Buffon: „Soha nem éreztem olyat, mint a Real elleni negyeddöntőben”

buffon_gigi_uvolt_es_tapsol_parma.jpgGigi Buffon az elmúlt szezon végén ismét elbúcsúzott a Juventustól, mivel nem kívánt háttérbe szorulni Wojciech Szczęsny mögött, és a játéklehetőség jegyében visszatért egykori klubjához, a Parmához.

„Azért játszok, mert még mindig nagyon jól érzem magam. Úgy érzem, még mindig jó kapus vagyok, és nagyon hasznosnak tekintem magam a csapattársaim számára.

Ezért döntöttem a Parmához való visszatérés mellett, tudom, hogy értékeket és érzéseket hozok a csapathoz, és azt is tudom, hogy képes vagyok a legjobbamat nyújtani. A Parma volt a legjobb megoldás számomra, hogy magas szinten folytathassam a karrierem.” - nyilatkozta a kapus a BEIN Sport számára adott interjúban.

A Juve egykori csapatkapitánya arról is beszélt, mikor érezte magát a legbüszkébbnek csapatára, s a Real Madrid elleni 2018-as BL-negyeddöntő visszavágóját idézte meg, amikor a Juventus 0-3-as hátrányból tért vissza a párharcba, majd végül a Stadio Bernabeu gyepén Cristiano Ronaldo büntetője döntött az Öreg Hölgy kieséséről.

„Nagyon jól emlékszem arra az estére. Az volt a pillanat, amikor a legnagyobb büszkeséget éreztem csapatkapitányként. Megható érzés visszaemlékezni, mivel csak egy erős csapat megfelelő bátorsággal és harciassággal álmodozhat ilyen fordulat végrehajtásáról. Amikor Madridba utaztunk, éreztük magunkban az erőt az eredmény megfordítására, egyszerűen jól voltunk, s ilyesmit soha máskor nem éreztem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9616691320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marvin88 2021.09.17. 08:55:02

Once a Zebra always a zebra.

ForzaJuve12 2021.09.17. 10:32:02

Mai napig időről időre visszanézem az alábbi videót és ugyanazt a boldogságot és büszkesége érzem Matuidi góljánál, mint akkor:
youtu.be/MsECzR7UD_c

GodPiero 2021.09.17. 13:01:00

@ForzaJuve12: Mekkora meccs volt te Úr Isten!!!!
Nem mostanában fogunk ilyen küzdést látni....
Buffon mint csk .... HATALMAS!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1704) bajnokság (2623) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (77) EB (50) edző (687) elemzés (40) előzetes (631) Európa Liga (110) felkészülés (86) hírek (1435) játékosokról (8205) juventus u23 (16) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2021) meccsek (3177) mercato (3435) nyilatkozat (6200) Olasz Kupa (233) összefoglaló (277) pletyka (3465) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (52) válogatott (143) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (193) video (65) Címkefelhő
süti beállítások módosítása