Ihattarennek nyoma veszett

ihattaren_mohamed_samp_mezzel.JPGAz olasz sajtót ellentmondásos hírek járták be a Juventus tulajdonában álló Mohamed Ihattarennel kapcsolatban, aki nyáron igazolt a torinói klubhoz, majd rögtön kölcsönbe is került a Sampdoriához, azonban hazatért Hollandiába, s a jelek szerint megtagadta, hogy visszatérjen Olaszországba.

A 19 esztendős kreatív középpályás már a holland nemzeti csapatba is meghívót kapott, azt követően, hogy U19-es szinten 10 mérkőzéssel és két találattal büszkélkedhet.

A Juventus a nyári átigazolási időszak utolsó napján szerezte meg a PSV Eindhoven tehetségét, aki 2 millió euro alatti összegért költözött Olaszországba, s azonnal a Sampdoriához került kölcsönben.

A klubváltás óta Ihattaren egyetlen percet sem töltött a pályán, s október 12-én családi okokra hivatkozva tért vissza Hollandiába. A La Gazzetta dello Sport szerint Ihattaren azóta nem adott hírt magáról, s semmi nyoma Utrecht környékén sem, ahol a családja él.

Egyelőre rejtély, hogy a játékos hol tartózkodik, de a pletykák szerint elzárkózott attól, hogy visszatérjen Olaszországba. A Sampdoria orvosi stábja távolról sem volt elégedett Ihattarennel, aki nagyjából öt kilogramm súlyfelesleggel érkezett Genovába.

Bizonyos hírforrások szerint Ihattaren szeretne megválni Mino Raiolától, s más ügynököt keresne magának, de amennyiben így folytatja, valószínűleg érdemes lesz megfelelő jogi képviselet után is néznie.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1616731344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2021.10.21. 20:57:35

Ránéztem az instájára: www.instagram.com/p/CBtc5KWBsXR/
Ez börtön nem?

Amúgy jó lett volna végre egy támadó kp, de szerintem itt vége van a karriernek, talán valahol arab vagy kínában befogadják, esetleg mehet hollandiába, ha ez igaz, hogy eltűnt.

Csak Csucsu 2021.10.22. 11:53:18

@Leram7: legnagyobb baj az, hogy Ramseyt nem vitte magával. Tényleg nagy tehetségnek tartják, de ezzel a hozzáállással nem tudom milyen futballista lesz. "Profi" szerződése van és sír, hogy megkell küzdeni a helyéért egy környezet váltás után Olaszországban?! Kabaré...Nem lehet, hogy Raiola menedzselte a haza utat?! Nem akarom elhinni, hogy ezt komolyan gondolja ilyen ügynökkel

Zizou_empereur 2021.10.22. 19:42:53

Milyen tehetség az aki egy Sampban nem tudja megmutatni magát. A srác egy nagy nulla és az is marad. Majd 45 évesen azon fog elmélkedni, hogy egy kis akarattal serie A játékos lehetett volna de elszúrta. Komoly zűr lehet a fejében. Mi meg buktunk pár millát.

Juventino86 2021.10.23. 13:00:29

Ha ebből bármi igaz, az nagyon durva. Profi focistához méltatlan ez a hozzáállás. Egyszerűen megengedhetetlen.

Lanzafame 2021.10.23. 18:44:30

Dragusin sem játszik sajnos, más okokból. Hogy pontosan miért, arra kíváncsi lennék. Azon kívül, hogy jobban bíznak a rutinban és inkább a sajátjaikat futtatják.

venember83 2021.10.23. 19:58:51

@Lanzafame: nincs miért harcoljanak, nem segíti őket BL-helyhez az adott játékos, csak végső esetben fanyalodnak rá a játszatására. Minek építsék a Juventusnak a játékost? Még opciós vételi joguk sincs rá...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása