erocsatar leginkabb. Semmi koze az egyik posztnak a masikhoz. Eladni egyiket a masikert, kb tokonloves lenne szamunkra.

MdewC 2021.11.22. 20:44:01

@Shyr Kahn: nekem mindegy, nem vita indítónak szántam, de nálam az össze szedte magát, az onnan indul, hogy 10 meccset letudott játszani zsinórban. (Hogy most épp mitől sérült vagy mi a baja, az kb mindegy, mert vmi mindig van.) Egyébként nem kell mindig megvédeni, mert most egyáltalán nem támadtam, vagy mondtam róla rosszat, csak egy “elvárást” fogalmaztam meg, mint egy lelkes szurkoló. Aki állandóságban bízik.

@venember83: szoktam is csemegézni néha. :)

Wizzurah 2021.11.23. 00:19:32

@Gaben Smith: Dybala uj, 5 eves szerzodest irt ala ;)

Gaben Smith 2021.11.23. 07:15:50

@Wizzurah: amig nem latom hivatalosan nem hiszem mar x ideje irja ezt a szerzodest. Masreszrol ha egy 28 eves jatekosnak adunk egy 5 eves szerzodest arra mar tenyleg nem tudok mit mondani. Orult nagy riziko foleg ha mar fiatalon ennyire serulekeny es nem folyamatos a bevetesi eselye.A szerzodese vege fele lehet mar olyan allapotban lesz , hogy megint csak a berkeretet fogja huzni mint Ramsey de ne legyen igy.

venember83 2021.11.23. 07:34:15

@Gaben Smith: Romano lehozta a hírt, napokon belül hivatalos lesz. 5 év, nettó 10 millió. Agresti már régóta mondogatja, hogy megvan az egyezség, most már Romano szerint a részletekben is megegyeztek. Mivel már született n cikk a célegyenesben lévő szerződéshosszabbításról, szerintem mi is csak a hivatalos közlemény után lépünk a tettek mezejére.

Rikoo 2021.11.23. 07:35:15

@Gaben Smith: Ráadásul az 5 éves szerződése alatt 8,5 + 1,5 millió eurós fizetése lesz, ami nem kevés.

venember83 2021.11.23. 08:43:39

@Rikoo: a 3 év - 10 millió kombináció szerintem jobb opció lett volna, de nem lep meg, hogy Dybala nem ujjongott azért, hogy 31 évesen ismét új szerződésért kardoskodjon, az 5 év sokkal megnyugtatóbb számára.

Gaben Smith 2021.11.23. 10:01:44

@venember83: Egy újabb melléfogást szimatolok. Kiváncsi leszek a szerződés lejárta előtt hány évvel kezdődik majd az ,hogy ugyan ,hogy tudunk megszabadulni tőle.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1842) bajnokság (3028) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (779) elemzés (40) előzetes (769) Európa Liga (118) felkészülés (116) hírek (1563) játékosokról (9262) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2268) meccsek (3724) mercato (3920) nyilatkozat (6903) Olasz Kupa (290) összefoglaló (346) pletyka (3922) Primavera (18) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (164) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (236) video (138) Címkefelhő
süti beállítások módosítása