Cherubini: "Továbbra is a győzelem a Juventus célja"

cherubini_federico_stadionban.jpgA Juventus sportigazgatója, Federico Cherubini a Tuttosport munkatársának adott hosszabb nyilatkozatot, melyben számos téma terítékre került. Természetesen szó esett az átigazolási időszak utolsó napjaiban a Manchester United csapatához visszatérő Cristiano Ronaldóról. A portugál klasszisért előbb a városi rivális Manchester City jelentkezett, azonban végül a játékos korábbi klubja lett a befutó.

"Nem voltak meg a megfelelő feltételek. Hagyományokkal rendelkező klubként a Manchester United másként viselkedett. Nem végződhetett másként, tekintettel arra, ahogyan Ronaldo velünk beszélt.

Nem kényszeríthetünk egy játékost, hogy egy olyan közegben maradjon, melyet már nem ismer el. Tiszteljük Ronaldót, de osztom az elnökünk nézőpontját. A Juventus történelmét nagy bajnokok, edzők és igazgatók írják, azonban a klub marad a legfontosabb. 

El kell mondanom, hogy a múltban néha fizetnünk kellett azért, hogy megválhassunk egyes játékosoktól. Ebben az esetben más kluboktól semmit sem kaptunk volna. Az Udinese elleni mérkőzést megelőző héten bizonyosak voltunk benne, hogy maradni fog. Nem akarok álszent lenni, s azt mondani, hogy kellemes volt ezt az ügyet kezelni augusztus 28-án. Mindenki jobban örült volna, ha ugyanezt a helyzetet egy hónappal korábban kellett volna megoldani.

Az egyetlen kockázatot az jelenti, hogy egy olyan játékos, mint Kean nem biztos, hogy megszerezhető egy ilyen pillanatban, nem minden játékos vár augusztus 31-ig, hogy kiderüljön, Ronaldo marad vagy távozik. Lehetetlenség pótolni Ronaldót. Már a jövőt terveztük Kean leigazolásával, de ez egy jel a jövő generációi számára. Itt a Juventusnál van hely az ifjúsági szektorból érkező játékosok számára. Igaz, hogy két évvel ezelőtt értékesítésre került, de az komoly összeg volt egy akkor még csak 19 esztendős srácért. Ma más játékosként tér vissza a Juventushoz, aki fejlődött. Még rengeteg lehetőség van benne a fejlődésre.

Versenyképes csapatot akarunk egy eltérő projekttel, fiatal játékosokkal, akik megváltoztatják a csapatot. Ha a múltban szilárd háttérrel rendelkező játékosaink voltak, most különböző játékosaink vannak hatalmas potenciállal, amelyet az edzőnek kell majd fejlesztenie. Nagyon versenyképesek maradtunk, s továbbra is győzni akarunk, azonban más megközelítést alkalmazunk. 

Ugyanakkor számos bajnokunk is van, mint Chiellini, Bonucci, Danilo, Dybala, Morata, Cuadrado és de Ligt, de még a fiatal játékosaink is tagjai nemzeti csapataiknak. Továbbra is a győzelem a célunk.

Már ismerjük a jövő költségvetését, s hogy mennyi pénzt fordíthatunk új igazolásokra. Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk élni más lehetőségekkel, fiatal tehetségeket igazolhatunk, talán olaszokat, még ha figyelnünk is kell az előrejelzésekre. Meg kell ismernünk, hogy milyen átigazolási piac vár majd ránk, mikor a járvány véget ér. 

A klub elszalasztotta az egyik legnagyobb fiatal klasszist, Erling Braut Hålandot, aki végül a Borussia Dortmund csapatánál kötött ki. Vajon bánják-e az ügyet a Juventus igazgatóságában?

"Igen. Ostobaság volna mást mondani. Azonban a dolgokat kontextusba kell helyezni. A fiatal játékosok tarthatnak attól, hogy kölcsönbe menjenek, mi még az U23-as csapatunk projektjének elején jártunk, s talán az a perspektíva, amit neki ajánlottunk, nem volt túl izgalmas. Talán az ötlet, hogy kölcsönbe menjen, nem volt ideális egy hozzá hasonló játékos számára. Talán ma már másként történnének a dolgok."

A Juventus nem szállt versenybe az olasz válogatott kapusáért, Gigio Donnarummáért, aki végül a PSG-hez szerződött.

"Mert a Juventusnak van egy megbízható kapusa, hosszú szerződéssel. Hiszünk benne, s úgy gondoljuk, hogy ő az ideális megoldás. A politikánk szerint őrültség lenne azt tenni, amit a PSG tesz. Nem volna jó, ha két fontos kapus volna ugyanabban a csapatban."

A Juventus még nem jutott megegyezésre Paulo Dybalával sem, kinek szerződéshosszabbítása régóta várat magára.

"Még ha tendenciává is vált elhagyni a klubot a szerződés lejártával, nyugodt maradok, ahogyan Locatelli esetében is, nem számít, ha szükség van még egy további találkozóra is a megegyezés érdekében. Mindkét fél kielégítő megállapodást akar kötni, így nem kényszerít bennünket semmi, hogy megegyezzünk a második találkozó után."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6816685414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ravanelli 2021.09.10. 15:10:35

Szceszny egyértelműen Allegri embere, ha ő bízik benne, biztos' tudja, mit csinál. Donnarummát úgyse tudtuk volna megfizetni, ezen kár rágódni. Ha már mindenképp kapus, akkor a Donna miatt kiszoruló, kitűnő Keylor Navas lehetett volna opció.

m.martin91 2021.09.10. 15:46:57

@Ravanelli: A kitűnőtől nagyon messze van az az ember. Fogalmazzunk úgy, hogy a testi adottságainak hiányát a szorgalmával, és kemény munkával magasabb szinten tudta pótolni, mint mások.
Donnarummát meg hagyjuk már, az egész történet nevetséges a fizetésével meg az ügynökével együtt.

Pavel1988 2021.09.10. 16:03:02

Csak én érzem azt, hogy felütötte a fejét az önámítás a vezetőség körében?
Haalandon például csak a vak nem látta, hogy a jövő nagy csillaga erre teszünk neki egy olyan ajánlatot ami nem izgalmas és utólag próbáljuk azt megmagyarázni. Legalább annyi elhangzott, hogy bánják, ez már egy lépés a fejlődés felé.
Olyan régóta hiányolom, hogy elhalásszunk -a tehetségesnél már többnek mondható- fiatalokat a portugál, holland vagy francia bajnokságból és valahogy ez nagyon ritkán történik meg.
Remélem a az egyik szolgáltató készít egyszer egy dokumentumfilmet arról amikor tárgyalnak egy játékos vételéről, olyan jó lenne belátni a kulisszák mögé és megérteni miért fogadunk mindig a biztos középszintre a jövőbeli nagy potenciál helyett.

Leram7 2021.09.10. 16:19:47

@m.martin91: Azért a Donnarumma transfer semmivel sem lett volna rosszabb, mint a Ramsey vagy mint mondjuk a De Ligt transfer. Ráadásul Ligt még egy halom pénzbe is került a magas fizetése mellé és bár jól játszik, közel sem az a vezér a pályán.

Donnarumma elszalastása egy hiba volt. Fiatalon bekerült a nagyok közé és az olasz válogatott kapusa. Buffoni hasonlóság.

Nem látunk bele a pénzekbe, de ha tudták volna, hogy CR megy, szerintem "megvesszük" Donnarummát. Egy biztosan beváló olasz fiatal többet ér, mint mondjuk a darabos Kulusevskiért kifizetni 35M-et.

Ravanelli 2021.09.10. 16:25:49

@Leram7: fel nem fogom, Kulusevskiben mi fantáziát láttak. Pláne ennyi pénzért. Nem látok bele, de lehet, hogy valakik jó pénzt nyúltak le abból a transzferből.

Rikoo 2021.09.10. 17:34:31

"Nem volna jó, ha két fontos kapus volna ugyanabban a csapatban."

Az komoly ilyet nyilatkozni nyilvánosan. Akkor Buffon nem volt fontos?

Rikoo 2021.09.10. 18:04:28

"Már ismerjük a jövő költségvetését, s hogy mennyi pénzt fordíthatunk új igazolásokra. Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk élni más lehetőségekkel, fiatal tehetségeket igazolhatunk, talán olaszokat, még ha figyelnünk is kell az előrejelzésekre."

Értem én, hogy lesz pénz, de azt jól is kellene elkölteni. Az elmúlt 3-4 év költségvetése egy komplett katasztrófa volt. Közel egy milliárd euró elment, úgy hogy közben teljesen leépültünk sportszakmailag.

venember83 2021.09.11. 06:27:13

@Rikoo: reménykedni lehet, de közben nem árt megnézni, kitől tanulhatott Cherubini, mert házon belül pótolta a távozó Paraticit a Juve...

Mások viszont Bernardeschi feltámadasában remenykednek... Nehéz megmondani, hogy melyik pozitív változásra nagyobb az esély.

Ravanelli 2021.09.11. 10:17:33

@venember83: Bernardeschiben szerintem egyedül én bízok:) Én viszont nagyon!;)

babo0410 2021.09.11. 10:54:10

@Ravanelli: Szintén bízok benne. Allegrinél már anno is jó volt, meg az EB-n is.

Rikoo 2021.09.11. 10:56:07

@venember83: Engem nem zavar,ha pénzszórás lesz, csak ne agyatlanul. Legalább valamilyen szemléletmód szerint igazoljunk játékosokat. Legyen az életkor vagy játékstílus.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása