Agüero nyáron kétszer is visszautasította a Juventust
Agüero nyáron kétszer is visszautasította a Juventust

A spanyol Sport állítása szerint a Juventus egyik nyári célpontja a veterán Kun Agüero volt, azonban az argentin támadó az átigazolási időszak során két alkalommal is visszautasította a torinóiak ajánlatát, mert szeretett volna együtt játszani honfitársával, Lionel Messivel az FC Barcelonánál. A…

Pogba: „Meglátjuk, mit hoz a jövő”
Pogba: „Meglátjuk, mit hoz a jövő”

Paul Pogba a francia csapat győztes mérkőzését követően a jövőjét illető kérdésekre válaszolt, ám természetesen tényekről nem beszélt, és a torinói visszatérést sem zárta ki a Mediaset munkatársának adott interjúban.  „Kedvelem Torinót!” - mondta a középpályás nevetve. „Mindig beszélek az egykori…

Chiesa: „A vereség nem veszi lendületünket”
Chiesa: „A vereség nem veszi lendületünket”

A tegnap este a Nemzetek Ligája elődöntőn az olasz válogatott három év után, 28 győztes és 9 döntetlen meccset követően kikapott, Spanyolország Ferrán Torres két góljával győzött, amire az olasz válogatott csak Lorenzo Pellegrini találatával tudott válaszolni. „Sok meccs után jött ez a vereség,…

Ügynöke miatt hiúsult meg Vlahović szerződéshosszabbítása?
Ügynöke miatt hiúsult meg Vlahović szerződéshosszabbítása?

Friss olasz hírek szerint Dušan Vlahović ügynöke miatt hiúsult meg a szerződéshosszabbítás a Fiorentina csapatával, mivel az ügynök a klub szerint túlzó igényeket támasztott egy jövőbeli értékesítés kapcsán. A csatár szerződése 2023 júniusáig érvényes, és miután a tegnap beszámoltunk a Juve…

Vlahović szerződtetését tervezi a Juventus
Vlahović szerződtetését tervezi a Juventus

Nyílt titok, hogy a Juventus egyik nyári célpontja a Fiorentina legékesebb csillaga, Dusan Vlahović lehet, s a torinói klubnál már most megkezdték a tervezgetést arról, miként szerezhetnék meg az ifjú szerb támadót. A Calciomercato kiemeli, hogy a firenzei klub kétségbeesetten szeretné…

Donadoni: „A Juve be fogja érni az élbolyt”
Donadoni: „A Juve be fogja érni az élbolyt”

A Juventus igencsak göröngyös szezonkezdeten van túl, mostanra azonban három győzelemmel sikerült irányba állítani a csapatot, most pedig a dobogósokkal szembeni megközelítőleg tízpontos lemaradás ledolgozása a feladata Massimiliano Allegrinek és csapatának. Roberto Donadoni szerint a scudettóra…

2025-ig hosszabbít Dybala, hamarosan bejelentés várható
2025-ig hosszabbít Dybala, hamarosan bejelentés várható

A válogatott szünetben több megbízható olasz forrás szerint is komoly előrelépés történt Paulo Dybala ügyében. A Juventus argentin csatárának 2022 nyarán jár le a szerződése, a hosszabbítás pedig már jó ideje húzódik bérrel kapcsolatos kérdések és a Juventus jövőképében vállalt szerep miatt, ám…

Háromnapos pihenőt kapott a csapat
Háromnapos pihenőt kapott a csapat

A Juventus megerősítette, hogy a kezdőcsapat tagjai szerdáig szabadnapot kaptak a Torino elleni szombati győztes meccs után. Az Öreg Hölgy sorozatban negyedik meccsét nyerte a városi csapat legyőzésével, így a válogatott szünetet igencsak jó lelkiállapotban kezdhetik meg a játékosok, és a szünetnek…

Torino -Juventus 0:1
Torino -Juventus 0:1

A rettenetes rajtot követően a Juventus győzelemmel zárta a Spezia és a Sampdoria elleni bajnoki mérkőzéseket, majd hét közben a Bajnokok Ligája-csoportkörében nagyszerű teljesítményt nyújtva aratott 1:0-ás győzelmet a címvédő Chelsea fölött. Szombat este torinói városi rangadó várt a…

Allegri: "A szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk"
Allegri: "A szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk"

A Juventus 1:0-ás győzelmet aratott a torinói városi rangadón, s ezzel hosszú sorozatot megszakítva, kapott gól nélkül zárt egy bajnoki mérkőzést. A találkozó lefújását követőn a zebramezesek mestere, Massimiliano Allegri értékelte a látottakat. "Egy kissé túl statikusak voltunk az első félidőben,…

Locatelli: "Megnyertük a derbit, ez csodálatos érzés"
Locatelli: "Megnyertük a derbit, ez csodálatos érzés"

A Juventus ugyan nem sziporkázott a Torino FC elleni városi rangadón, s sokáig úgy tűnt, hogy gól nélkül egy-egy ponttal zárják a mérkőzést a csapatok, a zebramezesek végül Manuel Locatelli szép góljával szerezte meg a győzelmet és a három pontot. "Giorgio lefejelt, szóval holnap biztosan zúzódásom…

A Torino elleni mérkőzés
A Torino elleni mérkőzés

A Juventus a bajnokságban ugyan még adós a jó játékkal, a Spezia, majd a Sampdoria ellen már egyaránt megszerezte a három pontot, a hétközi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen pedig nagyszerű teljesítményt és tartást mutatva győzte le a címvédő Chelsea csapatát. A zebramezesek sorsolása nem könnyű,…

van de Beek Olaszországban köthet ki?
van de Beek Olaszországban köthet ki?

Olasz források szerint januárban Donny van de Beek elhagyhatja a Manchester Unitedet, és az Interhez vagy a Juventushoz csatlakozhat opciós kivásárlási jogot tartalmazó kölcsön keretében. A hollank középpályás mindössze három alkalommal lépett pályára a vörös ördögök mezében idén az összes kiírást…

Laporta Pirlóra bízná a Barçát?
Laporta Pirlóra bízná a Barçát?

A Tuttomercatoweb munkatársának Gerard Romero újságíró arról számolt be, hogy az edzőt kereső Barcelonánál felmerült Andrea Pirlo neve, aki pár hónapja távozni kényszerült a Juventustól. Andrea Pirlo egy évig volt az Öreg Hölgy edzője, s ez idő alatt csapatával egy Olasz Kupát és egy Olasz…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10477) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4354) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4389) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása