A Juventus mestere, Andrea Pirlo elárulta, hogy Andrea Agnelli beszélt a keretnek a Szuperligáról, azonban a csapat számára továbbra is a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek valamelyikének megszerzése marad.
"Koncentráltak vagyunk, a jelent számunkra a Bajnokok Ligája kvalifikáció jelenti. Az elnök beszélt ma erről a projektről a csapatnak. Tudjuk, hogy az első vonalban áll ebben a dologban, de nem én vagyok a legmegfelelőbb személy arra, hogy erről beszéljek. Az elnök ott van az első sorban a tervezés terén." - mondta Pirlo a Parma elleni mérkőzést megelőző keddi sajtótájékoztató alkalmával.
"Ma reggel Agnelli elmagyarázta nekünk, hogy miről szól a projekt, de nem ment bele a részletekbe. Elmondta, hogy a legfontosabb dolog, hogy a jelenre összpontosítsunk.
Agnelli mindig is nagyon közel maradt a csapathoz, minden mérkőzés után beszélek vele. A klub irodái itt vannak a közelben, ő pedig mindig közel van hozzánk. A játékosoknak higgadtnak kell maradniuk, ez csak egy projekt, a labdarúgás pedig megy tovább."
Az Atalanta elleni 1:0-ás vereséget követően a Juventus ellenfele a Torinóba látogató Parma lesz.
"A csapat elég jól érzi magát. Felálltunk a vasárnapi mérkőzés után. Tervezek néhány változtatást, de nem fogom nagyon váltogatni a csapatot. Kizárólag a Parma elleni mérkőzésre összpontosítunk.
Tudjuk, hogy nem a legjobb pillanatokat éljük meg, de a lehető legjobb hozzáállással kell pályára lépnünk. Ronaldo és Buffon játszani fognak, s úgy gondolom, hogy Dybala is. Játszania kell, hogy visszanyerje a legjobb formáját. Az Atalanta elleni mérkőzés igazán nehéz volt, de úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtott.
Chiesának izomproblémái voltak, s a következő napok során fel fogjuk mérni. Fontos játékos volt számunkra ebben a szezonban, de nem ez az első alkalom, hogy egy fontos játékos hiányzik a csapatból, ezért pótolni fogjuk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.