A peremre szorult Tudor válthatja Pirlót

tudor_igor_kispadon.jpgIgor Tudor léphet Andrea Pirlo helyébe, ha a Juventus veszít az Udinese ellen, állítják olasz pletykák, miközben a felek közötti kapcsolat is elmérgesedett az elmúlt időszakban.

Az Udinese és a Hajduk Split egykori mestere, Igor Tudor a nyáron csatlakozott Andrea Pirlo stábjához, ő volt hivatott a tapasztalattal szolgálni a stábban, miután Andrea Pirlo és segédje, Roberto Baronio nem rendelkezett lényegében semmilyen edzői múlttal.

Márciusban a La Repubblica már arról számolt be, hogy a horvát szakember és a Pirlo-Baronio páros között nincs már meg az összhang, ennek ellenére a horvát szakember nem távozott, és a La Stampa szerint ő lehet a vészmegoldás, ha vasárnap az Udinese nyer a Juventus ellen.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy eltérő nézőpontja miatt Igor Tudor nem tudott beilleszkedni a stábba. „Partvonalra szorult, mert más véleményt képvisel, és nem tudott beépülni a modern csapatba, ahogyan Andrea Agnelli nevezte a stábot a szezon elején.” A napilap szerint Andrea Pirlo nemigen hagyatkozott a horvát mester tanácsaira, inkább többi munkatársának a meglátásaiban bízott.

A Juventus jelenleg negyedik a tabellán, még öt meccs maradt hátra, miközben azonos pontokkal rendelkezik a Juventus, a Napoli és a Milan.

Az Öreg Hölgynek az öt meccsben két nehezebb ellenfelet is hozott a sorsolás, hiszen a két milánói csapat ellen is pályára lép a tavalyi bajnok Torinóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1916515524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2021.04.28. 10:45:11

Ajjajj...sosem jó ilyeneket olvasni. Nem elég h a csapatban nincs összhang, még az edzői stábban sem.

Ezek szerint Tudor fejében teljesen más van...nem tudom ha most kéne átvenni hirtelen sikerülne e megvalósítani hatékonyan azt amit akar...BL múlna rajta....az is lutri lenne....jajjj, nagy a baj, naaaagy a baj :(:(:(

Na de ne károgjak már folyton! :) Most kell megmutatni. Úgyis az volt a baj h kis meccsekre nem húztuk fel magunkat de egy Barcát simán megvertünk 3 góllal. Tessék, lehet bizonyítani. 5-ből 5 kell!

FORZA JUVE! :)

Wizzurah 2021.04.28. 11:23:45

La Repubblica és gazetta, szóval ja, biztos úgy is van. Jót amúgy se fogunk olvasni a juvéról, mert a szuper liga miatt mi most a főgonoszok egyike vagyunk.

alexGicamo 2021.04.29. 12:32:33

Lehet, hogy Pirlo és vele együtt a csapat is jobban járt volna , ha Tudorra hallgat ?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása