Vlahović szerződéshosszabbítása egyre valószínűtlenebb

vlahovic_dusan_fiorentina.jpgDušan Vlahović a nyár egyik legkeresettebb csatára volt a Serie A-ban, számos komoly klub érdeklődött iránta, ám végül a Fiorentinánál maradt. A pletykák szerint 70 millió euróért vitte volna a játékost az Atlético Madrid és a Tottenham Hotspur, de a Fiorentina ragaszkodott a csatárhoz.

Szeptember közepén a csatár még a maradásának okairól beszélt, s azt mondta, a szívére hallgatott, amikor a firenzei csapatnál maradt.

„Sokszor elmondtam, hogy magam döntöttem a firenzei maradás mellett, senki más nem hozott döntést helyettem. Amikor megérkezett az edző, aztán összeállt a keret, minden jónak tűnt. A szezon végén majd meglátjuk, hogy helyes volt-e ez a döntés, de a szívemet követtem. Fiatal vagyok, eljön majd az én időm, jelenleg az a feladatom, hogy ugyanígy dolgozzak továbbra is.”

A játékos szerződése 2023-ban lejár, és szeptember közepén ennyit mondott a játékos a szerződéshosszabbításról: „Tárgyalunk, csak ennyit tudok mondani.”

Fabrizio Romano kiemelt figyelmet szentel a csatár ügyének, s szeptember 26-án arról számolt be, hogy a Fiorentina igazgatója, Joe Barone szerint a Fiorentina kész meghosszabbítani a játékos szerződését.

„Mindent előkészítettünk Dušan Vlahović szerződésének a meghosszabbításához. Lesz egy újabb tárgyalás a szerződés véglegesítéséhez, de a klub készen áll új szerződést adni a játékosnak.”

Ekkor ismételten felröppent annak a lehetősége, hogy a játékos szerződésébe kivásárlási árat rögzítenek, így bebiztosítva a klub megfelelő kompenzálását a játékos távozása esetén, s egyben a játékosnak is kilépési lehetőséget biztosítva, ha komoly kérő jelentkezne.

Szeptember 28-án azonban már Fabrizio Romano sokkal nagyobb kételyeket fogalmazott meg a szerződéshosszabbítás kapcsán.

„Dušan Vlahović szerződéshosszabbítása a Fiorentinánál egyre keményebb diónak tűnik. Azt hiszem, hogy jövő nyáron Dušan Vlahović egy európai élklubhoz fog csatlakozni.”

Az újságíró aggályait megerősítendő a tegnap a Fiorentina elnöke, Rocco Commisso is megszólalt a Tuttomercatoweb megkeresése nyomán, s részletekkel szolgált a klub által felkínált szerződésajánlatról.

„Nem tudom, hogy Dušan Vlahović aláír-e nálunk egy újabb szerződést. Mi ötéves szerződést kínáltunk neki összesen bruttó 40 millió euró értékben, ez a legkomolyabb szerződés a Fiorentina történelmében, Batistuta és Rui Costa sem keresett ennyit. 

Hónapok óta dolgozunk ezen, egyes napok pozitívabbak, mások nem annyira. Dušannal egyeztetek, de ő annyit mond, hogy ő most a meccsekre koncentrál, és inkább az ügynökével beszéljek, az ügynök viszont azt mondja, hogy a játékossal kellene megbeszélnem a dolgot. Úgy vélem, hogy az ügynökének Firenzébe kellene látogatnia, mert jelenleg Dušan képviseli magát a tárgyalásokon.

Elmondtam Dušannak, hogy óriási kockázatot vállal azzal, ha nem írja alá ezt a szerződést. Ötéves szerződést kínálunk neki 40 millió euró értékben. Én egy egész évet kellett dolgozzak azért, hogy annyit keressek, amit ő két vagy három nap alatt kereshet. Nem tudom, hogy juthatott idáig a futball.”

Mindezt követően azt is megkérdezte az újságíró, hogy nem dühíti-e kicsit az elnököt a játékos visszafogottsága.

„De, kicsit igen. A Fiorentina nem merül ki Dušan Vlahovićban. Egy csapat vagyunk, és a feladatainkra kell koncentrálnunk. Nem tudom, mi egyebet tehetnék. Szerettem volna eddig lezárni az ügyet, de ez nem rajtam múlik.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2216705172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2021.09.30. 17:18:49

Penz hijjan az erte folytatott versenybe nem tudunk bekapcsolodni. Valoszinuleg nem nalunk fog kikotni, hacsak nem tudunk profitot termelni az idei szezonban, ami a BL megnyerese nelkul eleg valoszinutlenul hangzik.

Roli921 2021.09.30. 23:29:44

Pedig ő nagyon kéne.

Wizzurah 2021.10.01. 03:46:42

Eddig azt írtam volna, hogy oké jöjjön, már nem érzem úgy, hogy kell nekünk, ill. nem elsősorban ő. Támadókban megvagyunk szerintem, van Kaio Jorge, akkor is, ha most sérült, van Kean, Dybala, bevethető ott Kulusevski is és még idén Morata is, mert remélem, hogy nem vesszük meg. Szóval szerintem megvagyunk, én egy belső védőt vennék mindenképpen és egy támadó szellemű kp-t. Az, amire nekünk szükségünk van, csatárra pont nem.

Juvegaspy 2021.10.01. 07:24:49

@Wizzurah: azert ha Kuluval elcserelnenk en nem bannam

GodPiero 2021.10.01. 08:56:48

@Wizzurah: Jövőre jön Icardi....

babo0410 2021.10.01. 09:29:47

@Wizzurah: És Berna is megmutatta, hogy hamis 9-ben nem is olyan elveszett, sőt! De azért nem lenne rossz Vlahovic, de én inkább a kp-t erősíteném. Meg remélem a fiataljaink közül is páran visszatérhetnek.

Leram7 2021.10.01. 11:31:48

Kulusevki + Rugani = Valhovic
Kean-t meg eladjuk.
Ramseyt elküldjük.

Donnarummát kölcsönvesszük.
Haalandot is megvesszük 75-ért.

+ jön egy támadó kp (Pogba ingyen)

Rikoo 2021.10.01. 12:49:27

@Leram7: Ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

Leram7 2021.10.01. 14:35:48

@Rikoo: ja, ha a fele megvalósulna, már örülhetnénk.

Type-R 2021.10.01. 14:48:51

mások meg egész életükben nem keresnek annyit, mint Rocco egy év alatt

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása