Szczęsny: "Semmi kétség, maradok a Juventusnál"

szczesny_wojciech.jpgAz olasz sajtót hosszú heteken keresztül izgalomban tartotta a kérdés, hogy a Juventus vajon végül lépést tesz-e az AC Milantól távozó Gianluigi Donnarumma felé, ami minden bizonnyal azzal járt volna, hogy a jelenlegi első számú hálóőr, Wojciech Szczęsny új csapatot kereshet magának.

Úgy tűnik, hogy az ifjú olasz végül az anyagi igényeit kielégítő Paris Saint-Germainnél köthet ki, s néhány órán belül aláírhatja új szerződését, míg a Juventus inkább kitart Szczęsny mellett, ezt most maga a lengyel kapus is megerősítette.

"Hosszú hallgatás után ismét érintkezésbe léptünk a Juvéval, s elmondták nekem, hogy semmi kétség az egyes számú pozíciómat illetően." - mondta a lengyel válogatottal a hamarosan rajtoló Európa-bajnokságra készülődő Szczęsny. 

"Semmi változás ebben a témában, a klub számít rám, százszázalékosan biztos, hogy nem ad el, s a magam részéről én is maradni szándékozom. 

Nem tudom, hogy Allegri visszatérése döntő lesz-e, de bizonyosan fontos. Tiszteljük egymást, s korábban nagyszerűen dolgoztunk együtt. Úgy gondolom, hogy Allegri nem csupán kapusként, de emberként is értékel. Számára ez az utóbbi szempont nagyon fontos. 

Úgy gondolom, hogy Pirlo rendelkezik tudással, képességekkel és elképzelésekkel, a klubnál végzett munkája meg fog térülni a közeljövőben. A dolgok sokszor másként néznek ki, annak függvényében, hogy azokat belülről vagy kívülről nézi az ember.

Számos edzőm volt a pályafutásom során, s úgy gondolom, hogy képes vagyok nagyon racionálisan és objektíven megítélni őt. Sok szerencsét kívánok neki, s tudom, hogy bárhová is megy, képes lesz jó munkát végezni, mert már most is egy kiváló edző."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1116586456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2021.06.08. 20:55:34

Helyes! Megtudták, hogy Donnarumma vágyait nem tudja kielégíteni a Juventus, ezért gyorsan biztosították a maradásról. Én örülök, hogy nem jön a vállalhatatlan gyerek, a legjobb helyre megy Párizsba, szakmailag és anyagilag is. Mindenesetre a lengyelnek is össze kell szednie magát, remélhetőleg Allegri alatt minden visszatér a régi kerékvágásba.

Leram7 2021.06.08. 21:14:36

Ez valahol gáz. Adott az olasz válogatott kapusa "ingyen" és nem tudjuk megszerezni. Véleményem szerint, 20M-et megérne Raiolának és ha Dybala kap 10-et, akkor Donnarumma is kaphatna 8-at.

A lengyelnél jobb szerintem.

Viszont 22 évesen eladja magát... 15 évig még meghatározó kapus lehet, kár érte. Bár előbb utóbb a BL is ki fog jönni a franciáknak, főleg ha sikerül megtartani Mbappét.

A P$G nem szokott eladni játékost, szóval onnan nem tud elmenni, csak ha lejár a szerződése. Később pedig csak dárgább és pénzéhesebb lesz.

rabsic02 2021.06.08. 21:28:21

Nyilvánvaló, hogy Buffont nem lehet pótolni, de Csésznyi képes rá, ha a védekezés is összeáll előtte. Az idén ez nem igazán volt így. Allegri alatt szerintem jól ment neki. Én örülök, hogy marad.
Dollarumma pedig mehet a kirakat csapatba. Ott nem lesz legenda, talán a válogatottban.

venember83 2021.06.08. 21:31:21

Szimpatikus Wojci, ha nem lenne borzasztóan túlfizetve és eladhatatlan, tán még sajnálnám is.

GodPiero 2021.06.08. 21:49:15

@Leram7:
"Ez valahol gáz. Adott az olasz válogatott kapusa "ingyen" és nem tudjuk megszerezni. Véleményem szerint, 20M-et megérne Raiolának és ha Dybala kap 10-et, akkor Donnarumma is kaphatna 8-at"

Ez mekkora igazság!

Lanzafame 2021.06.08. 22:00:23

Én örülök a fejleményeknek. Ez a Donnarumma-mánia csak egy hamis Buffon-nosztalgia. Az első gyengébb (fél)éve volt Szczesnynek, pedig évek óta itt van. Jöhet majd olasz kapus, a következő években ki tudja, hogy nem tűnik fel egy Donnánál jobb fiatal. Addig is Szczesny még csak 31 éves.

Geri1897 2021.06.08. 22:51:37

Még a 1,5 éves fiam is nagyobb hasznára lenne a csapatnak mint Szczesny....

Rikoo 2021.06.08. 23:19:33

@Leram7: Milannal is kaphatott volna 8-at, elutasitotta. 12 milliot fog keresni Parizsban. De ha mi ajanlunk 12-t, a PSG akkor 14-et. Lathattuk mit muveltek Wijnaldumnal is...

Attilio79 2021.06.09. 01:08:16

Wojci sem, ahogyan Gigio sem, Buffon! Simán lehet, hogy 31 évesen kiégett, következő szezonban meglátjuk. (Esetleg az EB-n)
Egyetértek az előttem szólókkal, hogy a regnáló válogatott kapust nem tudjuk megszerezni apróért, az nem túl bíztató az anyagi forrásokat tekintve, kiderül az EB-n mennyire fogjuk ezt a döntést bánni...
Ha Buffon itthagy, akkor Perin marad a második számú, szimpatikus srác, a karrierje kezdetén már a Juve kapusa szeretett volna lenni, de őt még mindig kevésnek érzem ide.

Gaben Smith 2021.06.09. 07:45:55

Gyorsan dupla bert neki es hosszabbitsunk vele 5 evet meg

Il Principino 2021.06.09. 07:51:45

Akkor a lengyelünk is pár év múlva eladhatatlan lesz jó kis fizuval,reméljük nem szarabb teljesítménnyel,mint az idei..

venember83 2021.06.09. 09:40:26

@Il Principino: most is ugyanolyan eladhatatlan. De persze a körülmények miatt természetesen. Nem azért, mert a keret jelentős része nem való Európa top 3-4 bajnokságához tartozó élcsapatokba, úgy potenciál, mint teljesítmény tekintetében. Nyilván vannak kivételek, de ők vannak kevesebben (a legegyértelműbbek kb. Chiesa, De Ligt).

Lanzafame 2021.06.09. 11:41:56

@Attilio79: Perin nem marad a Juventusnál, nem akar csere lenni.

Nem is baj, amikor védett, nagy volt rá a kabát. Nekem nem volt túl szimpatikus, amikor Juve-játékosként Ronaldót próbálta alázni ősszel, aztán végül magát sikerült megaláznia:

www.youtube.com/watch?v=0y07L4pRfrc

m.martin91 2021.06.09. 13:24:11

"Eladhatatlan". Donnarumma mi a f@szom, pedig ingyen van?

Juventina7 2021.06.09. 14:30:06

Jobb, hogy így alakult, sajnos Donna pénzéhsége sosem fog csillapodni.
Ellenben a Milan előtt le a kalappal, Maignan hozta a legjobb statokat a top bajnokságokban. Jó ideje figyeltem a Lillet, épp miatta, a bajnoki címük is nagyrészt a kapusnak köszönhető. Szóval miatta irigykedek a Milanra, nagyon jól jártak vele.
Nálunk a 2. számú kapus lesz a kérdés, mert Perin elsőszámúként akar védeni mindenképpen, vagyis elmegy, de esetleg Zsombort is fel lehetne hozni a felnőttekhez 2. számú kapusnak, nagy dolog lenne. :) De ahogy tegnap olvastam, Allegri rutinosabb emberkét akar 2.számúnak, egészen konkrétan Sirigu neve hangzott el.
Meglátjuk. Buffon nélkül már úgysem olyan lesz mint szeretnénk.

Il Principino 2021.06.10. 08:55:42

@venember83: még lehetett volna kapni érte 15 körül,amit Raiola 20 millás díjába lehetett volna forgatni..Donna nem néztem mennyit ér a transfermarkton de 50m körül tuti van.
Tek 7,5 keres ha jól tudom,Donna 10+bónuszért jöhetett is volna..Van köztük 10 év korban is.
Tek 2-3 év múlva eladhatatlan lesz,mint Costa,Higu stb..Ingyen szerződésbontással fog távozni..
Egy jó lehetőséget szalajtottunk el sztem ;)

venember83 2021.06.10. 09:02:22

@Il Principino: "még lehetett volna kapni érte 15 körül"

Sajnálom, de Agrestinek jobban hiszek, mint ennek a kijelentésnek.

steven.h 2021.06.10. 10:19:11

@Il Principino: Valószínűleg lehetett volna érte kapni 15 milliót, csak senki nem adta volna meg neki ezt a fizetést és nem is volt érdeklődő érte. Az egyetlen megoldás a Florenzi csere lehetett volna, de az már így értelmét veszti. Amíg lehetett volna Donnarummát hozni, addig belementem volna ebbe a cserébe, pont amiatt amit írsz.

Én még egyébként mindig úgy vagyok vele, hogy Audero pályafutását kellett volna jobban egyengetnünk, és nem úgy elengedni a Samphoz ahogy. Most lett volna a tökéletes alkalom hogy visszahozzuk, de már ő is minimum 40-nél kezdődik, úgy hogy most már robbanjon akkor a Zsombor és legyen ő a numero uno :)

venember83 2021.06.10. 14:54:04

Di Marzio: „Allegri mondta ki a nemet Donnarumma leigazolására. Inkább Szczęsny megtartása mellett tette le a voksát, aki véleménye szerint a világ négy legjobb kapusának az egyike.”

steven.h 2021.06.10. 15:43:40

@venember83: Reméljük ezt jövőre bizonyítja is, mert nekem az idei szezonban sajnos nagy csalódás volt az ő teljesítménye.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1670) bajnokság (2542) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (40) edző (662) elemzés (40) előzetes (607) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1397) játékosokról (7900) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1944) meccsek (3063) mercato (3277) nyilatkozat (6024) Olasz Kupa (233) összefoglaló (261) pletyka (3308) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (51) válogatott (130) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (183) video (53) Címkefelhő
süti beállítások módosítása