A Juventus sajnos ma szomorú bejelentéssel indította a napot, 92 esztendős korában elhunyt a klub történetének egyik legnagyobb legendája, Giampiero Boniperti.
"Ez az a hír, amit soha sem szerettünk volna megosztani veletek.
Ma, 2021 június 18-án búcsúzunk Giampiero Bonipertitől, aki 92 éves korában elhunyt Torinóban.
Ez az érzelem, amelyet most mindannyian érzünk, nem fogja megakadályozni, hogy szeretettel gondoljunk rá mindazért, ami az Elnökünk volt és mindig is lesz a Juventus életében.
Egy kitörölhetetlen alak, akit a mai naptól átengedünk az emlékezetnek, mert egy ideje már a labdarúgás történetében volt. Mert mikor kifejezésre juttatsz egy gondolatot, amely gondolat aztán a klub génjeinek részévé válik, melynek az életedet szentelted, azt jelenti, hogy a karaktered az identitásává és létezésének módjává vált. Mindörökké.
Giampiero Boniperti egy bajnok volt, aki segített a Juventus szurkolóinak elfelejteni a háborút (»kedvességével és a klasszisával, amelyekkel részt vett a jövővel kapcsolatos reménysugár visszaadásában a háború után« - írta róla a Hurrà Juventus 1966-ban), s olyan életrajzzal rendelkezik a labdarúgásban, amelyet mindenki ismer. Még a gyerekek is.
1946 tavaszának egyik napján, 18 esztendősen elhagyta Barengót (ahol 1928-ban született), s Torinóba ment. Futball-úttörő volt, romantikus és gondtalan.
»El volt ragadtatva a Bianconeri színeitől, s a Juventus játékosává akart válni.« - írja az első bemutatása a Bianconeri magazinban, a fiú hosszú utat tett meg. Csaknem egy évvel később, 1947 márciusának elején Boniperti a Milan ellen bemutatkozott az első csapatnál, egy olyan szezonban, amelyet a Juve a második helyen zárt egy legyőzhetetlen Torino mögött. A rákövetkező évben Vittorio Pozzo odaadta neki az Azzurri mezt Bécsben Ausztria ellen, ahol eredetileg világklasszis jobbszélsőként tüntette ki magát, majd középen, Muccinelli mellett a Rimet Kupában (1950), egy olyan pozícióban, amelyet az 1950-es években a Juvénál is betöltött. Azok az évek három névről szóltak: Boniperti, Charles, Sivori. Három ikon, minden további kommentár fölösleges.
A mezőny legjobbjaként duplázott a legendás mérkőzésen a Wembleyben Anglia és Európa többi országa között (s az egyetlen olaszországi játékosként Nordahl, Vukas, Kubala, Zebec mellett). Boniperti egy telivér középcsatár volt hatalmas lövésekkel.
A Serie A 1947-48-as szezonjában gólkirály lett alig 20 évesen, 27 találattal. Ez volt az előzménye az öt bajnoki címnek a fekete-fehér mezben.
Nagyon kifinomult, mégis halálos játékos volt. Minden tekintetben teljes volt az összhang Boniperti és a labda között. Egyszer bevallotta: »Amikor fiatalabb voltam, a kapu mindig széles volt előttem, a gólok pedig egymás után jöttek. Lőttem, és gól volt. Mikor játékosként felnőtté, s így teljesebbé váltam, a kapu keskenyebbé vált. Természetesen ez összefüggésben volt azzal a ténnyel, hogy hatalmas gólt szerettem volna szerezni, hogy a labda útjára indul, s többé már nem lehet látni.«
Szeretett a játék ihletője és rendezője lenni, az alapeleme, az egész gépezet sarokköve, a kar, mely az egész mechanizmust mozgásba hozza. Felszabadította a játékot a személyes ügyektől, ahogyan ez később is történt, mikor menedzserként visszatért a Juventushoz.
1961-ben fejezte be karrierjét, olasz bajnokként, 179 góllal. 33 esztendős volt, s egyszerű szertartással akasztotta szögre cipőit: »Srácok, befejezem.« Egy extrovertált úriember a pályán, hajthatatlan temperamentummal.
1971 júliusában egy második Boniperti-időszak kezdődött a Juve életében. Azt követően, hogy játékosként tette, új korszakot kezdett a klub élén is, ezúttal elnökként. Az irányítása alatt a Juve világhírű lett, hatalmas Európában és világszinten is. Igen, bajnokságokat nyertek, de mindenekelőtt kontinentális és interkontinentális kupákat. Összességében 16 trófea került a kincstárba, amellyel a Juve az egyetlen klub lett, mely megnyerte az UEFA összes sorozatát.
Mosolygós, megfontolt és visszafogott menedzser volt: »csapatot alkotott a pályán és azon kívül is, mely profizmusban áll, dívák nélkül. Az a Juve a kemény munkáról és az áldozatról szólt.« - írta a Hurrà Juventus 1980-ban. A Juve egyszerűsége az Elnökéhez volt hasonlatos. A Juve, amely nem csak fiatalságot jelentett, de egyszer és mindenkorra a győzelem szinonimájává is vált.
Az elmúlt évek során mindig közel maradt a Hölgyéhez. A stadion felavatásának legmeghatóbb pillanata talán az volt, mikor 2011. szeptember 8-án egy a pálya közepén álló pad felé vette az irányt egy másik Juventus legenda, Del Piero, az egyetlen játékos mellett, aki több gólt szerzett nála.
Ebből az alkalomból úgy döntött, beszél nekünk az első találkozásáról a Juventusszal. Felizgatta őt és felizgatott mindannyiunkat.
»Az életem a Juventusnál 1946 június 4-én kezdődött, s 65 évvel később itt vagyok, hogy megöleljem mindannyiotokat, a legjobbakat kívánjam nektek, s visszahozzam a játékosoknak azt a mondást, ami egy rövid ideje ott szerepel jelmondatként. A győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog, ami számít.«
Onnan fentről most egy újabb csillag ragyog a fekete-fehér égbolton. Giampiero Bonipertié az, aki a legtöbbet adta a Juventusnak.
Köszönünk mindent! Nyugodj békében, Presidentissimo!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2021.06.18. 10:55:03
Alexdel 2021.06.18. 12:11:09
Nyugodjon békében!
GodPiero 2021.06.18. 13:16:21
babo0410 2021.06.18. 19:35:25
És sajnos ez a nap nekünk, magyar sportrajongóknak duplán is szomorú, hiszen tavaly ezen a napon távozott az élők sorából Benedek Tibor, kiváló vizilabdázónk is. Mindketten nyugodjanak békében!
