HIVATALOS: A Juventus kinevezte Arrivabenét

arrivabene_maurizio.jpgAmint az várható volt, a Juventus vezetőségének végül Maurizio Arrivabenére esett a választása, s a klub egyúttal a mai napon egy 400 millió eurós tőkeemelésről is beszámolt.

A bianconero csapat már elköszönt Fabio Paraticitől, akinek a mai napon a szerződése is lejárt, és a hírek szerint most már a Tottenham Hotspur ügyeit egyengeti, az utódja pedig a futball szakág igazgatójaként Maurizio Arrivabene, aki eddig is a vezetőséghez tartozott az igazgatótanács tagjaként, s akit leginkább a Ferrari F1-es csapatának vezetőjeként ismert meg a közönség.

A klub közleményében továbbá szerepel, hogy becslések szerint a Juventust a járványhelyzet hatásaként megközelítőleg 320 millió eurós veszteség ért.

Ezt ellensúlyozandó, és figyelembe véve a 2019-24-es időszakra meghatározott sportügyi versenyképességet és gazdasági fenntarthatóságot illető célokat, az igazgatótanács jóváhagyott egy 400 millió eurós tőkeemelést, amely műveletben kulcsszerepe lesz a tulajdonosi háttérnek, nevezetesen az Agnelli család birtokában lévő Exor vállalatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3116609410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

west30 2021.06.30. 21:06:46

Ritka nagy szerencse,hogy ha kell Exor papa kikohog nemi lovet a trutyiban levo Juventusnak.

DelPiero2 2021.06.30. 21:50:44

Lehet hogy Ronaldo mégsem volt nyereséges, ahogy Paraciti eddig hirdette?

JeetTrader 2021.06.30. 22:05:03

@DelPiero2: ha nyereséges volt, ha nem, a zártkapus meccsek és a globális korlátozások keményen érintettek. Combos az a minusz azért....
Ez alapján 60 millából kéne megváltani a világot. Ebből 40et elverünk Locatellire akkor marad 20....nagy fogasok kellenek...

JeetTrader 2021.06.30. 23:31:23

@Rikoo: bocs 80...de akkor máris lenulláztuk magunkat. A 400 milla injekció és a 320 milla mínusz. De ez egy balga számítás a részemről egyáltalán nem tudni valójában milyen keretek közt lehet mozogni...20 milla ráhagyással marad 60 igazolásra...Na de fizukra meg így sem...inkább nem is számolgatok:D

Rikoo 2021.07.01. 01:34:01

@JeetTrader: Tavaly is történt egy 300+ milliós beavatkozás, amiről Agnelli beszélt is korábban.
Egyáltalán nem ilyen faék egyszerű dolgok ezek a könyvelési kimutatások, minthogy 400-320=80.:D

Spider81 2021.07.01. 07:11:29

@JeetTrader: az eladasi oldalt is szamitasba kell venni es persze nehany jatekos arat is vagy reszletekben kapjuk vagy fizetjuk.

venember83 2021.07.01. 08:59:45

La Gazzetta dello Sport: "Logikus feltételezés, hogy a tegnap bejelentett 400 millió eurós tőkeemelés nem csak a koronavírus-járvány által okozott bevételkiesés kompenzálására szolgál: az összeg egy részét a klub befektetésekre fogja felhasználni, aminek része az átigazolási piac is. Hiba lenne olyan jelentős horderejű átigazolásokat várni, amilyen Matthijs de Ligt megszerzése volt, de nehéz elképzelni azt is, hogy a Juventus tétlenkedne az átigazolási időszakban. Egy fontos ügylet, amilyet Manuel Locatelli megvásárlása jelent, most már új gazdasági kontextusba helyezhető."

GodPiero 2021.07.01. 10:33:32

Forma 1-ből Serie A .....

Biztos Ő a megfelelő ember erre a posztra????

JeetTrader 2021.07.01. 13:01:29

@Rikoo: @Spider81: na pont ezért mondtam h rengeteg mindent nem ismerünk....nyilván lehet alkudozni, nyilván lehet h elviszik Demiralt 45 millárt, Ruganit 10 milláért, Arthurt meg 50 ért...( ;) ). Csak annyit mondtam, hogy az induló lovetta mire lehet elég minden más változatlansága mellett....max Locatellire, de rá talán tényleg elég és reálisan meg is szerezhető.

Félek h érdemben nem nagyon fogunk tudni eladni...a nagy fizuk a relative rosszabb teljesítmények keményen nehezítenek. És ahogy eddig a mellékelt ábra mutatja nem nagyon akarnak kölcsön+opciót, meg 4 évre szétszórt fizetést a kiszemelt játékosokért cserébe...szóval favágó módszer ide vagy oda, nagyon sokkal többre sztem nem érdemes számítani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása