Chiesa nem szenvedett sérülést

chiesa_federico_j_stadium_bl.jpgFederico Chiesa a Spezia ellen 84 percet játszott, s a Juventus húzóemberének bizonyult, a góljával egyenlített az Öreg Hölgy, majd Matthijs de Ligt góljával végül a győzelmet is sikerült megszerezni.

A La Gazzetta dello Sport elemezte a Fiorentinától a Juventusnál kölcsönben futballozó játékos teljesítményét.

A fiatal támadó a Spezia ellen 20 sikeres passzt és 7 átadást jegyzett, a gólja mellett, ezen kívül 8 lehetőséget alakított ki, 19 párbajt nyert meg, 7 labdát szerzett, és 4 alkalommal cselezte ki ellenfelét.

Federico Chiesát kisebb meglepetésre a meccsen Massimiliano Allegri lecserélte, a játékos pedig a padon jeges zacskóval a lábán várta a játékvezető hármas sípszavát. Amint a mester a meccset követően elmondta, Chiesa a combhajlítójára panaszkodott, ezért volt a kényszerű és óvintézkedés jellegű csere.

A Calciomercato.com értesülései szerint a mai napon a játékost kivizsgálták a J Medical szakemberei, és várhatóan a Sampdoria, Chelsea és Torino ellen rendelkezésre fog állni a játékos.

Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a huszonhárom éves futballistát pihentetni fogja Massmiliano Allegri, mivel a támadó eleve sérüléssel tért vissza a válogatott kerettől, s eddig az idei szezonban négy alkalommal lépett pályára a bajnokságban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr416698606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2021.09.23. 17:06:38

Nagyon jól játszott. Dybalával együtt, akinek volt 6 mentése, 2 szerelése, 6x lőtt kapura, amiből többet a kapusnak kellett kitornásznia a kapuból. Nagyon kéne, hogy Chiesa és Dybala együtt tudjanak minél többet játszani. Nagyon fontosak a csapat számára. És kéne még pár ilyen játékos.
És remélem Locatelli is hamarosan belelendül. Mondjuk csereként volt neki is 6 mentése, két szerelése. Több ilyen teljesítmény kéne, és akkor jók lennénk. Mert sajnos a Spezia túl könnyen dolgozott ki helyzeteket, mi meg sajnos mindig hagytuk őket visszarendeződni.

Shyr Kahn 2021.09.23. 17:28:11

@babo0410: ++ Dybala, Chiesa es en meg hozzatennem Morata-t is, aki az elozo merkozeseken jobban jatszott, de most sem volt feltetlenul rossz. A lenyeg, hogy ha a harmasbol egy jo napot fog ki, akkor nem lehet gond a gyozelem.

Dybala egyebkent ezen a merkozesen totalisan nem tamadot jatszott. Allandoan a kozeppalyan lehetett latni. Nagyon sokszor megy vissza a labdaert es ahogyan irtad is a vedekezo statisztikaja is alatamasztja ezt. Ennek speciel lehet orulni, de en kicsit szomoru vagyok, mert a tamado potencialjat kioljuk ezzel az elvarassal. A kreativitasa elvesz sajnos.

MdewC 2021.09.23. 17:34:51

Majd a Chealse ellen is így kéne…

JeetTrader 2021.09.23. 17:48:13

@MdewC: fuuuu mi lesz ott is vajon?

Leram7 2021.09.23. 18:18:11

@JeetTrader: Sajnos a chelsea ellen nincsen reális esélyünk. Kanté, Kovacic, Jorginho, Mount micsoda középpálya. Cserének: Saul Niguez...Akármelyik játékos a chelseaből nálunk kezdő lenne szerintem. Míg tőlünk max Chiesa férne be oda. Aztán lehet pont egy ilyen meccs kell a keret önbizalmához.

Kicsit azért elkeserítő McKennie, Kulusevski féle szenvedéseket nézni.

Chiesa nagyon kell most, nem szabad megsérülnie. Neki kell átvennie CR helyét!

Shyr Kahn 2021.09.23. 18:25:48

@Leram7: a mai CR-nel sztem jobb Chiesa.

JeetTrader 2021.09.23. 19:42:39

@Leram7: hát sajnos sztem sem...és Lukakut meg meg se említettük. Most mondanám h reality check de sajna tudjuk szívunk mélyén h jelenleg fényévekre van a két csapat egymástól...:(
Persze elkaphatjuk az ő grabancukat is mint a Bárcáét de sajna láthattuk h az sem jelentett semmit. Attól felek ha a kpt nem cseréljük le teljesen akkor soha nem lépünk szintet. Ramsey, Rabiot, McKenny, Bentancur négyest teljesen le kell cserélni...csak jövőre lesz reális esély erre...persze pénz akkor se lesz több.

Shyr Kahn 2021.09.24. 02:18:17

@JeetTrader: Pl. cselezokepesseg (kreativitas), agilitas, gyorsasag.

babo0410 2021.09.24. 02:33:16

@Shyr Kahn: Egyetértek. De ha ezzel jobb a támadójáték, mert van ki összekösse a kp-t és a támadósort, akkor sajnos ez az áldozat.

Shyr Kahn 2021.09.24. 05:07:35

@babo0410: En azt mondanam, hogy kicsit szabadabban latnam szivesebben elol. Nem tole kellene elvarni a komolyabb vedekezo munkat es akkor talan tobb ideje jutna a pontos kulcspasszokra es tamadasra. Persze en kozel sem vagyok ahhoz, amit Allegri tud, de ezen a merkozesen sajnos meg a kp es csatarsor osszekotese is nehezebben ment, mert allandoan hatul kellett bolyongania a labdat uldozve.

Lanzafame 2021.09.24. 10:41:23

@Shyr Kahn: ebben teljesen igazad van. Nagy dolog, hogy a 36 éves Ronaldo felmerül egy ilyen összehasonlításnál.

Mondjuk idén már nagyon nem egy poszton játszanak, Ronaldo már 9-es, Chiesa meg egy klasszikus szélső.

venember83 2021.09.24. 10:46:06

@Lanzafame: Olét kellett volna kinevezni Pirlo utódjának, akkor hátha hajlandó lett volna Torinóban is 9-est játszani Mr. 5 Aranylabda.

Lanzafame 2021.09.24. 11:20:39

@venember83: tartom a hátsó sorban ülve, meghúzva magam, hogy idén 9-esként még bőven jó lett volna nekünk az öreg.

De így is jól jártunk, csak jobb lett volna, ha előbb világosodik meg és marad időnk olyan támadót hozni, aki jobb a középszernél. Ilyen most ugyanis nincs a keretben (Chiesát szélső).

venember83 2021.09.24. 11:32:13

@Lanzafame: szerintem már a Madridnál is ezt mondogatták neki az utolsó években, hiába. Mindegy, jó, hogy vége.

Shyr Kahn 2021.09.24. 17:47:42

@Lanzafame: Icardi valoban elfert volna. Kean meg sokat kell, hogy tanuljon. Morata remelhetoleg tartja a jo formajat, de ha O kiesik, akkor nem erzem, hogy lenne alternativank a helyettesitesere.

Mint mar sokszor leirtam, Dybala szamomra nem csatar (meg csak seconda punta sem). Allandoan a kp-n van a trequartista pozicioban leginkabb es csak idonkent robban be a kapu ele. Az energiajanak nagy resze a visszafutasokra es a kp sor es csatar osszekotesere megy el. Igy gyakorlatilag egy csatarral jatszuk le a merkozeseinket, ami nagyon sovany.

babo0410 2021.09.24. 18:09:02

@Shyr Kahn: Nem tőle kéne elvárni egyetértek ezzel.

babo0410 2021.09.24. 18:18:14

@venember83: És meg is adtad a választ, hogy Ronaldot miért nem kell hiányolni. Sajnos itt Pirlo minden igyekezete ellenére sem volt hajlandó középen játszani. Persze az edző itta meg a levét ennek, ő meg elment, és most meg kilencest játszik. Szerintem a csapatnak hosszú távon jót tesz a hiánya, és én abban is biztos vagyok, hogy Pirlo is jobban szerepelt volna nélküle. Szerintem tavaly már inkább visszafogta a csapatot. Sokkal jobb lehetett volna Pirlo focija, ha nem kell alkalmazkodni Ronaldo akaratához.
És nagyon remélem, hogy Allegri vissza tudja hozni a győztes mentalitást.

Lanzafame 2021.09.25. 10:21:00

@Shyr Kahn: szépen körülírod mindig, hogy nincs posztja.

Lanzafame 2021.09.25. 14:34:52

@babo0410: Allegri maga a Juventus, a mentalitása maga a Juve mentalitása. Hagyni kellene dolgozni, beleszólással az igazolásokba, akkor is, ha idén mondjuk lemaradunk a BL-ről. Néhány éven belül visszavezet minket a szűk elitbe.

babo0410 2021.09.25. 16:07:42

@Lanzafame: Én azt gondolom, hogy a Ronaldo nélküli Juve Pirloval szebb focit játszhatott volna. De remélem Allegrivel sem csak unalmas 1-0-k lesznek.

Lanzafame 2021.09.25. 16:16:29

@babo0410: Pirlóról sajnos sokat elmond, hogy nincs alatta kispad erre a szezonra.

Azon rágódni, hogy mi lett volna tavaly, ha X vagy Y itt lett volna vagy sem, formában lett volna vagy sem, pedig nincs értelme. Ami az 1-0-kat illeti, ez a klub és az olasz foci DNS-ének a része, ez a klubbal egy csomagban jár.

Shyr Kahn 2021.09.28. 00:06:18

@Lanzafame: Nyilvan akinek nincs posztja, az nem helyezheto el a palyan semmilyen pozicioban. Nala inkabb az a helyzet, hogy koztes pozicioja van, igy viszont nincs csereje (ami nem azt jelenti, hogy nem is lehet, de a keretunkben nincs olyan jatekos, aki potolni tudna, azaz kellett volna oda valakit venni).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása