A Milan elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Juventus igazi hatpontos mérkőzésre készülődik, azonban a korábbi években megszokottaktól eltérően, ezúttal már nem a bajnoki cím megszerzése a tét, hanem az, hogy a zebramezes csapat biztosítsa helyét a bajnokság legjobb négy együttese között, s így a Bajnokok Ligája következő kiírásának mezőnyében is.

A 69 pontos csapatok összecsapásán vasárnap este az AC Milan látogat az Allianz Stadiumba.

Andrea Pirlo teljes kerettel készülődhet, melyben ismét ott lehet Federico Chiesa és Merih Demiral is, így ezúttal nem kaptak meghívót fiatal játékosok az U23-as csapattól.

A két csapat milánói találkozójára január elején került sor, s egy csodálatos összjáték lezárásaként a Juventus hamar megszerezte a vezetést Federico Chiesa találatával. Egy kontratámadásból Calabria egyenlíteni tudott, azonban a második félidőben Chiesa újabb látványos góllal vette vissza a vezetést, majd McKennie közelről vette be az AC Milan kapuját, s ezzel kialakította a 3:1-es végeredményt.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Demiral

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6716525958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2021.05.09. 19:55:50

Juventus: Szczesny; Cuadrado, De Ligt, Chiellini, Alex Sandro; McKennie, Bentancur, Rabiot, Chiesa; Morata, Ronaldo

venember83 2021.05.09. 20:02:20

@Apuleius: igen, Agresti is erről a névsorról számolt be.

juve28adam 2021.05.09. 20:02:55

Örülök annak hogy de Ligt bekerült a kezdőbe és annak is, hogy Bonu helyére.

Juventino86 2021.05.09. 20:28:53

Nagyon nehéz meccsre számítok, de ezt egész egyszerűen meg kell nyerni. Forza!

FeriGjuve 2021.05.09. 20:35:38

Jobb így hogy Egri a stúdióban van.
Maradjon is ez így!

danimester1 2021.05.09. 20:36:06

Komolyan mondom,a fiúk utóbbi időben mutatott teljesítménye miatt haragszom rájuk.Azonban idén a Barca kivételével még ennyire nem vártam meccset.Izgatott vagyok és érzem,ma odateszik magukat,pláne Chielloval a kezdőben és behúzzuk egy 2:1-el.FORZA PER SEMPRE!!!!JA!Cr és Dybala is betalál!:-)

FeriGjuve 2021.05.09. 20:38:01

De szeretnèk végre egy jó hajtós,lendületes igazi olasz derbit látni.
Kis túlzással az eredmény sem 3rdekel már különösebben(dehogynem).
Csak ne azt lássam amit az utóbbi időben!

danimester1 2021.05.09. 20:58:47

Kockázatot nem vállal egyik csapat sem.

danimester1 2021.05.09. 21:09:00

Cr osztogatja a milannak a labdákat...

giorgio007 2021.05.09. 21:12:54

Benta majdnem adott megint egy gólpasszt az ellenfélnek.

danimester1 2021.05.09. 21:16:01

Donnarumma azért próbál segíteni...:-)

Del Butus 2021.05.09. 21:16:48

méghogy 10millás fizut donnanak. jo vicc

steven.h 2021.05.09. 21:19:18

Donnának már meg van a jövő évi szerzije úgy látom

FeriGjuve 2021.05.09. 21:20:23

Szerencsére hátul legalább most viszonylag stabilak vagyunk.
Egyelőre.

FeriGjuve 2021.05.09. 21:21:30

@giorgio007: Ez szinte garantált tőle,minden meccsen egy.

Zombijuve 2021.05.09. 21:22:11

Mátyás nagyon jól tolja, CR, Benta hát....

FeriGjuve 2021.05.09. 21:22:30

Hatalmas mentés Sándortól!!!

FeriGjuve 2021.05.09. 21:27:41

Bentancur egyszerűen életveszély.

Del Butus 2021.05.09. 21:27:55

koszonjuk meg a bironak, hogy eddig egy sárgát sem kaptunk

Geri1897 2021.05.09. 21:33:15

Ennyire rossz kapust elképzelni sem lehet!
Félig vesztett meccs ha a kezdőben van!

Juventino86 2021.05.09. 21:33:27

Hú Szczesny..... Nem értem, miért nem Buffon véd egy ilyen fontos meccsen.

nortu30 2021.05.09. 21:34:29

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem érett a gól.

Rikoo 2021.05.09. 21:34:47

Elképesztő szégyen ez a csapat

Geri1897 2021.05.09. 21:35:18

@MdewC: üres kapura! Kapusunk lóherét keresgélt...

MdewC 2021.05.09. 21:36:29

@Geri1897: senki nem mondta neki, hogy ne védje ki.

rabsic02 2021.05.09. 21:36:43

Ez egyszerűen nézhetetlen. Fizikai fájdalom ez a játéknak nevezett valami. Csak idő kérdése volt, hogy mikor hozunk össze egy gólt. Pápá BL.

Egy haszna lesz, Roncika elhúz végre a picsába.

Juventino86 2021.05.09. 21:36:53

Szczesny teljesítménye kb. a Porto meccs óta gáz. Nem is értem, miért ő áll a kapuba, mikor ott van a keretben Buffon is. De az még hihetetlenebb, hogy Pirlo hogy lehet még mindig a csapat élén. Már ősszel világosan látható volt, hogy ez nem fog menni vele....

Rikster 2021.05.09. 21:37:01

Elképesztő ez az egész hónapok óta. Nagy nulla....Szczesny meg bújjon el.

danimester1 2021.05.09. 21:38:00

Elég langyos óvatos félidő volt,igaz nem kímélték egymást a srácok.Külön említést érdemel hogy a sok fetrengés nem egy derbihez méltó,amiből láthattunk eleget.Szeczny nagy hibájából kaptuk a gólt,így nem csodálom hogy az utódját keresik,mert amennyi bravúrt képes bemutatni,legalább annyi hibát is,hanem többet.Tartottuk a labdát,meddő mezönyfölény helyzetek nélkül.Nem kérdéses változtatni kell,amit szerintem egy Danilo beállításával kell kezdeni és Cuadrado mehetne fel.Azzal viszont tisztában kell lennünk hogy a mai meccs nem csak a szezonunkról,hanem a jövő évünkről is dönt,így fel kellene pofozni őket hogy ébredjenek már fel,mert ennyit nem fizetnek egy El-ben!!!Várom a folytatást,de félek hogy ma mindkét csapat egy kényelmes x-re rendezkedett be.Forza!

danimester1 2021.05.09. 22:00:28

Na ebből tizi lesz!!Vége!Eldőlt jövőre El lesz!

Leram7 2021.05.09. 22:00:46

B+ égbe ment voln a lövés.

Nagyon alacsony színvonalú meccs!

Gabueroo 2021.05.09. 22:01:01

Indul a busz indul a busz!!

MdewC 2021.05.09. 22:01:10

Kész a kávé. :)

MeGmOnDtaM 2021.05.09. 22:01:23

Azt neem értem, hogyan lehetett a labdás embert 10-15 méteren kísérni, és senki nem támadta meg, ebből alakult ki a csodás tizi helyzet...

Gabueroo 2021.05.09. 22:02:43

Na most comeback gyerunk ak.rv.nyatok!!!!

Il Principino 2021.05.09. 22:03:09

Innen szép nyerni!
Végre Csöcsnyi csinált vmit..

FeriGjuve 2021.05.09. 22:03:12

Pedig már készültem Residentezni. :D

Juventino86 2021.05.09. 22:04:05

Hatalmas szerencsénk van, a lengyelnek most jár a dicséret. Pirlo, te dilettáns, nem kellene esetleg cserélni???

danimester1 2021.05.09. 22:04:23

Agnelli amenyit spórolt egy minőségi edzőn,annyit ha nem többet bukik a Bl kiesése miatt.BASSZUS MEGFOGTA A LENGYEL!!!Ezért írtam hogy amennyi bravúrt bemutat annyit hibázik is!Gyerekek húzzatok bele ez erőt kell adjon!!PIRLO CSERÉLJÉ B+ !!!!BENTANCUR LE ARTHUR BE DANILO BE MCKANNY LE!!!

GodPiero 2021.05.09. 22:04:34

Évekig mindenki problémázott, hogy túl egyértelmű a bajnokság....
Nem volt jó a jó....
Nesztek!

danimester1 2021.05.09. 22:05:40

@Gabueroo: +1!! Az öreg Mészöly...xD

Attilio79 2021.05.09. 22:07:43

Bentancur a lelátón látta Cuadradot? :)
Irtó gyengék vagyunk...

Il Principino 2021.05.09. 22:09:08

Morata,Kenny,Cuad out
Dybala,Arthur,Danilo in

Juventino86 2021.05.09. 22:09:49

Nagyon bele kellene nyúlni a meccsbe, de ehhez edző kellene. Egy szertáros hipster kevés.

Attilio79 2021.05.09. 22:10:12

@Il Principino: CR is megér ma (is) egy misét...

steven.h 2021.05.09. 22:11:05

Egy döntetlent valahogy imádkozzunk ki, hogy egy minimális lélektani előny legyen, ha más nem is

danimester1 2021.05.09. 22:11:05

B+!! Kulusevski!Pirlo mi a bánatos f.szt csinálsz?

FeriGjuve 2021.05.09. 22:11:50

Az olasz labdarúgás két legmeghatározóbb klubját látjuk éppen.
Viszont a Kisvárda-Paks élvezetesebb és színvonalasabb játékot adott,mint ez a száraz kutyasz*ar...

danimester1 2021.05.09. 22:13:09

Gyerekek egy qrva helyzetet nem vagyunk képesek kialakítani!!!!Há' mi a f.sz folyik itt Juventusba heee!!??

FeriGjuve 2021.05.09. 22:13:25

@GodPiero: Mert mindenki arra gondolt,hogy mi maradunk jók és a többiek feljavulnak hozzánk,de helyette mi sūllyedtūnk lejjebb a többi riválisunknál.

MeGmOnDtaM 2021.05.09. 22:15:17

Rosszul helyezkedünk (vagy kevesen vagyunk elől és azok is egy kupacban, vagy labdakihozatalnál vagyunk nagyon lassúak), semmi veszélyesség a kapura... így nem lesz gól.

Lanzafame 2021.05.09. 22:15:19

@Attilio79: nem tudom láttad-e fél perccel később, Ibra sérülésénél ki akarta gurítani a labdát 10 méterről, de nem jött össze.

MeGmOnDtaM 2021.05.09. 22:17:15

Morata meg Kulu mit összeszerensétlenkednek a 16-osnál.

danimester1 2021.05.09. 22:22:32

Lassú körülményes labda kihozatal,járatás,távolról nem lövünk,Cr gyakorlatilag -1,Pirlo nem cserél...Szerintem itt a nem akarás az miatt van,mert tudják hogy bárkit eladhatunk és Pirlo is menni fog.Már mást nem tudok elképzelni pláne úgy hogy mindenki egészséges és már lazább a sorozat.Szomorú de be kell látnunk hogy lezárult egy korszak és megint jön egy kisebb bölt.A lényeg hogy a szuperkupa meg van, mert ilyen játékkal az Atalanta kitöm minket....:-(

alessandrinho 2021.05.09. 22:23:00

Nem érdemlünk bl indulást, jó lesz az az 5. hely.

steven.h 2021.05.09. 22:23:12

Ezt elnézve, a döntetlen nem elég, az Inter ki fog minket tömni, csak hogy Conte vigyoroghasson meg a mélybe taszítsa a Juvét. Aztán majd a bl csoportból ugyanúgy kiesik majd jövőre is, de minket ez aztán nem vígasztalhat. Ez 5. Hely lesz,de még 6. is lehet belőle

Szili 72 2021.05.09. 22:23:27

Szerintem már tudják, hogy el leszünk tiltva jövőre a bl- től. Nem igaz, hogy nem látják, hogy nem működik ez az egész szar.

MeGmOnDtaM 2021.05.09. 22:24:52

Vegye le az egész csapat a meccs végén a mezt... szánalom.

Gabueroo 2021.05.09. 22:25:07

Es nekunk mi volt a konkret elkepzelesunk?

Szili 72 2021.05.09. 22:26:11

Elfogyott a lóvé, nem is várható, megy mindenki amerre lát.

Juventino86 2021.05.09. 22:26:19

Pirlót már ősszel ki kellett volna rúgni, de ezek után ez már nem lehet kérdés. Én már akkor mondtam, hogy bajok lesznek, ha Pirlo marad. Igazam lett megint, bár ne lett volna. 0-3... Rosszabb az egymás elleni eredményünk...

danimester1 2021.05.09. 22:26:41

Hol van már amikor a nagy meccsekre felszívtuk magunkat...A nyáron nagytakarítás lesz,ami kell is,de egy El indulás nem lesz vonzó a "nagy kiszemelteknek".Közben még jobban süllyedünk a pöcegödörbe.....

Rikoo 2021.05.09. 22:26:44

Rekordfizetesek!! Haha nagykepu getzik vagyunk, megerdemeljuk.

juve28adam 2021.05.09. 22:26:48

Reszkess Európa liga, jövünk!

James Zabiela 2021.05.09. 22:26:49

Úristen, hova süllyedtünk! Én szégyellem magam

GodPiero 2021.05.09. 22:27:47

Mit kaptam ősszel, amikor azt mondtam, hogy Pirloval az EL-ért fogunk küzdeni.....

juve28adam 2021.05.09. 22:27:57

A körülöttünk lévők közül pontazonosság esetén mindenki jobb mint mi... Asszem.

danimester1 2021.05.09. 22:28:50

SZÉP VOLT FIÚK SZÉP VOLT FIÚK SZÉP VOLT FIÚK!!!!!ERRE MÁR NINCSENEK SZAVAK!!
MEG FOGJUJ DÖNTENI A 2 7. HELYET!!!

Type-R 2021.05.09. 22:29:14

Kikapcsolom a tévét

Attilio79 2021.05.09. 22:30:09

@Lanzafame: Megér minden pénzt az egész csapat, kiemelni senkit nem érdemes, csak ezután mindegy, hogy ki mennyiért van itt, ennyit érnék még én is!

2021.05.09. 22:30:17

Tipikusan mennyből a pokolba. Most jön a msgtisztulás.

danimester1 2021.05.09. 22:30:52

HOL A 4. !???LEGALÁBB A KI.ASZOTT BECSÜLETGÓLT LŐJÜK MEG A QRVA ANYÁTOKAT!!

Type-R 2021.05.09. 22:31:05

Egy kezemen meg tudom számolni kit lenne érdemes megtartani.

Apuleius 2021.05.09. 22:31:05

Pirlót azonnal ki kell rúgni, de itt nem szabad megállni.

steven.h 2021.05.09. 22:31:25

Ronaldo így egészen biztosan out, de szerintem de Ligt se fog maradni, mondjuk érte legalább lehet pénzt kérni. Egyes játékosoknak meg alapból meg kell köszönni.

Az mondjuk biztos hogy Donnarummától már nem kell tartania senkinek. Szerintem Zidane se jöjjön, érkezzen De Zerbi és építsünk egy olasz maggal rendelkező csapatot, mert ez így botrány. Ez nem a Juventus, ez csak valami csíkos mez. Komolyan sajnálom Buffont, Chiellinit és Chiesát akik mindent megtettek idén, főleg utóbbi és ez a jutalom.

nortu30 2021.05.09. 22:31:34

Azt hiszem ez volt az idénybeli utolsó meccsünk, amit hajlandó voltam végigszenvedni.

Rikster 2021.05.09. 22:31:41

Ma megtettük a lehető legnagyobb lépést az EL felé. A milan ellen még az egymás elleni a mi javunkra billent, de ma teszünk róla, hogy véletlenül se legyünk jobbak tőlük sem. Bentancur mikor kivágta oldalra a labdát tökéletesen szimbolizálta a Juve mai és egyben szezonbeli teljesítményét.

Il Principino 2021.05.09. 22:32:08

Mindenki elmehet a....simán 4-5 lehetne a különbség!!!

Szili 72 2021.05.09. 22:32:46

Nem kell ide UEFA bünti, büntetjük mi magunkat.

ittel 2021.05.09. 22:32:52

Az Európa ligát még úgysem nyerte meg a Juve. Jövőre hátha sikerül.

cd1 2021.05.09. 22:33:44

Szanalmas. Nem Pirlo hibaja, ki ne fogadott volna el ilyen felkerest. Annak a hibaja aki kinevezte. Azert, h 90 percig 0 helyzetunk van eleg durva.

Il Principino 2021.05.09. 22:33:44

@JeetTrader: Napoli is jobb egymás ellenivel..1-0,2-1

Gabueroo 2021.05.09. 22:34:43

Ilyen se volt meg de inkabb atkapcsoltam a realra xD fasz se kivancsi dilettans pirlo es bandajara.

Na peace.

Rikster 2021.05.09. 22:35:54

Chiesa, de Ligt, Danilo ez a három ember az, akinek a következő szezont is Juve mezben kell elkezdenie. A többieknek viszontlátásra.

Juventino86 2021.05.09. 22:36:07

Itt nemcsak Pirlo, hanem Agnelli számára is eljött a vég.

nortu30 2021.05.09. 22:37:48

Egyetlen nyomorult gólt képtelenek vagyunk valahogy összehozni hazai pályán. Elképesztő!

danimester1 2021.05.09. 22:37:58

Várom már a nyilatkozatokat!!"Nem voltunk élesek","súlyos hibákat vétettünk","nem engedte a milan hogy a saját játékunkat játszuk","megpróbáljuk elérni a Bl indulást" és a többi elcsépelt sablonszöveg!Elkann,Agnelli páros oda kell baxon mert ez eurómilliókba fog fájni.Igaz ha az El megnyerése a cél akkor jól teljesítünk,mert a kupát nem nyerjúk meg az biztos!

Il Principino 2021.05.09. 22:39:01

Még a végén lehet csak 1 gólon múlik a bl..Kellett volna egy gól..

KennethJames 2021.05.09. 22:42:02

@Il Principino: Nem hiszem , hogy egy gólon múlna. Főleg mivel az inter és a sasok ellen úgy szopunk ki mint a vihar

James Zabiela 2021.05.09. 22:42:19

Hármat kapni, úgy hogy a Bl hely a cél, nem kis teljesítmény! Gratulálok

Forza Juve !!! 2021.05.09. 22:43:47

Van egy olyan érzésem, hogy ez után se lesz elküldve Pirlo...
BL-nek meg sajnos lőttek.

m.martin91 2021.05.09. 22:43:48

Folytatni kell a közös munkát Pirlóval a következő szezonban is, mert csak ő húzhat ki minket ebből a helyzetből.

MdewC 2021.05.09. 22:45:53

Chiesa
de Ligt
Danilo
Bufi
Fagioli
Dragusin
Cuadrado

Senki mást nem szeretnék jövőre Juve mezben látni.

DelPiero2 2021.05.09. 22:48:31

@danimester1: Agnellinek is mennie kéne.

Attilio79 2021.05.09. 22:48:55

@MdewC: +1!
Paraticinek és Nedvednek is meg kell köszönni a munkáját!

FeriGjuve 2021.05.09. 22:50:07

Na akkor ez ennyi.
Pirlo,Ronaldo,Kulusevski,Bentancur,Morata,McKennie,Alex Sandro távozzon.
Nedved,Paratici,Agnelli szintén mehet mindneki a levesbe edzőstől,játékosokkal,vezetőséggel együtt!
Kiváló példa,hogyan tegyünk tönkre egy csapatot!

DelPiero2 2021.05.09. 22:50:14

@nortu30: A nagy Ronaldoval. Nagy játékos volt valamikor, de valahogy az utolsó jó pár meccsen 1-1 kivételtől eltekintve semmit sem tudott mutatni. Lehet hogy akart, de nem ment. Ez az ami fursztráló a többieknek, az ár érték arány.

danimester1 2021.05.09. 22:50:14

A legjobb az egészben hogy egy Juvés viszi vissza a dögevő hordát és mindkét milánói csürhe belénk rúg.A jó a rosszban hogy nem a gyökér kukások lettek bajnokok,igaz a horda még rosszabb!Ezek után nem tudom elképzelni hogy egy ilyen széthullott darabjaira esett Juventus élére fog jönni Agnelli szerelme Zidane,de félő hogy Allegri sem.Sötét jövő elé nézünk,innentől már a hátralévő meccseket tekinthetjük tétnélkülinek,mert a Bl-t nem érdemeljük meg,sőt nem érjük el.Röviden káosz és kudarc!A legjobbjainkat ha meg tudjuk tartani,akkor már örülhetünk.Mondom ezt úgy hogy a pénzhiány miatt,mert eladni kénytelenek leszünk ezeket a fizetéseket ilyen szerepléssel,ráadásul Bl nélkül nem tudjuk fizetni.Nem hiába mondta Marotta (talán Allegri is)hogy nem kell ide CR!Onnantól kezdődött minden, ez a hatalmas fizetés megváltoztatott mindent és mindenkit.

danimester1 2021.05.09. 22:51:33

@m.martin91: nagyon jól látod!Zidanera nem lesz pénzünk és ezek után nem csodálkoznék ha Allegri tényleg Madridba menne.

Type-R 2021.05.09. 22:53:18

@danimester1: kicsit a Calciopoli utáni helyzetre emlékeztet a várható spirál

MdewC 2021.05.09. 22:57:30

Na ami viszont most mehet Elkann és Agnelli között az irodában... :D

Tyühű... xD

danimester1 2021.05.09. 22:57:52

@Type-R: kb. momdhatjuk így is.Jön egy pár év böjt az biztos.Nem fogunk egyik napról a másik feltámadni.

DelPiero2 2021.05.09. 23:00:07

@danimester1: Nem csoda hogy Pirlo nem tud motiválni, aki a keretben szinte a legkevesebbet keresi. Ráadásul úgy hogy ezt a játékosok is tudják! Nagy ötlet volt a vezetőségtől. A Sarri féle kiköltekezést így akarták megspórolni.

Juventino86 2021.05.09. 23:00:25

Nagyon remélem, hogy nemcsak ez a dilettáns Pirlo, hanem Agnelli is lelép. Mert az elmúlt év minden szempontból egy ámokfutásnak felel meg. A játékosok többségétől is el kellene köszönni.

Barolo4 2021.05.09. 23:03:09

@Type-R: Reménykedjünk, hogy annyira nem lesz durva....
Maga a brand szerintem még egy gyenge szezon után nem veszít annyit az értékéből, hogy ne lehetne egy közepes befektetéssel jövőre újra harcba lenni..... meglátjuk, hogy a tulajdonosok mennyire vannak legatyásodva....
Minden esetre ez+a diplomáciai kavarás együtt nagyon erős negatív hatás együtt. Forza Juventus!

Garsza 2021.05.09. 23:03:52

@juve28adam:
Minek rúgják ki? Már semmi értelme.

2021.05.09. 23:04:16

Most jön a Juve reboot 2.0

Shyr Kahn 2021.05.09. 23:06:19

@Garsza: Vele totalisan zero az eselyunk a BL-re. Egy friss arccal talan meg lenne hangyanyi... szoval lenne ertelme, ha Prilo felmondana, vagy a klub elbocsatana.

GodPiero 2021.05.09. 23:07:29

@DelPiero2: Ha ötször ennyit keresne hírtelen jobb edző lenne???
Köszönjük Emese....

Del Butus 2021.05.09. 23:08:38

@Barolo4: nem tudom, hogy nem lehet megérteni hogy ez nem igy megy.ha NINCS BL akkor nem fog jonni ide sem épkézlab játékos sem edzo. És talán még pénz sem lenne ezekre. Nem az hogy csak egy kis 50 milla és minden oké.

Garsza 2021.05.09. 23:09:34

@Shyr Kahn:
Milyen esély? Napoli nak nincs nehéz meccse. Ahogy a Milan Atalanta párosnak sem. Gyakorlatilag hiába nyerjük meg a maradék 3 meccset ha a Napoli behúzza mind a 3 -at. A Milan meg az Atalanta akár bukhat is 1 1.

juve28adam 2021.05.09. 23:12:07

@Garsza: Plusz nekünk mindenkinél 1 ponttal többet is kellene szerezni mert pontazonosság esetén sikerült mindenkinél rosszabb helyzetbe kerülni.

Bonav 2021.05.09. 23:15:12

Ebből a csapatból a lélek hiányzik, Buffi arca az 1. félidő végén mindent elárult, tudtam itt már nem nyerhetünk. Remélem jön a földrengés...kell a megtisztulás,fájdalmas de kell! Voltunk már xarban! Forza Juve!

Garsza 2021.05.09. 23:17:11

@juve28adam:
Pontosan. Ezédt is írtam, hogy a Milan Atalanta páros akkár bukhat is 1 1 meccset. Mert gyakorlatilag 4 pont az előnyük. A Napolinak 2 de nekik oszt tényleg nem lesz nehéz ellenfelük a hátralévő fordulókban.
Ez a hajó elment.
Siralmas de ez van. Attól még Forza Juve.

Shyr Kahn 2021.05.09. 23:17:47

@Juventino86: Egyszer bejott a nagy valtas. Conte felhozta a hetedik helyrol a Juvet. Masodjara nem jott be. Pirlo nem lett Conte 2, ami nem veletlen. Elobbi egy nagyon szenvedelyes ember, akinek hatalmas tekintelye van a jatekosok kozott, igy brutalisan kepes motivalni. Taktikai egysikusaga ellenere ez tobb, mint elegendo egy csapat felepitesere, egy bajnoksag megnyeresere. Utobbi (mint kiderult) a "not impressed" mentalitasaval totalisan kiolte a maradek tuzet/onbizalmat is a csapatbol. Meggyozodesem: Itt nem csak a taktikai hianyossag tett be, hanem a motivalas hianya is. Jovo evtol lehet kezdeni visszakapaszkodni. Nem tudom lehet-e meg, vagy varnunk kell 10 evet a kovetkezo bajnoki sikerre. Meglatjuk.

DelPiero2 2021.05.09. 23:19:16

@GodPiero: Jobban hallgattak volna a játékosok rá. A fizetése a klub irányában történt megbecsülését, a klub által kifejezett értékét is tükrözi. A fizetése üzenet is a játékosok számára. Ti ennyit kaptaok, mert kétszer, háromszor, tizenötször annyit értek mint Ő, mivel Ő még kezdő... . Ilyen környezetben ha valaki erősebb kritikát, mellőzést.. kap szerintem az első reakció hogy Nedvedhez vagy Paracitihez rohant Pirlo helyett.
Nyilván nem ez az egyetlen ok, de megnézném hány edző tudott maradandót alkotni ilyen környezetben. (Nyilván nem elhanyagolható hogy Pirló kezdő volt)

Juventino86 2021.05.09. 23:19:33

@Shyr Kahn: Teljesen igazad van. Abban tudok csak reménykedni, hogy a Juventus név még elég jól cseng. Hátha tudunk pár értékelhető játékost igazolni, és egy normális edzővel megindulunk felfelé. Remélem, hogy ennél mélyebben már nem leszünk.

Barolo4 2021.05.09. 23:25:57

@Del Butus: Ebben nem értünk egyet és remélem, hogy nem lesz igazad (egyáltalán nem látunk bele a részletekbe). Bl nélkül is lesz normális edzőnk, és a játékosoknál sem ez lesz a fő gond.... nyilván nem Messi vagy Leva fog érkezni, de egy Aouar szintű játékos elé letesznek egy normális tervet, edzővel, akkor nem hiszem, hogy az egy év bl nélküliség miatt nem fog érkezni, egy ilyen zaklatott időben....
Érdemes megnézni ilyen szempontból pl. angliát, ahol mindig kimarad néhány tp csapat a bl-ből, még is tudnak komoly játékosokat is igazolni (lásd Mu). A Juventus egy top brand, ha a tulajdonosok vagyon nincs valamiért extra lejtmenetbe, akkor egy ilyen 'botlás' nem rombolhat le 9 év építkezést, max lelassít dolgokat.... Nyilván hiányozni fog a bl pénz és az ezzel járó presztízs, és jöhet akár világvége is a csapatnál, én még is azt gondolom, hogy egy 2-3 éves vissza erősödés lesz, jó edzővel és néhány új jó játékossal már jövőre is. Forza Juventus!

Shyr Kahn 2021.05.09. 23:27:15

@Garsza: Nem azt irtam, hogy nagy az esely a valtas eseten. Azt irtam, hogy hangyanyi, a hangyanyi pedig tobb, mint a zero. Nyilvan akkor is, ha a tobbi csapattol kell a bukta, ami benne van. Ha nem lenne benne, akkor tippmixem mar szarra kerestem volna magam.
Tovabbra is ugy erzem, hogy Pirloval zero az eselyunk:
- a csapat alulmotivalt es lathatoan nem bizik benne (Pirlo keptelen motivalni)
- a jatekunk kiszamithato es lassu

steven.h 2021.05.09. 23:35:51

@DelPiero2: Allegri sem keresett többet mint a játékosok (főleg az első években), érdekes módon nem volt gond.

Rikster 2021.05.09. 23:43:29

Küldtem egy visszahívót Zidane-nak, éjfélig tudok rá várni, ha nem hív akkor holnap én megteszem es abban nem lesz köszönet. Muszáj átvenni a pallost Agnellitől, mert Pirlo még elborozik nálunk 3 fordulót.

DelPiero2 2021.05.10. 00:27:49

@steven.h: Említettem, hogy nem csak ez a gond, hanem amatőr húzás volt a vezetőség részéről. Bár most nem emlékeszem pontosan, de Allegrinél azért nem voltak ilyen aránytalanságok.

steven.h 2021.05.10. 00:40:24

@DelPiero2: teljesen mindegy mennyire aránytalan, már az aránytalan hogy 1 játékos annyit keres mint az őt követő 4 játékos együttvéve.

Már nem az van, hogy az edzők is anbyit keresnek, mint a marketinget generáló játékosok, 1-2 tipikus sztáredzőt kivéve. De sem Tuchel, sem Pochettino nem keres annyit mint a játékosai, mint ahogy Flick sem, mégis elérnek eredményeket és fel sem merül az hogy mennyit keresnek és ez lenne az iránymutató abban, hogy elfogadják-e amit mond vagy sem.

DelPiero2 2021.05.10. 00:51:17

@steven.h: juventuz.blog.hu/2020/08/12/pirlo_bere_csak_harom_jatekoset_haladja_meg

Ha nem is keresnek annyit mint a sztárjátékosok, nem mindegy mennyire szélsőséges a dolog. Ahogy írtad, az is teljesen egészségtelen, hogy 1 játékos annyit keres mint az őt követő 4 játékos. Nem hiszem hogy Pocchetino-nál is sok játékosa keresne többet. Pláne nem ennyivel.
Az aranycsapatot is negatívan befolyásolta az úgynevezett "Margitszigeten történő osztozkodás" ami nagyon megbillentette a hangulatot.

Rikoo 2021.05.10. 04:03:51

@DelPiero2: Na igen, ezért kellett volna kinevezni egy edzőt tavaly nyáron.

steven.h 2021.05.10. 09:31:24

@DelPiero2: Még mindig nem tudok egyetérteni a fizetési különbségekkel. Nem fizetés kell Pirlonak, hanem ellentmondást nem tűrő tekintély. Ez nincs meg benne. Könyörgöm, BL, EB, többszörös Scudetto győztes játékos volt, aki a posztján a világ legjobbja volt. Egy korszakos Milan zsenije, a Juventus újbóli felemelkedésének egyik kulcsfigurája. Komolyan az számít, hogy most mennyit keres? Ilyen múlttal? Ne vicceljünk már... Egyszerű a képlet, nincs és nem is volt soha tekintélye. Egy kiváló játékos volt, de nem egy vezér sem a pályán és most sem az öltözőben. Sajnos jelenleg inkább a "Pirlo is not impressed" mémeknek van létjogosultsága.

Ezt meg csak úgy itthagyom:
Pep Guardiola's basic salary is one of the lowest of any coach in charge of one of Europe's major clubs, but his earnigns could triple if Barcelona win all three trophies they are still playing for, a report has revealed.

As a basic salary, Guardiola earns €1.5 million-per-year, which is nowhere near the huge amounts that coaches such as Jose Mourinho, Juande Ramos and many English managers are on, El Mundo Deportivo state.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása