A Juve reméli, az EB segít pár játékos értékesítésében

demiral_merih_hagyomanyos_mezben_bl-meccsen.jpgA La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus abban bízik, hogy a nyári kontinenstorna segít egyes játékosok értékének a növelésében, vagy legalábbis eladhatóvá tesz olyanokat, akik keveset mutattak az elmúlt időszakban, és akiktől megválna a torinói klub vezetősége.

A lista első helyezettje Merih Demiral, aki Andrea Pirlo csapatában nem jelentett első számú opciót, elégedetlenségéről pedig többször olvasni is lehetett a pletykalapokban. A török védő azonban alapember a válogatottnál.

A 23 éves játékos szinte bizonyos távozó, és több klub is figyeli a helyzetét. A bianconero vezetőség reméli, hogy egy jó EB-szereplés csak fokozza a klubok érdeklődését, és így a játékost nagyobb összegért lehet majd értékesíteni.

A következő név a listán Aaron Ramsey, aki a Fabio Paratici korszak talán legnagyobb csalódása. Miután a középpályás két éve a Juventus futballistája, és egyik évben sem tudott kiemelkedőt mutatni, a klub kész megválni tőle.

Viszont a középpályás két legutóbbi szezonja után nem nagyon mutatkozik érdeklődés iránta, ezért a walesi csapatban bizonyítania kellene pár meccsen, hogy opcióként merüljön fel a kluboknál.

Két másik játékos is szerepel a listán, akiket a Juventus nem dobott hivatalosan piacra, Federico Bernardeschi és Wojciech Szczęsny azonban könnyen távozhat, ha megfelelő ajánlat érkezik értük, jelentsen ez bármit is.

Az olasz futballista legutóbb kiemelkedőt több éve mutatott, az Atlético elleni csodálatos visszavágón, azonban Maurizio Sarri és Andrea Pirlo alatt is csak nagyon ritkán tudott a kezdőcsapatba kerülni, míg Wojciech Szczęsny elengedését a klub Gianluigi Donnarumma szerződtetése miatt favorizálná.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1116579522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ricci87 2021.06.02. 05:10:58

Max demiralt tudjuk eladni.A többi rajtunk marad. Jön meg vissza:Rugani,desiglio,perin,pellegrini.Lesz dolga az új sportigazgatónak.

GodPiero 2021.06.02. 07:23:13

Ramsey + Demiral = Kean ....

DeSciglio nálam elférne cserének....

NagyonJuve 2021.06.02. 11:44:24

Annyiban javítanám a cikket hogy berna utoljára kiemelkedőn san marino ellen játszott. :) Úgy néz ki amatőrök ellen megy neki.

venember83 2021.06.02. 14:03:48

@NagyonJuve: nem emlékszem, mikor jatszott a Juve San Marinóval. Max a Monacóval, pontosabban a Bayern Monacóval... :)

m.martin91 2021.06.02. 15:52:36

@Rikoo: Nem gondolom. Szerintem leigazolja a Genoa, vagy valaki más. Nem lesz itt második számú kapus megint, akár Szczesny, akár Donnarumma mögött.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása