Isco neve ismét felmerült

isco_edzes_kozben_real_madrid.jpgA Defensa Central beszámolója szerint a Real Madrid középpályása, Isco ismét felmerült célpontként a Juventusnál, a bianconero képviselők pedig érdeklődtek a madridi klubnál a játékos elérhetőségéről.

Isco a Real Madridhoz a Málaga együttesétől érkezett még 2013-ban, mindenki rengeteget várt a fiatal játékmestertől, és Carlo Ancelotti vezetése alatt jó időszaka is volt a játékosnak a klubnál, majd Zinedine Zidane edzősége alatt is fontos szerep jutott számára, ám az elmúlt megközelítőleg három évben egyre kevesebb játéklehetőséghez jutott.

Leginkább csak kupameccseken és kevésbé fontos találkozókon ölthette fel a csapat mezét, idén pedig csak hat alkalommal játszott a bajnokságban összesen 166 percet, a madridi szerződése pedig év végén lejár, így felmerül a kérdés, hogy mit tartogathat számára a jövő.

Ezért is felmerült egy januári átigazolás lehetősége, számos európai klub szívesen fogadná a futballistát, és a Juventus is egyike ezen csapatoknak.

A bianconero csapat nehéz időszakot él meg az elmúlt időszakban, és természetesen Massimiliano Allegri érkezése sem oldott meg minden problémát egy csapásra. A mester eddig leginkább Federico Chiesára és Paulo Dybalára volt kénytelen támaszkodni a támadásépítések kapcsán, mivel a középpályások kevés kreativitást biztosítottak a csapat számára, és ezt a kérdést Massimiliano Allegri szívesen megoldaná most télen.

Isco értékét a Transfermarkt jelenleg 15 millió euróra becsüli, lejáró szerződése miatt olcsón megszerezhető, és a spanyol játékos minden bizonnyal sokat segíthetne a Juventusnak az európai kupasorozatokban.

Az AS beszámolói szerint Isco számára már nincs visszaút a Real Madridhoz, folyamatos sérülései miatt elvesztette az edző bizalmát is, és a rangsorban a posztján hat játékos is megelőzte. A Casemiro-Kroos-Modrić hármas lényegében érinthetetlen, ha pedig valamelyikük mégse vethető be, Fede Valverde vagy Camavinga kaphat szzerepet, illetve felépülése után Dani Ceballosra is számít a mester, ők mind megelőzik a spanyol középpályást a rangsorban. 

A Real Madrid természetesen nem zárkózik el egy januári értékesítéstől, ám az még kérdéses, hogy a puhatolózásból lesz-e hivatalos ajánlat a klub részéről a következő hetekben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3516754156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2021.11.13. 07:02:55

Megkezdjük a fiatalítást, kapásból megvesszük (pénzért!) Ramsey utódját a kispadra?
Isco jó játékos volt, de most zsákbamacskának érzem. Ebben a szezonban pályára sem lépett, ha jól tudom.

venember83 2021.11.13. 07:12:32

@Attilio79: 6 meccs a bajnokságban, 166 perc.

2021.11.13. 07:16:33

Ha Dybalára továbbra is ennyire lehet számítani (megint megsérült), akkor kelleni fog valaki...

Attilio79 2021.11.13. 07:42:07

@venember83: Nem vitte túlzásba. 30 évesen nálunk lesz BL győztes vagy nem? :)

JeetTrader 2021.11.13. 10:03:14

Ha a sérülékenysége miatt engedi el a Real ,hozzánk meg pont egy sérülékeny játékosok pótlására ill tamadojatek segítésére jönne hát felemásak az érzéseim. Egy részről örülnek másrészről meg aggódnék. Ha a Reálban sérülékeny mi lest nálunk?

Szoboszlait kéne Lipcséből elhozni amúgy minden vicc nélkül!

Rikoo 2021.11.13. 10:56:26

10 éve kellett volna, nem most. Úgy megkereste magát Madridban, hogy már csak levezetni fog valamelyik spanyol középcsapatban.

venember83 2021.11.13. 11:30:52

@JeetTrader: a Lipcsei Peti nem rossz ötlet valóban. De kicsit idős már, s a sérülések is eléggé visszavetették anno a teljesítményét.

Gaben Smith 2021.11.13. 11:53:37

Ezt tokeletes Juve igazolas! Nem bizonyitott, percember es mar idosodik is a szerzodese utan 0 erteke marad! Hol kell alairni?

JeetTrader 2021.11.13. 12:16:00

@venember83: :))) Vincze Ottóval meg Illés Bélával azért már versenykepesek lennénk:)

Rocky80 2021.11.13. 12:35:22

@JeetTrader: Illés szerintem nagyon jó játékos volt és évekig, stabilan magas szint. Kíváncsi lettem volna hogy külföldön mit mutat. :-(

alexGicamo 2021.11.13. 12:42:55

Miért mindig akkor merül fel velünk kapcsolatban egy játékos neve, amikor már túl van a topon vagy kiégett vagy sérülékennyé vált ?

Leram7 2021.11.13. 12:46:38

Azt nem értem, hogy mindenki csorgatja a nyálát Iscora, de senki nem igazolja le...
Valamint már sokadik edző van a realnál és egyiknél sem fér be...

Ez mind elgondolkodtat. Nem kéne már.

JeetTrader 2021.11.13. 14:09:18

@Rocky80: amúgy abszolút! Akkoriban néztem utoljára szeretettel magyar bajnokit.

GGábr81 2021.11.13. 14:30:34

@Gaben Smith: a sérülékenyt kihagytad.

babo0410 2021.11.13. 20:11:46

@JeetTrader: Szerintem azért annyira nem jó, hogy hozzánk beférjen. Vagy ha ő igen, akkor Faggiolit is simán vissza lehetne hozni. Szoboszlai a magyar átlagnál sokkal jobb, de szerintem nem nagy csapatba való.
Isco meg tipikusan az az igazolás lenne, akiket el kéne már felejteni. Öreg, sérülékeny, sokat keres. Az ilyenek miatt nincs pénz érdemi fiatalításra. Ezeket kéne hanyagolni, bízom benne, hogy csak pletyka.
Ilyen pletykákból jut minden igazolási szezonra. Korábban próbáltuk megszerezni, többször felmerült, Allegri is nagyon örült volna neki, így mivel olcsón vihető, újra pletykálják. Remélem valóban csak pletyka.
Ha mégis leigazoljuk, az nagyon szomorú lesz.

Wizzurah 2021.11.13. 20:48:20

Nemsokara 30, serulekeny. Idealis juve es allegri maxiking celpont. O meg pjanic es kesz is vagyunk.

Rikoo 2021.11.13. 21:06:16

@babo0410: Fagioli mégis mit bizonyított Szoboszlaihoz képest???

babo0410 2021.11.14. 14:57:33

@Rikoo: És Szoboszlai mit bizonyított? Szerintem a Leipzigben nem nyújt kiemelkedőt. Nem hiszem, hogy nagy csapatban olyan kiemelkedő lenne. Fagioli meg tavaly egész bíztató volt. Megérdemelné azt, hogy itt maradjon huzamosabb ideig. Szoboszlai meg előbb a Leipzigben bizonyítson.

steven.h 2021.11.14. 15:16:07

@babo0410: Azért ő már a Salzburgban bőven bizonyított, meg a válogatottban is. Ő egy kivételes tehetség, felesleges Fagiolihoz hasonlítani, aki egyelőre a Serie B-ben jut szerephez, míg Szoboszlai a Bundesligában és a BL-ben is bizonyít. Pl ebben a hónapban is ő lett a legjobb fiatal... Fagioli ehhez képest? Azért ne röhögtesd már ki magad ilyenekkel....

venember83 2021.11.14. 15:19:50

@Rikoo: olasz. Fiatal. Saját nevelés. Mi kell ennél több?

Rikoo 2021.11.14. 15:23:01

@babo0410: Ezeket Te komolyan kérdezed és gondolod? :D
Nehogy már Szoboszlaihoz akarjuk hasonlítani Fagiolit aki közel ugyanannyi idősen annyit tud felmutatni, hogy a Serie C-ből felkerült a Serie B-be.
Szoboszlai 18 évesen már a Salzburg alapembere volt, 2 BL idényben játszott, 19 évesen olyan szinten kiemelkedő tavaszt hozott, ami világszinten kiemelkedő volt, ezért is akarták őt topklubok leigazolni, de ő és stábja Haalandhoz hasonlóan a lépcsőzetes fejlődést tartotta maga előtt.
Félévig sérült volt, most pedig úgy tért vissza, hogy 2. hónapban is a Bundesliga legjobb újoncának választották meg.
Középpályás létére november 14.-én 8 gólnál és 3 gólpassznál jár a 3 hónapja kezdődött szezonban.
És ezek után Te még Fagiolihoz akarod hasonlítani a pályafutását, hát gratulálok.

babo0410 2021.11.14. 17:35:35

@babo0410: @Rikoo: Bizonyít? Az osztrák ligában jó volt. De a németben azért már annyira nem kiemelkedő. Nem rossz, de bőven fejlődhet még.
Fagioli meg tavaly kapott lehetőséget, ott nagyon jó volt. Szerintem simán megérdemelte volna, hogy maradjon. Potenciál volt benne, és saját nevelés, meg lehetett volna nézni. De ha már kölcsön, akkor az A-ba kellett volna. Ez csak Allegri hülyesége, hogy 21 évesen még a B-be kell küldeni valakit. Őt megnéztem volna nálunk. Szoboszlai meg kapott máshol lehetőséget, nem volt rossz, de eddig a Leipzignél én nem láttam benne azt a pluszt, ami miatt mindenáron le kéne igazolni. Maximum, ha olcsón el lehet hozni. A Salzburgból meg egy hozzá hasonló játékosnak nem nehéz kilógnia felfelé. Majd, ha a Bundesligában bizonyít annyit. Jelenleg úgy érzem, hogy jó helyen van a Leipzigben. Majd év végén kiderül mennyire jó.

steven.h 2021.11.14. 20:37:38

@babo0410: Kezdjük ott, hogy sérült volt, az azért megvan ugye? 3 hónapja sincs hogy visszatért, erőnléti gondjai biztos voltak az elején, ehhez képest 8 gólnál és 3 gólpassznál jár és egy PSG ellen sem remeg meg a lába.

A Bundesligában pedig már 2.-szor lett a hónap fiatal játékosa, ezen mi a középserűség? Fagioli a Serie B-ben egyelőre jó, na de ő az aki a nem rossz kategória és Szoboszlaival teljesen felesleges összehasonlítani. Olyan mint Mbappet hasonlítanád Kulusevskihez.

Rikoo 2021.11.14. 20:44:34

@babo0410: Összesen 110 percet játszott Fagioli. És ezzel szemben akarod állítani Szoboszlai eddigi karrierjét.
Hát azért nevetséges és felháborító már ne is haragudj.
Én kedvelem Fagiolit, de az egyik játekos ér pár millió euró, a másik pedig a CIES szerint 40-50 millió közé tehető és továbbra is topklubok figyelik. Hol van ehhez képest Fagioli pályafutása???

GodPiero 2021.11.15. 10:58:36

@steven.h: @Rikoo: Annyiban azért igaza lehet babonak, hogy Fagiolit vissza lehetne hozni...
Amikor láttam játszani agilis volt, harapott....

Lanzafame 2021.11.15. 11:08:26

@JeetTrader: nincs pénzünk Szoboszlaira :D

@venember83: Lipcsei nagyon üveglábú a portói sérülés óta. Szerintem Rósa Dénes beleférne a büdzsébe, kreatív, csupaszív középpályás, inkább ő jöhetne.

steven.h 2021.11.15. 12:44:50

@GodPiero: Azt szerintem senki nem vitatja, hogy a jelenlegi középpályánkon sokan inkább néznék a lelkes és tehetséges Fagiolit, de akár Ranocchiát vagy akár Rovellát is a lelketlen Rabiot, Ramsey, Arthur hármassal szemben (és valószínűleg rosszabbak nem is lennének). Ettől viszont ezen játékosok nem mérhetőek sem Szoboszlaihoz, de még az általad nem ismert Zakariahoz sem, ehhez képest babo úgy beszél róla, mintha minimum annyit elért volna Fagioli mint Szoboszlai és semmivel sem jelentene nagyobb minőséget az ő leigazolása Fagioli visszahozatalánál.

Hogy miért van ez az egész helyzet? Valószínűleg az egész olasz utánpótlás és az ahhoz való hozzáállás hibájából. Kölcsönadni Serie A klubnak nem tudod a fiatalt, mert ugyanúgy nem játszik, nálunk pedig az eredménykényszer nagyon nincs jó hatással a fiatalok beépítésére. Ami egyébként sem volt soha erősségünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása