Az Atalanta elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek egyikéért küzdő Juventus az egyik közvetlen vetélytársához, a mindössze egy pont lemaradással a torinóiakat üldöző Atalantához látogat vasárnap délután. A zebramezesek a tabella harmadik helyén, míg a bergamóiak a negyedik pozíciójában állva várják az összecsapást.

Andrea Pirlo keretébe visszatérhetett a negatív koronavírus-tesztet adó Leonardo Bonucci, azonban Federico Bernardeschi még nem bevethető, s szombaton az is kiderült, hogy a gólkirályi címre törő Cristiano Ronaldo is kihagyja a mérkőzést, mert probléma adódott a combfeszítő izmával.

A két csapat decemberi találkozóján a Juventus Federico Chiesa varázslatos találatával szerezte meg a vezetést a címvédőnek, azonban a második félidőben egy labdavesztést követően az Atalanta egyenlíteni tudott, Remo Freuler vette be a házigazda kapuját, s mivel Cristiano Ronaldo meccslabdát rontott, mikor elhibázta a Chiesa elleni szabálytalanság nyomán megítélt büntetőt, ezzel kialakult az 1:1-es végeredmény

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Demiral, Frabotta

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Kuluševski

Támadók: Morata, Dybala, Félix Correia

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7816503942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2021.04.18. 14:32:53

@venember83: Szomorú, de ott tartunk, hogy az Atalanta elleni meccs komoly meccsnek számít. Pár éve még nem így lett volna. Mondjuk akkor volt edzőnk is. :)

venember83 2021.04.18. 14:43:58

@Juventino86: iróniát és viccet félretéve, ez azért soha nem volt egyszerű az Atalanta ellen az elmúlt években.

Nézd meg, mennyi gólgazdag meccs volt, s hány döntetlen:
www.soccerstats247.com/h2h/atalanta-juventus-11811-11922/

Juventino86 2021.04.18. 15:07:13

@venember83: Így igaz, az Atalanta rengeteget fejlődött az elmúlt években. Nem lesz könnyű a mai.

giorgio007 2021.04.18. 15:09:27

Egy tizit mát megúsztunk legalább :)

FeriGjuve 2021.04.18. 15:11:52

Morata impotens,amikor így megfogják.

FeriGjuve 2021.04.18. 15:13:21

@Juventino86: Az Atalanta szerintem évek óta komoly ellenfél bárki számára.
Az egyik legegységesebb,legszervezettebb futballt játszó csapat.

Juventino86 2021.04.18. 15:15:24

Az a gond, hogy szerkezetileg megint nem nézünk ki jól. Alex Sandro nagyon behúzódik középre akkor, amikor támadunk. Így azon az oldalon nincsen meg a kellő szélességünk. Ez megint egy hibrid felállásra hasonlít, ami már önmagában rossz ötlet.

steven.h 2021.04.18. 15:23:22

Ha nem nyerünk és úgy alakulnak az eredmények, akkor az 5. helyen is találhatjuk magunkat.

Il Principino 2021.04.18. 15:24:29

Chiesat miért nem a jobbon szerepelteti Pirlo ???
Pessina közben majdnem...

FeriGjuve 2021.04.18. 15:26:34

@Juventino86: Én Chiesa és Morata pozícióját is felcserélném,az olasz sokkal jobb az 1-1 elleni párharcokban,Moratanak sokkal jobban megy ha mélységből tud indulni labdaszerzések után.

Juventino86 2021.04.18. 15:28:01

Dybala helyezkedése sem az igazi. Túlságosan visszalép a labdáért. Így Morata gyakorlatilag egyedül marad három emberrel. Okés, lehet, hogy ő lövi majd a gólt, sose lehet tudni. De szerkezetileg ez eddig nagyon gázos.

Juventino86 2021.04.18. 15:29:11

@FeriGjuve: Vaaagy az is lehete, hogy lenne egy jó kis 4-2-3-1, ahol Dybala lenne Morata mögött.

Il Principino 2021.04.18. 15:36:28

Édes Istenem Morata ez mi volt..Feküdt már a kapus is..

GodPiero 2021.04.18. 15:37:37

Félelmetes, hogy mennyire nem tud lekötni ez a fos.....

Juventino86 2021.04.18. 15:39:59

Sajnos eddig kifejezetten gyenge a játékunk. Taktikáról felesleges is beszélni. Sokszor azt sem lehet kivenni, hogy ki milyen poszton játszik.

tomi12312323 2021.04.18. 15:42:29

Azért Morata testbeszéde és unott feje Vucinic legsötétebb napjait idézi számomra :(

2021.04.18. 15:43:16

Én egyszerűen képtelen vagyok nézni a meccset, mert csak felbaszom az agyam. Morata mit balfaszkodott a kapu előtt... Aztán az Atalanta térfelén elkezdünk passzolgatni, egyre hátrébb, mire már közel a mi 16osunk előtt vagyunk, aztán persze elveszítjük a labdát. Amit soha nem tudtam megérteni, hogy a szögletet miért nem olyan rúgja, aki a kapu felé íveli a labdát, miért olyan, aki kifelé?? Ezt képtelen vagyok megérteni.

Roland Máté 2021.04.18. 15:43:58

@FeriGjuve: jó meglátás. Szerintem is jobb lenne Morata és Chiesa poszt csere!

@Juventino86: én is így gondolom. Nagyon sokat, nagyon mélyen visszalép Dybala. Ennyire azért ne akarja szervezni a játékot, inkább legyen elől és rúgjon gólt. Bár lehet ezt az utasítást kapta.

Nekem egyébként meglepő, hogy az Atalanta mennyire átengedi a kezdeményezést, és beáll védekezni. Hiányzik pár átlövés. Amíg nincs gól, sajnos lehet hogy ilyen unalmas meccs lesz.

Hajrá Juve!

Juventino86 2021.04.18. 15:48:40

Rosszul állunk a bajnokságban, és a mutatott játék is kilátástalan. Ez a csapat a semmibe halad.

2021.04.18. 15:56:40

Hát lehet, hogy én más meccset nézek, de szerintem ez a játék messze van a kilátástalantól. Van egy ellenfél is, nem is rossz, ehhez képest mi vagyunk a veszélyesebbek. Ha Morata nem szerencsétlenkedne állandóan a kapu előtt már rég vezetnénk, de a játék és a hozzáállás szerintem ma rendben van.

giorgio007 2021.04.18. 16:00:23

@Pjanista: Egyetertek. A jaték is pofásabb azért így Ronaldo nélkül.

Il Principino 2021.04.18. 16:03:06

@giorgio007: mondjuk lehet azt CR bevágta volna és már vezetnénk amit Morata elbacott..Persze Pessina lövése is vérfagyasztó volt..
Kiegyenlített a meccs,mi csak erőlködünk.

giorgio007 2021.04.18. 16:14:13

@Il Principino: Benne van. Bár láttuk már őt is elszöszölni helyzetet, de tény, h Morci az kritikán aluli egy ideje.

GodPiero 2021.04.18. 16:17:13

Dybala egy igazi vezér.... csak úgy szárnyalunk vele.....

Il Principino 2021.04.18. 16:17:31

Chiesa bakker, reméljük nem komoly..
Lacazette is így sérült meg a párhuzamos meccsen.

Lanzafame 2021.04.18. 16:17:44

Szervezettek vagyunk, de több kreativitás kellene

James Zabiela 2021.04.18. 16:19:21

Ilyen kényelmes játékot játszani, van arc rendesen! Dybala kb pályán sincs! Ki fog gólt lőni?

Il Principino 2021.04.18. 16:24:55

Rabiot kibontotta a haját ismét,győzni fogunk :)

MeGmOnDtaM 2021.04.18. 16:25:19

Moratanak köszönjük meg, de teljesen használhatatlan lett mostanra. Labdát nem tud átvenni, rossz ütemben érkezik rendszeresen, képtelen hatással lenni a meccsekre...

Attilio79 2021.04.18. 16:25:21

A középpályások próbálják kiugratni a két csatár, csak meg kellene tanulniuk ütempasszokat adni... :D

Juventino86 2021.04.18. 16:25:37

Dybala önmaga paródiája.... Remélem, hogy nyáron el tudjuk adni.

Attilio79 2021.04.18. 16:26:29

Rabiot kb. nevezni sem kellett volna a keretbe.

Tony. 2021.04.18. 16:26:51

Dybala Giovinco-i szinteken van fizikailag, csak az nem nyomja el aki nem akarja.

Tony. 2021.04.18. 16:30:02

Persze nem kell ide Ronaldo, minek. Frenetikus Dybala - Morata - Kulusevski trió megoldja a góllövést.

Attilio79 2021.04.18. 16:30:48

Azért F.Correiat is megnézném Morata helyén...

Leram7 2021.04.18. 16:31:01

Sokan írják, hogy CR elnyomja a többi támadót, de szerintem most is látszik a CR nélküli fogalmatlanság.

Morata látszik mennyire vezér. Dybala oké sokáig sérült volt, neki ezt most elnézhetjük...

Chiesa, aki a szezon embere, ma nem villog.

McKennie mozgása és pozíciója is érthetetlen.

Az atalanta elég jó erőben van, itt ma csak szerencsével nyerhetünk.

2021.04.18. 16:31:12

McKennie kb. 3 ember helyett fut középpályán, óriási szükség van rá minden meccsen. De kezd is elfáradni már.

Juventino86 2021.04.18. 16:33:03

@Leram7: Pozíciókról nem is beszélhetünk már. Mindenki arra szaladgál, amerre éppen kedve tartja. Ez szertáros Pirlo zseniális taktikája. :D :D :D

Il Principino 2021.04.18. 16:33:21

@Tony.: Chiesa és Ronaldo nélkül egy rakat szar a támadósor sajnos..

Lanzafame 2021.04.18. 16:35:13

@Juventino86: @Tony.: ne szidjátok, mostanában tért csak vissza sérülésből. Kell neki pár hónap, míg belelendül.

James Zabiela 2021.04.18. 16:35:40

A Félix gyereket miért nem lehet ki próbálni, ezt egyszerűen nem értem! Ennél nem lenne rosszabb!

Attilio79 2021.04.18. 16:38:30

@Lanzafame: Morata még csak sérült sem volt, hozzáképest tényleg jobb teljesítményt hoz egész meccsen... :D
Igaz, van még 10 perce...

Attilio79 2021.04.18. 16:41:14

Kontrázni se tudunk, a középpálya merre leledzik, ha labdaszerzés van?

Lanzafame 2021.04.18. 16:42:17

@Attilio79: én Del Pierón és Trezeguet-n nőttem fel, hadd ne kelljen a mai csatárteljesítményeket összevetni, inkább felakasztom magam :D

Szincsak 2021.04.18. 16:42:24

Addig addig hogy a 3. hely is veszélyes lesz. Főleg ilyen gyenge játékkal a középpályát nagyon ki kell cserélni még vagy kettő olyan középpályás mint Arthur elférne meg Chiesa a többi nagyon gyenge

Garsza 2021.04.18. 16:44:01

@Juventino86:
Neked meg kéne pályázni a vezető edzői posztot.

MeGmOnDtaM 2021.04.18. 16:45:03

Mázligól rohadjanak meg.

Attilio79 2021.04.18. 16:45:21

@Lanzafame: Mindenkit elnyomnak, ez lehet a baj. :D
Az jó, én korábban kezdtem, Rossi, Laudrup, Platini stb., de értem.
Közben Atalanta gól, hátja...

nortu30 2021.04.18. 16:45:22

Középcsapat lettünk, ennyi.

Lanzafame 2021.04.18. 16:45:33

Ennek a csávónak dinamit van a lábában.

2021.04.18. 16:45:47

Ezen már csak röhögni tudok. Kínomban.

Gabueroo 2021.04.18. 16:45:50

Lofasz jatek lofasz eredmeny ismet.

Tony. 2021.04.18. 16:45:55

Cuadrado szerencsétlen, küzd egyedül, próbálkozik, ő még tud valamit ha támadásról beszélünk.

Il Principino 2021.04.18. 16:46:05

Örök igazság.kapuralövésböl lesz a gól.
A mi játékosaink erre képtelenek egész meccsen..
Megérdemeltük!
Remélem a Napoli is nyer este!!!!

Tony. 2021.04.18. 16:48:30

7.ek még lehetünk

steven.h 2021.04.18. 16:48:46

Ohh hello 5. Hely... kár volt felnéznem, nálam még nem lőtték be. Nah most már nàlam is...

MeGmOnDtaM 2021.04.18. 16:50:49

Szánalom a csapat, nagyon sajnálom hogy eddig süllyedtünk. 92. percben miért nem lehet előre bikázni a labdát, mit kell 3 méteres passzokkal tökölni?

Magyar Közöny 2021.04.18. 16:51:51

Ezzel a játékosállománnyal oké, h nem lehet bl-t nyerni, na de olaszhonban scudettoért kéne küzdeni. Sajnos jó pár játékosban semmi tűz nincs, a máaik fele meg nem Juve szint. Pirlonak ha ez nem a búcsúmeccse lesz, a bl indulásnak is búcsút inthet mindenki

Szincsak 2021.04.18. 16:52:43

Nem is kell itt a BL indulni nagy leégés lenne

James Zabiela 2021.04.18. 16:53:02

Nem elég hogy teljesen fogalmatlanok, még szerencséjük sincs!

Magyar Közöny 2021.04.18. 16:53:05

@FeriGjuve: Napolival küzdhetünk a 4. helyért

Attilio79 2021.04.18. 16:54:04

Ez egy szempontból jót jelenthet, gyökeres változások jöhetnek, ha tökös Agnelli 19re lapot húz, most már úgyis mindegy.

DelPiero2 2021.04.18. 16:54:05

@GodPiero: Paraciti: Elégedettek vagyunk a játékosainkkal

Dante01 2021.04.18. 16:54:38

Ezt a meccset már megint minek néztem meg???Csak arra jó, hogy megint felhúzzam magam.
Kíváncsi vagyok megint mit mond Pirlo. A szokásos maszlag baromságot megint vagy talán lesz töke végre és elmondja, hogy taktikai analfabéta és a csatárai nem érnek egy forintot sem. Ronaldot kell eladni mi?! Akkor kérdem én ezek a szerencsétlenek mit csináltak ma?????

Lanzafame 2021.04.18. 16:54:48

A 4. helyet jó lenne valahogy bemákolni. Mert BL nélkül nehéz lesz bárki komolyat igazolni, pénz híján főleg.

m.martin91 2021.04.18. 16:55:02

Amikor kinevezték a derék Pirlo mestert, senki sem tudhatta, milyen játékot lesz majd képes játszatni a nulla tapasztalattal rendelkező "edző" a Juventus élén. Na, április második felében sem tudjuk...

Juventino86 2021.04.18. 16:55:23

Pirlo mehet, ennyi pusztítás már bőven elég volt. Elkeserítő.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2021.04.18. 16:55:59

a faszért néztem én ezt ma is végig..
utolsó percekben már annak szurkoltam, kapjunk még egy gólt

juve28adam 2021.04.18. 16:56:16

Pedig ma még a "fék" Ronaldo se volt a csapatban....

Attilio79 2021.04.18. 16:57:03

@Juventino86: ...és még sokan mások is mehetnek, akiknek közük van ehhez a teljesítményhez!

Rikster 2021.04.18. 16:57:34

Kiváló játék, felejthetetlen délutáni program volt a mai meccs. Komolyan mondom ennyi használhatatlan egy helyben ácsorgó "játékost" régen nem láttam Juve mezben. Szégyen. Ékes példa a mai meccs is, hogy semmi keresnivalónk a TOP 4-ben.

szauerb 2021.04.18. 16:59:54

Még egy indok, hogy Dybala maradjon.
Micsoda vezér volt ma is!

danimester1 2021.04.18. 17:00:02

Komolyan van még itt valaki akit ez felidegesít?Idén ha egy akaratosabb harcosabb nyerni akaró csapat lép ellenünk pályára nyer is.Megint megérünk két 7. helyet!?Ha marad Pirlo és nem lesz minőségi változtatás a kp.-n,akkor kb. ilyen jövő elé nézünk.Nekem a mai Juventusról a régi Milan jut eszembe.Mentalitásbeli,fizikai és taktikai problémákkal küzdünk,ez a szezon már ilyen lesz.A lényeg hogy a Bl-be oda kell érnünk,mert másképpen kutya nehéz évek jönnek megint.Aztán ott van a kupadöntő,amihez nagy reményeket nem fűzök,de jó lenne,mert egy szuperkupa édes kevés ettől a kerettől.

FeriGjuve 2021.04.18. 17:00:56

@Szincsak: A PSG-Bayern meccset nézve,éppen azon gondolkodtam,milyen messze van a jelenlegi Juve attól a szinttől,amit az a két csapat mutatott.
Elképesztő sebessèggel játszott mindkét csapat,pedig a Bajorok ráadásul igencsak tartalékosak voltak.
Az járt a fejemben,hogy vajon mekkora zakóba szaladt volna bele a Juventus,ha továbbvergődtünk volna a Porto ellen.
Talán tényleg jobb is volt ez így...
Megúsztunk egy újabb nagy leégést.

Attilio79 2021.04.18. 17:02:51

Hol van a SPIRITO? Konkrétan ma az anyósom többet tett volna a győzelemért, mint egyes játékosok!
Agnellinek komolyan el kell gondolkoznia, hogy milyen irányban lesznek változások. Lassan jobban járunk, ha az U csapatból hozzuk fel a fiatalabbakat, a vereséget ők is tudják hozni, fele bérekért.

FeriGjuve 2021.04.18. 17:03:24

@juve28adam: Igen,nem volt aki elnyomja a sziporkázó támadóinkat. :DD

JeetTrader 2021.04.18. 17:03:55

Nem kell ide Ronci! Minek? Vannak itt olyan csatárok akik megoldják helyette!

Nem kell ide Ronci! Minek? Nélküle van csapatjáték!

Nem kell ide Ronci! Minek? Most h Dybala visszatért mindent IS megold majd!

De örülhet mindenki mert kb annyira fogunk szétesni a szezon végén mint mikor a Seria B-be száműztek. Ja csak akkor azért komoly játékosok maradtak. Mérget vehettek h senki nem fog maradni ha nem lesz meg a BL indulás!

Tanulsagok: Chiesa a jobb szélen tudja a legjobbját adni.
Cuadrado nagyon könnyen elveszíti a fejét.
Rabiot és Bentancur nem tudom mire jók.
Az Atalanta egy nagyon jó CSAPAT!
Morata....őőő.....nem tudom....Morata....

Ehhez a csapathoz mindegy a taktika!Jajj! Csapatot írtam? Bocs...
Végtelenül szomorú vagyok...:(:(:(

2021.04.18. 17:04:50

@Lanzafame: Elvileg úgyis kizárnak minket a BL-ből a Szuperliga miatt, szóval mindegy. :D

FeriGjuve 2021.04.18. 17:04:53

@danimester1: Engem már fel sem idegesített és sajnos ez a legszomorúbb az egészben.

Rikoo 2021.04.18. 17:05:50

Szépen lerombolták a klubot páran.

nortu30 2021.04.18. 17:08:31

Az ember hétről hétre úgy ül le a TV (vagy akármi) elé, hogy talán majd most elkezdődik valami. Aztán sajnos megint csak ugyanazt a sz@rt kapja a képébe. Elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán érdemes-e megnézni a hátralévő meccseket...

Forzajuve16 2021.04.18. 17:14:13

Sajnos tenyleg nem ronaldo itt a hibas...ez a csapat tenyleg ugy elvan cseszve ahogy van ...hol van a regi juve hol.???tenyleg nekem szenvedés nezni egy juve meccset!kb mint a magyar bajnokságot néznem...semmi tűz a játékosokba...sandro is mosolyog kinek dobja a labdát....ja hat igen a vegen mar mikor vesztesre áll a csapat megy a színház...tenyleg sikerult a. Nagy reform a csapatnál...!!grat agnelli Irány a kozepmezony

Il Principino 2021.04.18. 17:21:34

@nortu30: érdemes azért,sokan megkapták Allegri menesztésével az "izgalmas" véghajrát a bajnokságban ;)
Meg a látványos futballt Sarritól ;)
Unalmas volt nyerni már..
Nagy harc lesz a 4.helyért!!!

2021.04.18. 17:21:41

@JeetTrader: Meg tudnák oldani másik csatárok Ronci helyett, de azok nem Dybala meg Morata. Tőlük sokkal komolyabb támadók kellenek és hidd el, nem hiányozna CR. Viszont a jelenlegi csapatba minden hátrányával együtt is kell.
Akkora gond van itt, hogy el sem tudom képzelni, hogyan fogunk kimászni belőle? Gyakorlatilag a keret 80-90 %-át le kéne cserélni. A vezetőségről nem is beszélve. Sztem most jön egy pár éves átmeneti időszak, mire összeáll valami jó. Addig meg nézhetjük a kínkeserves balfaszkodást.
A fiatalítást is ésszel kell csinálni. Kellenek a fiatalok, de azért a tapasztalt rókák is.

GodPiero 2021.04.18. 17:22:25

Dybalának csapatkapitányi karszalagot + 15 milla nettó fizut.....

2021.04.18. 17:25:27

Ja! Az Atalantától ki lehet kapni. de ez a meccs rohadt nagy pech volt. Azt hittem, sokkal jobb lesz Bergamo. Közben simán pariban voltunk velük. Sőt! És akkor egy ilyen rohadt megpattanó góllal kikapunk pár perccel a vége előtt... Még a szerencse is ellenünk van.

Il Principino 2021.04.18. 17:34:14

@MGB75: egy nyamvadt kidolgozott helyzetünk nem volt,kivéve Morata szerencsétlenkedését Maehle elmélázásánál..
Közben Pessina,Zapata előtt ott volt a lehetőség!
Lendületesen kezdtünk,de pontatlanok,Chiesa kiválásával még tovább gyengültünk elől.
Vannak bajok sajnos..

Roland Máté 2021.04.18. 17:37:41

@MGB75:
Egyet értek! Nem a mai meccs elvesztése végett állunk most ilyen rosszul a bajnokságban.
Ronaldo a legtöbb meccsen játszott. De nem szeretnék szítani senkit. Mindenkinek megvan a saját véleménye.
Viszont ami tény, hogy a csapat nagyon gyenge. Fizikálisan, mentálisan, taktikailag ...
Seria B -ből visszatérve legalább megvolt a hajtás. Padoinban több szív volt, mint a fél csapatban ma.
Kíváncsi vagyok mi lesz ezután.

cd1 2021.04.18. 17:41:34

@FeriGjuve: pont erre gondoltam en is. Latszik a sebesseg kulonbseg.

Andras74 2021.04.18. 18:05:02

@molnart3: nana! Annak komoly értéke van! A mai meccs pedig eladhatatlan!

2021.04.18. 18:27:13

@Il Principino: Kidolgozott helyzetünk nem volt, ez tény. Meg az is, hogy sokszor csak összevissza passzolgattunk, míg végül eladtuk a gömbölyűt a Bergamonak. Nyerhető volt a meccs, de elqrtuk. Az Atalanta meg megbosszulta egy rohadt mákos góllal.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása