Ramsey lehet az első távozó

ramsey_aaron_walesi_valogatott_mezben_orul.jpgAaron Ramsey 2019 óta a Juventus futballistája, a középpályán már akkoriban is némi hiányosságot mutató csapat vezetői nagy reményekkel szerződtették a walesi játékost, akinek a feladata az lett volna, hogy támadóbbá tegye a középpályát, és a csatároknak nagyobb támogatással szolgálhasson a Juventus.

Sajnos azonban a sok sérülés és az angolhoz képest jelentősen különböző olasz futballstílus megnehezítette a játékos torinói életét.

A futballista reménykedik benne, hogy a következő szezon jobb lehet, amint az elmondta több interjúban, és a szurkolók is bizonyosan örülnének, ha Massimiliano Allegri alatt jobban tudna majd teljesíteni, azonban korántsem bizonyos, hogy a következő szezonban a csapat a soraiban tudja majd a középpályást.

Nem meglepő módon a Corriere dello Sport arról számolt be, hogy a Juve szívesen megválna a játékostól, sőt, ő lehet az első távozó.

A pletykák szerint a Juve vezetősége egyeztetést kezdeményezett a játékos ügynökével, a beszélgetés tárgya pedig a játékos távozása lehet, az érintett feleknek új klubot kell keresniük a walesi válogatottnál némileg jobb formát mutató futballistának.

A gondot természetesen a lejáró szerződés nyomán kiharcolt magas bér jelenti, mivel a nettó 7 millió eurós összeget kevés klub fizetné ki a decemberben 31. születésnapját ünneplő játékosnak.

Úgy tűnik, hogy a Crystal Palace és a West Ham érdeklődik a játékosért, és szívesen visszavinnék őt a Premier League-be, de az még kérdéses, hogy a játékosnak megfelelnek-e ezek a klubok, vagy más elképzelésekkel rendelkezik a transfermarkt becslése szerint 14 millió eurót érő futballista.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3016598240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.06.19. 06:08:09

Majd augusztus 31-én megy kölcsönbe, úgy hogy a fél fizetését mi álljuk.

venember83 2021.06.19. 06:40:29

@Pjanista: van rá esély. De hátha Cherubini nagyobb mágus Voldemortnál, és sikerül megszabadulni Ramsey terhétől. A J Medical munkatársai is fellélegeznének.

Attilio79 2021.06.19. 07:56:52

Azért Wales neki (is) köszönheti az EB szereplést, reméljük dob annyit rajta, hogy elvigyék...

2021.06.19. 08:07:32

@venember83: Egy ZIL platonyi tehertől kéne legalább megszabadulnunk...

venember83 2021.06.19. 09:30:15

@MGB75: Max majd kihozza belőlük a maximumot.

MdewC 2021.06.19. 09:33:51

Ha Ramsey lenne az első távozó.

Ott a mercato legnagyobb húzása meg is valósul.

Lanzafame 2021.06.19. 09:37:56

Ha az ember az Arsenalban nézte vagy a válogatottnál látja, egy szuper játékos. Nálunk mintha egy ufó lenne, aki azt sem tudja, mit keres itt.

Ravanelli 2021.06.19. 09:53:13

Hol kell aláírni? Mondjuk az nem tudom nem észrevenni, hogy a válogatottban ő is meg Rabiot is sokkal jobban tolják, mint a Juvéban. Tehát nem lehetetlen, hogy Pirlo nézett be valamit...

venember83 2021.06.19. 10:22:50

@Ravanelli: vagy az olasz bajnokság kicsit más, mint az EB pár hete összegereblyézett keretekkel.

Ravanelli 2021.06.19. 10:26:37

@venember83: logikailag nem a pár hete összegereblyézett csapatban kellene előforfulnia, hogy egy játékos nem találja a helyét?

venember83 2021.06.19. 10:41:55

@Ravanelli: de, persze, csak épp Pogba mondta pl., mennyire felkészültek taktikailag az olasz csapatok, s elnézve az eddigi meccseket az EB-n kevés csapatra igaz ugyanez. Szervezetlenek ellen meg könnyebb egyénileg villanni, erre akartam utalni.

Leram7 2021.06.19. 11:44:16

Ramsey Allegrinál szárnyalhatna, de olyan sokat sérült, hogy a legjobb a távozás lenne.
Nem ő a csapatunk jövője, ebben már mindenki biztos.

GodPiero 2021.06.19. 16:50:59

@Leram7: Szerintem is szárnyalhatna.... leginkább Angliáig :)

JuveWinC 2021.06.20. 14:16:06

Momblano: Ramsey azt kéri a Juvétól h bontsuk fel a szerződését és kéri a neki járó bónuszokat, "ingyen kaptatok, ingyen engedjetek el" jelszóval. A walesi arról számolt be, hogy ebben a két évben nem érezte a támogatást a technikai és fizikai felkészítést végző személyzettől, mivel szerinte neki személyre szabott programra lett volna szüksége az optimális állapot megtalálásához.
Ha ez igaz, akkor azonnal takarodjon a faszban, ha meg nem kapunk érte pénzt, akkor 2 évig rohadjon csak meg a kispadon.

Rikoo 2021.06.20. 14:23:20

@JuveWinC: Momblano egy idióta barom, az újságírás szégyene.

venember83 2021.06.20. 15:32:09

@Rikoo: pedig ő jelentette be elsőként CR7 érkezését és Allegri távozását. Igazi jövőlátó... Arra sem érzem magam érdemesnek, hogy begépeljem a nevét.

Rikoo 2021.06.20. 19:30:41

@venember83: Igen, meg 99,97% Donnarumma érkezése stb..

venember83 2021.06.20. 19:50:06

@Rikoo: a PSG kihasználta a 0,03%-ban rejlő lehetőséget. Igazi profik rendkívüli szakértelemmel. Talán ideje lenne lecserélni az Öreg Hölgyet kőolajalapú párizsira... Meg persze Momblano fan clubot alapítani.

Rikoo 2021.06.20. 20:57:14

@venember83: Lehetne ő az új sportigazgató Para helyett.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása