A Juventus és Chelsea közötti mérkőzés már láthatáron belülre mozdult rövidlátók számára is, ezért Hernan Crespót arról kérdezték, hogy melyik csapat mezében játszana legszívesebben az Allianz gyepén.
„A Chelsea-t mondanám, a futballmúltam nyomán érzett tisztelet miatt. A karrierem során kétszer csatlakoztam a Chelsea-hez, megnyertem velük a bajnokságot és a Community Shieldet 2006-ban, csak őket tudnám választani.” - idézi a São Paulo FC edzőjének a szavait a Sportweek.
„Mindig fontos gólokat szereztem a Juventus ellen, ezért nem lenne gond, ha ismét ellenfelek lennének.”
Szerdán a bianconero csapat fogadja a londoni kékeket a BL-csoportkör második meccsén.
„Nem ismerem pontosan a két csapat helyzetét, bár követem az összes meccset innen Brazíliából. Láttam az első BL-meccsüket, s mindkét csapat meggyőzően nyert. A továbbjutás tekintetében egyértelmű favoritok, de az eredményt nehéz lenne megjósolni.”
Hernan Crespo Olaszországban a Parma, a Lazio, a Milan, az Inter és a Genoa mezét viselte játékoskorában, és a Parmánál Enrico Chiesa csapattársa volt, így természetesen Federico Chiesáról is megkérdezték.
„Federico olyan gyors, amilyen az apja volt, és ugyanolyan önző, ami alapvető fontosságú egy csatárnál. Meg kell tanulnia, hogyan legyen hatékonyabb. Nem kell minden lövéssel gólt szereznie, de legalább minden másodikkal azért jó lenne.”
S mi a helyzet a Chelsea-hez visszatért Romelu Lukakuval?
„Magával vonszolja a védőket, s ezzel területeket nyit a csapattársai számára. Gólokat szerez, és egyúttal csapatát is segíti. Romelu Lukaku fantasztikus.”
Hernan Crespo a 2003-04-es, illetve a 2005-06-os szezonban viselte a Chelsea mezét, a Roman Abramovics alatt megújuló Chelsea első jelentős átigazolásai közé tartozott a csatár, aki a Serie A-ban 153 gólt jegyzett 340 meccsen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.