A Chelsea elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_logo_2.jpgA Juventus a Malmö FF elleni idegenbeli győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligája csoportkörét, azonban szerda este már lényegesen nehezebb feladat előtt áll, mivel a címvédő Chelsea együttese látogat az Allianz Stadiumba.

Massimiliano Allegri keretébe visszakerült a legutóbbi bajnoki mérkőzést kihagyó Adrien Rabiot, azonban Aaron Ramsey, Peulo Dybala és Álvaro Morata sérülés miatt hiányozni fognak.

A két csapat mindeddig két alkalommal került szembe egymással a Bajnokok Ligájában, az első találkozóra a 2008-2009-es kiírás nyolcaddöntőjében került sor. Az első mérkőzést a hazai pályán játszó londoni kékek nyerték Didier Drogba találatával, a torinói visszavágón Iaquinta, Essien, Del Piero és Drogba találataival alakult ki a 2:2-es végeredmény, amivel a Chelsea lépett tovább a legjobb nyolc közé.

A 2012-2013-as kiírás csoportkörében a két csapat egyaránt a H-jelű négyesben kezdte a szezont, s a Londonban lejátszott első mérkőzésen a Chelsea ugyan Oscar duplájával már az első félidőben előnybe került, a Juventus végül Arturo Vidal és Fabio Qauglairella találataival egyenlített, kialakítva a 2:2-es végeredményt. A torinói visszavágón a Juventus Fabio Quagliarella, Arturo Vidal és Sebastian Giovinco találataival aratott 3:0-ás győzelmet.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport közvetíti élőben.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Chiellini, de Ligt, Danilo, Cuadrado, Alex Sandro, Bonucci, Rugani

Középpályások: McKennie, Bernardeschi, Chiesa, Rabiot, Locatelli, Bentancur, Kuluševski

Támadók: Kean

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4016703246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2021.09.29. 21:40:21

@GodPiero: Ramsey

Nem reménytelen ez a meccs!

tomi12312323 2021.09.29. 21:43:15

Ezzel az erővel lőhettem volna én vagy akár Ronaldo is a szabit :D

Attilio79 2021.09.29. 21:45:02

Segítjük az ellenfelet, felküldjük a hátvédeinket, hogy álljanak már egy sorfalat. :D

Gabueroo 2021.09.29. 21:46:07

Chiesaval nem birnak nagyot jatszik most is!

Berna sem rossz esku.

Tony. 2021.09.29. 21:47:26

Szerintem a Juventus jelenlegi állapotában ennél többet nem várhatunk. Ha így lehozzuk a második félidőt is az elég lesz mára.

Del Pybala 2021.09.29. 21:48:09

@Gabueroo: Azon kivul h eladott 3 labdat mit csinalt eddig?

babo0410 2021.09.29. 21:50:02

A baj az, hogy nagyon idegesek vagyunk, így sok labdát vesztünk. Alig van nálunk a játékszer. Mert egész jó ez. Főleg hátul most nagyon stabilak vagyunk. Locatelli nagyon kellett a kp-ra.

Leram7 2021.09.29. 21:54:12

Jól védekezünk, vannak kiváló teljesítmények, mint pl Bernardeschi, Chiesa, Locatelli.
Vannak gyenge teljesítmények, mint Alex Sandro, Bentancur, Rabiot, Cuadrado.

A chelseanél nagyon tetszik Azpilicueta és Kovacic játéka. Kicsit szerencsénk van, hogy nincsen Mount vagy Pulisic, mert Zivech elég súlytalan.

A legjobb játékos egyénileg ma a pályán Chiesa.

Eddig ez a meccs sokkal jobb a játékunkban, mint vártam. (Maga a meccs kicsit unalamas)

venember83 2021.09.29. 21:55:09

@Rocky80: a feltételezésed is sértő! A Juve számára soha és semmi sem reménytelen. Meg a győzelem az egyetlen dolog, ami számít. Fino alla fine!

Keniíi 2021.09.29. 21:57:35

@Leram7: Nekem most a középpályával nincs bajom, eddig stabilan védekezunk és közben le is támadunk. Cuadrado-val is csak az a bajom, hogy ma pontatlan és nem is tudja egy az egyben megverni Alonsot. Kérdés, hogy meddig bírjuk ezt az iramot.

Rocky80 2021.09.29. 22:00:12

@venember83: egyetértünk. :-)

Több góllal vezethetnénk:

- az elején Berna buktatása a tizenhatoson;
- Chiesa önzősége;
- Rabiot rossz passza;
- meg mondjuk a szabadrúgás.

Bizakodó vagyok!

Andris Farkas 2021.09.29. 22:02:21

AZT A KURVA EZ AZ RMBER EGY ÁLLAT

babo0410 2021.09.29. 22:04:01

Chiesa te atya jó ég mi gólt lőtt! Csak most ne álljunk vissza! 1-0-ra nem húzzuk ki az tuti!

Rocky80 2021.09.29. 22:05:10

Berna gólpassz már megvan. :-)

steven.h 2021.09.29. 22:05:46

Ne feledkezzünk meg a csodás gólpasszról sem!

babo0410 2021.09.29. 22:06:13

És az U19 is megverte a Chelsea-t 3-1-re. Remélem a felnőttek is hozni tudják a meccset.

The king of alibis 2021.09.29. 22:07:30

Berna játéka tetszik hamis 9-esben

Rocky80 2021.09.29. 22:07:50

Allegri az Atyaúristen, csak mondom! Mi ötlet volt Bernát berakni csatárnak meg így összerakni ezt a taktikát!

Közben Berna ellen nem fújnak le semmit. :-|

The king of alibis 2021.09.29. 22:17:16

Nagyon nyomnak
Csoda lenne, ha kihúznánk

Type-R 2021.09.29. 22:19:54

Berna mit hagyott ki?!

Rocky80 2021.09.29. 22:20:01

Nem baj Berna, gyerünk tovább!

Rikoo 2021.09.29. 22:20:41

Kár, hogy ekkora analfabéta a kapu előtt Berna, mert ezzel megkoronázhatta volna a teljesítményét ma. Jó meccse van.

Keniíi 2021.09.29. 22:21:40

Megint borzalmas csere…

The king of alibis 2021.09.29. 22:21:50

Ez a csere nem kellett volna...

The king of alibis 2021.09.29. 22:22:59

Kontrázunk, s behozza a lassú, darabos svédet
Allegri nem tud cserélni

Andris Farkas 2021.09.29. 22:23:17

Berna újjá fog születni allegri alatt

Leram7 2021.09.29. 22:24:18

A chelsea már 4-et cserélt, azt gondolom, hogy Allegrinek is kellett.

Sajnos azt mondom nálunk a cserék le fogják vinni a színvonalat, az ellenfélnél még jönni fog Werner is majd.

Csak ne fáradjunk el!

Berna nagy teljesítményt rakott le, kár, hogy a gól nem jött össze.

steven.h 2021.09.29. 22:24:48

@The king of alibis: Chiesa még ott van meg Cuadrado, eddig is inkább rájuk építettünk. Kulusevski tegye oda magát és talán nem lesz gond, viszont azt nem tudom Kean-nel mi lehet...bár az tény hogy ő visszazárásban gyenge és Chiesa ma inkább a csatárunk

balazs.bulcsu 2021.09.29. 22:31:09

Ez most nagyon "olasz foci".
Visszajönnek a régi Allegris 1-0-ra ráülünk emlékek. De eddig működik! Menjen végig!

Keniíi 2021.09.29. 22:31:13

Nézzetek már kulut mit csinál… hatalmas a pali. Frissen állt be és sétálgat 25-30 méterre a kaputól, de meg csak le sem támad senkit sem. Ez az ember tuti be került a körbe, mert egy rakás szar, de mindig be van hozva.

Rocky80 2021.09.29. 22:31:19

@Andris Farkas: a szívét kiteszi mindig

@steven.h: passzolni tud Kulu, futni meg majd fut a másik kettő. Gólpasszt jósolok neki is.

Rikoo 2021.09.29. 22:32:13

Jó lenne egy kicsit letámadni őket, nem csak beseggelni hátra.

babo0410 2021.09.29. 22:32:22

Közben Barcát veri a Benfica! :D Barca 0 pontos még. Mi meg, ha kihúzzuk, maximum ponttal fogunk állni, és két könnyebb meccs fog jönni. Mire megyünk Londonba, meglehet a továbbjutás.

Rocky80 2021.09.29. 22:41:35

Édes Istenem, csak nyerjünk! Nagyon kéne mentálisan, meg mindenhogy!

steven.h 2021.09.29. 22:42:29

Ez semmi nem volt... Bernát ennél jobban faragták, egyet se fújt le.

GodPiero 2021.09.29. 22:45:29

Hatalmasat küzd a a csapat!!!!

Rocky80 2021.09.29. 22:45:30

A BL győztest verhetjük tartalékosan!

Rocky80 2021.09.29. 22:47:02

@GodPiero: ez a mi csapatunk! Soha nem szabad leírni bennünket!

steven.h 2021.09.29. 22:48:49

@babo0410: Két könnyebb meccs, de oroszokkal mindig vigyázni kell...

Rocky80 2021.09.29. 22:51:17

Van Isten! Havertz...

babo0410 2021.09.29. 22:51:32

A kapusról se feledkezzünk meg. Egyre magabiztosabb megint Szczesny.

Galbandi 2021.09.29. 22:52:26

Csoportkör ide vagy oda, ez most egy hatalmas győzelem!

steven.h 2021.09.29. 22:52:27

Végre b@sszameg, ez a Juventus, ez az én csapatom

The king of alibis 2021.09.29. 22:52:29

MOTM Locatelli
Mindenhol ott volt a pályán

Apuleius 2021.09.29. 22:52:41

Ez az igazi Juventus! Csodálatos győzelem!

Novice_71 2021.09.29. 22:52:44

Megvan, megvan, megvan... ez az. Huh...

Keniíi 2021.09.29. 22:53:04

Ez ott volt! Szép volt!

Rikoo 2021.09.29. 22:53:09

Allegri honnan kapta elő ezt a taktikát????
Eddig leginkább egy romhalmaznak tűnt a csapatunk, erre ma olyan meccset játszottunk, mint a régi szép időkben.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2021.09.29. 22:53:36

a "kókler" allegri, ezzel a kerettel, sérültekkel....

alexGicamo 2021.09.29. 22:54:05

IGEEEN !!! Így kell ezt !
Szép volt , FIÚK !
Csak így tovább !

James Zabiela 2021.09.29. 22:54:08

Végre,így kell csinálni!paràztam a meccstől,de kellemesen csalódtam!

balazs.bulcsu 2021.09.29. 22:54:22

Azért Allegri nagyon összerakta ezt a taktikát!
A fiúk meg ügyesen teljesítették a kérést!

Azért volt bőven izgalom a végén, de a győzelem a lényeg.

west30 2021.09.29. 22:54:24

Ferfias munka volt,kulon orom latni hogy 1-2 fiatalunk kezdi foszereplove kinoni magat.

Rikoo 2021.09.29. 22:54:29

Az se semmi amúgy, hogy Locatellinek nagyobb meccse volt, mint az idei aranylabda esélyes Jorginhonak...

babo0410 2021.09.29. 22:54:39

Hatalmnas meccs volt! Ha higgadtabbak vagyunk, és nem szórjuk el a labdákat, ez simább is lehetett volna. Allegri ötletei meg egyenesen zseniálisak. Anno az Atletico ellen Spinazzolát rakta be széthúzni őket, ma Berna, mint csatár. Már csak kicsit támadóbb felfogás kéne, és minden remek.

rightinthenuts91 2021.09.29. 22:55:53

Ha így is tudunk játszani, tényleg fejben vannak a problémák. Gratu, egy igazi, régi időket idéző hagyományos Juventus win.

bianconeri83 2021.09.29. 22:57:32

Ez már a régi Allegris időket idézte. Csak így tovább, nem menthetetlen ez a csapat :)

Il Principino 2021.09.29. 22:58:29

Ha bl cimvédőként jön a cseszki hozzánk akkor szopikáznak :)
Hatalmas gratula Allegrinek és a csapatnak!!!
Gyönyörű firenzei gólt láthattunk :)

Rikoo 2021.09.29. 22:59:01

Szidhatjuk Allegrit, hogy védekező foci, meg nincs látványos játék, de tegye fel a kezét, aki most nem örül, hogy akár ilyen játékkal is, de nyertünk.

DrinkTeam 2021.09.29. 22:59:53

Gyerekek, ment egész nap a megalaznak, meg stb. Vertük a BL győztest, tartalékosan, ne felejtsük el sosem! Egy erős csapat ellen mindig erősek leszünk!
Oroszok ellen hozni kell a 2 meccset, aztán Londonban hozzuk az x-et és jók vagyunk.
Kalap le a fiúknak, meg.....tuk őket, csak így tovább!

Gabueroo 2021.09.29. 22:59:53

Campiooone Campioneeee xD

Jancsi 87 2021.09.29. 23:01:53

@Rikoo: Allegri kegyetlen taktikus! Ismét megoldotta a fiaival! Jövünk, jövünk szépen felfelé!! Bravó srácok!!! Forza!!

Leram7 2021.09.29. 23:02:01

Végre egy jó eredmény, kapott gól nélküli meccs és sorozatban 3 győzelem.
Berna, Locatelli és Chiesa óriási teljesítményt raktak le, de a védelem is mestermunkát végzett.

A cseréink abszolut nincsenek játékban. Kulusevski beáll frissen és a 38 éves Thiago Silva lefutja, egy igazi csőd a pali. Nem értem, hogy lehet az, hogy ilyen szinten egy fiatal nem tud futni, nincs sebessége. ???

Sajnos, akit becseréltünk az nem tudott hozzátenni. Kean gyerek is a színezett negro hajával tűnt csak ki. McKennie nem érezte az ütemet.

Van egy jó alapanyagunk, egy jó edzőnk, el kell zavarni Ramsey, Kulusevski, stb... jó lenne télen 1-2 igazolás.

A cheslea nem nagyon tudott ziccert kialakítani.
Kovacic szenzációs volt 141 passz, 6 szerelés, óriási sprintek. Elnézém nálunk.
Kanté, Pulisic, Mount hiányzott.

szauerb 2021.09.29. 23:02:32

Szenzációs edzőnk van.

Attilio79 2021.09.29. 23:06:23

Szép volt, örülök, hogy nyertünk, remélem ez kicsit segít feloldani gátakat a játékosokban, erre mindenképpen jó volt ez a győzelem.
A bajnokságban is jó lenne virítani hasonlóan.

babo0410 2021.09.29. 23:08:02

@DrinkTeam: X Londonban? Ha ma megvertük őket, akkor remélhetőleg Dybalával a kezdőben miért ne verhetnénk őket megint? Én azt mondom ne elégedjünk meg a visszavágón se az 1 ponttal.

Jozeph Pelikahn 2021.09.29. 23:08:51

Hatalmasat küzdöttünk egy végig hajtós meccsen. Remélem ez a bajnokságban is lökést ad a csapatnak!

Rabiot is olyan passzt adott, majdnem elsírtam magam, hogy ilyeneket is tud! Ott lefociztuk a Chelseat!

GodPiero 2021.09.29. 23:08:54

@The king of alibis: azért a legvégén majdnem róla kaptunk gólt....

JeetTrader 2021.09.29. 23:10:00

Én csak azt nem értem h ha igy tudnak a srácok koncentrálni akkor ez miért nem egy Udine vagy Empoli ellen....ez már lehetne olyan játék ami bajnokhoz méltó!

El kell kapni a flowt és meg kell kapaszkodni az ilyen meccsekben! Ha ez sikerül akkor még van remény a szezon megmentésére.

FORZA JUVE!!

Rocky80 2021.09.29. 23:11:09

Vki írja le légyszi mit mondott a Henrik meccs után! Nagyon szeretem ahogy látja a dolgokat. Köszönöm.

DelPiero2 2021.09.29. 23:14:07

Grat a csapatnak, azért ne feledjük, náluk 4 hiányzó is volt. Meg nehogy lehozzák a következtetést, hogy nem kell az erősítés, mert elég erős a keret.
Kulut én sem értem, tényleg képes a gólpasszra, ugyanakkor lassú és botlik a labdában.
Nemcsak Kulu, de Kean is gyakran sétálgat védekezés helyett. Lehet hogy ez a taktikai utasításuk, hogy az óriási kontrákra gyűjtögessék az erőt, viszont a kontrához meg lassúnak tűnnek.

pott70 2021.09.29. 23:19:28

Ha a játékosok olvasnák ezt a blogot,akkor ezt a győzelmet biztosan
Rocky80 kollégának ajánlanák, a fantasztikusan pozitív hozzáállása miatt!
Hát ez most hatalmas volt.Jó lesz holnap találkozni a Cselszkis apámmal!

Rikoo 2021.09.29. 23:35:32

@GodPiero: Locatelli embere Loftus-Cheek volt a szögletnél.

Rocky80 2021.09.29. 23:56:02

@pott70: köszönöm szavaid, legszívesebben átölelném az egész világot!...

DrinkTeam 2021.09.30. 00:04:20

@JeetTrader: szerintem pont azok az elhullajtott pontok, azok a gyengébb meccsek kellenek a jobb eredményekhez, hogy küzdjünk, izzadjunk, hajtunk, vért izzadjunk!

Juventino86 2021.09.30. 00:10:56

Na végre!!! Ezeket a meccseket szeretem, amikor a mester összerak valamit, és azt a srácok végre is tudják hajtani. Defenzív játékkal, de egy helyzetet belőve simán lehet meccset nyerni, ha összeáll a védekezés csapatszinten. Bár Kulu és Mck beállásval gyengült a csapat, végül hősiesen küzdve kihúztuk. Az amerikai egyébként nagyon mélyen van. De az egész csapatot dicséret illeti, mert végre megvolt a megfelelő mentalitás is. Forza Juve!

GGábr81 2021.09.30. 00:27:40

Gyerekek a cselszkis haverral néztem a meccset. Meccs előtt azért nem volt nagy arcom. A hatvanadik perc után mondta, hogy gratulálok. Itt ha holnap délig játszunk se rúgunk gólt. Ez már 3-4 évvel ez előtti időket idézte bennem.

alexGicamo 2021.09.30. 04:01:17

@Rocky80: Késő volt, s én már nem hallgattam meg az értékelést, amúgy én is iszom Henrik szavait !

Shyr Kahn 2021.09.30. 04:49:10

Fantasztikus merkozes volt. Ahogyan Allegri minapi nyilatkozata utan - es a jatek javulasa utan varhato volt a sracok egyre jobban toljak. Dybala es Morata nelkul is.

Allegri ezert valoban nagyon jo stratega, kihozta a maximumot ebbol a 11-bol es igazi csatar nelkul jatszva le a merkozes nagy reszet is nyertunk.

Az egesz csapat hite, osszjateka es tartasa kimagasloan jo volt. Bar a vegen kicsit kellett a szerencse Lukaku es Havertz helyzeteinel, de altalaban jo csapatnak van szerencseje.

Rocky80 2021.09.30. 05:03:30

Jó így ébredni, jó így élni! :D

Berna ha így folytatja mintha egy új igazolás lenne! Plusz elárulok egy titkot is:
Már van egy jó kezdőnk és legalább 3-4 jó csere hozzá! Alakulunk. :-)

Szép napot mindenkinek! Ez férfi munka volt!

venember83 2021.09.30. 06:32:55

Nagyon szép eredmény volt, győztes meccs, és ez a hozzászólások mennyiségén is látszik. Egy esetleges zakó nyomán két-háromszor ennyi komment lenne.

FeriGjuve 2021.09.30. 07:11:18

Most már kijelenthetjük,hogy Allegri nagyon jókor érkezett.
Ő a legmegfelelőbb ember arra,hogy összeszedje ezt a Juventust!
Gyönyörű győzelem és nagy fegyvertény!

Fino Alla Fine!!!

FeriGjuve 2021.09.30. 07:13:13

@venember83: Magyarországon vagyunk,ez már csak ilyen.
Az emberek jobban szeretnek ugatni,mint örülni. :)

rabsic02 2021.09.30. 07:55:15

@venember83: Maxi nagy stratéga, ezt régóta tudjuk. Csak azért nem lett még félisten, mert nem nyerte meg a nagyfülűt. Ő ilyen focit játszik a csapattal. Sarri, Pirlo nyilván más volt.
DE!!! A csapat a lényeg. Jóban, rosszban.

Sunny21 2021.09.30. 09:11:33

Persze, hogy nincs olyan sok komment, Ravanelli és a többi Ronaldo fan a United meccsét nézték :D
Nagyon jó, hogy a sok síró-picsogó kommentre, arra, hogy nincs esélyünk, és alázva leszünk, a legjobb helyről jött a válasz! A CSAPATTÓL, A JUVENTUSTÓL!!!

Rocky80 2021.09.30. 10:59:45

@rabsic02: kicsit pontosítanék: szerintem sokszor azért nézhetetlen a foci mert abból főz, ami van.

NagyonJuve 2021.09.30. 11:05:17

Sajnos dolgoztam és nem néztem a meccset de az összefoglaló alapján jobbak voltunk. Igazi allegris játék. Sofa scoren néztem csak tegnap az eredményt az egy igazán fos oldal. Úgy mutattta a juvenak momentuma sem volt. Hát pont fordítva.

alexGicamo 2021.09.30. 15:01:35

@Rocky80: Úgy , ahogy mondod ! :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása