A Malmö elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_2021-22_logo.JPGA Juventus a bajnokságot rendkívül rosszul kezdte, hisz az Udinese ellen szerzett egy pont árválkodik a neve mellett, az Empoli és a Napoli győzelmet gyűjtött be a komoly átszervezésen és edzőváltáson átesett Öreg Hölgy elleni meccseken.

A Bajnokok Ligájában viszont javíthat a Juventus, hiszen a feltehetően a csoport harmadik helyéért versengő Malmö otthonába látogatnak Massimiliano Allegri fiai.

A Juventus keretéből továbbra is hiányzik Federico Chiesa, aki a térdhajlítóját fájlalva hagyta el idő előtt a válogatott keretét, majd az orvosi vizsgálatokra visszatért Torinóba, ahol a szakemberek nem találtak sérülésre utaló jelet, viszont elővigyázatosságból Massimiliano Allegri inkább nem nevezte a Napoli elleni keretbe, és a Malmö elleni meccsen sem fog szerephez jutni az elmúlt szezon talán legkellemesebb meglepetését nyújtó játékos. Rajta kívül említésre mindenképp méltó még Federico Bernardeschi kimaradása, ő térdére kapott egy rúgást, és ugyancsak óvintézkedésből inkább otthon hagyta őt a mester, s majd a Milan elleni hétvégi meccsen számít majd mindkét játékosra.

Akik viszont bizonyíthatnak a Napoli elleni fiaskót követően, azok a dél-amerikai futballisták, mivel a Juventus a keretbe nevezte Danilót, Cuadradót, Alex Sandrót, Bentancurt és Dybalát is, és ebből a sorból feltehetően többen is a kezdőcsapatban fognak feltűnni.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Chiellini, de Ligt, Danilo, Cuadrado, Alex Sandro, Bonucci, Rugani

Középpályások: Ramsey, McKennie, Rabiot, Locatelli, Bentancur, Kuluševski

Támadók: Morata, Dybala, Kean

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr316688160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.09.14. 19:12:42

Én nagyon azt érzem, hogy beszopunk 2:1-re és remélem ezt a kókler csicska allegrit elzavarják a vérbe....

FeriGjuve 2021.09.14. 19:14:22

Sietek haza,hogy lássam,hamarabb lelépek melóbol.
Remélem nem azért,hogy felkúrjanak idegileg egy szenvedős hibákkal teli fossal...
Nincs mese,nincs mellébeszélés,ha akarunk idén tényleg valamit,akkor el kell kussolni és felmosni a Malmö-vel a a pályát.
Ha nem így lesz,akkor nincs miről beszélni!

MdewC 2021.09.14. 19:14:44

CR nem szarozik, leg neki menjen.

Ha ma is szarul játszunk, nem állok jót magamért.

Juve!

FeriGjuve 2021.09.14. 19:16:08

@GodPiero: Az a baj,hogy nekem is egy ilyen előérzetem van.
Ráadásul pont olyan ellenfél,akik ellen mindig vért izzadtunk,sőt rémlik,hogy talán ki is kaptunk(?)
De azért titkon remélek egy meggyőző teljesítményt és győzelmet,amivel végre tényleg elindulunk felfelé.

Leram7 2021.09.14. 19:30:19

Önbizalomnövelésre vagy egy totális összeomlásra lesz jó a mai meccs!

3-0-ra nyerünk!

Galbandi 2021.09.14. 19:50:28

@Matteo89: Majd Dybala. Állítólag Ronaldo leszálló ágban van és Dibusz a Juventus jövője.

Szerintem egyébként kettőt rúgunk, de azzal is nyerni fogunk.

nortu30 2021.09.14. 19:59:05

Empoli ellen nyújtott produkció fényében sajnos igencsak háromesélyes ez a meccs. Rossz kimondani, de ez van. Meglátjuk...

Leram7 2021.09.14. 20:12:54

@Matteo89: Dybala, Morata, Cuadrado

MdewC 2021.09.14. 20:35:26

Ez az mu is… kretén brigád még mindig.

Na majd mi hamarosan!

Juve!

m.martin91 2021.09.14. 20:42:13

@MdewC: Azért azt a Juventus is megtapasztalta, milyen nehéz Bernben játszani... :D Ronaldo már regényt írhatna róla. :D

delpi0823 2021.09.14. 20:46:04

@m.martin91: Ja,csak mi akkor mar tovabbjutottunk a csoportbol.A united meg most kezdi a bl meneteleset csak nehogy europa liga legyen belole..........:)

m.martin91 2021.09.14. 20:47:58

@delpi0823: Abban a sorozatban már úgy is rutinosabbak, jobb is lenne ott nekik. :)

Del Pybala 2021.09.14. 20:49:25

Nem is ertem...pedig Ronaldo ottvan...hogyhogy nem nyertek 5:0 ra

GGábr81 2021.09.14. 20:50:21

@delpi0823: nah akkor valaki átmegy hisztiánóba.

Matteo89 2021.09.14. 20:51:38

@Del Pybala: Koncentráljunk arra, hogy mit mutat ma Dybala :)

Szincsak 2021.09.14. 21:01:49

Szczesny hibázni fog megint

Mark Szabo 2021.09.14. 21:02:20

Dybalának itt minimum egy mesterhármas kellene hogy felkerüljön a térképre

juve28adam 2021.09.14. 21:04:55

Valaki tud dobni egy streamet?

niccolo 2021.09.14. 21:06:43

Üdv. Miért nem lehet zebracsíkos mezben játszaniuk?

The king of alibis 2021.09.14. 21:12:25

Érdekesek ezek a féloldalas felállások
Baloldal megint full lyukas

GodPiero 2021.09.14. 21:13:36

hamar ugrott a hsz-em.....

niccolo 2021.09.14. 21:14:59

@GodPiero: Te Malmö szurkoló vagy? Vagy így becézed a kedvenc csapatod játékosait???

Szincsak 2021.09.14. 21:15:37

Nem kell Bl győzelmet aratni nagyon gyenge mecs

James Zabiela 2021.09.14. 21:16:44

Morata nagyon fogalmatlan a focihoz sajnos

The king of alibis 2021.09.14. 21:18:08

Az alibi Rabiot húzódik ki balszélre
Basszus, még mindig Pirlo az edző?

James Zabiela 2021.09.14. 21:18:53

@MdewC: Ott edzővel van a gond! Kb a fordított másunk

BellaDona 2021.09.14. 21:23:26

Sandróban megbíztam mindig is! Forza Juve!!

MdewC 2021.09.14. 21:23:51

Végre egy akció gól!

Hihetetlen! :)

Juve!

James Zabiela 2021.09.14. 21:23:59

Na most már lehet bekkelni, úgy is jók vagyunk benne

Juventino86 2021.09.14. 21:24:05

Szép támadás, szép befejezés!!!!

MdewC 2021.09.14. 21:24:54

@James Zabiela: ez így van. Azok a cserék 1-1-nél…

Galbandi 2021.09.14. 21:25:13

Alex Sandro egy olyan labdát fejelt be, amit ha lábbal próbálok meg bekotorni, a földbe rúgok. :)

steven.h 2021.09.14. 21:26:33

@The king of alibis: nem féloldalas ez, támadásban 3-5-2 Sandro lép fel, védekezésben 4-4-2 Rabiot a bal szélen

Gabueroo 2021.09.14. 21:28:19

Sandro dupalzik majdnem, elajultam xD

Ravanelli 2021.09.14. 21:28:41

@Del Pybala: mert 10 emberrel játszottak. Amúgy öt góllal nem jobb a ManU, de otthon simán győznek.

steven.h 2021.09.14. 21:30:49

Bíró sporttárs nem a legélesebb kés azért. Egy sárgát utólag az megért volna hogy Dyabalát a mezénél fogva húzták vissza és nem tudott a támadással menni.

Rikoo 2021.09.14. 21:34:11

Locatelli szintekkel a többi középpályásunk felett van. Érdekes neki nem kell megtanítani hogyan kell futballozni...
Tudja hova kell helyzekedni, olvassa a játékot és nagy labdákat osztogat. Ez a labda is Moratának már Pirlora emlékeztetett.
Hozzá képest a többi középpályásunk egy vicc.

2021.09.14. 21:34:14

Milyen furcsa, hogy Locatelli előre felé passzol. Nem ehhez lehetünk hozzászokva a középpályásainktól.

Del Pybala 2021.09.14. 21:39:09

Borzalmasan nagy a kulonbseg a 2 serie b-s kp es Locatelli kozt.

Galbandi 2021.09.14. 21:47:10

Na, ez így azért nem rossz! 3-0

Ravanelli 2021.09.14. 21:47:32

@James Zabiela: ja. A Napoli ellen gólt rúgott, most meg tizit harcolt ki, majd egy perc múlva bevert egyet. Csakugyan fogalmatlan:)

juve28adam 2021.09.14. 21:49:02

Úgy látszik Morata idén is jól bekezd.

Mark Szabo 2021.09.14. 21:50:00

Szokásos gyenge játék, de a Malmö partner abban hogy az eredmény ennyi. Remélem kicsit megindulunk ettől a győzelemtől. U.i.: Dybala a pályán van? :-D Sarcasm Off

JeetTrader 2021.09.14. 21:50:59

E! Biztos jó meccset nézek? :)

Csak h telhetetlenkedjek...Locatellin kivul másnak is kéne elvben tudni fozicni ;)

Na de örüljünk, ne legyenek lepkék a kapu körül és hátha ebből meríteni tud majd a csapat!

FORZA JUVE ;)

Novice_71 2021.09.14. 21:56:26

Benta mit akart vajon az első gól előtt, még jó, hogy nem ért bele...

Mark Szabo 2021.09.14. 21:57:14

Remélem Kean bejön. Ez pont az a meccs ahol játszania kell.

Jozeph Pelikahn 2021.09.14. 22:01:19

Jól játszunk!
Remélem ezt már nem qrja el a lengyel!

Locatelli jó igazolás volt, nekem tetszik a játéka.

Gabueroo 2021.09.14. 22:01:42

Juve facebookon szarra oltjak a Ronaldot xDdd na kicsit joerzes legalabb visszanyalt a fagyi ha csak egy napig is most :D

MdewC 2021.09.14. 22:04:28

Na végre!

Szép volt Morata.

Patricco 2021.09.14. 22:10:14

Viszont én nem vagyok elajulva Locatellitol sem.....

GodPiero 2021.09.14. 22:13:26

Pont zuhanyoztam....

Mark Szabo 2021.09.14. 22:14:49

@Patricco: A Malmö elleni meccsről nem szabad semmilyen következtetéseket levonni.

Rikoo 2021.09.14. 22:15:08

@Patricco: Csak figyeld külön a mozgását egy ideig. Fényévekkel intelligensebb, mint bármelyik középpályásunk. Nagyon hasonlít a játéka, ahhoz a Marcihoz amelyik a Pirlo utáni szezonban játszott ugyanezen a poszton.

Ravanelli 2021.09.14. 22:15:35

@Mark Szabo: ezt én se értem, igaz, nem is nagyon érdekel. Meglőtte a gólját, aztán a 10 emberre fogyatkozó csapata kikapott.
Taktikai okból lecserélték, mert az edző próbálta lehozni ikszre a meccset. De ha ez valakinek örömöt okoz, tőlem pezsgőt is bonthat.

niccolo 2021.09.14. 22:18:53

@Mark Szabo: isten ments, még kiegyenlítene!

Mark Szabo 2021.09.14. 22:19:35

@Ravanelli: Értem, köszi az infót. Nem láttam azt a meccset azért kérdeztem.

Mark Szabo 2021.09.14. 22:20:42

@niccolo: :-D Csak nem...ilyen meccseken kell neki beilleszkednie. Én remélem hogy behozzuk.

Ravanelli 2021.09.14. 22:21:14

@James Zabiela: Morata nem örvend nagy népszerűségnek itt a fórumon. Az EB-n a "szurkolók" a családja kiirtásával fenyegették, utána meg mégis ő lőtte tovább őket. Nem értem, miért csesztetik, se nem nagyképű, se nem rossz csatár. A tetejébe még juventino is. Nálam teljesen rendben van.

Mark Szabo 2021.09.14. 22:22:21

@niccolo: :-D Csak nem. Én remélem hogy behozzuk. Ilyen meccseken tudja kicsit szokni a közeget.

Galbandi 2021.09.14. 22:23:46

@Ravanelli: Nincs vele semmi baj, jó gyerek. Csak egy komoly klubnál nem szabad, hogy ő legyen az első számú csatár, mert nem az a kaliber.

BellaDona 2021.09.14. 22:30:55

Keniben nagy potenciál van.

Mark Szabo 2021.09.14. 22:32:08

@BellaDona: Szerintem is. Valamiért Trezeguet jut eszembe róla. Remélem igazam lessz.

GodPiero 2021.09.14. 22:44:10

@The king of alibis: Pont a Malmö az ő szintje....

Leram7 2021.09.14. 22:45:44

Jó lenne az önbizalmat átmenteni hétvégére.
Egy ilyen meccsen így kell nyerni. Így kellett volna nyerni az empoli és udine ellen is.

Azért Allegri a lengyelt kitehette volna.
Ha beépül Kean + visszatér Chiesa reméljük jók leszünk.

MdewC 2021.09.14. 22:53:46

Végre vmi! :)

Juve!

Galbandi 2021.09.14. 22:55:40

Meccs előtt azt kívántam, hogy nyerjünk és ne kapjunk gólt, mert akkor ez jó felhozó meccs lenne a Milan ellen. Bónusz, hogy nem sérült meg senki. A Malmö nyilván nincs egy súlycsoportban a Milannal, de szerintem hétvégére nagyon felszívjuk magunkat. Komplett csapattal azért ez teljesen más történet lesz, mint a Napoli ellen volt.

Lanzafame 2021.09.14. 22:56:58

Jó felhozó meccs volt, nagyon kellett már egy ilyen. Loca főnyeremény lesz, Cuadradót valahogy kezdetni kell majd akkor is, ha lesz Chiesa.

A Kapitány Úr is jól mozgott, ahogy nagyjából mindenki ma.

JeetTrader 2021.09.14. 22:57:01

Terápiás győzelem...de kellett!

Azért imitt-amott kicsit hajtani is lehetett volna és nem csak ezt a buta oldalforgatos játékot tolni hanem néha középről is valami váratlant, rafináltat is húzhattunk volna.
Sok dolog van még...remélem ízlett a srácoknak a győzelem és akarnak még jó sokat belőle! ;)

Ravanelli 2021.09.14. 22:58:16

Végre van minek örülni! Lőttünk hármat, ami lehetett volna öt is. Nem kaptunk gólt. Szczesny öt kitűnő védést mutatott be, hibát nem vétett. Nem ültünk rá az 1:0- ra. Gyenge volt az ellenfél? Igen. De az Empoli nem volt az? Elégedett vagyok, sokkal rosszabbra számítottam!

Ravanelli 2021.09.14. 23:03:38

@Leram7: Nagyon jól tette, hogy nem hagyta ki Szczesnyt. Hibája nem volt, öt komoly védése azonban igen.

Ravanelli 2021.09.14. 23:17:12

@Galbandi: nem szívesen mondom ki, de a jelenlegi Juvét leginkább csak mi, szurkolók véljük komoly klubnak.

Jozeph Pelikahn 2021.09.14. 23:25:35

Jók voltunk, megérdemelt a győzelem!

Egyetlen negatívum, hogy a cserékkel folyamatosan gyengült a játékunk. Jó lenne egy erősebb kispad!
De ha a főcsapat hozza a 3 gólokat, akkor nekem jó lesz így is.

Sunny21 2021.09.14. 23:29:13

@GodPiero: @Ravanelli: Ti mit kerestek egy Juventus blogon?

Csycskala, írja a gyógyszerfüggő Godpiero...
A másik meg kötelességből megnézi a Juventus meccset, de a Unitedre és Ronaldóra élvez (ez vagy te ravanelli a pszichológusok gyöngye). Gratulálok :D

Galbandi 2021.09.14. 23:39:23

@Ravanelli: Kétség kívül nem ez a mostani a legszebb időszakunk és biztos évekbe telik, míg visszakapaszkodunk, de a Juventus már csak a hagyományai és a mögötte álló emberek miatt sem fog végleg a középszerűségbe süllyedni. Azért nem szabad elfeledni, hogy mi most azért is látjuk időnként sötétnek a jelent, mert a klub legsikeresebb korszaka után vagyunk és mindent az akkori eredményekhez mérünk.

Kicsit olyan ez, mint a magyar vízilabda esete: sokszor szidjuk a mostaniakat és elégedetlenkedünk, pedig nem rossz csapat ez, csak a mostani szurkolók Látták Benedeket, Kásást, Birost, Kiss Gergőt meg a többieket három olimpiát nyerni. Velük nyilván nem lehet összehasonlítani a mostani csapatot, de azért nem fog a magyar póló eltűnni a süllyesztőben, időről időre jön egy új generáció, akik végigverik a világot. Ugyanez a helyzet a Juventussal is. Chiesa és Locatelli - féle igazolások kellenek és idővel újra versenyképesek leszünk. De ahhoz kelleni fog egy Moratánál jobb csatár is.

Ravanelli 2021.09.14. 23:50:20

@Sunny21: igen, magamra ismertem, nem szükséges a magyarázat:) A klienseim elégedettek a pszichológusi ténykedésemmel, meg is fizetnek. De gyöngynek még sose hívott senki. Jólesik az ismeretlenül is megelőlegezett bizalmad, köszönöm! Jó fórumozást, jó éjszakát!

Ravanelli 2021.09.14. 23:53:49

@Galbandi: persze. Egy majdani nagy Juve magjának innen csak pár játékos lesz alkalmas. Pár év, sok pénz, jó spílerek. Minden csapatnak vannak hullámvölgyei!

Sunny21 2021.09.14. 23:59:02

@Ravanelli: A "gyöngy" szó, irónia volt, de hát ezt tudnod kellett volna ;) Köszönöm kedvességed, és élvezetes United meccseket kívánok Neked!

Ravanelli 2021.09.15. 00:13:44

@Sunny21: tudtam és ennek megfelelően iróniával igyekeztem válaszolni, ami neked sajnos nem jött át:) Bármilyen szakma "gyöngye" frázis köztudottan pejoratíve értelmezendő.

Sunny21 2021.09.15. 00:18:26

@Ravanelli: Utólag könnyű magyarázni a bizonyítványt :P

Ravanelli 2021.09.15. 00:26:35

@Sunny21: legyen tied a győzelem. Nem tudom, mit akarsz kompenzálni, de ha ezt sikerélményként éled meg, az beindíthat valamit!

Shyr Kahn 2021.09.15. 01:53:12

Morata es Dybala is hozta, amit vartam toluk. Elobbi nagyszeruen probalt meg kavarni elol es akciokat lezarni, utobbi nagyszeruen es eretten mozgatta a csapatot elol (persze mindketto tud meg hova fejlodni, de a csereik utan en joval fantaziatlanabbnak lattam a tamado jatekot... Kean nem volt rossz, de latszik, hogy meg tapasztalatlan).

Itt egyebkent a legjobb kozeppalyasnak nem Loca-t hoztak ki: www.90min.com/posts/malmo-0-3-juventus-player-ratings
Amivel nagyjabol egyet is ertek. Bentancur valoban jol jatszott (rendkivul agilisen tamadt le es zarta a passzsavokat, nelkule a kp munka kicsit gyengebb volt... McKennie testidegen modon mozog meg mindig), de tudom, hogy tole konzisztencia kell, hogy ne huzzuk le folyamatosan... talan, ha a Milan ellen is megy neki, az elegedetlen hangok is alabb hagynak es elkezd a bizalom az iranyaba noni.

Ugy kell a Milan elleni jo merkozes, mint egy falat kenyer. Talan ez az onbizalomloket elosegit egy jobb teljesitmenyben, eredmenyben bennunket.

babo0410 2021.09.15. 06:04:11

Az első félidő borzalmas volt. A másodikban már felszabadultan játszottunk. Az tetszett.

babo0410 2021.09.15. 06:10:33

@JeetTrader: A Malmö középre tömörült, ezzel lehetett helyet teremteni. Amíg nem lesz nagyobb presszing a csapat részéről, sajnos marad ez a taktika. Én kicsit gyorsabb játékot szeretnék látni, mint eddig.

venember83 2021.09.15. 06:15:48

@babo0410: "Én kicsit gyorsabb játékot szeretnék látni, mint eddig."

Azt próbálta a Juve az elmúlt két évben, szerintem Allegrivel a régi értékekhez fog visszatérni a csapat, gyorsaságot csak Chiesától és 1-1 kontrától várok. Komoly presszingre és támadó felfogásra az esély korlátozott, az nem Allegri féle futballfilozófia. Pedig qrva jó lenne minél messzebb tartani a ladbát Szczęsny kapujától.

Galbandi 2021.09.15. 13:05:58

@venember83: Ha Locatelli be tudja passzolni a védelem mögé a labdát, meg egyáltalán szét tudja osztani úgy a zsugát, hogy szélen is, középen is veszélyesek legyünk, akkor szerintem idén szépen fel fogjuk törni a kis- és középcsapatok védelmét. Nem bukunk el annyi pontot Crotone, Benevento meg Verona szintű csapatok ellen (ráadásul ezek közül kettő ki is esett), az ilyeneket szépen be fogjuk darálni. Ha még esetleg valaki Locatelli hatására fel is javulna a középpályán, akkor meg pláne. Én elsősorban Rabiotban látnék erre némi esélyt, benne talán pont annyi kreativitás és technika van, hogy ugyan irányítani nem képes, de ha nem is neki kell, akkor viszont egy szabadabb pozícióban hozzá tudna tenni a játékhoz. Talán így nem is kellene 70 méterre tartani az ellent a kapunktól, mert a csapat megrúgná a maga két gólját, a lengyel meg csak nem nyúl mellé kétszer minden meccsen.

Shyr Kahn 2021.09.15. 15:55:17

@babo0410: Erdekes. Nekem pont az elso felido tetszett, meg ha az elso golig volt is izzadtsagszag rendesen. A masodikban, kulonosen a cserek utan, esett a jatekunk szinvonala. Nyilvan a Malmo probalt tamadni, igy jobban megnyiltak ahogy haladtunk elore az idoben, ezert - no meg a biztos harom golos elony miatt - lathattal nemi felszabadultsagot a reszunkrol, de a jatekunk kepe sokat gyengult a cserelesek utan.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása