Kean megegyezett a Juventusszal

kean_moise_sotet_everton_mezben_carabao_cup.jpgA nyári átigazolási ablak pár nap múlva záródik, ezért a Juventusnak gyorsan kell cselekednie a támadósor megerősítése tekintetében, miután a tegnap a klub kénytelen volt hazaengedni a Unitedhez Cristiano Ronaldót, aki nem kívánta folytatni a torinói kalandját.

A támadósor tekintetében több név felmerült a sajtóban, a legtöbb előrelépés az olasz média szerint Moise Kean ügyében történt, akit a klub két éve értékesített az Evertonnak Massimiliano Allegri távozását követően, és aki most mindenképpen távozni szeretne a Rafael Benítez csapatától.

A SportItalia munkatársa, Alfredo Pedullà értesülései szerint a Juventus és Moise Kean megállapodott már a visszatérés személyes aspektusai tekintetében, azonban az még igencsak kérdéses, hogyan is néz ki a visszatérés a két klub között.

Alfredo Pedullà egyéves kölcsönről számolt be, mely szerződés keretében jövő nyáron az Öreg Hölgynek kötelezően ki kell vásárolnia a csatárt 25 millió euróért, mindeközben azonban a valamivel megbízhatóbb Sky Sport Italia referens, Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a Juventus csak kölcsönben gondolkodik, mindenféle kivásárlási kötelezettség nélkül.

Az Everton természetesen szabadulna a csatártól, ezért kötelezettséget foglalna a szerződésbe, főleg mivel a 21 éves játékos egyáltaln nem szerepel Rafael Benítez terveiben, ezt erősíti meg az is, hogy a csatárt már a ligakupában a Huddersfield ellen bevetette a mester, pedig ezt a kupát az első osztály csapatai az első fordulókban korántsem kezelik prioritásként.

A Juventus vonatkozásában további nevek a csatárposztra: Maurio Icardi, Giacomo Raspadori és Gianluca Scamacca, akit már januárban nagyon leigazolt volna a Juventus, azonban a Sassuolo nem kívánta elengedni a csatárt a Juventus számára elfogadható keretek között.

Gianluca Di Marzio szerinte Moise Kean egyértelműen az első számú opció a Juventus vezetősége számára, s az ő érkezése a legvalószínűbb.

Azt mindkét forrás, úgy a SportItalia, mint a Sky Sport Italia egyértelműen megerősíti, hogy a Juventus és Massimiliano Allegri nem érdeklődik Pierre-Emerick Aubameyang vagy Alexandre Lacazette iránt.  

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr116672942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peti78 2021.08.28. 07:05:22

Nekem jó előérzetem van kean kapcsán
Fiatal
Ha megkapta a bizalmat nálunk vagy a psg nél bikán tolta

Del Butus 2021.08.28. 07:12:38

fiatal, buta, de legalább olasz

Attilio79 2021.08.28. 07:31:37

Kean az Allegri éra végén úgy emlékszem elég jó mutatókat hozott csapatunkban, érdemes lenne megpróbálni, főleg, ha az Everton is szabadulna tőle.
Icardi idehozatala nagyon drága és elég valószínűtlen számomra.
Scamacca felejtős, viszont Raspadori érdekes lehetne ugyancsak.

venember83 2021.08.28. 08:13:41

@Attilio79: elég nagyot bukott a PL-ben, most a Huddersfield ellen is kiállíttatta magát, szóval remélhetőleg könnyen mozdítható.

Szalnoki81 2021.08.28. 08:35:41

nem Juve szint még egy Evertonnak sem kell. kölcsön belefér megvásárolni pénzkidobás

Ravanelli 2021.08.28. 09:19:19

A tegnapi eseményekre aludván egyet, arra a következtetésre jutottam, hogy az olyan CR7 fanok, mint én csakis úgy kerülhetjük el az idegrohamot, ha a helyette érkezőket nem próbáljuk hozzá hasonlítgatni. Meg kell elégednünk egy jó csapatszellemű, hajtós Juvéval.

Ravanelli 2021.08.28. 09:22:42

@Szalnoki81: igen. A következő mercatóig kell kihúzni vele valahogy. Ha meg esetleg beválik, még mindig megvehetjük.

tjunior 2021.08.28. 09:29:39

@Szalnoki81: Cuadrado is óriásit hasalt Angliában, ez nem ilyen egyszerű mint aminek beálltod. Kean az Evertonban bukott,nálunk és Franciországban meg jó volt. 20 évesen 13 bajnoki gól.

juventino74 2021.08.28. 09:36:48

@Szalnoki81: Nagyon érdekes kérdés ez ki Juve szint. Szerintem korábban amikor nálunk megkapta a lehetőséget élt vele. A PSG-nél sem szerepelt le. Az angol bajnokság vagy éppen az Everton játéka valóban nem fekszik neki.
Ugyanakkor még nem is olyan rég volt az angol bajnokságban egy bizonyos Fernando Torres aki a Liverpoolban szuper volt (és persze előtte a az Atleticoban is) a Chelsea-ben viszont nem ment neki. Akkor ő nem volt Juve szint? Nem ment neki az angol bajnokságban? Dehogynem a poolban fantasztikus volt ........és mégis valamiért a Chelsea-ben nem ment neki.
Aztán ott volt egy Sevcsenko, aki a Milánban fantasztikus volt, de valamiért neki sem ment Londonban. Ettől ő még szuper csatár volt.
A másik az anyagi. Lehet itt elégedentlenkedni (a szurkolók többsége sosem elégedett!), de mindent az anyagi körülményeink figyelembe vételével kell számításba venni. Nem tudunk azonnal bevethető fiatal világsztárt venni és magunkhoz láncolni 10+ évre, mert egyszerűen nincs rávalónk. Egyszerűen nincs olyan aspektus amiben a Juve mostanság csábítóbb a sztárok számára, mint bármely más európai topklub. Aztán ha a seggünk kilátszik a gatyából nem igazán érdemes világsztárokban gondolkodni.
Akkor még nem is beszéltünk róla, hogy a vezetőség nem tud letenni a sztárok és leendő sztárok elé egy olyan hosszú távra építő projektet, ami miatt a Juve ebből a szempontból csábító lehet. Megy a kapkodás és a szakmaiatlan döntések sorozata, nem haladunk az egyről a kettőre, sőt ha lehet mondani visszább léptünk. Most jelenleg elértünk oda, hogy a szó szoros értelmében nem tartozunk az európai topklubok élmezőnyébe. Ez sem túl csábító mostanság a játékpspiacon. Ez van, így nehéz.
Ugyanakkor most van az, hogy előre kellene tekinteni és hosszú távra illene tervezni, fiatalítani és ésszerű célokat megfogalmazni még az esetleges rövid távú céljaink kárára is! Na ez az amit a vezetőség nem hiszem, hogy felsimer és továbbra is mint európai topklubok élemzőnyébe sorolják magunkat, ami inkább káros a tervezés szempontjából.
Arról nem is beszélve, hogy mi szurkolók is túl magasra tesszük a lécet és az elvárásokat szeretett klubbunk irányába. Ha kicsit kisebbek lennének az elvárások, lehet nem csalódnánk akkorát és az apróbb sikereknek is jobban tudnánk örülni.

Ravanelli 2021.08.28. 09:48:21

@juventino74: így van. Jómagam idénre a Serie-A dobogóját tűztem ki, valamint a továbbjutást a BL csoportból. Kevesebbel nem érem be, többre pedig nem számítok.

delpi0823 2021.08.28. 10:07:29

@Ravanelli: Hat sokan tavaly is aztmondtak ezzel a kerettel Allegrivel bajnokok lettunk volna.Most mar nehez lesz osszehasonlitani Pirlo munkajat Allegrievel.Most mar nincs Cr,viszont Pirlonak nem nagyon volt Dybalaja meg Allegrinek igen.A kozeppalyank Locatellivel erosodott,es hat azert az inter is inkabb gyengult mint erosodott.Szoval ebbol kiindulva illene ezzel a kerettel Maxnak behuznia a bajnoksagot:)

delpi0823 2021.08.28. 10:10:28

@delpi0823: Bar azert ha Crt egy Moise Keannal fogjuk potolni az eleg nevetseges lesz.Hatalmas bertomegtol szabadultunk meg plusz meg azert kapunk az mutol majd 30 milliot,azert egy Icardit vagy legalabb egy Wernert jo lenne elhozni.

Szalnoki81 2021.08.28. 10:11:54

@tjunior: legyen igazad de nekem sovány az hogy Ronaldo helyett jön egy Kean. A kieső 25-30 gólt nem látom hogy bárki pótolná tudná jelenleg.

Szalnoki81 2021.08.28. 10:14:20

@delpi0823: Szó szerint egyetértek veled. Ronaldó felszabaduló fizujából és a 25 millából nem egy Keant kell idehozni

Szalnoki81 2021.08.28. 10:15:52

@Ravanelli: bajnokságban 3-4 hely Bl-ben a legjobb 8 kis cserencsével...ez a realitás ebben a szezonban

peti78 2021.08.28. 10:16:09

@Ravanelli: simán bajnokok leszünk... nincs conte

Szalnoki81 2021.08.28. 10:19:15

@juventino74: igazad van de én továbbra sem tartom megfelelő szintű csatárnak Keant, de nem az én pénzem ugyhogy felőlem hozhatják csak könyörgöm egyenlőre kölcsönbe

Ravanelli 2021.08.28. 10:23:45

Többen is bedobtátok, hogy Belottit kellene idehozni. Ezzel szemben vegyes érzéseim vannak. Serie A szinten kiváló csatár, nemzetközi porondban pedig nemigen kell gondolkodnunk. Sok gólt lő. Ismeri a közeget. Olasz válogatott. Ellene szól viszont az, hogy a Juve keménymag nemigen fogadná el.

Rikoo 2021.08.28. 10:46:58

@Ravanelli: Icardi tudtommal nem tett ellenünk semmi rosszat nyilvánosan.

Rikoo 2021.08.28. 10:50:12

@Szalnoki81: Tavaly 19 gólt lőtt a PSG-ben, az egyáltalán nem rossz.

DelPiero2 2021.08.28. 10:51:09

Ne felejtsük, hogy mikor nálunk volt, pont az Ő góljaival nyertünk olyan kis csapatok ellen, akik ellen általában elszórakoztunk meccseket, úgyhogy Kean nagyon is hasznos és kell nekünk. Meg ahogy a kolléga is írta, Torresnek, Quadradonak sem ment a Chelseban (Sevcsenko-nak sem) ez még azt sem jelenti hogy az angol foci nem fekszik neki, hanem a Chelsea nem fekszik neki.
Meg pl. ki a szupersztár? Nekem Quad is az. Tudna Ő is lőni 20-30 gólt, ha tisztán csatárnak tennék oda, és aládolgoznának. Viszont emlékszem arra is, hogy Quad olyankor is lőtt gólt, amikor 10 emberrel játszottunk BL-ben idegenben. Talán az első Lyon elleni vagy Monaco elleni.
Pótlás: Emlékezzünk az első BL meccsre Ronaldóval, amikor Roncit kiállították. Sírva ment le. Addig fél óra alatt 0-0 volt, aztán nyertünk idegenben 2-0 ra. A visszavágón itthon azt hiszem nem nyertünk. De arra is emlékszem, hogy a svájci csapat ellen itthon 3-0 ra nyertünk Ronci nélkül, a visszavágón Roncival döntetlen vagy kikaptunk. Szóval többet számít az edző keze, meg a motiváció és hozzáállás. Nem beszélve a PSG tavalyi bajnokságáról sem.

juve28adam 2021.08.28. 11:16:56

Aztán a nagyfaterral megegyeztünk-e már traktor ügyben?

Szalnoki81 2021.08.28. 11:17:10

@Rikoo: ott minőségi középpája szolgálta ki

Lanzafame 2021.08.28. 11:20:08

@Ravanelli: erős ellenfelek között ez lenne a reális. De kiktől tartasz ennyire? A többiek még nagyobb kutyaütők.

Rikoo 2021.08.28. 11:20:14

@Szalnoki81: Figyelted tavaly kik játszottak sokszor a PSG középpályáján? :D
Gueye, Danilo, Herrera és társaik.

Rocky80 2021.08.28. 11:32:15

A kis predátor. Na lássuk!

Nem látok benne semmi különöset, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem lesz jó! Mindenesetre valahogy megkönnyebbülést érzek hogy Roni nincs itt és természetesen nagyon várom már az esti meccset!

@Ravanelli: igen, igen, ez a helyes hozzáállás!

Esküszöm hogy én Belottit se bánnám! Próbáljuk ki!

@juventino74: jogos gondolatok, nekünk és az elvárásainknak is változnia kell. Ugyanakkor álmodni lehet és kell is. :-)

@DelPiero2: Cuad szerintem is világklasszis. A jelenlegi csapatból Chiello után őt fogom megsiratni a legjobban...

Ravanelli 2021.08.28. 11:54:13

@Rikoo: tőlem jöhet, ha meg tudjuk fizetni! De akkor meg minek Kean?

Ravanelli 2021.08.28. 11:55:40

@Rocky80: csatlakozom! Imádom a palit!

Ravanelli 2021.08.28. 11:58:59

@Lanzafame: a Romától nagy javulást várok. Az Atalanta nagyon egyben van. Ott van még a két milánói meg a Napoli is. Igazából nem konkrétan tőlük tartok, inkább attól, hogy ikszelgetünk a kiscsapatok ellen, a riválisok meg nem...

GodPiero 2021.08.28. 12:06:04

Mask nélküli feka predator...

Il Principino 2021.08.28. 12:20:11

No akkor hosszú hosszú évek útán eljutottunk oda,hogy nincs élete teljében levő klasszis a keretünkben.
Baggio,Vialli,Deschamps,Inzaghi,Del Piero,Zidane,Nedved,Davids,Trezeguet,Vieira,Ibrahimovic,Cannavaro,Vidal,Pogba,Buffon...még a Serie B-ben is volt nálunk..CR 33 évesen még nem számított annak mert egy gép!
Chiellini,Bonu öregek,de Ligt és Chiesa még nem az.Dybala is olasz szinten jó csak..a többiek közt szintén vannak jó játékosok de egyik sem világklasszis,egyik sincs aranylabda jelölés közelében sem sajnos,vagy még a szűk listán sem..
Kean jó lehet,bár én tartok a Balotelli szindrómától nála.Ramseyvel januárban szerződést bontanék,ne szenvedjünk vele,Pjanic jöjjön kölcsönben nem sérülékeny hasznunkra lehet eme pénzszűkös időkben.
Visszatérve Keanre,jelenleg Icardinak jobban örültem volna,egy klasszikus center,aki ha odakerül bebassza.
Este muszáj győzni már!!!
Nekem Allegriben van az utolsó reményem,hogy a szarból idén is várat csinál!
Juve!

Il Principino 2021.08.28. 12:21:37

@Il Principino: *CR 33 évesen nem számított öregnek*

JeetTrader 2021.08.28. 12:53:40

1. Ceteris paribus Ronaldo helyett Kean nettó gyengülés ez sajna nem kérdés.

2. Írjatok páran h gyengült az Inter...háát nem tudom láttátok e a két meccsüket...nekem nagyon us egységesnek tűnnek és azért Marottaek megint okosan igazoltak. Ígéretes a Correa és Dzeko is (máris 3 gólt rugtak) Inzaghi meg úgy fest passzol az Interhez. Nagyon us esélyes a címvédő!
3. Azért a Milan is szép csendben tevekenykedik. Nem becsükben le őket.

Visszatérve Keanre. Nem indulnék ki a PSG teljesítményéből. Ott ugyanis azt mutatta meg h ha van mögötte egy szuper kozeppalya akkor mire lehet képes. Számomra nem kérdés h Dybala, Morata és Chiesa de talán még Kulu is jobb nála (utóbbiban mondjuk annyira biztos nem vagyok) és ha mögöttük is megfelelő a kp akkor azért elvileg nekik is hozniuk kéne a gólokat.
A világ szeme van most Locatellin. Nagyon szorítok neki h bevaljon. Emploi ellen lehet bizonyítani h végre csapatként mire vagyunk kepesek.
Valaki írta fentebb h 3-4 hely a reális a bajnokságban. Azt hiszem sztem is...BLben max a csoportból juthatunk tovább nagy mákkal esetleg meg egy kör beleférhet.

De hátha Kaio is egy giga tehetség, Chiesa ismét szintet lép, Kulu eszbekap, Locatelli megcsillantja az összes erősséget, Rabiot klasszis lesz, Dybala pedig viszi a hatan a csapatot ha senkinek nem megy. Berna kivirágzik Allegri pedig taktikailag brillírozik. Na! Ekkor a realitás a bajnoki cím és mondjuk BLben esetleg a kieséses szakaszban két ellenfél búcsúztatása....de a BL az BL...

FORZA JUVE!

Rikoo 2021.08.28. 13:26:47

@JeetTrader: Gueye, Danilo, Paredes, Draxler, Herrera. Ezek a játékosok játszottak tavaly a középpályán, Verratti a szezon több, mint felében sérült volt. Ez lenne a szuper középpálya? :D

Az Interhez még az annyit hozzátennék, hogy kicsit csalóka ez a 2 meccs. A Genoa elérte az átigazolási piacon, hogy most végre tényleg reális esélyük van kiesni, alig éri el a Serie A szintet a keretösszetételük.
A Veronat pedig Jurictól Di Francesco vette át, aki az utolsó 36 meccséből 23-at elbukott a Serie A-ban, ez nagyjából mindent elmond arról mennyire szétesett. A későbbiekben derül majd ki igazán, hogy mennyire sikerültek a pótlások és ha kiismerhető a játékuk, hullámvölgybe kerülnek, hogyan tudnak majd kijönni belőle. Általában ezeken múlik a Scudetto sorsa.

Lanzafame 2021.08.28. 13:40:46

Nem tudom, én nem tudok bízni, bizakodni olyanban, aki képes ilyen frizurát hordani. Teljesen komolytalan, életkortól függetlenül.

Reméljük a legjobbakat. Mindenesetre nagyon sok a kérdőjel és a "ha" így szezonkezdetkor. Ha Morata és Dybala összekapja magát, ha a fiatal csatárok bevalnak, ha a keret fele nem sérül le szokás szerint, ha Szczesnyvel csoda történik stb stb.

Nehéz bizakodni, de hátha a többiek még nagyobb bohócok, mint most kivételesen mi.

Bodnar Daniel 2021.08.28. 14:07:18

@Lanzafame: Hát még a bőre színe... :D

Lanzafame 2021.08.28. 14:45:08

@Bodnar Daniel: ezek a te szavaid, én elhatárolódom a rasszista hozzászólásodtól :D

Attilio79 2021.08.28. 15:06:10

@Lanzafame: Hajviselet? Ez vicces, ugye nem komoly? :D
Higuita, Valderrama, Marcelo, de a bundásliga frizkók is érdekesek voltak korszakukban, Völler fizimiskája sem volt semmi és Gullit?

Lanzafame 2021.08.28. 15:07:15

@Attilio79: mindegyik nevetséges volt.

Attilio79 2021.08.28. 15:13:05

@Lanzafame: Attól még tudtak focizni. Szóval a hajviseletből ne induljunk ki, ahogyan az etnikumból, tetkókból vagy bármi külsőt éríntő megkülönböztetésből, mert téves a következtetés.

GodPiero 2021.08.28. 16:05:37

Én nagyok félek, hogy Dybalának a NULLA teljesítménye mellett akkora lesz az arca, hogy csak légi felvételen látjuk majd....

Wizzurah 2021.08.28. 16:22:09

Örülnék neki, tehetséges, ezt megmutatta itt az utolsó időszakában és a párizsban is, nem kis nevek között kelett bizonyítania... Everton.... hagyjuk már... A legtöbb pénz áramlik a premier league-be, de azt leszámítva, a szurkolókkal meg mindenestül együtt a leggusztustalanabb bajnokság a franciával karöltve, huhogás, saját fekete bőrű nemzeti fiataljai elleni rasszizmus, buta állat módjára pályára befutás, sorolhatnánk.
Itt kell hogy jó legyen. Lesz kettő nagyon fiatal tehetséges csatárunk Kean és Kaio Jorge személyében, ha csak az egyik beválik, már nagyon jól jártunk, de én mindkettőtől szintlépést várok.
Sokat számítanak a körülmények és a szerencse, van aki meg itt nem futott be és máshol volt vagy lett sztár, nem írnék neveket, mert az egyik egy friss eligazolás és neki köszönhetően sok érzelmes ember került erre a fórumra is.
Hajrá juve, minden körülmények között!

BellaDona 2021.08.28. 16:45:28

Nem lesz könnyű dolga, azfix, mert ha a Dybala és a Morata szokás szerint lesérül, neki kell majd a gólokat berúgni, meg pesze a Chiesa, az utóbbi az egyetlen reményem!!

The king of alibis 2021.08.28. 16:48:36

@GodPiero: Dybalának idén simán meglesz a 20+ gól és mellé a 30 kanadai pont

venember83 2021.08.28. 16:57:36

@Lanzafame: egy vérbeli profi figyelme MINDENRE kiterjed. A frizurájára is.

GodPiero 2021.08.28. 17:32:25

@The king of alibis: Én is kérek abból a cuccból.... Legális????

Lanzafame 2021.08.28. 18:35:57

Tevezt nem lehet reaktiválni egy szezonra?

Shyr Kahn 2021.08.28. 18:37:20

Felejtsuk el sracok, hogy egyesek azzal jonnek, hogy Ronaldo-hoz kepes ez meg az gyengules. Mar hogy a fenebe ne lenne az? Nyilvan akik a piacon elerhetoek az atigazolasi idoszak vegen nem a legjobb kategoriat kepviselik.
Ennek ellenere meg mindig vannak, akik nagyot alkothatnak nalunk a fiatalok kozott elsosorban. Meg kell talalni a kovetkezo Chiesa-t... ilyen "ecceru" a helyzet.
Kean jopofa, de nem erzem erosnek. Remelem ramcafol.

Shyr Kahn 2021.08.28. 18:49:07

@Il Principino: Hmmm... varjunk meg azzal a kijelentessel, hogy van-e nalunk "elete teljeben" levo vilagsztar. En speciel Dybala-tol nagyon sokat varok. Az eddigi evekben nem ereztem a kulonbsegnek, de valahogy az utobbi idoben nagyon pozitiv iranyba valtozott a srac. Iden eloszor erzem, hogy igazan nagyot alkothat (adja Isten, hogy a serulesek is elkeruljek... pont most hivtak be a valogatottba, ahol rendszerint nagy a kockazata a serulesnek, szoval lehet imadkozni).
Es akkor ott van meg Chiesa, de Ligt... igaz meg fiatalok, de lassan beerhetnek Ok is.

Ami a multhoz kepest nalam nagy hianyerzet az a tamado kp hianya, de ez azert van mert a vilagfutbal megvaltozott es mar nincs trequartista/fantasista poszt (sztem Dybala neha hasonlot jatszik, de nem teljesen ugyanazt) divatban. Kar erte. Imadtam azt amit Zidane/Riquelme jatszott anno, de ma nincs meg csak hasonlo kaliberu jatekos sem.

Pogba jol johetett volna. Emlekszem mult evben kacsintgatott kifele... sajnos az ara megengedhetetlenne tette/teszi a leigazolasat. Most pedig valoszinu CR miatt kisebb a motivacioja a lelepesre.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása