A Juventus akkor is leigazolná Gabriel Jesust, ha Ronaldo marad

gabriel_jesus_city.jpgA La Gazzetta dello Sport állítása szerint a Juventus olyannyira érdeklődik Gabriel Jesus iránt, hogy már azt megelőzően leigazolná, hogy Cristiano Ronaldo jövőjének ügyében döntés születik.

A brazil támadó a nyári átigazolási időszakban a Juventus egyik fontos célpontjává vált, s a napilap szerint ez független attól, hogy Cristiano Ronaldo végül kitölti-e jövő nyáron lejáró szerződését Torinóban.

A portugál klasszis jövője továbbra is kérdéses, s bizonyos pletykák szerint a nyári Európa-bajnokságot követően dől el, hogy marad-e  zebracsíkos mezben.

Úgy tudni, hogy a csapat kispadjára visszatérő Massimiliano Allegri áldását adta Ronaldo értékesítésére, valamint Gabriel Jesus leigazolására, de az is elképzelhető, hogy a Manchester City támadója abban az esetben is a Juventushoz igazol majd, ha a portugál végül marad Torinóban.

Az idén a Bajnokok Ligája fináléjáig jutó angol csapat készen áll a brazil játékos értékesítésére, azonban véglegesen túladna rajta, míg a Juventus előbb inkább kikölcsönözné a 24 esztendős brazilt.

Több hírforrás is megerősítette, hogy zajlanak az egyeztetések a két klub között, azonban a Juventus elszántnak mutatkozik az ügyben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1416589278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2021.06.11. 14:50:58

Ez érdekes. Jó ez nekünk? :)

venember83 2021.06.11. 15:01:27

@MdewC: alapvetően a széles és mély keret jó dolog. De ezt el kell fogadtatni a játékosokkal is, hogy ne durci és sértődés legyen a vége.

Rikoo 2021.06.11. 15:30:18

Hát én ez nem tudom mennyire hiteles. Az tény, hogy Kane távozni akar a Tottenhamtől és megegyezett a Cityvel egy 16 milliós szerződésben, de a hiteles újságírók semmi megerősítést nem mondtak a Gabriel Jesus, Deoay tárgyalásokról. Azt mondták semmi jel nincs Torinoból, hogy történne bármi is.
Az EB után gyorsulnak fel a dolgok, egyetlen komolyabb tárgyalás megy most a háttérben és az Locatelli.

juve28adam 2021.06.11. 15:31:18

Kölcsönbe szerintem nem tudnánk elhozni, biztos lenne nem 1 klub aki szívesen fizetne érte a Citynek.

m.martin91 2021.06.11. 15:47:03

@Rikoo: Nem tudom, hogy az a Kane mennyire válna be a City-ben. Nem tűnik kompatibilisnek azzal a játékkal. Mondjuk az tény, hogy nagy király a PL-ben, de az nem elegendő. Gabriel Jesus pedig szerintem ugyanúgy kevés arra, hogy egy nagycsapat gólvágója legyen, ahogyan Morata is.

venember83 2021.06.11. 15:53:03

@Rikoo: Kane és Paratici kapcsán olyan ötletem támadt, miszerint Paraticit pont Kane eladása miatt vitte oda Levy, hogy ne az ő kezéhez tapadjon a vér, izé, a transzfer. Főleg mivel elég ingerültek az angolok a szuperligás klubok vezetőségeivel szemben. Persze ez csak valami hülye megérzés, annál semmivel sem több.

Rikoo 2021.06.11. 16:29:29

@m.martin91: Kicsit át kell alakítani a City támadójátékát, de bőven bevállna szerintem.
Hasonló véleménnyel vagyok a brazilról, de jó játékos ő, csak nem egy befejező csatár.
Internek lenne jó, ha Lautarot eladják.

Qrva jó kérdés az is, hogy nekünk ki lenne jó.
Az amit Vlahovic ebben a szezonban csinált, meg a potenciál ami benne van, egyértelmű figyelemreméltó. De a másik rész meg az, hogy ez még csak 1 szezon és lehet lutri lenne.
A lényeg, hogy egy olyan csatár kellene nekünk, mint ő vagy Haaland, de kérdés ki lesz elérhető és kire lesz pénz.
Ronaldo távozni fog, biztos vagyok benne.

Rikoo 2021.06.11. 16:30:32

@venember83: Szegény Paratici, már hendikeppel indul majd a szurkolóknál Kane eladása után.:D

m.martin91 2021.06.11. 16:46:12

@Rikoo: Ha Ronaldo távozik, akkor meg kellene szereznünk Memphis-t a helyére, balszélsőnek. A Barcelona még mindig b@sz@kszik vele. Viszont hova menne Ronaldo? Ha Mbappé marad, akkor PSG kilőve. El nem tudom képzelni, hogy 36 évesen visszamegy Manchesterbe. Szóval, még mindig inkább a maradás mellett vagyok, mint a távozás mellett. A csatár meg Ronaldótól is függ. Mbappé távozása esetén tuti, hogy csere lenne Icardival.

Rikoo 2021.06.11. 16:59:11

@m.martin91: Én simán el tudom képzelni, hogy visszamegy Manchesterbe, Pogbaért cserébe a két klubnak is érdeke lenne az üzlet.
Kb. mindenki megerősítette, hogy március óta figyelik Ronaldo helyzetét.
Allegri amúgy sem tervez vele, a klubnak teher az 52 millió évente, el nem tudom képzelni, hogy maradjon.
Depayon én is gondolkoztam már, de ő is qrva sokat akar keresni, pont ez a baj a Barcelonanál, hogy minden nagy fizetésű játékosuktól szabadulni akarnak, újaknak meg nem tudnak nagy fizetést ajánlani.
Szerintem Chiesa megoldja a baloldalt, inkább ott játszon, mint jobbon.
Ha menne Ronaldo akkor mindenképp egy top TKP. kellene és egy minőségi befejező csatár.

szauerb 2021.06.11. 17:36:04

Nem hinném hogy Jesus nagy előrelépést jelentene Moratahoz képest.
Nem is igazán látom,hogy ő miben kiemelkedő.

JeetTrader 2021.06.11. 19:25:38

@szauerb: eggennn...gyors és fiatal de ennyi. És mennyibe fájna ez nekünk?

Nyugodtabb lennék ha végre a középpályára hallanám a Locatelli, vagy Milinkovic Savic, vagy Aouar vágy fene tudja kikről szóló pletyit/pletyiket. Továbbra is meggyőződésem, Allegri ide vagy oda, h a mostani kp nem tudja kiszolgálni a csatárokat...akárki is jön...

alexGicamo 2021.06.11. 19:37:33

Olasz játékosok nincsenek ? Ja, hogy mind elment az EB -re ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása