Allegri: „Fontos győzelmet arattunk”

allegri_massimiliano_kispadon_1.jpgA Juventus a forduló egyik legrangosabb meccsén a Roma csapatát fogadta, és sikerült egygólos győzelmet aratnia a farkasokkal szemben.

„Szeretem az 1-0-ákat, ez jó eredmény, különösen mivel sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a meccset.” - értékelt Massimiliano Allegri a DAZN munkatársának.

„A Roma technikailag jó csapat, igencsak minőségi játékosokból áll, és már a meccs elején gondot okoztak számunkra, aztán sikerült egy jó gólt szerezni, és idővel feljavultunk.”

Mindkét edző a pragmatikus, eredményközpontú futballt részesíti előnyben, s ez vasárnap este is látható volt.

„Inkább kontrákra megfelelő játékosokkal rendelkezünk, ezek a jellemzőik, ezért amikor megpróbáljuk megjátszani a labdát, akkor vagy elalszunk, vagy idegesek leszünk.

Fontos győzelmet arattunk, újabb előrelépést jegyezhetünk a tabellán, illetve a szezon tekintetében is. Nem számíthattunk Dybala, De Ligt, Rabiot játékára, Morata csak a végén jött be, de ha mindenki adott lelkesedéssel futballozik, akkor nem kapunk olyan sok gólt.

Megfelelő időben kezdjük el lassítani a játékot, de fel is kell gyorsítanunk, amikor ez indokolt. Nem fogok hazudni, az elején bizonyosan hibáztam én is egyes kezdőcsapatok meghatározásakor, de meg kellett ismernem egyes játékosokat és a jellemzőiket, de lassan odaérünk oda, ahova kell.”

A mérkőzésen Wojciech Szczęsny fontos védést mutatott be a tizenegyesnél, miután a szezon elején számos kritikával illették a lengyel hálóőrt nem kifejezetten jó megmozdulásai nyomán.

„Wojciech Szczęsny az évi hibamennyiséget lehozta pár meccs alatt, most pedig ismét megmutatja, mit tud. Javulnunk kell a támadóharmadban időzítés és mozgás tekintetében, de lassan eljutunk oda, ahova kell.

A meccs előtt tisztában voltunk vele, hogy kemény meccs vár ránk. A Roma megérdemelhetett volna egy döntetlent, de ezek a meccsek incidenseken múlnak, és ma szerencsére ezek az incidensek mellettünk szóltak. Azt elmondhatom, hogy az ellenfél jól teljesített, és a bajnokság egyik legjobbjával találkoztunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7716725626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2021.10.18. 06:53:30

Egyelőre még velünk a sors keze és nyeregetjük a meccseket 1 gólos különbséggel, de idővel erre rá fogunk még fázni rendesen. Jobban kellene sáfárkodni a helyzetekkel a csatárjainknak is ha továbbra is ezt az Allegris focit toljuk. Márpedig azt fogjuk úgy tűnik.

venember83 2021.10.18. 07:39:54

@juve28adam: "...ha továbbra is ezt az Allegris focit toljuk. Márpedig azt fogjuk úgy tűnik."

Mi mást várhatnánk? Allegri allegris focit nyomat kontrákkal, sok védekezéssel, nem a barçás labdatartást szorgalmazza. Meglep ez bárkit is?

juve28adam 2021.10.18. 08:02:37

@venember83: Persze, nem is lehetett mást várni, csak azt mondom, előbb utóbb ez kiegyenlítődik és lesz amikor kevés az az 1 gólos előny. Vannak jó helyzeteink, de azokat rendre elszerencsétlenkedjük, főleg Morata, de tegnap akár Kean is rúghatott volna még 1 gólt. Ezeket a helyzeteket nagyon meg kellene becsülni, csakhát nincs igazi befejezőnk.

Rocky80 2021.10.18. 08:32:04

Igazi Megváltó ez az Allegri én azt mondom.

Nyilván szar néha nézni a meccseinket, meg a szerzett egy gólos előnyök is soványkák; viszont visszatért a stabilitás, visszatér az, hogy bárki az ellenfelünk, vakarhatja a fejét ellenünk; és visszatért a hitem is a csapatomban! Igen, mi a Juventus vagyunk a világ egyik legjobb csapata, bárki is játszik a csapatban. :-)

Nagyon hiányzott ez az érzés, egyáltalán nem éreztem ezt Sarri és Pirlo alatt.

Ami meg a játék képét illeti illetve Allegri fociját: tényleg HISZEM azt, hogy a sérültek visszatértével, a csapat és a játékosok megismerésével

Rocky80 2021.10.18. 08:38:02

(folyt.) valamint 1-2 okos igazolással (talán már januárban); sokkal élvezetesebb és nézhetőbb meccseket látunk majd.
Nem hiszem, hogy egy ilyen Mester aki így alkalmazkodik az nem tud szebb focit játszatni! Ő is fejlődik folyamatosan majd ebben a tekintetben is. :-)

Amit még nem említettem és az egyik legkirályabb dolog: minden játékosból a legtöbbet és a legjobbat hozza ki! Ne haragudjatok, de egy De Sciglio így tud játszani ahogy tegnap?!? Vagy a sokak által utált Berna utóbbi pár meccse? Mi van itt?!? :D Szerintem amúgy megcsapjuk a Zenitet is kint. Vagy egy 0-0.

Kellemes hetet mindenkinek! :-)

Jancsi 87 2021.10.18. 09:39:15

@Rocky80: Ott a pont!
Allegrinek megkellett ismernie/találnia azon játékosokat akikre számíthat! Lesz ez sokkal jobb is, de ahhoz igazolni kell néhány playert, azzal már játszhatunk majd tökösebb focit is. Bár az igaz, hogy nincs befejező játékosunk, mert még ebbeb a nehezebb helyzetben amiben van a csapat, azért egy 2. gólt tegnap is lehetett volna lőni... De!!! Alakul ez

Rocky80 2021.10.18. 09:56:02

@Jancsi 87: az a Berna-Kean helyzet azért fájt. Főleg Kean a kapu torkából... Milyen nyugodtak lettünk volna!

Jancsi 87 2021.10.18. 10:14:21

@Rocky80: Igen!!! Ha lenne egy Tevez szintű csatárunk, nem fájna a feje Allegrinek. Ilyen szintű ellenfelek ellen egyszerűen nem fér bele, hogy ha van a meccsen 2-3 ziccerünk, abból jó esetben 1 et ha beverünk.. Ki kell használni, mert meccsek mennek/mehetnek el emiatt.

MGB75 2021.10.18. 10:21:31

Ez olyan tipikus, izgulós, Alllegri féle 1-0 volt. :)

Tony. 2021.10.18. 10:33:44

Én abszolút elégedett vagyok. Allegri 1-2 hónap alatt összeszedte a csapatot, újra van csapatvédekezés, megállította a halomszámra benyelt gólokat végre, nyerjük a meccseket. Nagymestere annak, hogy mindenféle játékosokkal képes eredményt produkálni. Úgy is nyerünk, hogy az itt maradt keretből is hiányzik nem 1 fontos játékos. Viszont a keretben nem lett sem egy Xavi sem egy Tevez, így most ez van, szar 1-0s győzelmekkel lépdelünk előre. Nyerni kell minden áron, így szerintem ez most bőven elfogadható. Ezzel a kerettel sokkal több a jelenlegi helyzetben nem várható el.

Leram7 2021.10.18. 10:50:26

Azt gondolom, ha megverjük 2-0 után az udinét, akkor a következő empoli meccs is meglett volna, de egy kínos döntetlen után vezetést szerzett az empoli + CR elment és nem bírtuk a terhet. Ha a lengyel nem hibázik nápoli ellen is, akkor ott is meglett volna a győzelem.
Ezeken elment rengeteg pont.

Viszont óriási pozitívum, ahogyan most Allegri összerakta a csapatot, úgy hogy rengeteg a sérült, vannak új játékosok és rengeteg formán kívüli játékosa is van. Cserékkel pedig nem igen tud lendíteni, mert nincs kit behozni. Valamint CR góljai is hiányoznak.

Ha nem is volt szép a játék, de a mentalitás megvolt.

Még egy fontos dolog, ha nyerünk a sinter ellen, akkor pontszámban beérjük őket. Bár idén a az afrikaikat kell megverni.

Rocky80 2021.10.18. 11:18:06

@Leram7: pont ezért vakarhatjuk a fejünket mert a Napoli meccs szezon elején volt. Lehet ők is azáltal kaptak egy löketet hogy minket vertek.

Leram7 2021.10.18. 11:52:28

@Rocky80: így van, ezért nagyon neheztelek a lengyelre, amit szezon elején leművelt. Amatőr volt nagyon. Rengeteg pont ottmaradt.

Pavel1988 2021.10.18. 12:06:13

Emelem kalapom a csapat előtt, mert:
-Úgy nyertek rangadót, hogy 5 játékos hiányzott a legjobb kezdőből és a kezdők közül 3 játékos szombaton érkezett vissza a keretbe.
-Végig mindenki csúszott-mászott a győzelemért a mérkőzés összes pillanatában.
-A Roma csupán kétszer tudott bejutni a támadó harmadunkba úgy, hogy azt valós gólszerzési lehetőséggel zárta.
-Allegrinek meg azért, mert jól és jókor cserélt és tökéletesen választott taktikát.
-Elbírta azt is a társaság, hogy a 2 legkreatívabb játékosa formán kívül játszott.

Legjobbak nálam: Szcesny, Chiellini, Bentancur és Berna.
Megjegyzés: Locatelli egyre jobban érzi mikor kell felmenni a támadásokkal és a rövid-hosszú passzokat is jól választja meg.

Rocky80 2021.10.18. 12:46:22

@Pavel1988: Chiellini is? Nem ez volt élete meccse pedig. Az első félidő után azonnal lecseréltem volna.

steven.h 2021.10.18. 12:53:25

@Rocky80: Nagyon sok fontos szerelése és blokkolása volt, ezt mindenképp ki kell emelni, viszont az tény, hogy nagyon sokat hibázott is, főleg ha nála volt a labda.

Tegnap semmi más nem számított, csak a győzelem. Az elmúlt két évben a győzni tudás teljesen kiveszett a csapatból, ezt kezdi most visszaépíteni Allegri mindenki fejébe. Ha ez megvan, mindenki egészséges és mindenkiből kihozza azt amit tud, akkor a játék is sokat fog fejlődni, de addig még nagyon sok dolga van a Misternek.

Ami a mai meccsből mindenképp tanulság: Chiesa nem csatár, de még csak secunda punta sem. Neki az áll jól, ha a szélen tudja megbontani a védelmet, nem is értettem, hogy miért nem cseréli fel Bernával a Mister, de nyertünk, így nem lényeg. Másik meg hogy Kean-nel még nagyon sokat kell dolgozni azon, hogy a mezőnyben legalább fele annyira hasznos tudjon lenni mint Morata, mert jelenleg észrevehetetlen és nem lehet őt megjátszani úgy hogy megtartsa a labdát és jól meg is játsza.

Lanzafame 2021.10.18. 13:36:10

@juve28adam: először stabilizálni kell a védekezést, miután Sarri és Pirlo alatt szétesett. Ezt rekordidő alatt megoldja Allegri, úgy tűnik az eredményekből és a meccsek alapján, megvan a védelme, Locát beépítette és úgy látszik, fel tudja rázni Bentát és Rabiot-t is.

A következő lépés lesz, amikor valami csoda folytán előhozza a kreativitást a középszerű/kripli/csak papíron létező támadóinkból.

Nem lehet egyből örömfocit várni, eleve furcsállom, amikor egy Juve-szurkoló a látványos és lendületes támadófocit kéri számon, ez nem az a klub.

venember83 2021.10.18. 13:53:30

@Lanzafame: "Nem lehet egyből örömfocit várni, eleve furcsállom, amikor egy Juve-szurkoló a látványos és lendületes támadófocit kéri számon, ez nem az a klub."

Nem is lesz.

Pjanista 2021.10.18. 14:39:44

@steven.h: Lehet, hogy Keannek is a szélen kéne játszania, elöl nem bírja megtartani a labdákat. Csatár poszton hosszútávon szerintem max csere lehet, de annak mondjuk nem rossz. Amikor először itt volt, akkor is többnyire csereként volt hasznos, és tudott hozzátenni valamit a játékhoz.

venember83 2021.10.18. 14:46:32

@Pjanista: a szélen, ja, visszavonva a középpálya vonalában lévő padra.

Rikoo 2021.10.18. 14:48:00

@venember83: Ezek szerint amikor Arthurt beküldte, az már nem Allegris foci volt?:D

Rikoo 2021.10.18. 14:51:47

@Pjanista: PSG-nél is így gondolták. Sokszor játszott a szélen.

venember83 2021.10.18. 15:10:01

@Rikoo: próbálkozik ő mindenkivel, még Ramsey-vel is. Attól még nem a labdabirtoklós futballal érte el a sikereket a Juventusnál, de persze lehet, hogy ezt is megcáfolod/másképp gondolod.

Shyr Kahn 2021.10.18. 16:32:35

@juve28adam: "Egyelőre még velünk a sors keze és nyeregetjük a meccseket 1 gólos különbséggel, de idővel erre rá fogunk még fázni rendesen. Jobban kellene sáfárkodni a helyzetekkel a csatárjainknak is ha továbbra is ezt az Allegris focit toljuk. Márpedig azt fogjuk úgy tűnik."

Majd ha Chiesa a posztjan jatszik es nem forman kivul, azaz amikor Morata es Dybala kezdhet, akkor meglatjuk, hogy mennyire lesz hatekony a tamadojatek.
Most amivel tudott, azzal fozott Allegri es ugye Chiesa teljesen eltunt elol, mig Kean (ertekeltem amit csinalt, mert vegre odatette magat a vedekezesben is, de) nem Morata helyzetkihasznalasban es orulhet, hogy kapott egy 50 centis golpasszt Bentancurtol.

Arthur vetett nehany hibat miutan harom Roma jatekos raszallt kozepen (elotte kifejezetten tetszett a mozgasa), de nekem joval tetszetosebb a labdatarto, tamado jateka, mint bmelyik masik kozeppalyasunknak. Amennyiben Dybala (csatarkent szamolok vele... bar inkabb kp O - errol mar beszeltem sokat miert) nem jatszik, neki ott kell lennie, hogy osztogassa es tartsa a labdakat szvsz.

A Loca - Benta - Dybala - Chiesa - Morata otos alap kezdo kell, hogy legyen, amennyiben mind egeszsegesek. Ha nem, akkor is vannak jol hasznalhato csereik ugy tunik.

Korai meg ezt mondani, de ha igy folytatjuk, igazank volt nehanyunknak: nem a jatekosokkal volt/van a baj.

Egyebkent en orulok, ha meg kell kovetnem magam es beismernem, hogy Allegri volt a megfelelo valasztas. Persze varjunk meg ezzel a felevig, de ahogy korabban irtam: nekem tetszik az a megvaltozott mentalitas, amit a mester mutat a szezon eleje ota (korabban nagyon verszegeny volt a pad mellett... most kicsit elettelibb, - akarki akarmit mond - a csapat sem jatszik unalmas focit es a nyilatkozatai is jobban tetszenek).

FeriGjuve 2021.10.18. 17:55:46

@Rocky80: Attól még,hogy ez egy alapvetően védekezésre épülő játék,lehet ezt is látványosan és eredményesen játszani,a helyzeteink azért megvannak.
Ahogy mondja,ez a keret erre alkalmas.

FeriGjuve 2021.10.18. 17:57:37

@Tony.: Így van,majd ha jönnek minőségi igazolások a kp-ra,akkor el lehet gondolkodni egy másik felfogáson,de addig ezt kell tökélyre csiszolni.

FeriGjuve 2021.10.18. 18:03:59

@venember83: Azért a régi nagy Juventusokból nekem az maradt meg leginkább,hogy bárki ellen tudtak labdát birtokolni,pressingelni és támadni.
Persze nem akarom összehasonlítani a jelenlegi csapatot velük,de bitang volt a kp és a támadósor.
Persze a védelem mindig is b*szógép volt(már elnézést) de nekem pl. Montero-ra ez a legjobb szavam. :D
Mindenesetre azért nem mindig a kontrákkal operált a Juve,sőt!

Rikoo 2021.10.18. 18:17:59

@Shyr Kahn: Már ha egyáltalán bevethető Dybala. A mostani sérüléséből is 3 héttel később gyógyul fel, mint az ilyen sérülésekből szokás.

venember83 2021.10.18. 18:48:39

@FeriGjuve: Allegri csapataira gondoltam természetesen, nem a hőskorra.

GodPiero 2021.10.18. 19:45:20

@Rikoo: dybala egy szar!!!! Mondtam már soxor....

delpi0823 2021.10.18. 20:18:51

@Leram7: Varnek en azzal a Napolival azert meg,komoly csapattal nem nagyon jatszottak meg rajtunk kivul,velunk is ugy hogy a fel kezdocsapatunk hianyzott.Spalletti altalaban jol szokott kezdeni,aztan szokott jonni a lejtmenet.Nem akarok hazudni tan volt a romaval egy olyan szezonja hogy az elso tiz meccsuket megnyertek,aztan tan csak a 3ik helyen vegeztek vagy hogy.

Shyr Kahn 2021.10.18. 22:11:43

@Rikoo: Sajnos a regeneracios ideje atlag alattinak tunik, ami sajnalatos, de nem igen lehet vele mit csinalni, ha genetikailag bele van kodolva (en is hasonloan sajnos lassabban gyogyulok, mint masok, szoval bele tudok erezni, mennyire frusztralo tud ez lenni). Nem igen lehet mit csinalni, csupan imadkozni, hogy ne seruljon le, es idovel ez ne legyen egyre rosszabb nala (marpedig sajnos idosodve a regeneracios ido nem szokott javulni).

GodPiero 2021.10.18. 22:13:45

@Shyr Kahn: Ha a fél szezon alatt nem áll a csapat rendelkezésére, akkor mi a bánatért akar 10x milla fizut a szerencsétlen?????

peti78 2021.10.19. 06:36:39

@Rikoo: most új szerződés
Tavasszal csúcsrajáratni
Nyáron drága eurrért eladni
Sajnos nem lehet rá építeni

venember83 2021.10.19. 06:46:33

@peti78: az eladással már próbálkozott a Juve, sikertelenül.

Jancsi 87 2021.10.19. 10:03:41

@Shyr Kahn: Nagy valószínűséggel ez lesz a probléma, mert már előző szezonban az 1 hónapos sérüléséből lett vagy 3... Illetve a mostani 2 hetesből lesz 5 hét. Sajnos ebben a formában semilyen pozitív hatása nincs a csapatra, mert bár hiába kreatív labdarúgó, ha 2 meccsen játszik 120 percet, sajna többet nem bír és utánna azonnal izomsérülés.
Mi lesz később?? Sajnos már gyakrabban sérült mint King Kong, sőt!!!!
De hátha valami csoda folytán visszatér és a góljaival viszi előre a csapatot.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1726) bajnokság (2687) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (699) elemzés (40) előzetes (652) Európa Liga (110) felkészülés (87) hírek (1443) játékosokról (8318) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2046) meccsek (3259) mercato (3475) nyilatkozat (6290) Olasz Kupa (233) összefoglaló (287) pletyka (3507) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (145) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (195) video (76) Címkefelhő
süti beállítások módosítása