Chiesa: „Mi is a szurkolókkal álmodunk”

chiesa_federico_valogatott_sajtotajekoztato.jpgA Svájc elleni győzelem után az olasz válogatott a walesi csapat elleni meccsre készül, amely csoportelsőséget hozhat az olaszoknak.

„A szurkolók helyesen teszik, hogy álmodoznak, mi is velük álmodunk. Azért vagyunk itt, hogy minél tovább meneteljünk, és a végén megkoronázzuk ezt a csodálatos álmot.” - mondta Federico Chiesa a Covercianóban tartott sajtótájékoztatón.

„Az edző azt kéri tőlünk, hogy álljunk készen. Amikor számít rám, készen fogok állni, mindannyian kezdőjátékosok vagyunk, és késznek kell lennünk a játékra. Mindenki hozzájárulása fontos ahhoz, hogy elérjük a célunkat, és adott pillanatban mindenkinek segítenie kell. Érzem belül, hogyan hozhatom ki a maximumot ebből a pillanatból, energiát, felvillanyozottságot érzek, ez csodálatos keret, ez pedig Mancininek köszönhető.

Wales bizonyosan küzdeni fog. Fontos, nemzetközi futballban jártas játékosaik vannak, kiemelkedik közülük Gareth Bale. De Ramsey-t is említhetem. Ő átlag feletti játékos, nagyon intelligens. Technikailag nagyszerű, a Juventusnál a pályán és a pályán kívül is nagyra becsülöm őt.

A francia és a belga csapat utunkat állhatja? A végsőkig való menetelés esetén ezekkel a csapatokkal is meg kell ütköznünk. Bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, nem félünk senkitől, és tulajdonképpen szeretnénk is összecsapni velük, hogy lássuk, milyen szintet képviselünk.”

A Juventus fiatalja természetesen nem mehetett el szó nélkül a bianconero legenda, Giampiero Boniperti tegnapi halála mellett.

„A teljes csapat nevében szeretném részvétemet továbbítani Giampiero Boniperti családjának. Az olasz és a világ futballjának egy ikonja távozott.”

A Fiorentinától tavaly nyáron igazolt játékos egyúttal köszönetet kívánt mondani Andrea Pirlónak, amiért bizonyítási lehetőséget kapott az év során.

„Még nem beszéltem Massimiliano Allegrivel. Mindazonáltal szeretnék ismét köszönetet mondani Andrea Pirlónak a bizalmáért, és amikor visszatérek a Juventushoz, akkor örömmel találkozok majd Massimiliano Allegrivel, és készen állok az együttműködésre. Hogy mit hozok a válogatotthoz a Juventustól? A képességet arra, hogy ne adjam fel, és Juventusnál megszokott folyamatos győzelemre törekvést.”

Federico Chiesa természetesen beszélt Christian Eriksenről is, akit a minap sikeres beavatkozás után kiengedtek a kórházból.

„Christian esete mindannyiunkra hatással volt. Egy meccs után voltunk, reméltük, hogy minden rendben lesz, és végül így is történt. Davide Astori miatt rossz gondolataink támadtak, de a srác jól érzi magát, és gyors felépülést szeretnék kívánni neki.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9816598242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ravanelli 2021.06.19. 10:28:51

Nagyon együtt van a csapat, ez kompenzálhatja a tudásbeli különbséget teszemazt egy portugál vagy francia csapat ellen...

alexGicamo 2021.06.19. 12:58:19

Nagyon szimpatikus és tetszik a lelkesedése !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása