Az Udinese elleni mérkőzés

serie_a_logo_1.jpgA Serie A nyitó fordulójában a Juventus a két év kihagyás után Torinóba visszatérő Massimiliano Allegrivel a kispadon, az Udinese otthonába látogatva kezdi meg az új szezont. 

A torinói zebramezesek keretébe bekerült a kölcsönből visszatérő Daniele Rugani, Mattia De Sciglio és Luca Pellegrini, a nyáron frissen igazolt Manuel Locatelli és Kaio Jorge, valamint az U23-as csapatból meghívott, a Monza elleni felkészülési találkozón szép találatot jegyző Filippo Ranocchia is. A csapat hiányzói a sérüléssel bajlódó Arthur és Adrien Rabiot, valamint az eltiltott Weston McKennie lesznek.

Az előző szezon során a Juventus hazai pályán 4:1-es, Udinében 2:1-es győzelemmel zárta az Udinese elleni bajnoki mérkőzéseket.

A 18:30-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Perin, Pinsoglio

Védők: De Sciglio, Chiellini, de Ligt, Danilo, Cuadrado, Alex Sandro, Pellegrini, Bonucci, Rugani

Középpályások: Ramsey, Bernardeschi, Chiesa, Locatelli, Bentancur, Ranocchia, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata, Dybala, Kaio Jorge

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9716665776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GKom1985 2021.08.22. 16:10:06

Valaki egy linkkel megtudna ajándékozni? Előre is köszi jó lenne látni az első meccset...

Jancsi 87 2021.08.22. 16:19:28

@GKom1985: A sport1 adja most már nem a digi, ha eddig ez volt a gond!

Camo76ers 2021.08.22. 16:21:04

@GKom1985: sport1 esetleg ? Már nem a digi adja a Serie A-t .

GKom1985 2021.08.22. 16:26:33

Küldöm élek nincs se digi se sport1 eddig volt néztem bet365-on de úgy látom hogy adja. Azért köszi

juve28adam 2021.08.22. 17:27:33

Azt rebesgetik, hogy Roni a padon kezdhet.

Apuleius 2021.08.22. 17:41:18

Ronaldo kimaradt a hivatalos kezdőből:

JUVENTUS (4-4-2): Szczesny; Danilo, De Ligt, Bonucci, Alex Sandro; Cuadrado, Bentancur, Ramsey, Bernardeschi; Morata, Dybala.

m.martin91 2021.08.22. 17:43:50

@Apuleius: Remélem, tényleg 4-4-2 vagy esetleg 4-2-3-1 lesz, mert felírták ugyanezt 4-3-3-al is, de az elég sz.rul nézett ki.

2021.08.22. 17:44:05

@juve28adam: mert reméli, hogy még el tud igazolni valahova. Hát, meg fog lepődni valószínűleg...

m.martin91 2021.08.22. 17:48:29

Ronaldo ÁLLÍTÓLAG maga kérte, hogy ne játsszon. Átigazolás állhat a háttérben. Mbappé mozgolódhat a végén?

Apuleius 2021.08.22. 17:48:59

@m.martin91: Én a Tuttojuvéról másoltam be, mert ők gyorsabbak voltak, de a Juve hivatalosan 4-3-3-ra írja ezt.

juve28adam 2021.08.22. 17:57:25

Ahogy látom Géza is pados.

James Zabiela 2021.08.22. 17:57:47

@m.martin91: Ha tényleg nem akar maradni, az már régen rossz!

juve92 2021.08.22. 17:58:02

És Chiesa miért nincs a padon sem?

Del Pybala 2021.08.22. 18:00:33

Sajnos nincs olyan csapat aki kidobna az ablakon barmennyi penzt is erte.

juve28adam 2021.08.22. 18:00:57

@juve28adam: Visszaszívom, elvileg padon sincs

James Zabiela 2021.08.22. 18:02:41

Remek lesz ha nem tudnak neki csapatot találni, aztán itt marad úgy hogy semmi kedve nem lesz! Nagyot nyerünk akkor vele az biztos!

Juventino86 2021.08.22. 18:04:46

Roncos saját kérésére nem kezd, szerintem itt valami van a háttérben. Chiesa padozik, ezen csodálkozom, de bízom Allegriben. Remélem Loca is beáll. Forza!!

Novice_71 2021.08.22. 18:12:41

olasz felvezető műsor 4-4-2-t mond, mér ha jól vettem le...

Juventino86 2021.08.22. 18:16:46

@juve28adam: Az nagyon nem juó. :( Remélem, hogy nem komoly a sérülése.

Ez szerintem 4-4-2 lesz, máshogy nem nagyon jönne ki szerintem.

GGábr81 2021.08.22. 18:32:44

Érdekes és meglepő kezdő.

Rivendell 2021.08.22. 18:33:04

Naaa remélem Dybala ezzel önbizalmat is szerez és rész kedve játszani full szezon soran

Novice_71 2021.08.22. 18:33:27

1.5 perc után szöglet, Morata nem futott lesre, Dybala gólt lő... csípjen meg valaki... :)

Juventino86 2021.08.22. 18:34:26

Nem sokat sz@rakodtak a fiúk :) Gyönyörű volt!!

danimester1 2021.08.22. 18:36:03

Na végre már nagyom vártam a kezdést!Erre 2 perc és gól!Csak így tovább!

alexGicamo 2021.08.22. 18:38:57

@Novice_71: Hol volt a felvezető műsor ? Én lemaradtam róla !

