Szczęsny: "Mindig képes voltam figyelmen kívül hagyni a kritikákat"

szczesny_wojciech_udinese_ellen.jpgWojciech Szczęsny számára nem indult túl fényesen a szezon, a nyitó fordulóban a zebramezesek már két góllal is vezettek az Udinese otthonában, azonban a lengyel kapus botrányos teljesítményének köszönhetően a hazai csapat egyenlíteni tudott, így a Juventus megnyert mérkőzést engedett ki a kezéből, s mindössze egy ponttal térhetett haza Torinóba.

"Az egyik erősségem, hogy mindig is képes voltam figyelmen kívül hagyni, amit az emberek mondanak a teljesítményemről, legyen az pozitív vagy negatív. Gyakran előfordul, hogy ezt a két végletet eltúlozzák, míg a valóság valahol a kettő között van." - nyilatkozta Szczęsny a kritikus hangokra válaszolva.

A Juventus szurkolóinak egy része a szóban forgó mérkőzés után azt követelte, hogy helyette a második számú kapus, Mattia Perin kapjon inkább lehetőséget.

"Fontos, hogy mindig előre tekintsünk, s a következő mérkőzésekre összpontosítsunk. Nem szabad foglalkoznunk a külvilággal."

A 31 esztendős kapus 2017-ben az Arsenal együttesétől igazolt a Juventushoz, ahol Gigi Buffon helyetteseként számítottak rá, s a klublegenda Párizsba távozását követően vált a zebramezesek első számú hálóőrévé.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr816680478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juveboy92 2021.09.05. 18:28:19

Azt tudjuk, azért mosolyogsz minden kapitális hibád után évek óta...

Leram7 2021.09.05. 18:52:10

Vastagon benne van a szezonkezdetben.
Ha nem bukjuk miatta az udinei meccset, biztosan nyugodtabban játszunk az empoli ellen is.

xXPeiperXx 2021.09.05. 19:11:23

Egyik erőssége....francokat, az egyetlen erőssége....

GodPiero 2021.09.05. 19:48:37

Minek ide Donnarumma....

m.martin91 2021.09.05. 20:05:58

Azért baromság ez, mert senki sem tudja figyelmen kívül hagyni a kritikákat, ő meg pláne nem, az Empoli ellen is krvára benne volt az udinei meccs, látszódott a megmozdulásain. Érdekes, hogy a válogatottból sem tették ki, pedig abban biztos voltam. Ez van, igazából mindenki sz@r, eladják a labdát, melléütnek, bohóckodnak, kiszaladnak. Az arc megvan, meg a zsé, a teljesítmény huszadrangú. A régi iskola tanulói kihaltak, a legnagyobb már a másodosztályban fanatizálja a társait. Meg kell ezt emészteni, továbblépni, aztán keresgélni, hátha leakad egyszer a "legkisebb rossz" a piacon.

Ravanelli 2021.09.05. 20:09:20

Én bírom a palit. Jó kapus, aki képes a képességeit túlszárnyalni, de alulmúlni is. Ha egy csatár kihagy tízet, de bever egyet-ő az isten. Ha a portás kivéd tízet, de hibázik egyet-mindenki őt hibáztatja. Úgyhogy jól teszi, hogy nem foglalkozik a kritikákkal se pro, se kontra. Nem rajta fog elmenni a bajnokság, az tuti.

GGábr81 2021.09.05. 20:19:26

Most azért nem ártana. Legalább ne vigyorogj!

venember83 2021.09.05. 20:37:27

@Ravanelli: képességeit túlszárnyalni? Ez olyan, mint 110-150-200%-ot nyújtani?

Ádi93 2021.09.06. 00:16:24

A kritikákat figyelmen kívül hagyni? Hát nem tudom, hogy ez mennyire erősség...

Il Principino 2021.09.06. 07:01:56

@Ravanelli: az a baj,hogy újabban nem csak egyet hibázik,ráadásul elég látványosakra sikerül..Ezen bizony fontos pontok mentek/mennek el tavaly és idén is.

Ravanelli 2021.09.06. 08:35:46

@venember83: kb.igen. Bárkinek 100%képesség áll rendelkezésére. Ha istencsászár vagy, elég, ha a te 100-adból csak 70-et mozgósítasz. Ha nincs akkora tudásod, muszáj a képességeid felső határán teljesíteni. Ha ezt még kitoldod 110-re, az már bravúrszámba megy. Más kérdés, hogy a te 110-ed még így sem éri el az igazi klasszis nyújtotta 70%- ot sem...

venember83 2021.09.06. 08:39:17

@Ravanelli: hogy lesz 110%, ha te 100%-ot tudsz? :)

Gaben Smith 2021.09.06. 08:59:22

@Ravanelli: nem sok olyan meccsre emlékszem amikor a lengyel ( úristen ha elmenne legalább nem kellene a leirhatatlan nevével baszakodni :D ) a meccs embere volt ,amikor hozta azokat a hihetetlen védéseket ,mint Buffon vagy pár top kapus. Közepszer ,aki egyenletes teljesitményre képes ,de semmi kiugró. Cserébe néha képes hátborzongató hibákra ,ezek a hibák viszont most már elég gyakoriak.
Sose tartottam jó kapusnak ,de rossznak se ahogy mondom egy top szint alatti klub kapusának jó lenne ,de nem egy top 10-be tartozó klubnak.

Ravanelli 2021.09.06. 09:03:05

@venember83: megembereled magad!:) Jó napod van, bejönnek az első védéseid, extázisba esel:)

venember83 2021.09.06. 09:16:30

@Ravanelli: tehát akkor ez kell a 100%-hoz: "Jó napod van, bejönnek az első védéseid", enélkül meg nem hozod ki magadból a maximumot, ami a 100%.

Mindegy, két különböző nézőpont, belátom, hogy nem én és nem ma foglak meggyőzni.

Lanzafame 2021.09.06. 10:23:48

Jó lenne, valahogy elhozni Donnát nyáron. Addig is én is Szczesnyre szavazok, mert mögötte a padon egy sokkal nagyobb kókler ül.

Szóval jogos most a kritika Tek felé, de nincs jobb opciónk.

Ravanelli 2021.09.06. 10:32:22

@venember83: nemnem. Ha jó napod van, akkor 110%- ot hozol!;) Ha nincs, akkor max 100-at, de arra a teljesítményre egy klasszis kapus a tudásának az 50%-ával is képes!;) Tehát CR7 mélyen a tudása alatt lötyögve is eldönt egy meccset, Arthur meg ha a 100%- át nyújtja, akkor is gyenge.

Ravanelli 2021.09.06. 10:43:06

Amúgy nem mimdegy, kinek a kritikáját hagyod figyelmen kívül. Ha az edződét, az baj. De ha a szurkolókét, azt jól teszed. Csak nem mehetsz haza anyuhoz sírni, mert kifütyöltek. Összeszeded magad a következő meccsre és nem teli gatyával állsz oda, hogy mi lesz, ha hibázol.

Juventina7 2021.09.06. 13:50:02

Ez a csávó tényleg házhoz jön a pofonért? Az ilyen kijelentésekkel még inkább megutáltatja magát a szurkolókkal is. Legalább utólag egy kicsit átgondoltabban, szerényebben, alázatosabban kellene nyilatkoznia, mert hát lehet valakinek nagy arca, csak legyen is mire...
Oké, hogy a többség sír Donna után, fiatal olasz meg mondhatni tehetséges is, de egyrészt az ő és Raiola pénzéhségét nehezen tudtuk volna finanszírozni hosszabb távon, másrészt meg voltak ám neki is bőven lepkéi a Milanban, legalábbis amiket én láttam meccseknél. Továbbmegyek, a válogatottban meg egy piszok erős, stabil védelem volt előtte az EB-n is, sokszor el sem jutott a kapuig a támadás. A tiziknél persze nagyon jó volt, elismerem, de azért nála is vannak jelenleg jobb kapusok. (Pl. Navas egyértelműen - még - jobb nála, szerintem.) De ez csak az én véleményem.
Viszont Maignannal piszok jól járt a Milan, nézegettem anno a statjait a Lille-ben, a bajnoki címük nagyrészt neki is volt köszönhető. Olcsó, fiatal és nagyon jó kapusalapanyag. Ha tartja a szintet, hosszú évekre meg van oldva Milánóban a kapusposzt, jár a pacsi Maldiniéknek. Egyébként ha Párizsban végképp elfogy Donna türelme és kihisztizi magának az első helyet, egy lepattanó Navasra most is vevő lennék a lengyel helyett.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3520) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10263) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4327) mercato (4279) nyilatkozat (7678) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása