A hét kérdése

a_het_kerdese_uj_1.jpgAz előző szezonban megszakadt a Juventus csodálatos és történelmi sorozata, kilenc bajnoki címmel zárult évet követően a zebramezesek átengedték a scudettót az Internek. Mindezek után érthető, hogy az elmúlt évek kísérletezései után a klub szeretne visszatérni a kiszámítható és biztosnak vélt sikerességhez, ennek jegyében menesztette a tavaly nyáron a kispadra mindenféle előzetes edzői tapasztalat nélkül kinevezett, mérsékelt sikereket arató Andrea Pirlót, s helyére a korábbi időszak sikeredzőjét, Massimiliano Allegrit nevezte ki.

A labdarúgás és a klubok anyagi helyzetét is feldúló koronavírus-járvány nyomán kialakult nehéz pénzügyi állapotok előre sejttették, hogy a Juventus nem készül csillagászati összegeket megmozgató igazolásokra, azonban a szurkolók jelentős részének még ennek tudatában is komoly csalódást okozhatott a mercato összképe.

A Juventus igazgatói a nyár folyamán végeláthatatlanul üldözték az olasz válogatott fiatal középpályását, Manuel Locatellit, akinek végül beteljesülhetett gyerekkori álma, s hivatásszerűen is magára ölthette a zebracsíkos mezt. A Brazíliából nagy reményekkel érkező támadótehetség, Kaio Jorge leigazolása sem ment zökkenőmentesen, majd a brazil fiatalt elérte a torinói átok, s még bemutatkozása előtt huzamosabb időre kidőlt. A harmadik, s egyben utolsó igazolás egy ismerős arc volt, a Juventus első csapatába Allegri utolsó évében berobbanó, majd kissé érthetetlen módon az Evertonnak értékesített Moise Kean felemásra sikerült külföldi tapasztalatokkal tért vissza nevelőegyesületéhez.

Az érkezők listája nem éppen veretes, de legalább ennyire érdekes számba venni azt is, hogy kik távoztak, a korábban kölcsönadott játékosok közül kik tértek vissza, s végül kik ragadtak a Juventus nyakán. Nem okozott különösebb meglepetést, hogy az előző szezont kölcsönben töltő Daniele Rugani, Mattia De Sciglio és Luca Pellegrini teljesítménye nem keltett ellenállhatatlan vágyat az érintett klubokban arra, hogy véglegesen is marasztalják a játékosokat, s később sem igen jelentkeztek kérők, így ők perememberként folytatják pályafutásukat a torinóiak keretében. Az elmúlt évek során számos klubot megjárt Marco Pjaca maradt városon belül, s ezúttal a Torino FC játékosaként próbál majd bizonyítani, míg az első csapatnál tavaly időnként szerephez jutó Gianluca Frabotta a Hellas Veronánál tölti a szezont. A vezetőség ugyan szeretett volna, ám végül mégsem sikerült megválnia az olyan, magas fizetéssel bíró, ám a csapat teljesítményéhez keveset adó játékosoktól, mint "az új idők Khedirája", vagyis Aaron Ramsey.

A klublegenda Gigi Buffon visszatért a másodosztályban szereplő Parmához, ahhoz a klubhoz, ahonnan annak idején fantasztikus karrierje indult. Helyét második számú kapusként most a kölcsönből visszatérő Mattia Perin veszi majd át. A korábban a Sassuolótól igazolt, ám igazán meggyőző teljesítményt nem mutató Merih Demiral kölcsönben az Atalanta együtteséhez igazolt, mivel a bergamóiak végül pontot tettek a Juventus egyik leginkább elbaltázott ügyletének végére, s opciós vételi jogukkal élve, potom áron véglegesítették Cristian Romerót, majd  az argentin válogatott védőt busás haszonnal azonnal tovább is adták a Tottenham Hostpurnek.

Az egész nyári időszakot végigkísérték a pletykák arról, hogy a Juventus idősödő portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo nem kívánja kitölteni szerződését, s egy évvel annak lejárata előtt távozni szeretne Torinóból. Mikor már úgy tűnhetett, hogy a tavalyi gólkirály végül mégis marad, robbant a bomba, s a játékos nosztalgikus-praktikus választást hozva visszatért a Manchester United csapatához. Ronaldo jelenléte már érkezése óta erősen megosztotta a Juventus szurkolóit, sokan már eleve összeegyeztethetetlennek tartották a klub eredeti szellemiségével, mások azzal érveltek, hogy a játéka nem kompatibilis a csapatéval, s jelenléte inkább hátrányára, mint előnyére válik a zebramezeseknek. Bárhogyan is van, a sportág történetének egyik legnagyobb és legikonikusabb alakja távozott, s Ronaldo elképesztő és profi mentalitása mellett a zebramezeseknek most pótolniuk kell majd azt az évi nagyjából 30 gólt is, amit kiszámíthatóan hozott a konyhára.

Az átigazolási időszak utolsó napján a klub pánikszerűen kölcsönadta még több ígéretes fiatal játékosát, Nicolò Fagiolit, Filippo Ranocchiát, valamint Radu Drăgușint is, akik ugyan komolyabb potenciállal bírnak, a korábbi évek tapasztalatainak tükrében nem tennénk nagyobb összeget arra, hogy valaha még szerepelhetnek a Juventus színeiben. A zárónap szolgált némi meglepetéssel is, a Juventus szerződtette a PSV problémás fenegyerekét, a 19 esztendős Mohamed Ihattarent, majd ugyanazzal a mozdulattal nyomban kölcsön is adta a Sampdoriának.

A szezon elrajtolt, s az eddig látottak nem sok jóval kecsegtetnek, a Juventus előbb Wojciech Szczęsny vállalhatatlan teljesítményének köszönhetően engedte ki kezéből a győzelmet Udinében, s zárta 2:2-vel a mérkőzést, majd fájdalmas módon szenvedett 1:0-ás hazai vereséget a szezon újoncától, az Empolitól.

De vajon mit vártok a szezontól Ti, szurkolók? Mit hozhat a folytatás? Mit gondoltok a nyári átigazolási időszak fejleményeiről? Vajon mit hozhat a szezon a Juventus számára? Allegri összekapja a csapatot, s ismét szállítja a bajnoki címet? Netalán ismét egy átmeneti év következik, s maximum a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek egyike lehet a reális cél?

Véleményeteket komment formájában várjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4716678790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MarcoT 2021.09.03. 11:57:40

Túl nagy elvárásaink nem lehetnek. A minimum cél a BL indulást jelentő 4. hely elérése, a mostani sorozatban pedig továbbjutás a csoportból. Szerintem az idei egy biztonsági év lesz, ahol nem várhatók nagy átalakítások már csak az idei mercato eredményei tükrében sem. A klubnak össze kell szedni magát anyagilag, így nem engedheti meg azt, hogy most kezdjen bele egy gyökeres átalakításba. Bevételt kell rövid távon termelni. Azt senki sem hiheti hogy az Agnelli klán minden ellentételezés híján is folyamatosan csak tömi bele a pénzt a csapatba, ezért most valószínűleg kivárásra játszunk és talán jövőre jöhet majd egy komolyabb átalakítás megszabadulva pár kolonctól és néhány komolyabb előrevivő igazolást bemutatva.

GodPiero 2021.09.03. 12:08:44

Részemről az első gyáva lépés Allegri visszahozatala volt, de ezzel - nincs ló jó a szamár is elven - valahogy megbékélek, DE akkor ne üljünk fel a nosztalgia kisvasútra, hanem építsünk új csapatot.
Tudom, hogy ez a jelenlegi gazdasági helyzetben nem egyszerű, de nem is világsztárokat vártam...

Fotelhuligán lévén nem igazán látok a dolgok mögé, így inkább fifa szinten tudom csak ecsetelni az elképzelésemet:

A jóllakott , 27 évesen is csak örök ígéret, sokat sérűlt játékosokat ( Dybala, Csecsni, Melo, Ramsey, ) valamint a középkategóriás hulladékokat ( Morata, Berna, Kulu, Perin ) kirakni a keretből és fiatal, keveset kereső Olaszokkal ( Fagioli, Kean, Donnarumma - ő sokat keres :(, Locatelli, etc ) + Icardi feltölteni és valóban egy átmeneti évben gondolkodni...
Jelen pillanatban csak lapátoljuk saját szarunkat...

Lehet mondani, hogy csomó játékos eladhatatlan, de azért ülnek ott rengeteg fizetésért a "szakemberek" hogy oldják meg...

Amit várok:
Bajnokságban BL-t érő 3-4. hely
Bl csoportból kötelező továbbjutás és szerencsésé sorsolás esetén még egy kör...

kozagaha 2021.09.03. 12:40:12

A kérdésekben ott lapul a válasz is.

Leram7 2021.09.03. 12:59:24

Az inter gyengült, a többi erős és középerős csapat picit erősödött.
van 6-7 jó csapat a bajnokságban rajtunk kívül jelenleg.

Nem tudom mit várjak. Szeretném, ha nyernénk, de a rajt elbizonytalanított.

Titkon: Bajnoki cím, olasz kupa, olasz szuperkupa, BL-ben legjobb 16 max 8 közé kerülhetünk egy jó sorsolással. A chelsea tuti csoportelső lesz. A Kante, Jorghino, Kovacic, Niguez, Mount középpálya nagyon durva.

Tony. 2021.09.03. 13:18:17

Én úgy látom, hogy C Ronaldo távozása után megmaradt keret már nem jelent különbséget a riválisokkal szemben.
Az ellenfelek rendre megfelelő szakembereket alkalmaztak edzőnek, Sarri, Mourinho, Spalletti.
Elfogyott az előny, beilleszkedtünk, vagy leereszkedtünk a többiek szintjére, és sok sok egyenlő képességű csapat küzd egymással, ahol megtippelhetetlen milyen sorrend alakul ki a végén. Inter szerintem megvédi a címét, de mögötte...
Nálunk sajnos a csapategység, megfelelő mentalitás, taktika is hiányzik.
Egy biztos, az utóbbi évek egyik legkiegyensúlyozottabb, legizgalmasabb szezonja lesz, ahol a Juventusnak a 4be kerülés lehet a reális célja, ami nehezebb lesz, mint tavaly. Én egy 6. helyet is el tudok képzelni.
A BL meg... Legjobb 16.

m.martin91 2021.09.03. 13:20:41

Vártam már egy ehhez hasonló cikket. Köszönöm.

A mercatónk röviden, tömören: horror. Ronaldo távozásával Allegri és Pirlo munkáját nem lehet összehasonlítani. Ha Ronaldo maradt volna, az elvárásom a bajnoki cím lett volna, jelen pillanatban a negyedik hely megszerzése, de azon sem lepődnék meg, ha Allegri nem tudná még ezt sem elérni. A Serie A-ban most számtalan, hasonló erősségű csapat van, nüanszok dönthetnek közöttük. Ezt valahol láthattuk már az előző szezon végén is, elég csak ránézni a végeredményre. Ronaldo távozása, és pótlásának hiánya miatt a Juventus tökéletesen beleolvadt a többi csapat közé, semmiféle kimagasló elem nincs a csapatban, ami ne lenne meg bármely másiknál is. Az Inter eladta a két legjobb játékosát, de nem lett esélytelenebb a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Nem lepődnék meg egy címvédésen sem. Az átigazolási időszak alapján úgy tűnik, a Juventus vezetősége nem tanult a hibákból, sőt, újabbakat követtek el, s talán Allegrivel takaróznak, hogy ha őt sikerült visszaszerezni, akkor minden megoldódott. A valóságban azonban ez nem így van. Sajnálom Allegrit. A Real Madrid ajánlatát kellett volna elfogadnia. Talán lett volna egy nehezebb éve, de a jövő szempontjából sokkal jobban járt volna. Mert itt nem lesz változás. Ezekkel a vezetőkkel nem. Szóval, ha minden jól megy, akkor negyedik hely. A többi sorozatba bele sem megyek, nincs is értelme.

Ravanelli 2021.09.03. 13:32:03

Ne áltassuk magunkat. A top 4-ért is meg kell küzdenünk, a Scudettót a magam részéről megszerezhetetlennek tartom, a BL-ben csoportmásodikként talán tovább lehet jutni.

Apuleius 2021.09.03. 13:47:17

@m.martin91: Mindent a Kedves Olvasókért! :-)

venember83 2021.09.03. 13:56:11

@Apuleius: s a kevésbé kedvesekért IS. :)

Shyr Kahn 2021.09.03. 15:08:33

Az elvaras az mindig a maximum a Juventussal szemben.

Csupan a tisztanlatas vegett a Conte fele Milan-t megelozo csapat sem volt tul acelos, bar nyilvan akkor meg nalunk jatszott ADP es a vedelem is acelos lett vegul Barzagli, Bonu, Chiello trioval. Azonban egy hetedik hely utan az a teljesitmeny sem volt benne a pakliban. Nem sokan fogadtak volna rank. Igaz Conte sztem jobban ki tudja hozni bmely csapatbol a maximumot a bajnoksagban, Allegrinek pedig ez lesz az elso, hogy egy gyengebb csapatot kell atvennie es kihoznia a maximumot.

Szoval ezen a ponton nehez barmit is mondani fuggetlenul attol, hogy CR elment. A keret valoban nem a legjobb es talan evek ota az egyik leggyengebb.

A realitas par merkozes utan latszik majd. Voltak jo jelek es ha az a tendencia folytatodik, valamint a csapat onbizalomhianyat valahogy ki tudja kuszobolni Allegri, akkor sztem jo evunk lehet.

Maxi mindig is ev kozepere erte el a csapattal a csucsformat, igy ev elejen a bukdacsolas benne van a pakliban.

Decemberben terjuk vissza ezekre a kerdesekre...

Il Principino 2021.09.03. 15:10:28

így hogy CR távozott érdemi erősítés nem jött az edzőn kivül.
Serie A top 4
Bl legjobb 8-ba kerülés!

Milo92 2021.09.03. 15:32:23

Kicsit megvaltozott a hangvetel, amikor meg CR elment, nagy volt az orom. Azota a Juve jatszott egy szar meccset, CR pedig a sirbol megnyerte a valogatott meccset. Pedig igazabol nem jatszott jol 88 percig. Ha mondjuk Ronci vegig szar, az Empolit meg siman veri a Juve, akkor most forditott kommentek lennenek. 1-2 meccsbol kar kovetkeztetseket levonni.
Hosszu tavon kellene csapatot epiteni, amit nem ertek, hogy miert kuld a Juve minden fiatalt kolcsonbe?
Sok sikert a szezonban, szerintem a dobogo meglesz, BL-t en sem tartom eselyesnek.
Orulok hogy a gyerekkori kedvenc jatekosomat nem kell a Juveban neznem, nem volt ez mar jo senkinek, nem fekudt neki az olasz tomorulos taktikus statikus foci. Egyedul mar keves, kell aki a fejere vagy labara varazsolja a labdat.
A Juvenak csapatkent kell kihozni a maximumot, ehhez pedig minden eselye megvan!

venember83 2021.09.03. 15:36:19

A szezontól verejtéket, vért és könnyeket várok. Szurkolói (és szerkesztői) szempontból.

A mestertől minimálisan azt várom, hogy valamennyire találja meg a játékosok posztját (pl. Kulu, akit nemigen tartanak sokra a szurkolók, de fiatalságából és válogatottnál mutatott játékából adódóan csak lehet benne valami), és ne rontsa el azt a nagyon keveset, ami tavaly működött (pl. Chiesát ne tegye íztelen/szagtalan játékossá, használja ki a Danilóban és Cuadradóban rejlő potenciált). Meg sok semmitmondó nyilatkozatot és magyarázkodást, de ez minden edzőnél adott.

A csapattól pontosan ugyanazt várom, amit az elmúlt 2,5-3 évben láthattunk tőlük, alibit s belesz@rást a dolgokba igazi profiként. Semmi mást, egyesektől talán jobbat, de ez borzasztóan kevesekre vonatkozik, pl. Chiesa és Locatelli.

Amúgy meg persze sorozatban öt bajnoki cím és minimum két BL-döntő a cél, hisz ezért hozták vissza a múltban igencsak bevált mestert. Hehe.

GodPiero 2021.09.03. 15:54:33

Sokan "sajnos" inkább bannolni fogják magukat mintsem beismernék, hogy Allegri egy kókler sz@r és amit elért azt öreganyám is elérte volna azzal a kerettel....

Lanzafame 2021.09.03. 15:59:29

1. Mit gondoltok a nyári átigazolási időszak fejleményeiről?

- Elég szegényes volt a mercato, de ez komolyan senkit nem lephetett meg a jelenlegi helyzetben. A legfontosabb igazolás a kispadra történt, végre edző ül ott, ahol edzőnek kell ülnie, azok közül is az, aki a leginkább kompatibilis a klubbal.
- Locatelli minden szempontból jó igazolás.
- Kaio Jorge nem tűnik egy isteni tehetségnek, szerintem flop lesz, eleve óriási ugrás neki fizikailag, mentálisan és valószínűleg kulturálisan is egy európai topliga.
- Kean megégett külföldön, vízválasztó szezon lesz ez neki. Nagyon meglepne, ha 10 gól fölé jutna a bajnokságban. Icardinak jobban örültem volna, bármilyen szomorúan hangzik.
- Ihattaren viszont egy meglepően okos igazolás, és jó helyre került kölcsönbe, remélem Dragusinnal együtt játszani is fognak.
- Ronaldót szeretem, de jó, hogy elment.
- Sajnos a szemetet nem sikerült levinni (Rugani, De Sciglio, Ramsey, Berna) és most már nehéz lesz pénz csinálni a piacképesebb, de süllyedő egykori reménységekből is (Dybala, Bentancur).

2. Vajon mit hozhat a szezon a Juventus számára?

- Október-novemberig bukdácsolni fogunk sok idegesítő eredménnyel, de Allegri február-márciusra megtalálja a csapatát egy-két meglepő áldozattal és néhány megtáltosodó/új kulcsemberrel. Különösen sokat várok Locatellitől, Rabiot-tól, Chiesától és Cuadradótól Allegri kezei alatt.
- A bajnoki cím nagy csatában meglesz, mivel egy jó edző tud főzni ebből az emberanyagból. A többiek pedig gyengék. Igen, azInter is sokat gyengült és az Atalanta továbbra is balfasz lesz.
- BL: továbbjutunk botladozva a csoportból, majd az első komoly csapat elsöpör minket.
- Kupa: simán döntőbe jutunk, ott pedig bármi lehet.

ronny34 2021.09.03. 16:08:40

"az új idők Khedirája", vagyis Aaron Ramsey. Ha legalább olyan gólerős lenne :D

"Az átigazolási időszak utolsó napján a klub pánikszerűen kölcsönadta még több ígéretes fiatal játékosát"

Ezt külön érdekesnek találtam én is. Nem tűnik túl koncepciózusnak utolsó nap észbe kapni náluk.

Azzal egyetértek, hogy elég volt a kísérletezés ből, nem vált be, de a felmelegített káposztában sem hiszek, főleg úgy, hogy nem egy másik klubnál töltött több év után tért vissza Allegri. Tartok tőle, hogy csak egy fáradt kapcsolat folytatása lesz így.

Rikoo 2021.09.03. 17:28:58

@m.martin91: Egyetértek, szerintem is rosszul döntött Allegri.

2021.09.03. 17:53:58

Én nem látom annyira szörnyűnek ezt a mercatot, és örülök azoknak a híreknek is, hogy inkább megvárjuk a következő évet egy-egy nagyobb beruházással, minthogy eszetlen Paratici módjára hozzuk ide a piac adta szörnyű lehetőségeket (Tolisso, Pjanic, stb.), csak hogy elmondhassuk, csináltunk valamit. Túl sok lyuk van a keretben ahhoz, hogy átmeneti megoldásokkal "oldjunk meg" egy-egy posztot, akiket max 1-2 év múlva szintén pótolni kell. Úgy látom, hogy Allegrivel végre elkezdtünk hosszútávon gondolkozni, és én ezért sem bánom, hogy elment Ronaldo. Ha marad, akkor úgy kellett volna lenyomni ezt a szezont, hogy biztosra vehettük volna Ronaldo távozását az év végén, és Allegri mégse tudta volna elkezdeni a Ronaldo nélküli csapat építését. A szezontól én megint egy TOP4-et várok, csak Allegrivel a padon biztosabban megszerezve azt, mint Pirloval. Az egész hosszútávú projekt, és Ronaldo komoly pótlása (remélem, hogy Vlahovic) akkor fog bukni, ha nem lesz meg a BL hely.

Az igazlásokról:

Locatelli leigazolása hatalmas pluszpont. Minden évben egy-egy hasonló igazolást várok a KEZDŐBE, akire hosszú időre lehet majd építeni a csapatot.

Kean nyilván nem Ronaldo pótlása lesz hosszútávon, hanem Moratáé. Örülök, hogy megint itt van, bár az összeg, amiért hoztuk nagyon nem hangzik jól.

Kaio Jorge vagy beválik vagy nem. Szerintem inkább nem, de bukni nem fogunk rajta.

Negatívum, hogy megint nem sikerült megszabadulni a ballaszttól, és hogy a középhátvéd posztot teljesen leépítettük egy kis plusvalenzáért.

Szalnoki81 2021.09.03. 18:20:27

Bajnokságban 3-4.hely BL-ben szerencsével 8közé jutás

Marvin88 2021.09.03. 20:17:09

"De vajon mit vártok a szezontól Ti, szurkolók? Mit hozhat a folytatás?"

Meccseket, amiket meg fogok nézni, és szurkolok majd a csapatnak. Első körben azért, hogy legyen csapat, aztán meg azért, hogy eredményes legyen. Chiello, Chiesa, ̶B̶u̶f̶f̶o̶n̶, fixen, és még talán páran fölnőhetnek ahhoz, hogy ebben az egykori dicső önmagát kereső, és az összes topcsapathoz hasonlóan csóró (kivéve P$G, City, DisUnited) csapatból kihozzák azt, amit reményeim szerint Max ki akar hozni belőle.

Zombijuve 2021.09.03. 20:18:04

Térjünk vissza a kérdésre a 10.forduló után.

venember83 2021.09.03. 20:50:54

@Rikoo: mikor? Mert elvileg többször is megkereste őt a Real.

Attilio79 2021.09.03. 21:30:17

Azt várom, hogy kiderüljön mire képes ez a csapat és mire képes Allegri egy olyan hatalommal a kezében, amit kapott...
Bajnoki cím nem lesz, remélem a fiatalítás nem áll meg és 1-2 éven belül új, ütőképes csapat jöhet létre.
Bl, na ne vicceljünk!

Rikoo 2021.09.04. 00:56:10

@venember83: Nem csak a Real Madridot.
"Giovanni Galeone arról beszélt, hogy a szakember korábban számos érdeklődő nagy klubot, köztük a Chelseat, a Real Madridot, az Arsenalt, a PSG-t és a Manchester Unitedet is elutasította."

Rosszul döntött szerintem, de reméljük képes csodát tenni, mert ehhez a szedett vetett bandához tényleg csoda kell, hogy összeálljanak.

venember83 2021.09.04. 05:35:24

@Rikoo: tehát szerinted többször is hibázott. Így visszanézve és kívülről természetesen könnyű véleményt mondani, de szerintem az első madridi ajánlatra igent kellett volna mondania, s valószínűleg egy merészebb edző meg is lépte volna. De ez könnyen lehet olasz betegség is, hisz a játékosok is inkább maradnak országon belül, a biztosat és a kevesebb kihívást választva, minthogy igent mondjanak egy komoly külföldi klub hívására.

Az viszont bizonyos, hogy most a Juventusnál kap elég kihívást a mester, ha viszont balul sülne el az Öreg Hölgy feltámasztása, könnyen meglehet, hogy már nem a Real Madrid küldene ajánlatot a mesternek, hanem pár szinttel lejjebb található klub. És igen, én szívesen megnézném, mire képes Maxi egy spanyol és/vagy egy angol bajnokságban egy adott országon belüli top3-as csapattal, énem még perverzebb oldala meg Poch helyére is leültetné Maxit.

Rikoo 2021.09.04. 08:09:57

@venember83: Igen, szerintem többször is hibázott, de abban egyetértek vele, hogy ez egy láncreakció. Ha elutasított 1-2 klubot, akkor 2 héttel később nem mondhat igent egy harmadiknak, miközben az első kettőnek azt mondta, hogy szezon közben nem vesz át egy csapatot sem.
Az olasz betegséggel egyetértek, csak nem nevezném én ezt betegségnek. Emócionális nép akik különösen szeretik a saját országukat, nincs ezzel semmi probléma, én azért becsülöm Carlettot, hogy bevállalta ezt a sok kalandot és milyen sikerrel is vette!

Type-R 2021.09.04. 11:57:21

Annak ellenére, hogy nem hullajtok könnyeket CR7 távozása miatt, ezzel a transzferrel egyértelműen gyengültünk. Haragszom rá, amiért az utolsó napokban szülte meg a távozási szándékát, így esélye sem volt az amúgy sem veretes vezetőségnek pótolni. Az eladási összege és at időnyomás miatt Kean ára nevetséges, csak ezen a két transzferen buktunk vagy 15 milliót.
Emellett az évek óta húzódó ballaszteladás végére sem tudunk pontot tenni. Rugani, Ramsey, DS triónak már rég más csapatot kellene "erősítenie", ilyen sorrendben. Még hozzávehetjük ehhez Bernardeschit is, bár az EB miatt kap egy utolsó esélyt, ahogy Szczesny is az utolsó esélyét játssza éppen.
A vezetőség felett nem török még pálcát, Arrivabene már letett valamit az asztalra, Cherubini pedig kap még egy szezont, mert a ballaszt még Marrotta és Paratici sara.
Locatellinek örülök, Keannél nem volt jobb opció ilyen rövid távon, Ihattaren és Jorge pedig rizikómentes igazolások. Viszont középre még mindig hiányzik egy Jorginho és Icardi is elfért volna elöl.
Ezzel a kerettel sem tartom elképzelhetetlennek a bajnoki címet, de a top3 reális elvárás a Serie A-ban. BL-ben a 8 közé jutás lehet a maximális célkitűzés. A szezon eleje nyögvenyelős lesz, október végétől lehetünk jobbak. Ha addig kihúzzuk, akkor nincs nagy vész.
Jövőre viszont keményen meg kell mutatni magunkat az átigazolási piacon, viszont ennek sikerességére nem vennék mérget.

alexGicamo 2021.09.05. 13:31:16

@Lanzafame: Egyetértek a gondolatmeneteddel !
Próbálok optimistán hozzáállni a dolgokhoz és nagyon szurkolok a csapatunknak !

Rocky80 2021.09.05. 17:16:07

@GodPiero: téged kellene már bannolni mert Allegrit egy kókler sz@rnak nevezni azért nem piskóta...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása