Marchisio: „Ez a rajt talán az elmúlt két év gyümölcse”

marchisio_claudio_profil.jpgClaudio Marchisio a Spezia elleni mérkőzés előtt értékelte a Libero munkatársának a Juventus aktuális helyzetét, s egyúttal véleményt mondott Cristiano Ronaldo torinói évei kapcsán is.

„Váratlan bajnoki kezdetet láthattunk, különösen a Juventustól. Az eredményeken túl egyértelmű, hogy a csapat nehéz időszakot él meg, ez a bajnoki rajt talán az elmúlt két év gyümölcse.

Ahhoz képest, amihez hosszászoktunk a Juventus kapcsán, most hiányzik egy szilárd projekt, s ez nem csak a győzelmek tekintetében egyértelmű, hanem minden tekintetben.

Talán indokolt a játékosokon is számon kérni bizonyos dolgokat, de ez kényes pillanat, és a csapat hamar magára találhat, mindazonáltal az sem zárható ki, hogy rendkívül bonyolult bajnokságnak néz elébe a Juve ilyen start után.

KIjelenthető, hogy valami hiányzik, de nem csak egy adott részleg problémáiról beszélünk. Egy csapat alapját a középpálya jelenti, ugyanakkor a védekezés és a támadás 11 játékos együttműködése. Nem mindig beszélhetünk a teljes csapat hibájáról. Nem csak a kapus megmozdulását kell figyelni, hanem azt is, hogyan tudnak kapura lőni, a védekezési fázishoz mindenkinek hozzá kell járulnia. Áldozatokra, figyelemre van szükség. Sok apró hiba végső soron pedig oda vezet, hogy mindenki szenvedni fog.

A játékoskeret nem vékony, sőt, inkább az ellentéte igaz ennek a kijelentésnek. Azonban mindenkinek meg kell találnia a közös utat, hogy együtt, egységesen harcoljanak, technikailag és mentálisan egyaránt, összhangnak kell lennie az öltözőben és a pályán. Ennek nyomán sikerülhet lecsökkenteni a kapott gólok számát, illetve növelni a lőtt gólok számát, és eredményeket érhet el a csapat. A Juve ma olyan csapat, amelyik ellen gyakran fordít az ellenfél, ez előfordul, ha egy csapat nem irányítja a meccset. Valami bizonyosan hiányzik a csapatból.”

Természetesen Cristiano Ronaldo kapcsán is megkérdezték a Juve egykori középpályását.

„Úgy gondolom, hogy nem volt adott egy szilárd és lineáris projekt a Juventusnál. Ő volt a probléma. Nos, ő távozott, s gólokat szerez, szóval nem ő volt a probléma. Szerintem nem épült megfelelő csapat Ronaldo köré, egy hozzá hasonló kaliberű játékosnak megfelelő csapatra lett volna szüksége.

Az tény, hogy a fiataloknak vállalni kell a felelősséget a csapatban, és tudni kell viselni ezt az olykor igencsak nehéz mezt, de ugyanakkor szükség van a tapasztalt játékosokra, akik sok évnyi győzelem után kihozzák a fiatalokban rejlő potenciált, és ez különbséget jelenthet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6216698016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2021.09.23. 10:02:44

Így van Marci. :)

venember83 2021.09.23. 11:27:59

@GodPiero: igen, megint Marchisio. Sajnáljuk, ha nem nyerte el a tetszésed a vélemenye.

GodPiero 2021.09.23. 12:00:26

@venember83: megint mi rosszat írtam????

bonucsicskázni lehet????

Nincs egy kicsit kettősmérce???????

venember83 2021.09.23. 12:53:59

@GodPiero: van kettősmérce. Vannak ikonok/legendák/feddhetetlen játékosok, illetve van a többi futballista (persze ők is több kategóriára oszthatók igény szerint), igen, van kettősmérce. Marci és Bonu pedig rohadtul nem ugyanaz a kategória.

GodPiero 2021.09.23. 13:03:40

@venember83: csycskala hova tartozik? az miért lett törölve?

venember83 2021.09.23. 14:11:55

@GodPiero: oda, hogy folyamatosan negatívan nyilvánulsz meg játékosokkal, edzővel szemben, s nem csak a meccs hevében, mert az még előfordul bárkivel, de nálad folyamatos ez a becsmérlés bármikor és bárhol. Akár sorozatosan minden pl. dybalás vagy marchisiós cikk alatt. S ez már igencsak zavaró a blogfelület hangulata miatt, attól teljesen függetlenül, hogy éppen hogyan vélekedünk az adott játékosról vagy szakemberről.

GodPiero 2021.09.23. 15:05:18

@venember83: Ez szép gondolat volt, de a kérdésre nem válaszoltál...

csycskalázni lehet?

Apuleius 2021.09.23. 15:46:31

@GodPiero: Zárjuk rövidre, sajnos azt sem lehet.

Il Principino 2021.09.23. 17:31:20

Sajnos igaza van,ismét!

Wizzurah 2021.09.23. 22:19:08

Nem ertek egyet vele, tobbet nem is irnek errol. Amator nyilatkozat.

Rikoo 2021.09.23. 23:29:25

Teljesen igazad van Marci. :(

Rikoo 2021.09.23. 23:30:43

@Wizzurah: Sorold már kérlek, hogy mi amatőr ebbe

alexGicamo 2021.09.25. 15:11:50

Marci ,sajnos , pontos a helyzetelemzésed !
Reméljük, hogy a mesternek sikerül csapatot kovácsolni ezekből a játékosokból és akkor látványosan ( pontokban és játék képét tekintve is ) javulni fog a játékunk !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1704) bajnokság (2623) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (687) elemzés (40) előzetes (631) Európa Liga (110) felkészülés (86) hírek (1435) játékosokról (8205) juventus u23 (16) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2021) meccsek (3177) mercato (3435) nyilatkozat (6200) Olasz Kupa (233) összefoglaló (277) pletyka (3465) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (143) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (193) video (65) Címkefelhő
süti beállítások módosítása