Novice_71 2021.08.22. 18:43:23

e@alexGicamo: egy streamen néztem, amíg működött, vmi "dazn" az adó, de már offline lett a stream :(
pedig olasz közvetítésnek nincs párja, ha nem is értem :)

BigP86 2021.08.22. 18:48:44

Vazzeg nem haromnegyedkor kezdunk?? :( h volt a gol??

danimester1 2021.08.22. 18:51:40

A lőtt gól óta "nagyon türelmesek" vagyunk.Átadtuk a terepet a kis zebráknak,nehogy ebből baj legyen...

Juventino86 2021.08.22. 18:54:06

Dybala fantasztikus passzt adott, Cuadrado pedig gyönyőrűen beverte. Csodálatos!!!

danimester1 2021.08.22. 18:54:19

Ez a foci,ez a játék!Rég láttam így a Juvét!Dybala és Cuadrado bekezdtek!

juve28adam 2021.08.22. 18:55:15

Dybala még a végén 20 misit is megkapja :D

BigP86 2021.08.22. 18:59:52

@Apuleius: koszi, kozben a link nem elerheto, de az elobb a tvben visszajatszottak. :)

Eddig nekem nem hianyzik Roncika. Az azert elegge kenyelmetlen lenne, hogy ha CR senkinek sem kellene, de itt maradna kenyszerbol…

alexGicamo 2021.08.22. 19:02:04

Mióta van ilyen frissítő szünet ?

peti78 2021.08.22. 19:02:20

Szép a foci tetszik...
Csak 1 kérdés
Morata ramsey?

Novice_71 2021.08.22. 19:02:52

@alexGicamo: nm, szívesen! remélem jól emlékszem az ikonra a kép sarkában, a tévedés jogát fenntartom :)

BigP86 2021.08.22. 19:05:01

@peti78: majd megjonnek ők is :) bar Ramseytol nem varok semmit szoval csak pozitivan tdk csalodni.. Berna azert eddig nem valtja meg a vilagot pedig tenyleg remenykedek egy fonix-szeru feltamadasban…

Kukszi 2021.08.22. 19:06:40

Jó kis játék eddig, amikor kell harcosak is a srácok.
Dybala és Cuadrado nagyon èl, viszont Berna nekem súlytalan sajnos

danimester1 2021.08.22. 19:17:39

Remélem Loca bemutatkozhat ma és persze jöhetne Chiesa is!
Közben Bentancur bénázott...

juve28adam 2021.08.22. 19:21:44

@danimester1: Chiesa elvileg a padon sincs, sérülés miatt.

Tribbiani Joseph 2021.08.22. 19:24:32

@juve28adam: A meccs elején amikor kiírták a kezdőket, mutatták a padon ülők névsorát is, és ott volt Chiesa. Valószínű, h ugyanazért nem kezd mint pl. Kulu.

danimester1 2021.08.22. 19:34:14

@juve28adam: köszi hogy szólsz ez kimaradt!

Juventino86 2021.08.22. 19:34:20

Dybala eddigi játéka nagyon rendben van, ezt kell állandósítania. Valahogy már az előző szezonban is azt éreztem, hogy Ronaldo nélkül jobban működünk csapatként.

juve28adam 2021.08.22. 19:35:14

@danimester1: Mondjuk a kolléga itt fölöttem azt írja mégis csak ott a padon, na mind1 :D

peti78 2021.08.22. 19:36:38

Morata kaio
Ramsey loca cserét

Kukszi 2021.08.22. 19:37:54

Nedvednek mi baja folyton?
Hogy vezetünk ? :D

Kukszi 2021.08.22. 19:40:29

B@zmeg te lyukas kezű

Juventino86 2021.08.22. 19:41:38

Ez a lengyel valami nagyon hülye...

James Zabiela 2021.08.22. 19:42:24

@Kukszi: Lehet CR miatt veri a víz

BigP86 2021.08.22. 19:42:37

Ez a csecsnyi miert keres 6 milliot? Buffon utan nekem mindig is megszakadt a szivem ezt a flegma lepke lengyelt latnom a kapuban. Szegyen h Donnaruma nem nalunk véd. Fiatal olaszt kerek a kapuba jovore!!

xXPeiperXx 2021.08.22. 19:43:06

Na ezért kellett volna kapust igazolni...

giorgio007 2021.08.22. 19:43:29

Istenem, ezt a kapust. Totál leépült az előző szezonban, és idén folytatja.

juve28adam 2021.08.22. 19:43:37

Ezt fogni kellett volna...

danimester1 2021.08.22. 19:43:49

Bealudtunk,ezért lett ez.A lengyel meg nem tud megfogni egy labdát!?Kellene neki a konkurencia!

Szincsak 2021.08.22. 19:44:19

Kár volt Buffont elküldeni ő nem csinált ilyen bakikat

Leram7 2021.08.22. 19:45:01

Dybala újászületett. (reméljük, ezt minden meccsen tudni fogja)

Donnaruma ingyen "ingyen lett volna"...

BigP86 2021.08.22. 19:51:19

Na gyerekek. 0-2rol ezt igy elbaxni. Kicsit Pirlos,nem?

Kukszi 2021.08.22. 19:52:21

Pedig ez 11 lett volna… de a legjobbkor cserélt Allegri

BigP86 2021.08.22. 19:52:26

Ez egy jogos 11es lett volna, most ezt fogjuk hallgatni a majmoktol…

Del Butus 2021.08.22. 19:52:53

Na legalabb iden nem csak Allegrivel, hanem a birokkal is erosodunk ujra

venember83 2021.08.22. 19:54:32

Egy várhatóan kiesőjelölt ellen ez vékony, CR jelenlététől függetlenül.

Rikoo 2021.08.22. 19:55:37

Nem elég, hogy teljesen bizonytalan a védelmünk amikor Szczesny véd, de még potyázik is.
Komolyan kellene valami megoldást találni erre, mert így folytathatjuk a sok kapott gólos sormintánkat.

Rikoo 2021.08.22. 19:56:39

@venember83: Udinese nem lesz kiesőjelölt. Van 5-6 csapat akik sokkal esélyesebbek erre.

BigP86 2021.08.22. 19:57:01

@juve28adam: igaz, azota lattam. De akkor is nagyon meleg volt..

BigP86 2021.08.22. 19:59:06

@Rikoo: kell egy magabiztos kapus (ezt iden buktuk), egy minosegi belso kp (Loca-pipa), meg egy igazi 9es csatar (CR- Icardi csere). Sztem ezzel meg is lennenk.

danimester1 2021.08.22. 20:00:19

Nem kellene elszórakozni van még vagy 20 perc!Gólt kellene lőni!

James Zabiela 2021.08.22. 20:00:52

Életveszélyes a Lengyel

Juventino86 2021.08.22. 20:01:30

Hú Szczesny már megint... Komolyan mehetne egy kapuscsere.

Rikoo 2021.08.22. 20:01:47

Az a durva, hogy simán tudtunk volna gálázni, erre teljesen megzavarodtunk b@ssza meg.

juve28adam 2021.08.22. 20:02:50

Lengyel barátunk mit művel?

venember83 2021.08.22. 20:03:30

@Rikoo: szoros versenyre számítok, igen.

juve28adam 2021.08.22. 20:05:09

Géza ezek szerint sérült is meg nem is, a padon sincs ott meg ott is van :D

Kukszi 2021.08.22. 20:13:32

Kérjél cserét te marha!
Perin álljon már be a helyére

Rikoo 2021.08.22. 20:13:34

Na ez már sok b+. Valaki azonnal vigye le a f@szba.

BigP86 2021.08.22. 20:13:43

Na jo Uraim, ez komolytalan. Amig egy ez a bohoc lengyel van a kapuban, addig nincs mirol beszelni.

danimester1 2021.08.22. 20:13:52

Elcseszni kaphatna pihenőt!!Egy tükörsima meccset így elkúrni a végére!Szép a nyitány!

James Zabiela 2021.08.22. 20:14:13

Botrány ez a pali! Allegri remélem el zavarja a picsába

Rivendell 2021.08.22. 20:14:24

Maradt ez a csapat ugyan olyan szerencsétlen mint az előző szezon során... Vicc.. Valaki mindig elbaxa

Szincsak 2021.08.22. 20:14:58

Köcsög lengyel, meddig kell ezt még türni hogy ennyi hibát csinál

danimester1 2021.08.22. 20:15:24

Talán kikapni nem kellene!!!!Sajátmagunknak nehezítjük meg!Allegri remélem padra teszi,ez a minimum!

Apuleius 2021.08.22. 20:15:47

Vállalhatatlan ez az ember a kapuban.

juve28adam 2021.08.22. 20:15:50

Takarítsák el innen

m.martin91 2021.08.22. 20:16:00

Ki kell venni, nincs mese. Sajnos ez már megmagyarázhatatlan. De nem Perin-féle hulladékot kell berakni, mert az is egy vicc, láthattuk a Barcelona ellen. Sergio Romerót le kéne igazolni, ingyen.

MdewC 2021.08.22. 20:16:06

Ilyen vak g.cit még életemben nem láttam.

Kukszi 2021.08.22. 20:16:07

Nem szidom a Mistert, de ha jól emlékszem ő akarta hogy ne hozzanak ide másik kapust mert bízik a Lengyelbe…

Attilio79 2021.08.22. 20:16:12

Óriási baklövés, hogy elengedtük Donnát...
Ez a Juve úgy ketyeg Max alatt, mint Pirlo alatt.

Jancsi 87 2021.08.22. 20:16:50

Egy tükörsima meccs megy el a lengyel vakon..

Rikoo 2021.08.22. 20:16:51

Lehet keresni az összefüggést melyik év óta sz@r a védelmünk...

James Zabiela 2021.08.22. 20:16:54

Hibát hibára halmoz, aztán még van pofája vigyorogni

Magyar Közöny 2021.08.22. 20:17:07

Nem tudom, volt-e az elmúlt 3 évtizedben ennyire gyenge kezdőkapusunk.

juve28adam 2021.08.22. 20:17:23

Hihetetlen milyen mélyen van a lengyel. Ilyen még talán az Arsenalban sem volt.

Rikoo 2021.08.22. 20:17:57

@m.martin91: Kezdőbe kell kapust keresni nem Romerot.

juve28adam 2021.08.22. 20:18:34

@Magyar Közöny: Igazából azt is írhattad volna hogy ilyen gyenge kapusaink.

giorgio007 2021.08.22. 20:18:43

@Magyar Közöny: A válasz: Nem. Az elmúlt 30 évben nem volt ilyen szégyenteljes kapus teljesítményünk. Nem hittem a szememnek.

juve28adam 2021.08.22. 20:19:31

@Rikoo: Ilyen rövid idő alatt Cheru honnan akasztana le valakit akiért tárgyalni kell és fizetni?

Kukszi 2021.08.22. 20:19:34

Ilyenkor jönnek a bekiabálások:
“Lőjetek, nincs kapusuk” !

danimester1 2021.08.22. 20:19:55

Ez megint mi volt!!!!Tipszmikszűtéé te szeméét!!??

BigP86 2021.08.22. 20:19:58

@James Zabiela: pont ezert utalom mint a sza*t. Egy igazi lelketlen, flegma lepkefing lengyel pöcs! Buffon 50 evesen is klasszisokkal jobb. A vezetoseg egyik legnagyobb hibaja, h Buffon nyakara idehoztak, ugy h kb kozolve volt a Legendaval h jovore ez a senkihazi lesz a no.1. Minimum az kellett volna lennie a tervnek, hogy Buffon véd kb idei evig, aztan 4 evvel elore lezsirozva hozzuk Donnarummat.

Magyar Közöny 2021.08.22. 20:21:17

De Bentancur, Ramsey, Berna is mehetnének isten hírével a maradék napokban a lengyellel együtt.

juve28adam 2021.08.22. 20:22:15

Hát betojok, még a végén ki is sz*punk majdnem...

James Zabiela 2021.08.22. 20:23:23

@BigP86: Pontosan! A legnagyobb marha meg az volt aki 6millás fizetésért ide hozta! Ilyen hibákkal meg a magas fizetése miatt el se lehet adni!

Magyar Közöny 2021.08.22. 20:23:42

@juve28adam: igazából egy olyan meccsen, ahol kb 4-0 lehetett volna igen hamar.

juve28adam 2021.08.22. 20:23:49

Ez a meccs egy sima 3-0val kellett volna véget érjen. Elkepesztő.

danimester1 2021.08.22. 20:23:56

Nem hiszem el hogy 0:2-ről így el lehet baxni!Lőjetek már egyet!!!

Rikoo 2021.08.22. 20:24:01

Ez rohadtul nem Allegri csapata még. Lazán lehozta az ilyen meccseket vele a csapat.
Nem ez a vicc, káosz ami most van. Nevetséges az egész...

Rivendell 2021.08.22. 20:24:47

Meg jó hogy mondták nem csípi Chiesat...fejwre varazsolta

danimester1 2021.08.22. 20:25:25

CR MENTI MEG A SEGGÜNKET!!!!!

giorgio007 2021.08.22. 20:25:36

Nem fogják megadni sajnos

Rivendell 2021.08.22. 20:26:14

Csak nem meg el is veszik

juve28adam 2021.08.22. 20:26:17

Még utoljára? Megmenti a seggünket?

danimester1 2021.08.22. 20:27:12

Egy ilyen meccset!Sima liba kellett volna legyen,aztán meg nem adják meg les miatt!Nagyon gáz ami itt van!Szerintem nem volt les!

Kukszi 2021.08.22. 20:28:07

Ilyen a világon nincs! 2,kapufa most egy les gól
És 2 óriás kapus hiba
2-2
Faszom

BigP86 2021.08.22. 20:28:40

Na elmennek ezek a picsaba a mm-es lesjeikkel is a varban!!!

Attilio79 2021.08.22. 20:29:02

Pirlo out! Nem igaz már...

Rivendell 2021.08.22. 20:29:21

Idén sem kell izgulni, ha 1 udine ellen így megy a kp-nak:-)

Magyar Közöny 2021.08.22. 20:29:25

Hát-hát, ha ez les, akkor nehéz idény lesz ez.

Juventino86 2021.08.22. 20:30:14

Pechünk is volt, de ez egyértelműen Szczesny hibájából lett döntetlen. Két ilyen hiba megengedhetetlen. Nem szabad kezdenie a következő a meccsen. Egy agyonnyert meccs lett döntetlen egy ember miatt.

m.martin91 2021.08.22. 20:31:24

@Rikoo: Nem tudunk a kezdőbe venni, nincs pénzünk semmire, nem te mondtad? Kapusok sincsenek. Romero jó választás lenne. A g.ci, semmirekellő Nedved akarta anno Pavlenkát, amikor még futott a szekér Brémában, cserének, azt is meg lehet próbálni, kis pénzen, kiestek a B-be. Perintől jobb. Az a baj, amit írtak sokan, nincs nyomás. Nincs senki, aki nyomást gyakorolna a lengyelre, és elszállt a ló.

DelPiero2 2021.08.22. 20:31:27

@BigP86: ez is Agnelli ötlete volt, ADP-t is ő űzte el.

MdewC 2021.08.22. 20:31:28

CR megnyeri, erre ez.

Világi b@lfasz brigád, világi b@lfasz var.

1 hónapig nem nézek focit.

Nekem erre nincs szükségem…

2021.08.22. 20:32:01

A következő meccsen bedobhatjuk a kapuba... Perint. Te atyaúristen.

juve28adam 2021.08.22. 20:32:26

1. forduló ide vagy oda, de felkúr rendesen. 2 pont ment el, egy megnyert meccsen. 1 emberen.

DelPiero2 2021.08.22. 20:32:32

Ronaldo sárgáját vissza kell vonni, mert gólörömért kapta eredetileg. Mivel nem volt gól, sztornózni kell a sárgát.

danimester1 2021.08.22. 20:33:03

Köszönjük elcseszni szép munka volt!Allegri adjon lehetőséget Perinnek,a lengyelnél biztosan jobb!A játékvezetés,leginkább a VAR megint hozta a kötelezőt!Nem találok szavakat,mert az Udine egy szót sem szólhatott volna ha 4-5 góllal vannak hátrányba.Kulusevski,Berna nullák.Félek hiába jött Max ezek a játékosok ugyanúgy maradnak mint előtte,ja és Bentancur is idetartozik!Jövő héten javítani kell otthon!!

DelPiero2 2021.08.22. 20:33:38

Mandzu a lelátón. Nem lenne rossz visszahozni.

bianconero78 2021.08.22. 20:35:20

Második gól előtt mit csinált az a barom,pont nem láttam.

venember83 2021.08.22. 20:35:47

@Juventino86: ez még Pirlo nyakába varrható nyugodtan.

Leram7 2021.08.22. 20:36:33

Ez a mez olyan, mintha a parmáé lenne.

A meccs nagyszerűen indult.

A lengyel rámálommá tette. Rég láttam kapusposzton bárhol is ennyire gyenge produkciót, talán a BL döntőn Karius volt ilyen.

Kár érte. Több van ebben a csapatban, Allegrinek sok dolga lesz.

Magyar Közöny 2021.08.22. 20:37:16

Eközben Donnarumma meg a kispadot koptatja

Rikoo 2021.08.22. 20:38:14

@m.martin91: Röhög a pofánkba. Nézd meg mit csinál. Undorító, most is csak röhögni tudott. Mondtam Neked korábban is, hogy nem Perin szorítja ki, hanem ő saját magát. Tönkretette mások munkáját.
Nem érdekel Perin, lesz@rom, ha ő véd ettől bármi jobb. A védelmünk semmi, amikor ő véd. Buffon 43 évesen annyi 3x kevesebb meccsből ugyanannyi kapott gól nélkülit hozott le.
Az EB-n megkoronázta a teljesítményét, még a magyarok ellen is 3 gólt kapott.:D
Ennél már hova van lejjebb. Várjunk erre, hogy tönkretegye azt amin Allegri dolgozik???
0 megbízhatósága van...

Lanzafame 2021.08.22. 20:38:18

A csapat nem volt rossz, végre olyan érzése volt az embernek, hogy egy edző vezeti a brigádot, nem voltunk balfaszok, és még kipróbáltunk élesben 2 felállást is.

Nem értem mi van Szczesnyvel, ennél sokkal jobb kapus. Bajban leszünk, ha így folytatja. Dybala végre jól nyomta, főleg a tavalyi önmagához képest, a többi jó játékos is hozta magát. Bentancur sajnos a kapufája és a gólpassza ellenére menthetetlennek látszik.

Wizzurah 2021.08.22. 20:38:47

Nos, szerintem a csapatjáték és a mezőnybe nem volt gond, a kapus elcseszte, mondanám hogy ez benne van néha, oké, de igazából lassan, de folyamatosan romló a kapusunk teljesítménye, bizonyítja rendre, hogy ő egy top csapatban csak második számú kapus lehetne maximum. Különösen szar, hogy a szezon nyitón történt ez, túl kell lépni, de maga a csapat nem érdemel szidást, azzal nem volt gond. Jó lesz ez. Hogy Pirlo nyomát emlegetjük, az elég nagy badarság, bár ezt ő is tudta volna hozni az tény, én továbbra sem hoztam volna vissza Allegrit.

DelPiero2 2021.08.22. 20:38:57

@Kukszi: erosen dobta magát már Danilo belépő előtt, sztem ezért nem tizi.

Juventino86 2021.08.22. 20:39:22

@venember83: Ne haragudj, de most kímélj meg a humorodtól! Nem vagyok vicces kedvemben, de szerintem ezzel mind így vagyunk. Rég láttam ennyire gyenge kapusteljesítményt. Az első nagy kapushibáig jól alakult a meccs, az Udinese teljesen alárendelt volt. Csak hát sajnos a meccsnek van ugye egy lélektana, 1-2-nél nyilván érezte az ellenfél, hogy van esély, és jöttek. A kapusunk visszahozta őket a meccsbe, és mivel már tavaly is elég gyengén védett, nagyon remélem, hogy ennek lesz következménye.

alexGicamo 2021.08.22. 20:41:19

Érdemes volt bevezetni a VART ...kicsellózott mm -ken vakaróznak ! Ez aztán a fociélmény ! Na !
Fúúú, de pipa vagyok !

m.martin91 2021.08.22. 20:42:56

@Rikoo: Ez most teljesen lényegtelen, amit írsz. Láttuk mind. Mondj már egyet, egy darab kapust, akit le tudunk igazolni. A KEZDŐBE. Egyet. Egyet.

Rikoo 2021.08.22. 20:42:57

Teljesen jó volt a csapat, aztán megzavarodtunk. Nincs mit magyarázni ezen, Allegri munkája látszódott, de ez a szétesés egyértelmű, hogy még mindig a tavalyi káoszból jött át. Kemény munka lesz újra visszaszerezni azt ami korábban jellemző volt, Allegri csapataira. Nem vagyunk verhetetlenek Olaszországban és nagy meló kell, hogy újra erre a szintre jusson a Juventus.

JeetTrader 2021.08.22. 20:44:00

Ez egészen elképesztő...ugyanúgy ahogy az előző idényben volt Bentancurnak meg Kulunak gólpassza az ellenfélnek most Szcsesny...két hatalmas hiba. És az addig jól működő kontrollált meccs fullon kiesik a kezünkből. (lehet én nem értem a VARt de most akkor minden golt visszatekernek és kicentiznek?)

A fejekben komoly rendet kéne tenni. Ha engedjük h visszaessen a fordulatszám túlságosan visszaesik és ez az eredménye. Hihetetlen...

Juventino86 2021.08.22. 20:44:01

@m.martin91: Azt gondolom, hogy a lengyelnél már bárki jobb lenne. Perin simán kezdhet a következő meccsen. Nem gondolnál, hogy két ilyen kapitális hibát elkövet.

Rikoo 2021.08.22. 20:45:04

@m.martin91: Ugyan, mind tudjuk, hogy itt volt nyáron a lehetőség. Közel sincs egy polcon a 2 kapus.

m.martin91 2021.08.22. 20:46:24

@Rikoo: A PSG-vel szemben itt volt a lehetőség? Az űrcsapattal? Hagyjuk már. Kérném a nevet. Augusztus 22-én. A kezdőbe.

juve28adam 2021.08.22. 20:46:34

Egyébként megint sikerült addig varozni meg vonalazni amíg kijött, hogy CR könyökén a pattanás belógott...

bianconero78 2021.08.22. 20:47:30

Valaki írja már meg légyszi mit csinált a második gól előtt az a világtalan,pont nem láttam

m.martin91 2021.08.22. 20:48:07

@bianconero78: Cselezgetett, és eladta a labdát.

bianconero78 2021.08.22. 20:51:00

@m.martin91: Köszi.A barom.Inkább maradt voona Buffon egy évet még,és jövőre kapust nézni.

Rikoo 2021.08.22. 20:51:41

@m.martin91: Ha annyira leakarták volna igazolni, akkor megtették volna korábban és nem várnak ennyit. Amikor kiderült, hogy a kutyának nem kell akkor szerezték meg...

GodPiero 2021.08.22. 20:52:58

Minek ide Donnarumma.....

m.martin91 2021.08.22. 20:53:32

@Rikoo: Kit igazoljunk a kezdőbe?

Rikoo 2021.08.22. 20:53:48

@m.martin91: B@szhatjuk már. Van 3-4 kapus, aki rövid távon megoldás, de egyik sem Donnarumma.
Itt volt az esély, mostantól foltozni lehet ezt a posztot csak.

Juventino86 2021.08.22. 20:55:42

@Rikoo: Rövid távon is kell egy gyors megoldás. Szczesnynek már semmi helye a kezdőben.

bianconero78 2021.08.22. 20:58:47

Ennél a világtalannál még Dibusz is jobb lenne.

Rikoo 2021.08.22. 20:58:48

Jó, hát akkor hozzuk a Bundesliga tavalyi legjobb kapusát, akit mind jól ismerünk ki.
Nem akarok neveket mondani, mert nem lesz változás, csak ezzel Allegri munkája megy így tönkre.
Donnarummat kellett volna, de Gulácsi lazán kiszorítaná a lengyelt.
Bár jöhet akárki, aki tudja irányítani a védelmet. Borzalom ami hátul van.

m.martin91 2021.08.22. 20:59:12

@Rikoo: Na, de legalább kimondtad, hogy lefőtt a kávé. Ez is valami, szembenézni a dologgal. Nincs kapus. Kész. Innentől jönnek azok az opciók, akiket pénz nélkül lehet leigazolni, mert az nekünk nincs, és feltételezhetően képviselnek valamiféle minőséget. Most úgy érzem, nem kéne nekivágni ezekkel a kapusokkal a szezonnak. Kéne egy új arc.

juve28adam 2021.08.22. 21:01:27

A legjobb low-budget megoldás Sergio Romero lenne.

Jancsi 87 2021.08.22. 21:02:22

Sajnálom a srácokat, mert egy dilettáns tönkretette a mai munkájukat. Perinnek lehetőséget kell adni, nincs mese a lengyel vigyorgót pedig a lelátóra feltenni.

Rikoo 2021.08.22. 21:03:36

@juve28adam: Hogy lehet valaki megoldás aki 9 éve nem véd folyamatosan???

m.martin91 2021.08.22. 21:05:44

@juve28adam: Így van. Egyértelműnek tűnik. Szerintem nyélbe is üthetik a jövő héten. Minden adott.

Rikoo 2021.08.22. 21:06:26

@m.martin91: Semmi nem fog történni. Várunk arra, hogy a következő 10 m3ccsen, se legyenek kapott gól nélküli meccseink, aztán jön Perin, aki f@sz se tudja mit fog nyújtani. Ennyi fog történni.
Bár ez a meccs után egyszerűen nem lehet Szczesnyt betenni a kezdőbe. Ez elv kérdése mostmár.

Rikoo 2021.08.22. 21:07:56

@m.martin91: És akkor mit csinálsz vele, berakod Perint a kezdőbe Romerot meg a padra? :D
Szidhatjuk Perint, de ilyet még sosem csinált, mint amit most a lengyel, főleg nem Juventus mezben. Majd ha ő is csinál ilyet, akkor seggbe lehet rúgni...

juve28adam 2021.08.22. 21:08:58

@Rikoo: Igazából a megoldást erősen zárójelbe kellett volna tegyem, mert nyilván Romero sem az, de a jelenlegi helyzetünkben én elhoznám. Most aki még eszembe jut az Mirante még ,de akkor már inkább az argentin. Mást így hirtelen nem tudtam előkapni, de kár is ezen gondolkodni. Nem hozunk kapust úgysem.

m.martin91 2021.08.22. 21:09:48

@Rikoo: Szerintem sem lehet betenni a következő meccsen, azért kell valaki, aki képes védeni helyette, amíg összeszedi magát. Kell a versenyhelyzet. Ez óriási hiba, hogy vannak helyzetek, amikor a kapusnak nincs vetélytársa, más csapatoknál is. Mindenkinek kell vetélytárs. Még a legjobbaknak is.

DelPiero2 2021.08.22. 21:11:35

@m.martin91: Klarius?
Viccet félretéve, ha jól tudom van egy magyar 19 éves srác a Juvénál, Buffonnal illetve Ronaldoval is szelfizett, annyira nem lehet rossz mint a lengyel.

m.martin91 2021.08.22. 21:13:17

@Rikoo: Nem. Perint a Juventus közelébe sem raknám a 60 kilójával, nevetséges az egész ember. Rémálom látni is, hogy egy ilyen tekintélytelen szerencsétlen, akit a labdával együtt rúgnak, fejelnek a kapuba, ott áll vonalon Juventus mezben. Romerót természetesen a kezdőbe raknám, rögtön. Neki a sérülékenysége a probléma, de a tehetsége mindig megvolt, ellentétben Perinnel, aki hasonlóképpen sérülékeny. 96 válogatottságot nem kell megmagyarázni, meg Copa America, VB döntőket sem. Ő a pénzt választotta anno a játék helyett. Ez volt az egyetlen hibája. Abszolúte jó igazolásnak tartanám. Benn is ragadhatna, ha nem sérül meg.

DelPiero2 2021.08.22. 21:13:59

@Rikoo: ez már nem az első eset a lengyel flegmaságának.

szauerb 2021.08.22. 21:18:26

Donnarumma ott volt mint tálcán kínálkozó lehetőség de valószínűleg, nem volt rá elég pénzünk + helyünk sem a csapatban.
Legfôképpen azért mert a bagós, vigyori, Arsenal szurkoló lengyel bohóc senkinek nem kellett,másrészt mert sajnos a Covid minket is csúnyán megviselt.
Most esetleg Keylor jöhetne szóba de én még Sirigut vagy Kepát is elhoznám.( Neki biztosan jót tenne egy váltás.)

Rikoo 2021.08.22. 21:19:27

@m.martin91: Hát biztos, hogy nem 1 olyan ember lesz a megoldás, aki 9 év alatt összesen lehozott 1 teljes szezonnyi meccsszámot.
Berakjuk Perint, csinál valamit, aztán meglátjuk mi lesz. Ilyen, ami ma történt nem lehet többet.
Én türelmes vagyok, de ez a jéghegy csúcsa. Ha 1x lenne ilyen, akkor semmi gond. Gigin is mentek el meccsek karrierje folyamán, de a lengyel sorozatosan gyenge teljesítményt nyújt.

m.martin91 2021.08.22. 21:23:45

@Rikoo: Én látok rá esélyt, hogy igazolunk, függetlenül attól, hogy te nem. Ilyen körülmények között, Perinre nem fogják rábízni, hogy huzamosabb ideig védjen. Ezért is örültem volna Sirigunak, ingyen. De védeni akart, nem akart cserekapus lenni. Hát, most védhetne.

Ahogy néztem, Pavlenkának és Strakoshának is egy év van hátra a szerződéséből. Szóba kerülhetnek.

Rikoo 2021.08.22. 21:26:14

@m.martin91: Nem fogják rábízni, mert Szczesnyt erőltetjük tovább. 6+ milliós fizetése van, ő az első számú kapusunk, ez van. Csak ne csodálkozzon senki, ha sz@r lesz a védelmünk egész évben.
Kell aki irányítson, Bonucci és Chiellini mögé is mindig kellett Gigi vagy Gigio...

juve28adam 2021.08.22. 21:30:17

@szauerb: Sirigu most írt alá új klubjához.

m.martin91 2021.08.22. 21:31:25

@Rikoo: Most még léphetnek valamit, szeptember elsejéig. Egy ilyen meccs után nem hazardírozhatunk. Ha erőltetik is a lengyelt, kell valaki mögé/mellé. Így nem lehet nekimenni a szezonnak. Ezt nem bírja el a csapat, hogy az első számú kapus összeomlik. Így nem lehet küzdeni a célokért.

Rikoo 2021.08.22. 21:33:41

@m.martin91: Allegri akarta, hogy Perin maradjon, mint ahogy elvileg a lengyelt preferálta Donnarummával szemben, bár azt kizártnak tartom ennyire nem lehet hülye.

2021.08.22. 21:34:56

Senkit nem fogunk igazolni a kapuba. Eladni sem tudnánk senkit, 4 kapust meg nem fogunk a keretben tartani.

Szerintem amúgy hiba lenne a következő meccsen kirakni Szczesnyt. Akkor omlana össze csak igazán.

JeetTrader 2021.08.22. 21:37:49

Srácok! Csocsnyi 7 millát keres, Ramsey 7.5. Ronesz 30at. Donnarumma nem tudom mennyiért jött vna de arra mérget vehettek h azért nem jött mert nem volt rá meg a pénz! Az meg h 7 milláért valaki padozzon az megengedhetetlen! Ergo akkor tudott vna jönni ha a fentiek közül lett vna valakinek kérője...de hát nem volt...nem véletlenül...

Mondjuk Navast szívesen fogadtam vna...
Amúgy ha jól hallottam 1986 óta nem volt ilyen sovány a Mercato

Szincsak 2021.08.22. 21:39:46

Kulusevski is botrányos volt, azért becseréltem volna a fiatal brazil gyereket

m.martin91 2021.08.22. 21:41:40

@Rikoo: Hát, persze. Mert még második számú kapusra sincs pénzünk, és Perin sem kell senkinek pénzért. Csak a szája jár, hogy védeni szeretne, és menne. 2,3 milliót senki nem fizetne neki évente. Úgyhogy mégiscsak jó a pad. Bár most talán még lehetőséget is kaphat.

steven.h 2021.08.22. 21:48:29

@m.martin91: Nem fogunk kapust keresni, hacsak be nem fut valami ajánlat a lengyelért (ilyen EB meg mostani első forduló után nem fog) vagy Perinért, de őt meg elvileg azért nem engedtük el, mert nincs pénzünk második számú kapusra.

Ha mégis bármelyik eshetőség fennáll, kétlem hogy jól tudnánk pótolni bármelyiket. Romero nekem egyáltalán nem nagy szám, akkor védjen Perin, bármennyire is 60 kiló a Genoaban sem védett rosszul soha, meg nálunk sem volt rossz mikor lehetőséget kapott vagy akkor próbáljuk meg elhozni tényleg Navas-t, akit szintén nem szeretek, de ő legalább megbízható és bravúrok is vannak benne nem úgy mint a jelenlegi Szczesny-ben.

Rikoo 2021.08.22. 21:52:52

@m.martin91: A lehetőséget legalább megkaphatná. 60 kilónál meg bőven több, 80 körül van.

DelPiero2 2021.08.22. 21:56:54

Mandzut leigazolhatnánk kapusnak. Magas is, szenvedélyes is, nem lenne rossz kapus. S ha kell, bárhol máshol is bevethető lenne. Egyébként szégyen, hogy Bl döntő gól, köv. évben VB döntőn gól, (nem is beszélve a többi fontos góljairól) aztán jön egy bagós, és tönkre teszik. Nem sok ember van, aki BL év VB döntőn is gólt lő.

Juventino86 2021.08.22. 22:01:55

@DelPiero2: Mandzu szerintem is kaphatna mondjuk 1 évre egy szerződést. Remélem, hogy azért ült ott ma a lelátón.

DelPiero2 2021.08.22. 22:06:20

Az hogy a Milanban nem tündökölt nem jelent semmit. Allegri is többszörös elismeréssel szólt róla, hogy Ő hajlandó volt Roncit kiszolgálni (mellesleg kezdetben majdnem annyi gólt rúgott mint Ronci )

2021.08.22. 22:10:49

Mandzukic. Azért ne vicceljünk már. :D Jó volt, amikor itt volt, de 35 éves, tavaly végig sérült volt, nincs klubja nyár óta, el lehet képzelni milyen formában lenne.

MdewC 2021.08.22. 22:12:13

@m.martin91: engem meg a lengyel gyökértől ráz ki…

Meg az összes amatőrtől.

Totál kiégtem ma srácok. Jobban lefőttem mint a Juve a BL-ben.

Rikoo 2021.08.22. 22:18:09

@m.martin91: A piros orrú bohócunk joker röhögésétől engem jobban kiráz.

DelPiero2 2021.08.22. 23:08:18

@Pjanista: még mindig több hasznát vennénk mint némelyeknek. Hány évesen szerepelt VB döntőben, gólt lőtt, de az elődöntőből is ő juttatta tovább a Horvátokat. 2 év alatt hirtelen leamortizálta magát. Nem 90 percekre kéne. Hasznos lenne.

venember83 2021.08.23. 05:17:30

@JeetTrader: anno belefértek ezek a fizetések, most már nem. De attól még ezek a szerződések érvényesek, s pár évig gúzsba kötik a vezetőség kezeit. Beppe és Paratici is hagyott hátra a munkásságuk árnyoldalára rávilágító szuveníreket. Ramsey és Szczesny is marad még egy ideig, nincs mit tenni.

JeetTrader 2021.08.23. 09:00:32

@venember83: hát igen ez a szomorú valóság....talán ha nincs a covid több marad a kasszában, de akkor meg mindenki más kasszájában is, a játékosok ára és fizetése pedig gyorsulva nőtt vna amivel meg szinten nem valószínű h tudtuk vna tartani a lépest. Hát ez van sajnos...:/

steven.h 2021.08.23. 11:55:13

@Rikoo: alapból rossz hozzáállás szerintem valakit a kinézete miatt nem játszatni… Romero sem egy szép gyerek, ugyanúgy ha ránézek semmi erős jellemet nem mutat, mint ahogy Navas sem, mégsem ez a helyzet a valóságban

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása