Donnarumma továbbra sem főszereplő Párizsban

donnarumma_gianluigi_pad_elott_szomorkodik.jpgGigio Donnarumma a PSG csapatánál ismét a padon fog helyet kapni, ez sorozatban a második meccs, és a szezon hat bajnokijából a negyedik alkalom, amikor az olasz hálóőr kénytelen megelégedni a kapu helyett a paddal.

A Calciomercato beszámolója szerint az EB-n kimagaslóan teljesítő kapus jelenleg a PSG második számú hálóőre, bár ezt nyíltan senki sem mondja ki, sem Mauricio Pochettino, sem Leonardo, ám a számok ezt mutatják. Egyértelműen Keylor Navas a kedvezményezett, a Montpellier ellen 2-0-ra megnyert meccsen is a szerződését tavaly meghosszabbító közép-amerikai kapus kezdett. Több pletyka szerint a PSG dél-amerikai játékosmagja a közép-amerikai születésű kapust preferálja, ennek is tudható be Gianluigi Donnarumma háttérbe szorulása.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a klubváltásból szakmailag nem jött ki túl jól Mino Raiola pártfogoltja, hisz idén nem mutat be bravúrokat, amint azt a rossonero csapatnál tette, csak a pálya felé tekinthet szomorúan, s a lehetőségre várhat. Mino Raiola szerint nincs háború a PSG két kapusa között, s Gigio játszani fog, ám erre még mindenképpen várni kell.

Egyes pletykák szerint a Costa Ricában született kapus, aki három BL-címet tudhat magáénak, fizetésben is jobb helyzetben van, mivel évi 12,74 millió eurót biztosít a 2024-ig érvényes szerződése, míg Gigio Donnarummának meg kell elégednie 12,168 millió euróval, pontosan ugyanannyival, mint a nyáron a klubhoz érkezett Sergio Ramosnak.

Természetesen a mellőzés nyomán folyamatosan pletykák szállingóznak, Wojciech Szczęsny szezon elején mutatott formája pedig csak rátesz minderre egy lapáttal, így a pletykalapok Gigio Donnarumma téli kikölcsönzését vizionálják, de a Corriere della Sera például egy jövő nyári klubváltásról ír, mivel a Juventus vezetősége meggondolta magát az olasz hálóőr kapcsán, s most már szívesen látná őt a keretben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7116700600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FeriGjuve 2021.09.26. 09:15:24

Elképesztő tékozlás megy a PSG-nél....
Irgalmatlan összegeket költenek,arra,hogy padoztassanak 2 TOP kapust és akkor még csak a kapusokról beszélūnk!!!
Persze gondolom innen csurran a legtöbb "járulék" az UEFA+FIFA maffiának,mivel a legfőbb felszopóik most éppen a párizsiak.

FeriGjuve 2021.09.26. 09:19:03

Rájuk a pénzügyi fairplay szabályok sem nem vonatkoznak.
De gondolom a kétévente vb kezdeményezés mellé szó nélkül beállnak majd ők is,mert nincsenek eléggé kizsigerelve a játékosok.
Kíváncsi vagyok,hogy ezen is fog-e háborogni Gary Neville,meg a többi szopós.

2021.09.26. 09:22:21

Nem baj. Lényeg, hogy sokat keres...

Del Butus 2021.09.26. 09:55:56

Tipikus latszat igazolasnak jo lenne. Ertelme semmi. Persze par szurkolo itt is ujjongana , mert probal mindent szecsny nyakaba varrni. Igy legalabb egy pillanatra elfelejthetik a komoly problemakat a klubnal, ami nem a kapus poszt es nem is old meg semmit. Az ilyen demagog szovegeken meg csak nevetni lehet, hogy “10evre vettunk kapust” meg hasonlok, aha , meg akkor sem ha nem Raiola lenne az ugynoke, igy meg plane. Milán is jol tette hogy kivagta oket, es vettek egy kb jobb kapust. Azert baj lehet a fejekben, ha o azt gondolta majd parizsban o lesz a kiraly es mar boldogtalan szegeny 1 honap utan. Ellenunk is mennyit bakizott mindig…

Wizzurah 2021.09.26. 10:09:26

Nekünk pont az olasz Dibuszra van szükségünk, hogy kilábaljunk ebből a gödörből.

delpi0823 2021.09.26. 10:37:57

@FeriGjuve: +1 Keylor Navasnak is 12 millios fizetese van az azert mar tenyleg nevetseges.

delpi0823 2021.09.26. 10:43:23

@Del Butus: Azert Donnaruma sokkal jobb kapus mint Szcsesny ezt kar lenne tagadni.De megnyugodhatsz ugyse lesz a mi jatekosunk az tuti.Nem tudom hany eves szerzodest irt ala,a psg nem fogja csak ugy kolcson elengedni.Nekunk minimum egy 70millios atigazolasi dijat kene kicsengetni de lehet hogy meg keveset is mondtam,es akkor meg a fizeteserol nem is beszelve.A psgtol jatekos csak ugy tavozik ha azt ok akarjak,vagy lejar a szerzodese.Mbappet se engedtek el meg 220millioert se ugy hogy lejar a szerzodese nyaron......

Lanzafame 2021.09.26. 13:26:03

@Wizzurah: húha, ez az olasz Dibusz szörnyen hangzik :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása