Ellentétek feszítik a Juve öltözőjét

allegri_massimiliano_chiesara_formed_meccsen.jpgA Juventus igencsak nehéz szakaszt él meg jelenleg, és úgy tűnik, a játékosok között és a játékosok és az edző között sincs meg egyelőre a százszázalékos összhang.

A Corriere della Sera beszámolója szerint Wojciech Szczęsny igencsak dühös volt, amiért Adrien Rabiot szögletet ajándékozott a Milannak, majd a szöglet elvégzésekor a kapus a középpályást egyértelműen az ötös vonalára helyezte, valószínűleg védekezési célokból, ám végül Adrien Rabiot nem maradt a helyén, és pontosan az Adrien Rabiot számára kijelölt helyen tört kapu felé a Manuel Locatellit lerázó, majd gólt fejelő Ante Rebić.

A lap beszámolója szerint a játékosok közötti összetűzések folytatódtak az öltözőben, mivel mindenki nagyon feszült volt az elhullajtott két pont miatt. A játékosok közötti vitákat végül a pletykák szerint Massimiliano Allegri zárta rövidre, aki szokásaitól eltérően ezúttal a meccs vége után félórával jelent meg a kamerák előtt, pedig általában lényegesen hamarabb már a sajtó rendelkezésére áll.

A mester a lefújáskor igencsak dühösen viharzott az öltözőbe, s a kamerák és mikrofonok tanúsága szerint a kispadot elhagyva „S ők akarnak a Juventusnál játszani” kijelentést tette egyes olasz szitkozódások kíséretében.

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint a mester igencsak dühös volt Federico Chiesára, amiért eredménytelenül üldözte a szélen Pierre Kalulut, s végül Wojciech Szczęsnynek kellett védenie a fiatal milanista próbálkozását.

„A meccs nehéz pillanatában lépett a pályára, és azért küldtem be, hogy a labdát az ellenfél térfelére vigye. Fejlődnie kell, és tudatosulnia kell benne, hogy mire képes, mert a Juventusnál vagyunk.” - mondta a meccset követően a mester, amikor Federico Chiesáról kérdezték.

Ezek tükrében feltehetően a fiatal támadóra célzott a mester a mérkőzést követő nyilatkozatának következő mondatával is:

„Szerencsére a játékvezető lefújta a meccset, mert tulajdonképpen a vereséget kockáztattuk itt. Ha nem tudatosítja az ember, hogy ilyenkor félre kell tenni minden személyes érzést, nem érzi, hogy szélső hátvédként kell dolgoznia akkor is, ha éppen amúgy csatár, akkor ezeken a meccseken nem fog jó eredmény születni. Csak arra fogunk emlékezni, hogy eldobtunk két pontot.”

A napilap szerint ezek alapján kijelenthető, hogy a mester és a játékos között ellentét feszül, ami egyértelműen nehezíti az Öreg Hölgy helyzetét. A Juventus a hétközi fordulóban a Spezia ellen fog pályára lépni szerdán, a meccset pedig sok csalódott Juve-szurkoló már kiesési rangadónak titulálta, figyelembe véve, hogy a torinói csapat jelenleg sokkal közelebb áll a bennmaradásért küzdő csapatokhoz, mint a scudettóért zajló versenyhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1216695828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2021.09.21. 06:18:33

Remelem csak elenk az ujsagirok fantaziaja, de ha megis van ellentet, akkor remelem rendezodott mar.

Spider81 2021.09.21. 06:32:17

Ezt a zagyvasagot biztos,hogy egy Juventus ellenes firkasz kurtolte szet.
Az teny,hogy a vegen nem tudom miert de nem mennek ugy a fiuk es elfogy a koncentracio.
Le kell tudni zarni a meccset...jobban kihasznalni a lehetosegeket vagy kivedekezni az 1 golos vezetest....

Del Butus 2021.09.21. 07:27:36

Gondolom már kezdi Chiesa eltanulni Dybalat a beképzelt, nagyarc stilust! Szánalmas volt Dybala viselkedése az egész meccsen már már D. Costa köpködése volt hasonlo. És még fizetés emelést akar....a semmire.

Szincsak 2021.09.21. 07:38:12

Szerintem a feszültséget meg oldaná ha a kapuban csere lenne Szczesny helyett Perin kapna bizalmat. A középpályán is kellebe frissítés pl:Berna, Rabiot, Ramsey, Kulusevskit helyettük kellet volna középpályások vagy ha nem akkor néhány fiatalnak is biztositani kellet volna játék lehetőséget, más csapatok is betudják épiteni a fiatalokat szerintem a juve is betudná

Gaben Smith 2021.09.21. 08:26:11

Az elmúlt évek teljesítménye aláhúzza,hogy vannak nézeteltérések és ellentétek a játékosok között.
Remélem Allegri nem akarja mellőzni Chiesát,mert akkor mehet is amerre lát.
Csesznyi meg érthetetlenül ágaskodik Rabiotra,akkor az első 3 meccen amit csinált az micsoda? Mindenki köpje le vagy mi?
Egyébként , én csomagban adnám el Csesznyit, Rabiotot, Ramseyt, Dybalát, Bonuccit és ha papíron szerényebb képességü játékosok is lennének helyettük az se baj.
Legalább az alacsony fizetés és a kisebb hírnév magyarázná azt ,hogy csak az első 4-ért hajtunk. Sztem még mindig a miénk a legértékesebb és legminőségibb keret az A-ban nem értem itt miért akar mindenki első 4-be kerülni. A bajnokságért kell harcolni( és ezzel nem azt mondom ,hogy meg is lesz,vagy kell ,hogy legyen )
Azzal takarózni,hogy átmeneti év? A tavalyit is annak neveztük nem?
A románál kiértékelték a keretet az új sportigazgató elzavart mindenkit akinek nem elég a teljesítménye és nagy a fizetése . Nem volt apelláta vagy mész vagy tartalék egész évben.
El is adtak szinte minden ballasztot. Mi miért pátyolgatjuk a Ramseyt? Le kellett volna rakni a tariba aztán megmondani ,hogy vagy mész vagy nem játszol itt aztán az első csapat aki vitte volna 0 euróért annak odaadni. De nem itt majd próbálgatjuk még. Az Arsenal fórumon is megmondták ,hogy volt másfél jó éve az egész karrierje alatt.
És sorolhatnám még. Olyan unszinpatikus a keretünk,hogy olyat még nem láttam életemben. (Tisztelet a kivételnek)

delpi0823 2021.09.21. 08:57:00

@Gaben Smith: A lengyellel semmi gond nem volt most az elozoekhez kepest,sot vegre a gyozni akaras jelei mutatkoztak rajta,kiabalt,iranyitotta a vedelmet ahogy egy kapusnak illik. Neki koszonhetjuk az egy pontot,mert kalulu lovesenel hatalmas bravurt mutatott be.

Gaben Smith 2021.09.21. 08:59:17

@delpi0823: én azt értem csak nonszensz lenne ha pont Ő hányná más szemére az esetleges hibát az eddigiek alapján. Egyébként az,hogy most jó volt nem felejteti el velem ,hogy mióta rossz és amúgyis egy középszer kapusnak tartom.

delpi0823 2021.09.21. 09:05:27

@Gaben Smith: Ja,en is eladnam ha lehetne nem arrol van szo,de bizzunk benne hogy hosszutavon a vasarnapi formaja lesz a jellemzo ra mert akkor kevesebb gondunk is lesz,mert valljuk be oszinten ilyen fizetessel ami neki van addig nem fogunk tole megszabadulni amig le nem jar a szerzodese.

Rikoo 2021.09.21. 09:18:03

Keretépítés level -99. Gratulálok azoknak akik összehozták ezt a romhalmazt.

kovta23 2021.09.21. 09:18:19

@Gaben Smith: Ahogy a Róma csinálta az itt is menne...szinte mindenki szerződés bontással távozott ingyen... Pedro,Dzeko,Jesus...vagy kölcsönben. Eladás nulla. Szerződés bontás itt is lehetne de az anyagi helyzet nem engedi hogy kifizessük a játékos bérét ne kapjunk érte semmit és még újat is vegyünk

kovta23 2021.09.21. 09:25:15

@Gaben Smith: Még csak annyit hogy a Róma idén elköltött 100 milliót bevétel 0 . A Juve meg nagyjából 30+ költött de annyi bevétele is lett. Nincs pénz

Rikoo 2021.09.21. 09:26:12

@kovta23: A Romanál új tulajdonos van, vagyis FFP szempontjából is más szabályok érvényesek.
Nálunk ezt nem lehetne megcsinálni, hogy ingyen engedjük el sorra a játékosainkat.

Rikoo 2021.09.21. 09:27:47

@kovta23: Pénz pedig lesz, csak még ezen a nyáron nem volt.

FAF 2021.09.21. 09:45:10

Na kezdődik Chiesa kiherélése is, de láttunk már ilyet a mestertől.
Nem szereti az olyanokat akik nem követik a sablonjait és mernek váratlant húzni.

"szélső hátvédként kell dolgoznia akkor is, ha éppen amúgy csatár"

Ez mi? Csereként állt be ha hátvédet akar játszatni akkor hozzon be hátvédet. Ne várja már el egy támadótól hogy tökéletesen tudjon védekezni. Cuadrado-t egy évig nevelték át rá és még most se megy neki tökéletesen. Hogy várhatja ezt el Chiesatól?

Vicces amúgy hogy pont őt kezdi ki, amikor alig játszott. A többiek biztos sokkal jobbak hiszen Rugani-t is agyondícsérte...

Chiesa eddig mindenkinél működött mostanában ha a mesternél nem fog akkor az nem a játékos hibája lesz.

venember83 2021.09.21. 09:46:00

GdS szerint Allegri nem is tekinti kezdőjátékosnak Chiesát, mert nem a csapatért dolgozik.

Rikoo 2021.09.21. 09:52:07

@venember83: Az érdekes, mert Mancini ugyanezért nem játszatta kezdőként a válogatottban.

@FAF: Ezt arra érti, hogy majdnem miatta kaptunk ki az utolsó percekben. Szczesny mentette meg Chiesa seggét. Legalább egy kicsit törlesztett az elmúlt meccsek blamáiból..

Gaben Smith 2021.09.21. 09:53:46

@kovta23: most majd fizetjük a bérüket és a szerződés végén nem kapunk értük ugyanúgy semmit csak 1-2 év eltelik és nem tudunk keretet optimalizálni ,mert itt fogják a bért és a helyet meg az öltözöi morált rombolják.
Néha be kell nyelni az anyagi kárt ,hogy előrébb lehessen lépni.
Egyébként meg az Agnelli klán ha jól emlékszem a harmadik leggazdagabb tulajdonosi kör a világon a focit nézve nem tudom sajnálni őket.
Nyúljanak a zsebükbe ha már idehozták CR-t és elment rajta a pénz.
@FAF: jogos Allegri szereti kiölni a virtuózitást az emberekből. Chiesával ezt nem teheti meg. Van sok jó tulajdonsága Maxnak de akkor csökönyös faszságai is. Nagyon kiváncsi vagyok összekapja -e a csapatot vagy kirúgják-e.

kovta23 2021.09.21. 10:05:59

@Gaben Smith: Érrem én hogy be kell nyelni. El lehetne zavarni nagyon sok embert. De vissza emlékezve hogy mennyien szidták a vezetőséget amikor nem igazoltak le bizonyos játékosokat akik feltűntek egy egy középcsapatban és aztán vki elvitte nagy pénzért és nem lett belőlük semmi kit is igazolnánk le most? Akinek van egy jó éve máris 40 millió és valószínűleg nem lenne egyből segítség. Ha meg olyat aki más nagycsapatnsk se kell akkor meg az a baj.

Rikoo 2021.09.21. 10:06:56

@Gaben Smith: Kirúgni biztosan nem fogják, mert az valami 60 millió körüli összegbe kerülne, mivel 4 éves szerződést írt alá.

Egyébként csalóka, hogy Agnellit a 3. helyre teszik az EXOR miatt, de neki nincs korlátlan beleszólása a vagyonba. Jó, most 720 milliót beleraknak a Juventusba, de ettől függetlenül itt nem úgy mennek a dolgok, mint a PSG-nél vagy Citynél.

venember83 2021.09.21. 10:09:32

@Rikoo: a szezon elején arról volt szó, hogy nem kell Chiesát félteni Allegri miatt. Nos, én továbbra is féltem. Meg a csapatot is, mert nem engedheti meg magának a Juve, hogy Allegri teljesen visszaskálázza Chiesát, a kevés kreatív, robbanékony, cseleket vállaló játékosok egyikét.

Mindegy, kár futni a köröket, értelmetlen a forrongásom, elnézést érte.

Rikoo 2021.09.21. 10:10:23

@Gaben Smith: Egyébként én úgy tudom, hogy azért íratott alá Agnelli a jó barátjával 4 éves szerződést, hogy jöjjön vissza és reformálja meg a dolgokat, gondolom ez a keretkialakításra is érvényes. Alapból nagy változásokat írnak a keretre, szóval amit mondott Cherubini is, ez egy átmeneti időszak. Lehet, hogy 2 év múlva a keret 70%-a itt sem lesz...

Nathas 2021.09.21. 10:11:45

Már vártam, hogy mikor áll bele Chiesába, remélem őt is leépíti.

Rikoo 2021.09.21. 10:14:36

@venember83: Értem, hogy mire gondolsz természetesen. De szerintem vannak nagyobb problémáink is, mint hogy azon agyaljunk Chiesa betartja-e az utasításokat vagy sem. Ha jól játszik akkor kezdeni fog, a bajnokságban 4 meccsen van 4 lőtt gólunk, ez szinte a semmivel egyenlő. Emellé a Juventus az utolsó 18 bajnokiján kapott gólt, ami a topbajnokságokat tekintve a legmagasabb szám az összes klubot tekintve.

Leram7 2021.09.21. 10:17:48

Én Chiesaban látom az új Ronaldót, neki mindene megvan hozzá + sebessége is van, hogy 30 gólt szerezzen egy szezonban. Neki nem igazán kéne védekeznie.

A másik pedig a lengyel ne nagyon legyen dühös senkire, mert ő legnagyobb ludas a szezonkezdetben.

FAF 2021.09.21. 10:24:13

@Rikoo: Értem én mire mondta, csak ezt nem egy interjúban a nyivánosság előtt kellene tisztázni hanem leülni megbeszélni.
Hibázott? Igen hibázott egyszer. Hányan hibáztak még?

Nem tartom egyenlő elbánásnak hogy ő egy hiba miatt egyből elő lett véve a sajtó előtt. Szczęsny hibázott hármat legalább idén és róla nem beszélt így hanem még védte hogy jaj hát emberek vagyunk hibázunk. Ruganit dícsérgeti aki még pályára se lépett. Nem szeretek visszamenni a múltba de Khedirát is állandóan védte, amikor bűn rossz meccsei voltak. Hol itt az igazságosság?
Nehéz lesz úgy csapatot építeni hogy vannak a kedvencei meg vannak akik nem szimpatikusak.

Részemről ha választani kell Chiesa marad és Allegri megy, de remélhetőleg megtalálják a közös hangot.

Mancini végül, miután Chiesa bizonyított belátta, hogy jobb mint Berardi és elkezdte játszatni. Kérdés Allegri képes-e felülemelkedni a jelenlegi nézetén.

Kell legalább egy tökös gyerek a csapaba mert nem túl sok van, pláne elől. Persze vannak hibái amin javítani kell, például amikor simán belevezeti három emberbe de legalább ő próbálkozik.

Wizzurah 2021.09.21. 10:29:09

Remelem nem igaz. A nagy fiatalitasban meg a vegen elzavarja Chiesat aki az egyik ha nem a legjobb jatekosunk es talan az egyetlen aki szivet lelket kiteszi a palyan miota csak itt van. A nagy sztaredzo....

FAF 2021.09.21. 10:46:00

@venember83: Én is bíztam benne, hogy ha már őt hozták vissza akkor a két év pihenő legalább arra jó volt, hogy belássa hogy a vállalkozóbb szellemű játékosokat nem szabad visszafogni és bekorlátozni. Most vannak félelmeim nekem is, de reméljük nem így lesz. Eddig nem igazán lehetett ezt felmérni mert ugye sérült is volt de a következő meccsek választ adnak majd erre is.

Egyetértek én azzal is hogy a támadóknál kell elkezdeni a védekezést de egy Chiesanak elsősorban előrefele kell játszania után max visszazárnia nem utolsó emberként védekeznie és ilyen poszton is kell bevetni őt.

Tény, hogy nem ment az emberével de hogy középen Rabiot és a többi nem tudta levadászni a passzt adót...

Rikoo 2021.09.21. 11:28:25

@FAF: Ez egyszerű pszichológia, de ebbe inkább nem mennék bele. Mindenkinek különböző személyisége van, a fociban gyerekkortól kezdve 3 csoportba vannak osztva, mindenkire másképp lehet hatni. Szczesnyt is kritizálta az Udinese meccs után, de talán még az Empoli meccs előtt is.
Egyébként felesleges ezen agyalni, Chiesa a jelen és jövő Juventusának alaptagja.
Akármennyire is szeretjük, ne felejtsük el, hogy nagyon makacs és önfejű.
A Fiorentinanál folyamatosan veszekedett a társakkal, a válogatottban és nálunk is látható sokszor, hogy ugyan az egyik legjobb játékosunk, de nem feltétlenül ő a csapatember mintapéldája.
Na most erre van egy olyan edzőnk, aki szintén hasonló személyiségű ember, vagyis makacs és önfejű. Pikáns kapcsolat lesz ez. :D
De tegyük hozzá, hogy Allegri szereti az ilyen mentálisú játékosokat, csak nagyon nehéz helyzetben most, mert a nulláról kell építkeznünk, tucatnyi különböző problémával.

delgol 2021.09.21. 11:39:02

Úgy néz ki közben Dybala 2026-ig hosszabbít.

Del Butus 2021.09.21. 11:53:01

@delgol: szoval nem kell senkinek ekkora fizuval

Rocky80 2021.09.21. 12:24:59

1. Ez nem így működik, hogy múltkor te hibáztál hármat, most én egyet, akkor még van kettőm, addig ne ugass... Mindenki a legjobbat akarja a rossz kezdetére után; a kapusnak meg igenis feladata és felelőssége hogy elrendezze az előtte lévő embereket a pontrúgásoknál (a többieknek meg hogy oda álljanak ahová mondja).

2. A mai labdarúgásban már nincs olyan hogy valakinek nem kell hátra jönni védekezni, meg őt csatárnak cserélték be... Közös felelősség van és közös érdek, főleg ilyen nehéz kezdés után, és igenis ilyenkor kettőzött erővel jövök hátra és segítek ha én vagyok az Atyaúristen akkor is.

3. Chiesa az egyik kedvencem a csapatból, de: neki is be kell állnia a sorba és azt csinálni amit az edző mond és a csapat érdeke kíván. Ez nem kiherélés, hanem teljesen normális kérés.
Akkor ennyi erővel ő is csinálhat bármit mint Ronaldo? Mert az egyik legjobb és legpiacképesebb játékosunk? Ha neki szabad akkor Roninak miért volt felhánytorgatva?
Már láttuk azt hiszem, hogy mit szül hogyha játékos uralom van meg edző buktatás; egyszer végre hagyjuk már Allegrit dolgozni és dönteni hogy ha már bizalmat kapott.

Nálam ha választani kell a játékos és az edző közül akkor a játékos megy, ha aranylábú meg kedvenc, akkor is. Főleg ha ilyen kaliber az edző.

gomorra21 2021.09.21. 12:25:25

Allegri kiscsapatos edző. Sok kis kulimunkásra van szüksége. Ne csorgassuk a nyálunkat azokért a játékosokért, akik az utolsó harmadban képesek váratlant húzni. Ide két dimenziós játékosok kellenek.

Kasabai 2021.09.21. 13:02:25

Úgy beszélünk, mintha Allergi nem húzott volna le 5 évet, 5 scudettóval, két BL-döntővel. Hagyjuk most dolgozni és örüljünk, hogy ő van itt edzőnek, mert óriási a baj a játékosokkal.

MdewC 2021.09.21. 13:09:25

@Rocky80: ma is nagyon egy húron pendülök veled. :D

Juventino86 2021.09.21. 13:13:37

Chiesára sajnos jellemző az, hogy sokszor össze-vissza futkározik a labda után, és a pozíciót nem tartja. Sajnos ez jellemző volt rá a Milan elleni meccsen is. Mindenképpen fegyelmezettebben kellene játszania. Viszont az is nyilvánvaló, hogy benne van meg leginkább a sebesség és a megfelelő harcosság. Rá kellene építeni a jövőben a csapat támadójátékát. Éppen ezért létfontosságú, hogy ha valóban van közte és Allegri között konfliktus, akkor azt minél hamarabb rendezni kell. Ezt kívánja most a csapat érdeke. A kapott gólnál pedig Rabiot és Locatelli is hibázott.

steven.h 2021.09.21. 13:58:58

@Gaben Smith: Sajnos az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek, pár kivételen kívül, hihetetlenül unszimpatikus jákosok alkotják a keretet :(

Viszont a másik kommenteddel, melyben azt írod, hogy Allegri szereti kiölni a virtuozitást a játékosokból, azzal nagyon nem. Emlékszem az első 5 éve alatt, folyamatosan azt a támadást kapta itt a blogon, hogy támadójátékban a sémák helyett a játékosok egyéni helyzetfelismerésére van helyezve a hangsúly és nincsenek kidolgozott támadásépítéseink. Ez pont arra alapszik, hogy nem öli ki, de vannak dolgok, amiket a csapat érdekében elvár, ez minden edzőnél így van legyen az Klopp, Guardiola, Ancellotti, Tuchel vagy Allegri. Az hogy tavaly esetleg semmi elvárás nem volt, az inkább minősíti Pirlo munkásságát és azt a fejetlenséget amivel a csapat néha játszott.

@gomorra21: Kiscsapatos edzőként azért összekukázott pár Scudettot meg olasz kupát és a triplázástól sem állt messze, ezt még szubjektíven sem lehet másként látni. Ráadásul a szakma is elismeri Allegrit, mindenhol, ahol a Juventusról esik szó, az az első, hogy egy ember van aki ezt a helyzetet most meg tudja oldani a Juventusnál és az Allegri.

@Rikoo: Egyetértek.@Rocky80: Szintén egyetértek.

Ravanelli 2021.09.21. 14:01:22

Mi lett volna, ha azonnal nyilatkozik?;) Nem szerencsés egyes játékosokat nyilvánosság előtt kritizálni. Csak az újságírók imádják az ilyet, mert kavarhatják a szart.

Csak Csucsu 2021.09.21. 14:07:06

Chiesa Sajnos Cuadrado helyén szerepel Allegrinél... Na de legalább itt vannak viták...Pirlonál mindig minden rendben volt. Ez szimpatikusabb számomra még ha vannak belső viták..majd ha győznek nem lesznek!!! FORZA Juve per sempre

Kukszi 2021.09.21. 14:14:30

Kellenek a kreatív játékosok akik felvállalják az 1 az 1 elleni párharcokat,
Ezekből nagyjából 4 db van a klubnál:
Dybala, Cuadrado, Sanyi, Chiesa.
Nem kellene elfojtani de az tény hogy csapat játékosnak kell lenni. Ha onnan nézem akkor igenis be kell törni a vad lovat (Chiesa). Csak valahogy úgy hogy kreativitása és önbizalma ne vesszen el.

Spider81 2021.09.21. 14:16:13

@The king of alibis: De legalabb az edzo most mar megvan ;)

Csak Csucsu 2021.09.21. 14:16:18

Mondtam, én hogy visszasírjuk még a Sarriballt ...Dybalanak meg Moratanak sem a 16 ostól kéne kontrázgatni egész meccsen ...bár nagyon boldog lennék ha a meccsek 90 %át inkább lezárnánk a 60. Percre gondolom Allegri is így képzelte...bízzunk a csapatban és abban, hogy már télen jön Pogba kben scudettoról ne is beszéljünk. Itt nincs meg az a tartás most a csapatban, hogy Allegri parkolgassa a buszát ideoda. Ettől függetlenül jó edző, bár én a sokkal támadóbb 4-3-3 at preferálnám ...simán elfér egymás mellett Chiesa,Morata,Dybala ...de amúgy kreatív középpályás híján s ilyen szélsőkkel kiált a 4-2-3-1 ért most a csapat. Ha gyenge a kp lekell butítani vkpra őket s egyel több támadót...nehogymár 6 ember nehozza le a védekezést

Rocky80 2021.09.21. 14:17:42

@Ravanelli: nézz már be légyszi az eggyel ezelőtti Danilos cikkbe! Kíváncsi vagyok a véleményedre. Köszönöm.

FAF 2021.09.21. 14:22:18

@Rocky80: Az első pont nem nekem szól és egyet is értünk abban hogy egy szögletnél álljanak oda ahova a kapus mondja.
Én max annyit tettem szóvá hogy őt megvédte a meccs utáni nyilatkozatban Chiesat meg leoltotta.

2. Mint írtam szerintem is a támadóknák kell kezdődnie a védekezésnek. Azt se mondtam hogy ne jöjjön hátra, de igenis jöjjön hátra. Tény hogy hibázott abban, hogy nem ment az emberrel, illetve ment csak elég távol volt tőle, de szerintem nem is neki kellett volna ott lennie hanem egy védőnek. Teljesen el volt tolódva a védekezés a másik oldalra. Nem lehet elvárni tőle azt amit Cuadradotól akit egy évig csak tanítottak védekezni és még ő is belehibázik. Nem lebaszni kell hanem meg kell értetni vele hogy ilyen szituban menni kell az emberrel bár szerintem ezt tudja inkább nyomatékosítani kell.

3. Nem mondtam, hogy kivételezni kell vele meg nem kell beállnia a sorba. Te se gondolod komolyan, hogy azért nem ment az emberrel mert Allegri azt mondta neki ő meg azért se. Értesse meg vele mit vár pontosan, ha 10-szer kell elmondani akkor annyiszor. Csak itt érkezünk el a kiheréléshez, hogy általában ennek az a vége, hogy az ilyen vagány játékos beáll a sorba és utána nem mer megcsinálni egy cselt, nem megy bele kockázatos szituációkba, nem mer vállalkozni, kockázatkerülő lesz. Szépen betart minden taktikai utasítást, amit kértek tőle és ennyi. Ő is olyan lesz mint a keret többi tagja. Nem kell mindenkiből védekező játékost faragni. Ott van Berna, amikor idejött egy vagány, tökös gyerek volt de nagyon gyorsan kinevelték belőle és látjuk mi lett az eredménye. Szegénykém már azt se tudja mit csináljon, már már elesik a labdában néha. Nem rossz játékos ő, bár már nem lesz az amit vártunk csak egyszerűen nincs önbizalma és emiatt sokszor rossz döntéseket hoz. Na ezt nem kellene elérni hogy Chiesa is így járjon.

Nem tudom nálad milyen az az ilyen kaliber, gondlom jó másoknál meg beszari, antifocit játszó, én még nem mondok semmit az új éra alapján de abban igazad van hogy hagyni kell dolgozni. Én még reménykedem benne hogy két év alatt legalább annyira megvilágosodott, hogy egy kicsit támadóbb focit kell játszani és amint sikerül stabilizálnia a csapatot akkor elkezdünk egy kicsit támadóbban játszani. Az biztos hogy az eredménytartás nem fog működni mert nem alkalmas rá a keret. 1 gól nem gól mint láttuk.

Fájó kimondani, hogy az Inter szebb és jobb focit játszik és jelenleg azzal se lehet takarózni, hogy de mi meg eredményesebbek vagyunk.

A következő 3 meccset meg kell nyerni és elindulni előre.
Remélhetőleg a következő szezonra megjön az erősítés is és helyreáll minden.

venember83 2021.09.21. 14:27:34

@Ravanelli: meg az önkéntes szarkeverők, izé, újságírók, vagyis blogszerkesztők, na... :)

FAF 2021.09.21. 14:48:31

@Kukszi: Csak valahogy úgy hogy kreativitása és önbizalma ne vesszen el.

Így van, ez lenne a helyes út.

Primo Fortunato 2021.09.21. 15:01:10

Nem bírtam tovább , hogy ne szóljak hozzá…
Emberek itt ömlengenek meg fosozzák allegrit meg a keretet , kurvara fogalmatlanok vagytok a futballhoz.
Lehet , hogy a 18. Helyen állunk és ez nem méltó egy ilyen nagy múltú klubhoz , DE újjáépítés folyik kb 0 pénzből , és amúgy két rangadón túl vagyunk ami nem mellesleg szerintem a seria a két legbitangabb csapata jelenleg (napoli,Milan) ez van ez így néz ki.akinek ez nem tetszik szurkoljon a city psg vagy akármelyik pénznyelő szar klubnak ne itt fikazza a keretet , szerintem jó srácok ezek és az elmúlt 3 évtized legjobb edzője ül a kispadon, örülök h ronaldo elment mindent elmond róla ahogyan távozott (csicska szar) és aki ezt nem így gondolja az szerintem nem juventino és takarodjon! :)

Gaben Smith 2021.09.21. 15:19:59

@Primo Fortunato: még bírhattad volna,mert a felböfögött indulatodon kívül nem mondtál semmi előremutatót. Azért jár a pacsi.

venember83 2021.09.21. 15:30:58

@Gaben Smith: nem ajánlott benntartani a kikívánkozó dolgokat, azt mondják a szakemberek.

Primo Fortunato 2021.09.21. 15:48:06

@Gaben Smith: szoktam olvasgatni azért itt a blogon a hozzászólásokat véleményeket amatőr szakírói tevékenységeiteket és komolyan mondom egyikőtök sem mond nagyjából semmit , csak véleményeket , azért kosz h lefikaztad az enyémet grat.

Primo Fortunato 2021.09.21. 15:55:12

@venember83: velemenyed Szerint az normális , hogy 10/8 hozzászólás arról szól , hogy allegri szar rabiot szar Dybala szar morata szar sesnyi szar (mondjuk ezzel véletlenül pont egyetertek) rendkívül ritkák az értelmes vélemények , hozzászólások szerintem ez azért van mert az itt jelenlevők nagy része futballban analfabéta sajnos , mint a magyarok 86% de dont fos nem szólok többet hozza a szar blogotokhoz , azért juvenak szurkolni remelem meg szabad majd ezután is . Köszi csa

Primo Fortunato 2021.09.21. 16:06:46

@Gaben Smith: @venember83:
De egyébként teljesen igazatok van , mert ugye a fasznak olvasgatom itt a véleményeket ha csak felkurja az agyam.
Csak ne gondoljatok szerintem , hogy a ti véleményetek bármiben is különbözik a bélgáztól.

MdewC 2021.09.21. 16:13:43

@Primo Fortunato: te kinek a reinkarnációja vagy? (tippem mondjuk van)

Spud3674 2021.09.21. 16:19:36

@Primo Fortunato: A 86%-os futball analfabéta milyen kutatásból van?

Tudnál linkelni egy ilyen statisztikát?

Amúgy simán elképesztő a dumád, és nem pozitív értelemben.

Primo Fortunato 2021.09.21. 16:28:35

@Spud3674: KSH
Bocsánatot kerek , ha bárkit megbántottam nem volt szándékos. Nem tul jo akommunikacios készségem , ezért sem szoktam hozzászólni a dolgokhoz.
Egyébként király a blog! Forza Juventus.

Primo Fortunato 2021.09.21. 16:31:35

@MdewC: senkié esküszöm most szóltam hozza először és utoljára a dolgokhoz , ezentúl csak stream et kunyeralok majd ha lehet. megígérem.

Shyr Kahn 2021.09.21. 16:32:59

@Primo Fortunato: Ha finomabb formaban irod le es nem teszed hozza az utolso kommentjeidet, szerintem nem lenne baj a velemenyeddel. En alapvetoen sok ponton egyet is ertek, de sajnos ez bmely forumon egy alap dolog (tulzott kritika a csapat fele... bizonyos jatekosok beskatulyazasa es fikazasa meg akkor is, amikor merkozesek ota jol teljesitenek)

Csak, hogy konkret peldakat irjak. Nehanyan itt elovettetek Dybala-t megint, mikozben merkozesek ota az egyik, ha nem a legjobb teljesitmenyet hozza.

Szerintem is turelemre lenne szukseg, mert az irany alapvetoen jo es a mester se velettlenul akadt ki. Beletette szivet-lelket, hogy elpicsazzuk a Milan-t, azutan azt latta, hogy a cserei rendre eltertek attol, amit kert.

Chiesa a szabad levegohoz szokott. BTW ha igaz, hogy fegyelmezettebb jatekot es vedekezest ker tole Allegri, akkor valahol sejtheto, hogy CR es Allegri nem kompatibilisek egymassal, mert CR vegkepp keveset vedekezett, szoval ertheto, hogy elment es hogy Allegri nem tartott ra feltetlenul igenyt.

Shyr Kahn 2021.09.21. 17:27:54

BTW Allegri bejelentette, hogy jelen allas szerint de Ligt es Chiesa is kezdo lesz a Spezia ellen. Ennyire van kozte es Chiesa kozott ellentet.

Shyr Kahn 2021.09.21. 17:29:04

JUVENTUS (4-4-2): Szczesny; Danilo, Bonucci, de Ligt, Alex Sandro; Chiesa, Bentancur, Locatelli, Rabiot; Dybala, Kean

Bruce57 2021.09.21. 18:07:47

Nem biztos hogy hízelgő hogy csak egy Spezia ellen férnek be a kezdőbe de a Milan ellen nem.

Shyr Kahn 2021.09.21. 18:24:27

@Bruce57: A Milan ellen Chiesa a serulese miatt nem kezdett. Egyreszt mert nem tudott e miatt a taktikara felkeszulni (kevesebbet gyakorolhatott egyutt a csapattal), masreszt mert nem akartak kockaztatni a raserulest.

de Ligt eseteben jogos a dolog. Meg ernie kell es sztem nincs egyik belso vedovel sem olyan osszhangban, amit Chiellini es Bonucci mutat. A Milan ellen szukseg volt a pontra, igy de Ligt ideiglenesen a padra kerult. Chiello ugysem tud minden merkozest vegigtolni. Lesz a hollandnak eleg ideje a palyan bizonyitani es osszecsiszolodni Bonuccival.

Keniíi 2021.09.21. 18:29:49

Nem is értem, miért nem 11 védővel állunk fel. Allegrinek úgyis ennyiből áll a taktikája. Maximum fent hagyjuk Moratát és csak 10 védő kell... :D Nevetséges az, hogy be visz egy támadót és védekezni akarja tanítani, kezd elegem lenni abból, hogy minden kreatív fiatal játékosunkat kivégzi, vagy védekezni tanítja. Cuadrado is marha boldog volt mikor le cserélte, alig várom, hogy ő is hangot adjon ennek egyszer.

Shyr Kahn 2021.09.21. 18:35:25

@Keniíi: sajnos az elmult 20 evben a modern foci ebbe az iranyba mozdult el.

Nem veletlen, hogy a klasszikus 10-es poszt mar nem letezik, ami az egyik legszorakoztatobb es leglatvanyosabb poszt volt egykor.

Lasd Zidane, Riquelme vagy eppen Maradona jatekat.

Keniíi 2021.09.21. 18:41:35

@Shyr Kahn: A modern foci pont nem ebbe az irányba indult el. Nézd meg a többi nagy cspatot feltolt szélső védők akik besegítenek a támadásban és rengeteg középre cselező szélső. Ráadásul Chieso pont egy olyan játékos aki azért a legtöbb csapatba igen csak nagy eséllyel nagy játékos lenne, de mi vissza fogjuk. 1:0-nál nem azt a navalyás egy gólt kell őrizni, hanem menni kell előre, de mi leállunk. Ugyanaz lesz mint ami 2 éve volt, szenvedő fos játék és most már eredmények nélkül.

venember83 2021.09.21. 18:51:54

@Keniíi: támadó csapatok nyerték a BL-t az elmúlt években, igen. A Juve is elindult ezen az úton, de Sarrival és Pirlóval és ezzel a kerettel félresiklott a projekt.

Shyr Kahn 2021.09.21. 19:14:26

@Keniíi: A szelso felfutok befele cseleznek, de legtobb helyen vedekezofeladataik is vannak. Ebben valtozott a multhoz kepest a dolog. Ez nem kivetel nalunk sem, de mint olasz csapatnal a vedekezes fontosabb es kiemeltebb.

Sztem bizzuk ezt Allegrire. Hiszem, hogy a cipofuzojet sem kothetem be a tudasommal.

Rikoo 2021.09.21. 19:27:04

@venember83: Az idei győztes mondjuk pont kivétel.

gomorra21 2021.09.21. 20:30:29

@Leram7: a potya az potya. Szerintem a legnagyobb mellélövés, ha a bakizó kapus nem mer vezére lenni a védelemnek. Ha Szczesny mond valamit a 90 perc alatt, ami a védekezésről szól, akkor azt be kell tartani. Nincs apelláta.

Ha a kapus beállítja a védelmet, és a csapattárs feladja a pozícióját, (cserben hagyja a védelmet), az bűn.

gomorra21 2021.09.21. 20:45:46

@steven.h: a squadra azzurra megnyerte a BL-t, mert az olaszok mertek végre nem kiscsapatos focit játszani. Mertek támadni 1-0 után. 2021ben mi a Juventusszal ott tartunk, hogy kár, hogy nem tudtuk több védekező játékossal kibekkelni az 1 gólos előnyünket egy teljes meccs alatt. Kiscsapatos taktika. Allegri az utolsó éveiben egyre durvábban tolódott bele ebbe az óvatoskodó, győztes attitűdöt nélkülöző felfogásba.

babo0410 2021.09.21. 21:08:09

@Del Butus: Miért, mit tett Dybala? Szerintem jól játszott, és az, hogy vannak feszültségek, szerintem érthető. Mikor ennyi embernek kell együtt dolgoznia, ez elkerülhetetlen. Én is szoktam összekapni olyan kollégákkal, akikkel munka után együtt sörözünk. Szerintem Dybala a meccs egyik legjobbja volt.

venember83 2021.09.21. 21:25:58

@Rikoo: miért, idén ki nyeri? :D

steven.h 2021.09.21. 21:58:45

@gomorra21: a BL-t nehezen nyerték meg válogatott szinten, de elég nevetséges lenne, ha ebbe kapaszkodnék a kommentedben.

Megint jöttök az Allegri nyilatkozattal ami baromira nem arról szólt, mint amit itt most hangoztattok… ha az 1:0-t akarta volna tartani Morata helyett behozza McKennie-t, Cuadrado helyett meg de Ligtet, de baromira nem ezt akarta. Azt nyilatkozta, hogy vállalja a felelősséget mert nem jól mérte fel a helyzetet, ami jogos, mert nyomoztuk a labdát, a cseréink közt meg senki nincs aki a középpályara olyan frissítés lehetett volna, higy birtokoljuk a labdát és támadjunk, Morata elvesztésével meg semki nem tartotta meg elől a labdákat, Kean erre nem alkalmas (még), így valóban nem így kellett vokna cserélnie, lehet tényleg de Ligttel stabilizálni kellett volna a csapatot, de ez hogy ez teljesen félre van értelmezve ez botrány. Tudott volna úgy cserélni, mégse úgy cserélt, nem érzed az ellentmondást abban, hogy most ráhúzzátok, higy az 1-0-ra akart ráülni, de mégsem úgy cserélt, pedig megtehette volna?

Attilio79 2021.09.21. 22:48:40

Talán nem Chiesaba kellene beleállnia...
Conte vagy hasonló mentalitás kell ide, rendet kell tenni a fejekben, erre Allegri nem képes, ő finomításban kiemelkedő.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása