Buffon: „Nem hosszabbítom meg a szerződésem”

buffon_gigi_karszalaggal_bajnokin.jpegGigi Buffon pár perce bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését, az idei az utolsó szezonja a Juventusnál.

„Hiányzott a kontinuitás idén.” - mondta a Juventus legendája a beIN Sports műsorában. „Végső soron az első öttel vagy hattal játszott meccsek egy részét megnyertük. Néhányat döntetlennel zártunk, s veszítettünk is olykor.

De mindig kiegyenlített meccsek voltak. Azonban kisebb csapatok ellen buta pontokat veszítettünk. Ez azt jelenti, hogy a csapatnak fejlődnie kell tartás tekintetében.”

Ezt követően a Ronaldóra terelődött a szó.

„Kiváló a kapcsolatom vele, nagyon kedves velem. Sok gólt lőtt, és mindezt folyamatosan. Az elmúlt években is. Az egyén fejlődik, amikor egy csapat fontos eredményeket ér el. Ha ez nem történik meg, akkor viszont az egyéni teljesítmények is csorbulnak.”

Ezt követően Buffon megerősítette, hogy nem újítja meg a szerződését.

„A jövőm egyértelmű és körvonalazódott: ebben az évben ez a csodálatos és nagyon hosszú időszak a Juventusnál bizonyosan véget fog érni.

Abbahagyom a futballt, vagy ha találok olyan helyzetet, amelyik motivál a folytatásban vagy megcsillan a lehetőség egy másfajta tapasztalatra, akkor megfontolom a folytatást.

Úgy érzem, hogy mindent beleadtam a Juventusért. Kaptam is mindent, amit csak lehet, és úgy érzem, ennél többet nem lehet tenni.

Egy ciklus végéhez értünk, és az a helyes döntés, ha az egyik fél elhárítja a zavaró tényezőt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9716531402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xXPeiperXx 2021.05.11. 14:12:18

Màs se hiànyzott mèg a hètre....

venember83 2021.05.11. 14:21:33

@xXPeiperXx: nem lepne meg, ha Chiello is ugyanígy döntene.

Apuleius 2021.05.11. 14:34:34

@venember83: Esetleg a Pirlo, Paratici, Nedved trió is fontolóra vehetné...

Del Butus 2021.05.11. 14:37:29

évekkel hamarabb kellett volna már

2021.05.11. 15:01:02

@Del Butus: Csöcsnyinél még mindig jobb.

MdewC 2021.05.11. 15:05:35

Tragédia. :-(

Csoda, hogy itt volt, elment, de feltámadt a halálból és újra itt volt, nem is, akárhogy!!!

A valaha volt legjobb ismét elmegy és egyedül maradunk.

G1G1 a minden.

(Nélküle még nagyobb szarhalom leszünk abban senkinek ne legyen kétsége.)

dferi90 2021.05.11. 15:12:55

Jön Nasi?

Nekem valamiért az az érzésem.szoltak Buffonnak korrektül előre .

Tony. 2021.05.11. 15:28:27

Az embernek valahogy olyan érzése van, hogy így hullik szét darabjaira az egész klub.

Attilio79 2021.05.11. 15:33:10

Bejött, amitől tartottam, grande Buffon elhagy minket! Grazie mille! :(

MdewC 2021.05.11. 15:34:40

@Tony.: nekem is ez az érzésem.

Leram7 2021.05.11. 15:38:32

Még 1 év padozás és 10-12 meccs szerintem simán van benne.

Nagyon szomorú!
Kár, hogy a BL nem jött neki össze!

steven.h 2021.05.11. 15:55:32

@dferi90: Tekintve, hogy kb Elkannék, bár nem hivatalosan, de megerősítették valamennyire Agnellit (tekintve hogy a legnagyobb buktató az ESL lett volna ebben a sztoriban, ez ügyben meg egy oldalon állnak a felek) nem hiszem. De bármi megtörténhet.

alexGicamo 2021.05.11. 16:06:52

Valahogy nem lep meg , de nagyon elszomorít ! Hihetetlen ! Nélküle ugyanazt az űrt fogom érezni, mint ALEX távozása után . Mintha nem is az én csapatom lenne !
Borzasztóan fog hiányozni !
A legjobb kapus a világon, számomra örökre !

BellaDona 2021.05.11. 16:12:23

Hátha ráveszik, hogy maradjon még egy szezont!

dferi90 2021.05.11. 16:29:38

@steven.h: hát figyelj én annak nem hiszek amit kifelé kommunikálnak.Sarrival is elégedettek voltak,aztán kirúgták.Pirlot is megerősítik,aztán csoda ha a szezont kibírja

xXPeiperXx 2021.05.11. 16:49:35

István Szabó remélem olvasod ezt a kommentet.... látom a büdös életben nem voltál kapus. Egy normál futball kapu 7*2,44 méter ez 17,08 négyzetméter. Ezt a böhöm nagy felületet kell eltalálni 11 méterről, szerintem egy mezei embernek se kihívás, de vegyünk egy vérprofi focistát, aki igencsak jól lő és erősen... pl. Zlatan Ibrahimovic elereszt egy 120 km/órás lövést (igen képes rá), ami 33,36 méter/másodperc ... következés képen 0,33 másodperce lenne reagálnia a kapusnak, valljuk be ez lehetetlen úgy, hogy még érje is el a labdát, ami kitudja hova megy a fent említett felületen. De ha csak egy átlag lövést nézünk ez a szám akkor is éppen hogy csak 1 másodperc környékén van.

Ezért van az a bevett szokás, hogy a kapusok választanak, hogy merre vetődnek és vagy bejön vagy nem. Ez mázli faktor.

Többet ne merd ócsárolni Buffont ezzel a dumával, előbb tanulj meg számolni vagy legalább olvass utána.... te észlény....

steven.h 2021.05.11. 17:45:12

@xXPeiperXx: Felesleges az ilyenekkel foglalkozni, lehet hogy ő az akit kitiltottak már egyszer mert pont ugyanezt a süket dumát nyomta a 11-es védéssel kapcsolatban. Szerintem az is pont Buffon cikk volt.

Ha jól emlékszem valami ilyesmi agymenés volt: "nem is akarta hárítani a 11-est, előre elvetődött az ellenkező irányba, direkt engedte be"

Gaben Smith 2021.05.11. 18:19:09

Egyre inkabb elvesztunk minden kapcsolatot azzal amik voltunk mindig is ...maradnak a hit es akarat nelkuli jatekosok es vezetok.
Chiello is visszavonul es nem marad ebben a keretben olyan jatekos akit kedvelek Chiesan es De ligten kivul.
Szornyu milyen jatekosok alkotjak a csapatot.

steven.h 2021.05.11. 18:40:03

@Gaben Smith: Sajnos teljesen igazad van. Remélem ott fent végre észhez térnek és olyan játékosokat igazolnak akik Buffon és Chiellini örökébe léphetnek és büszkeséggel fogják viselni a Juventus mezét és soha nem adják fel.

FeriGjuve 2021.05.11. 19:01:08

@Gaben Smith: Kicsit illúzió volt azt kergetni,hogy örökre nálunk maradnak és itt fognak játszani,ezek az ikonok és legendák.
Viszont nekem meggyőződésem,hogy a legtöbbjükkel ez nem véglelges válás és sokan visszatérnek a klubhoz,ilyen,vagy olyan pozícióba.
Nekik is kell egy kis szünet,átgondolják,hogyan tovább,mik a lehetőségek,de azért legtöbben a sportág,vagy a klub közelében maradnak.
Valamikor el kell jönnie az időnek,amimor bejelentil,hogy ennyi volt,nincs tovább.

FeriGjuve 2021.05.11. 19:03:02

Szerintem Del Pierot,Trezeguet,Buffont,Chiellinit,valamilyen formában még viszontlátjuk Juventus vonatkozásban.

Rocky80 2021.05.11. 19:07:31

@Gaben Smith: én Cuadradot is szeretem.

Type-R 2021.05.11. 19:09:12

@Tony.: Igen, ez nagyobb horderejű annál, minthogy egy "öreg cserekapus" szögre akasztja a kesztyűt. Annál vészjóslóbb ez a döntés sajnos.

Gaben Smith 2021.05.11. 19:27:18

@FeriGjuve: nem gondoltam azt , hogy orokre maradnak , inkabb azt sajnalom , hogy az utodjaik olyanok amilyenek :/

Attilio79 2021.05.11. 19:38:10

Srácok, rossz hír, de ezzel számoltunk és az igazán nagy játékosokat fiatalként vásárolta a klub (esetleg kinevelte), én bízom benne, hogy lesznek hozzá hasonló ikonok, ahogyan eddig is voltak a csapatnál. Chiesa ilyen lehet nálunk, ha érkezik Donnarumma ő is lehet ilyen, fel a fejjel!

Lanzafame 2021.05.11. 19:45:02

Ha nem nyerjük meg vele és neki a kupát valami csoda folytán... Inkább le sem írom, mert kijönne a rendőrség.

venember83 2021.05.11. 19:46:57

@Attilio79: de Ligt is fiatalon érkezett, s volt olyan Raiola-védenc, akit nem tudott elcsábítani a pénz, a Serie B-ben is a klubnál maradt. Aranylabdával. Igaz, most sokan köpködik őt közelmúltbeli tetteiért és/vagy mulasztásaiért.

m.martin91 2021.05.11. 19:48:20

Ezt nem hiszem el bazmeg.... lehet, hogy én se hosszabbítom meg. Elegem van.

FeriGjuve 2021.05.11. 19:54:46

@Gaben Smith: Azt én is.Vagyis inkább,hogy nincsenek is utódaik...

Szincsak 2021.05.11. 19:58:42

Buffon jobb kapus még mindig mint Szczesny szerintem a lengyelt kellene el adni, de nem kell senkinek

Attilio79 2021.05.11. 20:27:04

@venember83: Nem csak Nedvedet köpködik, Pirlot is, azonban nem biztos, hogy vezetőként hasonlóan jó döntéseket tud hozni valaki, mint amilyet hozott a pályán vagy mégis? ;)

flash91 2021.05.11. 20:36:12

Mikor meglattam a hirt, mintha kiteptek volna a szivemet, masodjara is :( de vegig gondolva, ez a ket ev nekunk egy ajandek volt, minden masodperce, felek Giorgio is bejelenti heteken belul :( olyan gyonyoru lett volna oket jovore, telt haz elott konnyezve bucsuztatni :(.

GodPiero 2021.05.11. 20:45:47

@venember83: Lassan nem marad miért/kiért szeretni ezt a csapatot....

Lanzafame 2021.05.11. 20:46:19

@flash91: ha ez vigasztal, Buffont már elbúcsúztatták 1x, könnyek között, átélhetted :D

flash91 2021.05.11. 20:53:20

@Lanzafame: de ujbol meg lehetett volna, es mondom eemenykedtem hogy giorgioval egyutt fognak bucsuzni, amugy en a kupadontoben, es valoszinuleg az utolso meccsen is konnyezni fogok basszameg, shoa tobbe nem lesznek ilyen jatekosaink :(
Par eve meg, de szep is volt, Tanár úr, Marci, Giorgio, Buffon, Lichti... es meg sokan akik mindent megtettek a Juventusert, akiknek minden szavat elhittem, mert tudtam a Juventusert elnek, most meg ez a sok nyomorult balfasz....

alexGicamo 2021.05.11. 21:00:38

@Rocky80: Pont rá gondoltam én is a felsoroltakat olvasva ! :-)

alexGicamo 2021.05.11. 21:06:49

@flash91: Baszki, rendesen megkönnyeztem a véleményed !
A régi nagy játékosaink névsorát olvasva ...
A jelenlegi helyzet tényleg olyan, mint egy rémálom , csak sajnos úgy néz ki, ebből egyhamar nem ébredünk fel !

venember83 2021.05.11. 21:24:12

@Attilio79: sajnálom, de nálam a két játékos nem hasonlítható össze akkor sem, ha Pirlo vb-t is nyert az olaszokkal, akkor sem, ha ő is nagyon komolyan hozzájárult a Juve 9 scudettós sorozatához. De ez már eléggé ízlés dolga.

Attilio79 2021.05.11. 22:07:35

@venember83: Pedig mindkettő hozott rossz döntéseket a klub tekintetében. Nedved szorgalmazza Pirlo maradását? Ez most hasznos vagy kártékony? (A kérdés költői)
Értem a pozitív oldalaikat, de, hogy ki mit tett le az asztalra játékosként, az nem biztos, hogy számít vezetőként, ezt többen így vélik...

venember83 2021.05.11. 22:27:27

@Attilio79: akkor úgy fogalmazok, hogy nagyrészt szubjektív okokból más szintről indult a két szakember megítélése pusztán csak a játékosmúltjuk miatt. Pl. lehetne Del Piero bármekkora kutyaütő klubvezetőként vagy edzőként, attól még ugyanúgy érinthetetlen Juve-legenda marad számomra. Őt pl. nehezen tudnám kritizálni, belső késztetést éreznék a folyamatos védelmére, ez viszont Pirlónál csak korlátozottan létezik.

Ui. Nem, Nedved nincs Del Piero szintjén, közel sem, csak könnyebb példával szolgálni, ha abszolút értékekben gondolkodunk, s Juve-ikonok vonatkozásában nálam Del Piero az abszolút érték a skálán plusz irányban.

Attilio79 2021.05.11. 22:38:46

@venember83: Del Pieroban egyetértünk, nálam Buffon is klublegenda, Vialli, Ravanelli, Baggio, Scirea (a valaha volt legjobb védőnk véleményem szerint), stb., de Platini is, láttam őket játszani, azonban utóbbi vezetői teljesítményére sem lehetünk büszkék, mégsem érzem egy minden hájjal megkent vezető lett volna (mert emlékszem, hogy milyen volt nálunk).
Értem, hogy Pirlo és Nedved között érzel különbséget, de nem csak pozitív, negatív irányban is van különbség. A perspektíva a kérdés, hogy honnan nézzük...

venember83 2021.05.11. 22:54:53

@Attilio79: egészséges elválasztani a játékosmúltat és a vezetői pályán mutatott teljesítményt, de egyes ikonoknál ez nem lehetséges, mivel játékosként már érinthetetlen státuszra tettek szert adott klubnál. Totti is lehet bármilyen balfék, buta stb., de attól még a Roma szurkolói szemében érinthetetlen. Ahogy az isteni Diego is az volt. Talán valami ilyesmit vonhatok le következtetésként.

Attilio79 2021.05.11. 23:07:32

@venember83: Igen, ez elképzelhető...
Igazából a lényeg, hogy kinevezik, ki merik nevezni őket vagy sem? A többi rajtuk múlik, de úgy vélem, hogy egy idő után kialakulhat egy érinthetetlenség a hatalomtól, hogy érzi, mindent megtehet. Ez hajt a győzelem felé is, ugyanakkor a szerénység jó ellenpólus lehetne. Del Pierot én szerényebb embernek látom, ezért lehetne több vagy jobb (talán) bárkinél.

majerjohny 2021.05.12. 08:12:05

@Apuleius:..... pont ezt szerettem volna mondani!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása