Nincs érdeklődés Szczęsny iránt

de_ligt_matthijs_szczesnyvel_pacsizik.jpgA Corriere della Sera beszámolója szerint a Juventus nemigen talál megfelelő vevőt Wojciech Szczęsny játékjogára, és ebben komoly gondot jelent a kapus évi 6,5 millió eurós bére.

A napokban többször felmerült, hogy a Juventus szívesen leigazolná nyáron Gigio Donnarummát, aki mindeddig nem írt alá szerződéshosszabbítást, azonban ehhez a piemonti klubnak értékesítenie kellene aktuális első számú kapusát.

A 31 éves lengyel hálóőr iránt azonban nem mutatkozik komoly érdeklődés annak ellenére, hogy már több bajnokságban is bizonyított.

Wojciech Szczęsny 2017 nyarán érkezett, első évében Gigi Buffon cseréje volt, aztán első számú kapussá lépett elő, aktuális szerződése 2024 júniusáig köti a klubhoz, s pont ebben a szerződésben meghatározott 6,5 millió eurós bére jelentheti a problémát az átigazolása tekintetében.

Ezzel ellentétben Matthijs de Ligt iránt igenis mutatkozik érdeklődés, a Tuttosport szerint 2019 nyarának legnagyobb torinói erősítése iránt a Chelsea és a Barcelona érdeklődik, sőt, ajánlatok is érkeztek a Juventushoz ezzel kapcsolatban.

A játékos 2024 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkezik, és jövő nyártól rögzített áron, 150 millió euróért távozhat Torinóból, a Juventus idén mindenképpen ragaszkodik a játékoshoz, és nem kíván tárgyalni az értékesítéséről.

A legutóbbi nyilatkozata szerint a holland védőnek sincs ellenére a maradás, és szívesen vállalna a jövőben csapatkapitányi szerepet Olaszország egyik legeredményesebb klubjánál.

Matthijs de Ligt az évet vállműtéttel és felépüléssel kezdte, majd januárban koronavírusos fertőzés miatt nem volt bevethető, azonban jelentősége a keretben és a csapatban megkérdőjelezhetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2216526970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2021.05.09. 13:24:42

Hú, hát ki gondolta volna? Ez eddig eszembe sem jutott. Nem tudjuk értékesíteni? Á, erre nem is gondoltam. Húha. Húha.

venember83 2021.05.09. 13:49:22

@m.martin91: vajon ugyanez lesz Ramsey kapcsán is? Ki tudja... Rabiot legalább futballozik is a viszonylag magas fizetéséért, de Ramsey...

Na mindegy, lényeg, hogy egy ideig még nyögi a klub ezeket az olasz szinten és a Juve elmúlt évekbeli nemzetközi porondon nyújtott teljesítményékez képest is indokolatlanul magas fizetéseket.

Keniíi 2021.05.09. 15:03:06

Marotta keze alatt ugyanezek voltak a problémák és azóta se változott semmi.... Nevetségesen nagy bérek kiégett sztárokért. A lengyel ugyanúgy itt fog ragadni amíg le nem jár a szerződése mint Khedira. A walesi-re ugyanez vonatkozik és gyanítom, hogy Rabiot-ra is bár ő legalább nem üveglábú és Arthurral néha próbáltak valamit tenni.

m.martin91 2021.05.09. 15:12:15

@venember83: Más helyzet, hiszen Szczesny a Juventus kezdőjátékosa, akit egy a vezetőség által jobb, vagy fogalmazzunk úgy, hogy egy hosszabb távon foglalkoztatható kapusra szeretnének lecserélni, míg a másik két játékos a kezdőcsapat közelében nem lehetne normál esetben. Ramsey-ért nem fogunk pénzt látni, ha lesz olyan szerencsénk, hogy valamelyik angol csapatba eligazol, az ingyen fog megtörténni. Rabióért kaphatunk egy bizonyos összeget, ha lesz érte érdeklődés, és ő is elfogadja az ajánlatukat. Kapus viszont senkinek nem kell. Nehéz helyzet ez, főleg a lengyelnek, aki nyilván tisztában van a kialakult helyzettel, és ebben a tudatban kell a vonalon állnia.

szauerb 2021.05.09. 16:05:22

Bayer- Neuer
Barcelona - ter Stegen
Real Madrid - Courtois
Atletico Madrid - Oblak
PSG - Navas
Chelsea - Mendy
Liverpool - Becker
Manchester City - Ederson
Manchester United - Henderson/ De Gea

Ezek közül melyiknél jobb kapus Szczesny?
Esetleg a Uniteddel lehetne cserélni De Gea-ra. De annak semmi értelme nem lenne... Tottenhambe nem mehet mert rendszeresen inzultálta a klubot.
Akkor ott van még az inter ami reális esely is lehetne bár nem tudom, mi a helyzet ott most a kapuskérdéssel...
Esetleg vissza Rómába?

GodPiero 2021.05.09. 16:25:21

@Andras74: Milan ultrái megfenyegették, hogy ha nem írja alá a hosszabítást, akkor ne játszon....

Il Principino 2021.05.09. 18:13:33

@szauerb: Lloris is jobb kapus sztem,BVB lenne neki reális célpont,tán Sevilla,Leicester...és ugye vissza Rómába akár a Laziohoz..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása