Három név merült fel Ronaldo távozása esetén

kean_moise_golorom_psg_1.jpgCristiano Ronaldo 2018-as leszerződtetése nagy visszhangot keltett úgy a szurkolóknál, mint a sajtóban, mostanra azonban sokan megkérdőjelezték a portugál klasszis megtartásának a jogosultságát a Juventusnál, azonban továbbra sem lehet biztosan tudni, hogy a portugál legenda kitölti-e a torinói szerződését, vagy egy évvel annak lejárta előtt, idén nyáron távozik.

A Tuttosport azon lapok egyike, amelyik kedvel mindenféle forgatókönyvet bemutatni, és a torinói lap szerint továbbra is fennáll az esélye annak, hogy Cristiano Ronaldo távozik, ebben az esetben pedig három játékos neve merült fel a vezetőségnél a lap szerint.

Az első opciót Gabriel Jesus jelenti a Manchester City keretéből. A brazil futballista nem lett kihagyhatatlan alapembere az angol bajnokcsapatnak, Pep Guardiola az ő játszatása helyett sokszor inkább egy hamis kilencessel küldte pályára csapatát.

Ennek ellenére a 24 éves futballistában van potenciál a jövőre nézve, és nagyszerű játékossá fejlődhet a következő években, akár Olaszországban.

A második név a minden egyes átigazolási időszakban belobogtatott Mauro Icardi. Az Inter egykori játékosától állítólag szívesen megválna a PSG, a Juventus pedig már jó ideje próbálkozik a pályán igencsak eredményes csatár szerződtetésével.

A harmadik név is ismert, a Juventusnál Massimiliano Allegri alatt bemutatkozó Moise Kean. A fiatal olasz futballista a Juventus akadémiáján nevelkedett, ám Massimiliano Allegri távozását követően a játékos elmondása szerint ennek is köszönhetően ő is inkább elhagyta a piemonti klubot, és az Evertonhoz szerződött, ahol nem sikerült maradandót alkotnia.

Kölcsönben a PSG-nél már megcsillogtatta a képességeit, ám a párizsi klub nem élt a kivásárlás lehetőségével, így a csatár visszakerült az Evertonhoz, és továbbra is kérdéses, hol fog játszani a következő szezonban, de feltehetően nem a számára korántsem optimális Premier League-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr516634046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ravanelli 2021.07.21. 07:22:10

Valljuk be, egyik se CR7 szint. Mondjuk vele csak Messi említhető egy lapon, hiszen egy korszakos zseni.

venember83 2021.07.21. 07:52:57

@Ravanelli: ha teljes karriert nézünk, természetesen igazad van. Ha viszont a következő 1-2 évben várható teljesítményt, akkor a portugál alulmaradhat, főként ha nem vesszük figyelembe a tizenegyesből lőtt góljait, s esetleg más rúgja az általa sorfalba vagy mellé durrantott szabadokat.

FeriGjuve 2021.07.21. 09:41:43

@venember83: A portugál válogatottban is ő lőtte a szabikat,lehet hogy külön fizet ezért,mert valami fétise. :D

letepem 2021.07.21. 09:49:59

Elég off topic: ha tudja, hogy 100-ból 99-szer a sorban elakad a labdája, akkor miért nem gyakorolja vagy adja át a lövés jogát? Mindig azt hallani, hogy Cr hajt, küzd, edz... sajnos ez a szabikban nem mutatkozik meg.

Leram7 2021.07.21. 10:20:36

Fogy az idő....

Illene már véglegesíteni Locatellit és még 1-2 játékost.

Ez nem lesz nagy mercato, úgy tűnik.

Type-R 2021.07.21. 11:00:48

@FeriGjuve: vagy lehet nagy összegben fogadott maga ellen a szabadrúgások hatékonysága tekintetében

GodPiero 2021.07.21. 12:16:06

Evertonra rá kell durrantani a Ramsey - Demiral kettőst Kean-ért cserébe ...

JeetTrader 2021.07.21. 12:50:34

Hát nem tudom....nekem valamiért Kean nem egy nagy durranás. Meg sem merem kérdezni mennyibe kerülne vissza szerezni.

Remélem jövőhéten már beindul a nagy jövés menés (legfőképp Ronesz eldönti h megy vagy marad). Locatelli dealjét már nagyon le kéne ütni, a végén majd jól pofára esünk mert lemaradunk róla. Persze bízom benne h tényleg van elsőbbségünk főleg Locatelli miatt.
Bár ha igaz h Dragisunt is bevonjuk+kölcsön+vételi kötelezettség, akkor elméletileg relatíve olcsón megúszhatjuk és maradhatna 1-2 új emberre pénz...pláne ha eladjuk Demiralt (40m??). Ramseyt kéne még elpasszolni, nagyon fáj a fizuja a játékéhoz képest.
Nyílván Ronesz a legnagyobb teher, de talán ő még hasznunkra lehet....na de nem az új csapat építése kellős közepén.

Galbandi 2021.07.21. 13:35:18

@venember83: Miért kellene levenni a tizenegyesből szerzett góljait? De ha így nézzük, Ronaldo akkor is 20+ gólos játékos, mert a 2020/21-es idényben a 29 góljából 6 volt büntető. Ha csak tőle vonjuk le a tizenegyesből lőtt gólokat a bajnokságban és senki mástól nem, akkor is második lenne, egyetlen találattal maradna le a gólkirályi címről. Ha viszont ugyanígy megtisztítjuk a többiek statjait is, akkor az jön ki, hogy rajta kívül csak egy olyan játékos van, aki rúgott 20 gólt büntetők nélkül is, és az Muriel (tizenegyesek nélkül pont húszig jutott volna). Ugyanebben az összevetésben Lukaku 18 gólos, Immobile 16, az egy csapásra népszerűvé vált Vlahovic pedig 15 találatig jutott volna. Ronaldo továbbra is világklasszis és világklasszis marad az elkövetkező 1-2 évben is. Meg fogja ő rúgni, a maga 20-25 gólját jövőre is, meg utána is, teljesen mindegy, melyik csapatban játszik, Gabriel Jesus (20 meccs/9 gól), Kean (26/13) és Icardi (20/7) esetében ebben már annyira nem lennék biztos. Icardinak például egész profi karrierje során egyetlen olyan szezonja volt, amikor megrúgta azt a 29 gólt, amit CR idén, Kean és Jesus meg ennek a feléig se jutott soha, igaz Moise még nagyon fiatal. Összességében véve én nem látom, miért maradna alul Ronaldo ezzel a három játékossal szemben.

GGábr81 2021.07.21. 14:58:51

@Galbandi: Matematikából ötös. Ez a statisztika nagyon szép. Mit ért ez a csapatnak? Azaz, milyen áron rúg Ő ennyit? (Ez az érem másik oldala.)
Hányadikak lettünk? Meddig jutunk évek óta bl-ben? Hasonlítsuk össze CR előtti idők csapat statisztikáit a mostanival.
Engem pont nem érdekel egyik csatárunk góltermése sem. Bőven elég, ha megrúg 11-et, ha mellette van még 3 másik 10 gólos támadó és még 2 kp aki 5-6 gólig jut.

Lanzafame 2021.07.21. 15:22:37

Ha a szurkolói érzelmeket félretesszük, nálam a 3-ból Icardi lenne a legjobb opció. Kean még mindig kérdőjel, G. Jesus drága és sérülékeny.

venember83 2021.07.21. 16:20:01

@Galbandi: cdak azert, hogy egyértelműbbek legyenek a csatárérdemei, tisztább legyen az eredmény. De akkor nézzük úgy, hogy a Juventusnak évi 80-90 millióba kerül ő átigazolásostól és fizetésestől. Ezért pedig véleményem sportszakmailag MÁR kevés, amit nyújt, csak reklámértéke miatt gondolom, hogy így is megérheti a Juventusnak, s ha már fizeti a klub ezt a sok pénzt, akkor igenis kötelező játszatni őt.

Ravanelli 2021.07.21. 17:18:14

@venember83: valahol érzem, hogy igazad van, csak még nem tudtam elhiterni magammal. Hatalmas CR7-fan vagyok...

Ravanelli 2021.07.21. 17:51:02

@GodPiero: előbb azokat kéne Rátukmálni az Evertonra, akik ezt a két világklasszist idehozták. Meg Kulusevskit. Sokba kerültek, semmire se jók, de legalább eladhatatlanok...

2021.07.21. 20:17:08

@letepem: CR-nek DP-től, vagy Pirlo-tól kéne leckéket venni szabadrúgásból.

Ravanelli 2021.07.21. 21:11:27

@MGB75: régen remekül lőtte őket! Valami szakértő számítógéppel kielemezte és megállapította, hogy mára a technikája, a lábtartása annyira megváltozott, hogy amiatt sikertelenek a szabadjai.

Lanzafame 2021.07.21. 21:16:01

@Ravanelli: amikor nálunk 1x az életben hagyományos módon lőtte (csűddel elcsavarta) a sorfal felett, érdekes módon bement. Viszont ez nem elég látványos a YouTube-ra, mindenképp Bale-féle hulló faleveles, hatalmas bombagólt akar lőni, de valamiért ez a típus sem régen, sem most nem megy neki.

Leram7 2021.07.21. 21:51:38

CR sem tud csodát tenni, kár úgy gondolkodni, hogy ő automatikusan győzelmet jelent.

Viszont, ha nem CR, akkor ki?
Morata, aki még soha nem tudott "eltartani" a góljaival top csapatot. Dybala? Az előző szezonban nem volt túl acélos és még az argentín keretbe sem fért be. A középpálya? Bentancur 0 gól, Arthur 1 gól, Ramsey 2 gól
Lehetne csapatról, csapategységről beszélni, de az jelenleg nincsen, majd talán Allegri kialakítja, de az idő lesz.

Előny tavalyhoz képest, hogy eddig az inter gyengül és talán tovább gyengül és Inzaghi egy nyeretlen edző, rutinban pedig sok edző veri. De azért az atalanta, milan duo idén is erős lesz.

Galbandi 2021.07.21. 22:00:41

@venember83: Abban a kommentedben, amire reagáltam, azt írtad, hogy (idézem) "Ha viszont a következő 1-2 évben várható TELJESÍTMÉNYT, akkor a portugál alulmaradhat, főként ha nem vesszük figyelembe a tizenegyesből lőtt góljait..". Ez a kijelentés tisztán a sportteljesítményére vonatkozik, amit egy támadó esetében gólokban mérhetünk. Ha pedig ezt a mutatót nézzük, akkor ebben messze ő volt a legjobb a bajnokságban, ha belevesszük a büntetőket, ha nem. Amit másodjára írsz, az nem tisztán a sportszakmai része, hanem az ár/érték arány vagy ár/teljesítmény mutató, erről nem volt szó az eredeti hozzászólásodban, ezért én nem erre reagáltam. A pénzügyi része teljesen más megvilágításba helyezné ezt a történetet, de az én állításom továbbra is az, hogy nem hiszem, hogy az elkövetkező 1-2 évben pályán nyújtott teljesítmény tekintetében a három említett labdarúgó Ronaldo elé kerülne.

Galbandi 2021.07.21. 22:37:57

@GGábr81: Milyen áron rúgott ennyi gólt? Olyat már hallottam, hogy valaki lefele lóg ki egy csapatból és a teljesítményével, esetleg a viselt dolgaival húzza le a többieket. De olyat, hogy valaki jól teljesít és ezzel lefelé húzza a csapatot...
Vagy akkor ezt hogyan kell elképzelnem? Megdumálja Dybalát, hogy minden jó szezonja után fusson kettő szart? Esetleg meggyőzte Bernardeschit, hogy itt az ideje egy olyan szezonnak, amikor egyetlen értékelhető meccset nem rak le az asztalra? Vagy netán addig dumált Moratának, amíg elérte nála, hogy összesen öt gólt rúgjon a bajnokságban szeptember és március között? Ne adj Isten, besegített az edzőknek és közösen összehozták, hogy Kulusevski 3km/óra sebességgel trappoljon az oldalvonal mellett? Vagy mint a kispályán, lezsírozta Arthurral, hogy idén csak 5 méternél rövidebb passzokat ér adni? Vagy felment a vezetőséghez és előadta, hogy annyira sportszerűtlen, hogy minden évben mi nyerjük a bajnokságot, ugyan fussunk neki már egy szezonnak végre egy nullkilométeres edzővel, kreatív, irányító középpályás nélkül, hadd legyen már a többieknek is valami sikerélménye? Vagy ha már a BL-t említed, rákacsintott Bentancurra, aki egyből tudta, mi a dolga: adott egy tuti gólpasszt az első Porto játékosnak, aki szembejött. Vagy intett mindenkinek, hogy a második félidőben oda se álljunk a középkezdéshez, felállunk mi mínusz kettőről is. Folytathatnám még ezt sokáig, de ennyi is bőven elég/túl sok.
Az itt a kérdés, hogy biztosan Ronaldon múlik az, hogy nincsenek meg azok az általad említett támadók/középpályások, akik megrúgják a maguk góljait? Az edző minden meccs előtt azt mondja az öltözőben, hogy mindenki Ronaldonak passzol, csak ő lő kapura? Szerintem Ronaldoval egy nagy probléma van (nyilván a fizuján kívül), de az nem az ő hibája: az hogy tele vagyunk a középpályán és a támadósorban kockázatkerülő játékosokkal, akik inkább tilitoliznak, meg lepasszolják a labdát és ezzel a felelősséget is, oldja meg inkább a sztár, azért fizetik címszóval. Komolyan, Chiesa talán az egyetlen kivétel. Ez a két BL döntős csapatunkban nem így volt. Tevez, Pogba, Pirlo, Vidal, Dani Alves, csupa olyan játékos, aki ha beragad a szekér, akkor a hátára veszi a csapatot és kihúzza a szarból. Ebben a jelenlegi csapatunkban viszont nem ilyen profil alapján lettek összeválogatva az emberek, egyedül Chiesában látom ezt a vagányságot, ezért hárul minden teher Ronaldora, aki nyilván nem feltétlenül panaszkodik emiatt, mert csillogni szeret. De én úgy látom, hogy a sikertelenség őt bosszantja a legjobban ebből a csapatból.

Type-R 2021.07.21. 22:40:20

@MGB75: előttem a kép, amikor is ADP letörli a bolognai szószr a szája sarkából, int CR-nek, hogy várjon, feláll az asztaltól, odaballaga gyarkolópályára és makkos cipőben is berúgja a szabadot, majd odaveti a portugálnak, hogy "látod, így kell".

venember83 2021.07.22. 06:56:40

@Galbandi: egy csatárt a kapu előtti hatékonysága minősít, míg egy tizenegyest akár egy védő is tud nagy hatásfokkal értékesíteni, ezért bátorkodtam elméleti síkon felvetni a tizenegyesek levonását, mert sok ember szerint (én nem tartozok közéjük) csak a tizenegyesek miatt lehet CR7 gólkirály.

Mindegy, nem akarom én egyik táborhoz sem tartozni CR7 megítélése kapcsán, legszívesebben a viszonylag objektív középen helyezkednék el ebben a témában, amúgy is parttalan vita ez a hithű CR-imádók és CR-kritizálók között.

GGábr81 2021.07.22. 07:50:28

@Galbandi: a sikertelenség... Egyedül a saját sikertelensége bosszantja. Több meccs is volt, ahol nem örült mások góljainak. Az egyiken győztünk és dúlt-fúlt mert nem lőtt gólt. (Persze nyílván ez képzelgés.)
Milyen áron? 3 edző is belebukott
Milyen áron? Nem csak ez a most vacakul összerakott csapat inpotenciáját nézd. Az első CR-es év és az azt megelőző csapat nem sokban különbözött, azt a 2 évet is érdemes megnézni.
Milyen áron? Ekkora CR fizu mellett talán az sem véletlen, hogy ilyen csapatra futotta
Hogy Dybalával, Moratával, Beráthegyivel és a többiekkel ki dumálta meg a dolgot nem tudom, de kb 6-8 ember teljesítménye esett vissza (ugrásszerűen) egyik évről a másikra. Nem hiszem, hogy bárki megdumálta volna velük, de valami oka van. Csapat szempontból nem jó, ha van 1 aki mindenki (még edző, igazgató felett is) áll. Neki mindent lehet büntetlenül. Akkor is játszatni kell, ha nen megy neki, ha pihenni kéne. Elhúz, ha lecserélik, le se sz@rja a csapatot. Csak a saját sikereinej örül, a csapat érdekeit látványosan le... Dúrván kilóg a fizuja, nem kis bérfeszültséget okozva...
Te lehet, hogy nem hallottál olyanról, hogy valaki a jó teljesítményével lehúz másokat, nos ilyet én sem, bár nem sok pszichológiai tanulmányt olvastam erről. Nyilván nem a jóteljesítménye gyakorolja ezt a hatást, de mégis látszik, hogy ez a csapat nem bírja el CR terhét a fentebb sorolt kivételezések és egyéb dolgok miatt ezekben a játékosokban irigység, kissebbségi komplexus, illetve Roninak meg kell felelni érzés alakul ki. Látszik a teljesítmény visszaesésen. Az is érdekes, hogy Morcinak milyen a gól/perc átlaga CR nélkül és CR mellett. Ő le is nyilatkozta, ha egy ilyen játékos melletted van, természetes, hogy oda kell adnod neki a labdát. (Na most ez belső indíttatásból van, vagy mondta is neki valaki, azt nem tudom.)
Szóval amennyi haszna van az egyéni teljesítményének, annyit nem ér a csapatnak és amennyi pénzbe kerül, nos annyit nem hozott a teljesítménye.
Azért fizettünk, hogy bl-t nyerjünk. Döntőig már korábban is eljutottunk. Nos nem közelebb kerültünk vele, hanem távolabb. Vele nem vagyunk előrébb és ez már a bajnokságban is látszik. Nem lettünk jobbak, ellenben eredménytelenebbek. Nyilván nem csak miatta, de ezek tények. Amit vártak tőle az nem jött be. Remélem, hogy brand szinten legalább hozott valamit legalább.
A szerethető csapatból lett egy CR központú már kevésbé eredményes és kevésbé szerethető csapat. Nos erre gondoltam, hogy milyen áron és nagyon hosszan sorilhatnám még, hogy milyen áron.
Kiknek kellett belebuknia pl. Stb.

alexGicamo 2021.07.22. 08:58:10

Gabrielt nem ismerem , nem láttam játszani .
Icardi mellett részemről csak az szól, hogy olasz .
Keant legalább láttam játszani nálunk is és ígéretesnek tűnt . Szóval, talán őt választanám hármuk közül . De szerintem, CR maradni fog .

alexGicamo 2021.07.22. 10:12:51

@GGábr81: Igazad van , bocsánat ! Elírtam ! Na, hát akkor így számomra tényleg semmi nem szól mellette ! :-b

GGábr81 2021.07.22. 15:35:29

@alexGicamo: jahh semmi baj, csak azt hittem, hogy van neki valami olasz a felmenők között és ezért írtad. Mert ugyan argentin, de attól még lehet vmi olasz beütése.

Galbandi 2021.07.23. 00:03:05

@GGábr81: CR azt a fizetést kapja, amit kialkudott a klubbal. Azért kap ennyit, mert ezt ajánlották fel neki. Ha ezt a terhet a klub nem tudja viselni, akkor odafönt valaki rosszul számolt, ezért egyébként még senki sem vállalta a felelősséget. A többiek is ezt szeretnék kapni? Semmi akadálya. Öt aranylabda és öt bajnokok ligája győzelem választja el őket ettől, tehát gyakorlatilag a világmindenség. Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én se örülnék, ha ugyanannyit keresnék, mint az a kolléga, aki kávét főzni jár be. Ezek profi labdarúgók, náluk a piaci viszonyok jobban érvényesülnek, mint bárhol máshol. Mindenki annyit keres, amennyit a futballpályán kihoz magából. Ez a bérszakadék rinyálással nem fog eltűnni. Ha az általad említett kisebbségi komplexus, megfelelési kényszer stb. valóban negatívan hat a csapattársak teljesítményére, akkor pedig felmerül a gyanú, hogy mentális szempontból nem a legalkalmasabb emberek lettek kiválogatva a feladatra.
Moratát én egyébként csípem, rendes srácnak tartom és elhiszem, hogy azt nyilatkozta, amit írsz. Az ő pechjére valószínűleg ez a mentalitás különbözteti meg a jó játékost a világklasszistól.

Apropó, bajnokok ligája. Ronaldo az évek alatt gyakorlatilag semmit nem változott. Fiatalon ugyanilyen egoista, beképzelt, sértődékeny, célvezérelt ember volt, mint ma. Ugyanilyen volt a Manchester Unitedben és a Real Madridban is. Azzal a két klubjával ötször nyerte meg a fülest, a mienkkel meg még a négy közé se került be. Az hogy lehet, hogy ezzel a lehetetlen emberrel a soraikban a két klub gyakorlatilag hülyére nyerte magát (tudom, uefamaffia...), mi meg elcsúsztunk egy Ajax meg egy Lyon nevű banánhéjon? Egészen biztos, hogy a mi sikereinknek az ő magatartása/mentalitása a legnagyobb akadálya? Miközben az összes jelenlegi csapattársa (még Chiellini is) lenyilatkozta, hogy ilyen profival még életükben nem dolgoztak együtt,és minden nap rengeteget tanulnak tőle satöbbi, satöbbi.

Amióta a Juventusban játszik, az idei volt az első olyan szezon a BL-ben, hogy rajta kívül más is lőtt gólt az egyenes kieséses szakaszban. Az első szezonjában, amit említettél, konkrétan az ő mesterhármasával vertük ki mínusz kettőről az Atletico Madridot, utána az Ajax ellen mindkét mérkőzésen ő lőtte a Juventus egyetlen gólját. Na pont erre szerződtettük! Mit kellett volna még csinálnia, megnyerni a zsákolóversenyt is??

Én egyébként úgy emlékszem, hogy a CR érkezése előtti szezonban már kezdtek látszani azok a rendszerszintű problémák, amiket azóta se nagyon tudtunk orvosolni. Nem sikerült pótolni a Pirlo-Vidal-Pogba-Marchisio tengelyt, de még egy kicsit se. Egyértelműen látszott ez már a Tottenham elleni első meccsen, ahol a két talált gólunk ellenére szinte végig teljesen alárendelt szerepet játszottunk, nem volt meg a korábbi stabilitás, meg se tudtuk tartani a labdát, a Tottenham végig irányította a játékot. Ugyanígy alapvető problémáink voltak a rá következő körben a Real Madrid elleni első meccsen, amit Torinoban vesztettünk el 3-0-ra, teljesen simán. A mi lejtmenetünk nem Ronaldoval a fedélzeten kezdődött el, de ő se tudta megállítani, az tény. Bár szerintem Allegri a garancia rá, hogy most egy jobb szezon következik majd, mint az előző volt.

Szóval nem értünk egyet szinte semmiben, de ettől szép ez.

steven.h 2021.07.23. 09:04:21

@Galbandi: "A mi lejtmenetünk nem Ronaldoval a fedélzeten kezdődött el, de ő se tudta megállítani, az tény." - közvetetten de, de ez nyilván nem az ő hibája, hanem Paraticié, aki 100 milliót és 30 milliós bérért őt hozta el, miközben elől nem voltak akkora gondjaink a Higuain, Mandzukic, Dybala hármassal, mint a középpályán. 100 millióból tudott volna jönni 2 olyan középpályás akivel előrébb lépett volna a csapat, szóval ha nem is vele kezdődött el, vele folytatódott a lejtmenet ami azóta is folytatódik amiatt mert a bérterhe miatt, ami nyilván szintén nem az ő hibája, nem tudunk igazolni.

Ha nem is Ronaldo személyével van a gond, mert kiváló játékos persze, de a Ronaldo projekt megbukott és az első lépésnek annak kellene lennie, hogy:
- vagy valami értelmezhető bérért marad (kb 15 millió), hogy jövőre ha összekapja magát a csapat, érdemben lehessen erősíteni - idén biztosan nem fogunk
- eladjuk

"Apropó, bajnokok ligája. Ronaldo az évek alatt gyakorlatilag semmit nem változott. Fiatalon ugyanilyen egoista, beképzelt, sértődékeny, célvezérelt ember volt, mint ma. Ugyanilyen volt a Manchester Unitedben és a Real Madridban is." - mindkét csapatnak azokban az időkben kb végtelen pénze volt, a MU-nak a PL bevételek plusz már az akkoriban is sokkal magasabb szponzor pénzek az olaszhoz mérve, Real Madrid szintén. Az MU-ban ráadásul még baromi fiatal volt, ültek a cselei, mint ahogy a Realnál is, utána Zidane volt az aki látta, hogy az már nem megy és valószínűleg a Real az egyetlen csapat aminek a játéka ezt elbírta.

Ráadásul, főleg a Real és a Juve hagyományait nézve, Ronaldo teljesen testidegen nálunk. Nálunk is voltak hatalmas nagy sztárok, de mindig a klub volt az első és mindenki annak szentelte alá magát és így voltunk sikeresek.

Roland Máté 2021.07.23. 13:08:15

@Galbandi: Üdv!
Ronaldo kapcsán mi sem értünk egyet sok dologban, de igazad van: ettől szép ez. Főleg, ha kulturáltan, vita nélkül elmondjuk a véleményünket. :)

Engem a pénz része annyira nem szokott foglalkoztatni. Valóban ebben megállapodtak a fejesekkel, és ennyi. Véleményem szerint nem is ez okozza a legfőbb nézeteltérést csapat szinten. Úgy gondolom az a baj, hogy ő dönti el hol játszik, mikor játszik. Soha nem megy vissza védekezni, minden szabadrúgás az övé. A tiziket én speciel nem veszem el tőle, lője nyugodtan, de a szabad nagyon nem megy neki. Ezen felül vagy ő vagy az edző mondja, de látványosan neki kell passzolni minden labdát. Szóval a csapatjátékból annyira veszi ki a szerepét, hogy kapura lő. Ez bizony ronthatja a morált.

Én elfogadom, hogy kedveled Ronaldot. Csak azt azért be kell látni, hogy már nem fiatal. Unitedben és Realban a legjobb formában volt. Ezen a két helyen ért el mindent. Amit természetesen senki nem vehet el tőle, nem vitathat.
Már a portugál válogatottban sem tud nagyot alkotni. Pedig ott aztán jobbnál jobb középpályások vannak. Ha nincs 4 tizenegyes, mögöttünk végeznek a csoportban, most az EB -n.

GGábr81 2021.07.24. 15:02:35

@Galbandi: nyilván való, hogy amikor idejött, nem számiltak a pandémiával. Azt értem, hogy miért keres ennyit, a kérdésem nem ez. A kérdés az, hogy ér ez nekünk ennyit?
Az egyetlen atleti meccs, ahol érvényesült a CR faktor, az kerül 220 misibe?
Nem értünk egyet semmiben, illetve én mindenben egyet értek veled. Amiket elmondasz az mind igaz. A felvetésem nem erről szól. Totálisan igaz, hogy nem Ronáldo tehet ezekről. Nem tehet róla, de ő az oka.
Mentálisan gyenge és nem jól összerakott a csapat? Pontosan, így van. Nem ő tehet róla, de miatta nem ott erősítettünk és nem úgy, ahogy kellett volna, tehát ő az oka.
Nem változott? A menalitása valóban nem talán. Sajnos. De a játéka viszont igen. Ez azért már nem az a teljesítmény, mint a Realban. Pont jókor szabadultak tőle. Ráadásul a múltbéli jobb teljesítménye miatt mi fizetünk többet a jelenlegi szerényebb teljesítményért. Az amúgy is tehetősebb MU és Realnak nem került ennyibe, mint nekünk, jegyzem meg mellékesen és cserében többet is tudott nyújtani.
Egyszerűen nem illik a Juve képbe, se Hugi pocak leigazolása, de CR végképp.
Nem taglalom tovább. Óriási focista, eszméletlen egyéni teljesítménnyel, de a Juvéba sehogy nem illik. Remélem, ha marad rámcáfol és szárnyakat kap az egész csapat mellette, vele. De nem látok rá nagy esélyt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása