Meghatározó nevek emelnek szót Pirlo mellett?

moggi_luciano_oltonyben_magyaraz.jpgA Juventus idei szezonja, záruljanak bárhogy is a vasárnap este párhuzamosan lejátszott meccsek, korántsem a várakozások szerint alakult.

Az Inter magabiztosan lett bajnok, a Juventus igazán megszorítani sem tudta Antonio Conte legénységét, a Bajnokok Ligájában pedig a tavalyi, Lyon elleni meglepetésszerű korai kiesést lényegében megismételte a csapat, csak ezúttal a Porto ellen maradt alul közvetlenül a csoportmeccsek után az elmúlt években Cristiano Ronaldóval BL-álmokat kergető Öreg Hölgy.

Andrea Pirlo sorsáról hivatalos álláspont még természetesen nem született, és bár a szurkolók jelentős része a mester távozását sürgeti, a Juventus múltjának egyes meghatározó személyei mintha Andrea Pirlo mellett emelnék fel a hangjukat.

„Az év elején, amikor mindenki azt mondta, mekkora kockázatot is jelent egy tapasztalatlan mester kinevezése a Juventusnál, azt mondtam, hogy nem csak az edző hibája, ha a Juventusnak nem sikerül elérnie a bajnoki célkitűzéseket, hanem egyéb technikai okok is közrejátszhatnak ebben, illetve a játékosok minősége is fontos tényező.” - mondta Marcello Lippi.

Luciano Moggi még egyértelműbb álláspontot fogalmazott meg: „Az okos döntés az edző megerősítése lenne, csak néhány hibát követett el. Végül nyert két kupát az összes rossz körülmény ellenére.”

„Igen, a játékosok számítanak a leginkább. Próbálják meg, hogy a Crotone együttesét egy kiváló edzőre bízzák, aztán nézzük meg, mi fog történni.” - emelte ki a játékosok jelentőségét az edző felelősségével szemben Mauro Camoranesi.

Az edzőhöz kapcsolódó hírek, hogy Fabrizio Romano szerint a Real Madrid nem kívánja elbocsátani Zinedine Zidane-t, az edzőn múlik a maradása, eközben pedig Massimiliano Allegri továbbra is a királyi gárdára vár, mivel a Real Madridnál szeretne dolgozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3416568386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zamboni nem egy tészta 2021.05.22. 05:27:19

Faszsag. Pirlo nem tüzel fel, nem találta ki igazán a helyet senkinek, nem épített be chiesan kívül senkit. Nem tudjuk mit akar játszani. A filozofiahoz keres embereket de ez igy nem működik....

frenky441 2021.05.22. 08:36:50

@Zamboni nem egy tészta: Teljesen igazad van. Én még hozzáfűzném hogy egyes játékosokat nem a megfelelő poszton játszatott. McKennie jobb közép? Kulusevski támadó? Cuadrado jobb hátvéd? Arthur játékperc? Plusz ez a keret nem a 4-4-2-re van kitalálva!!!

Gaben Smith 2021.05.22. 08:54:54

En meg azt mondom Cselkszi....meg kell nezni ugyanabbol a csapatbol ket kulon szinten levo edzo milyen eredmenyeket ert el. nem a crotone az alap ez egy jo keret megha nem is vilagvero.

JeetTrader 2021.05.22. 09:53:40

Azt gondolom h ehhez a csapathoz elsősorban egy olyan edző kéne aki Conte típusú. Azaz ha kell leordítja pár ember fejét.
Az h 38 meccsen 36 variacioban küldi a csapatot a pályára inkább azt mutatja h keresi a megoldást hogyan tűnik jobbnak a játék képe. Egy jó összetételű motivált csapatban 3 meccsből megtalálod a felállást...
Ugyanakkor attól még a játékosok mennek ki a pályára nekik a meccs hevében langra kéne kapniuk...ez nincs meg. Nekem úgy fest h ez a keret csak papiron jó igazan de csapatként katasztrófa. És fenntartom h max egy motivator tudott vna érdemi változást hozni de ő is csak ideig óráig. A keret hiányosságainak pótlása szükségszerű az érdemi előrelépés tekintetében!
Nem leszek boldog ha marad Pirlo csak ha megkapja a szükséges minoseget a fontos posztokra. Utána derülhet ki igazan mire jó az elképzelése.
Zidanenal sem hiszem h bántabb lennénk...Klopp kéne ide...vagy Conte :) ....Macini már nem jön persze ő amugysem számított esélyesnek. Tuchelt is megnéznem itt.

rockitbaby 2021.05.22. 10:32:42

@frenky441: Azért mielőtt pálcát törsz az edző feje felett, miért volt Kulu támadó, vagy Cuad védő, talán érdemes lenne megvizsgálni a mögöttes okokat. Nem védeni akarok senkit, de ha nem kapsz sem szezon kezdéskor, sem januárban támadót, holott nem pusztán az igényt fejezted ki, hanem még konkrét neveket is mondtál, kénytelen vagy megoldani valahogy. Ugyanez igaz a védelemre, különösen a széleire. A kezdő összeállításakor felmerülő egyes anomáliákat nem elsősorban Pirlo fejében kell keresni, sokkal inkább Paratici munkásságában. Azt azonban már most leszögezném, hogy Arthur egyedül a vételárával mutatta meg, miért "kellene" a kezdőben lennie, ehhez társuló teljesítménnyel nagyon is adós még a bulik és sérülten dubai-ozó brazil primadonna.

babo0410 2021.05.22. 10:35:43

Most már Lippi, Moggi, Camoranesi se ért hozzá? El lett döntve Pirlo rossz, takarodjon, mostantól senki véleménye nem releváns? Bezzeg, ha ők is a menesztés mellett érveltek volna!
Én is adnék neki még egy szezont.

Rocky80 2021.05.22. 11:00:35

Nincs kegyelem, nem felejtünk. A két kupadöntő megporcukrozta ugyan a sz*rt, de attól az még ugyanaz maradt.

Ha van BL hely, ha nincs.

Ettől függetlenül a keretben ugyanúgy hatalmas tisztogatást kell csinálni, mert nyilván nem csak Pirlo felelőssége az egész.

frenky441 2021.05.22. 11:25:41

@rockitbaby: Nincs értelmes támadó? Morata 2 meccsen nem rúgott gólt máris kispadozott. Ha játszott egy félidő alatt biztos volt három helyzete és néha még védekezett is. Arthur: hát nekem ne magyarázd meg hogy Bentancour, Rabiot vagy McKennie-nél jobb helyen van a labda mert ha nála volt 99%-ban megjátszotta és amikor játszott voltak támadásaink.
Szerintem te csak szurkoló vagy ne látsz bele a mögöttes dolgokba talán életedben még amatőr szinten sem fociztál, akkor talán lenne fogalmad hozzá!!!

JeetTrader 2021.05.22. 12:11:25

@frenky441: tény h Arthur nagyon jól tartja a labdát és ügyesen elosztja de túl sokszor inkább oldalra passzol és nem pedig előre.
Amúgy volt egy jó szériája asszem meg februárban. Már nem passzolt hatra hanem oldalra és egyre többet előre. De a védekezéskor sokszor befűztek. Ezt a kpt még fifaban sem tudnám rendesen felrakni....esetleg 4231ben. De irányítani és beadni továbbra sem tudunk...max Cuadrado próbálkozik illetve Géza mikor jobb szélén játszik.

Az idei szezonban rengetegszer lehetett látni h a csatárok észreveszik az üres területet amire rá is sprintelnek de a kp csak bambul, nem veszi észre, vagy épp nem meri odapasszolni (???) a labdát és megy az alibi hatra vágy oldalra passz. A lendulet és a helyzet elveszett...a sok szabad poszt miatt meg sokszor zavarodottan rohangáltak a játékosok így a letámadás sem tudott szervezett és hatékony lenni...jött a labdavesztes/eladott labda és kaptuk is a gólokat.

venember83 2021.05.22. 12:27:34

@babo0410: ha Allegrit és Sarrit scudetto után el lehetett/kellett küldeni, nem látom, hogyan maradhatna a helyén Pirlo.

Amúgy Lippi és Camo nyilatkozata talán nem is annyira Pirlo mellett, mint inkább a többi szuboptimálisan teljesítő szereplő (vezetőség és játékosok) ellen szól az olvasatomban, még ha nyilván próbálják egyúttal le is venni a terhet Pirlóról.

rockitbaby 2021.05.22. 13:45:35

@frenky441: És mégis ki a bánat fogja tehermentesíteni a spanyolt? Vagy helyettesíteni, ha sérült? Ez nem mellesleg meg is történt... Gondolkozz egy kicsit, mielőtt írsz. Szerinted egy szezonra elég három ( 3 !!! ) teljesen különböző stílusú csatár? Mert ha így gondolod, akkor figyelmedbe ajánlanám a szezonunk bizonyos részet. Kezdésnek, mikor Ronaldo covidos volt, masod sorban mikor Morata sérült volt, harmadjára, mikor Dybala sérült volt. Ezen idöszakokban lathattad, mennyire jól is lett összerakva a keret. Ja, nem...

Arthur képességei nem rosszak, de ne feledd ő adta el a labdát a Benevento elleni hazai vereség alkalmával. De a magatartása kanyarban nem profi. Sérülten, szigorú covid szabály tiltása ellenére te mégis elméaz dubai-ozni, amit büszkén hirdetsz az instagrammon. Majd elmegy Mckennie bulikájára, nem egy szabályt megszegve. Újból. És igen, ezerszer többre tartom Rabiot és a játékát.

Mert te aztán láthatóan profi szinten fociztál, vagy még most is, és mögé látsz a dolgoknak. Te nem szurkoló vagy, hanem profi szakember, aki szerint két posztra elég három ember, három frontra. En kérek elnézést.

JeetTrader 2021.05.22. 13:46:58

@venember83: hát pont úgy ha körülötte mindenki mást kivágnak. :)
Amúgy sztem most fél a vezetőség kicsit h ezúttal elküldje az edzőt pláne ha nincs olyan akit megfelelőnek gondolnak a posztra és el is vállalja. Ugyanis ha nem vállalja el olyan ember a posztot amire többen csettintenének akkor lehet saját maguk elbocsátását írnak alá egy újabb blama eseten....

Én sem hiszem már h Pirlo a megfelelő ember csak "esélyt akartam neki adni" de a baj h nem tartom érdemesnek az eddigi pletykák alanyait sem a nagy átalakuláshoz...:( ugyanakkor ha sikerül a BL és sikerül két érdemi erősítést hozni legfokepp a kpra akkor még lehet h új életre kel a csapat...bízzunk benne!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása