Thuram: "A Pirlót érő kritika nevetséges"

thuram_lilian.jpgA Juventus korábbi védője, Lilian Thuram úgy véli, hogy a csapat fiatal mesterét, Andrea Pirlót érő kritika indokolatlan, mert a szezon hibái elkerülhetetlen velejárói a természetes tanulási folyamatnak.

"Úgy gondolom, hogy a Pirlót érő kritika nevetséges, mert ugyanolyan nagyszerű edzővé válhat, amilyen játékosként volt, de időre van szüksége." - mondta Thuram a Sky Sport Italia riporterének nyilatkozva.

"Nem válhat valaki nagy játékossá a bemutatkozó szezonjában, sem nagyszerű szakáccsá, sem nagyszerű újságíróvá, ehhez mind idő kell. Tehát nem várható el Pirlótól, hogy nagy edző lesz az első szezonjában. Nem várhatják el tőle, hogy ugyanazokat az eredményeket hozza, mint egy olyan edző, aki már 10-15 évnyi tapasztalattal rendelkezik.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy mikor Zinédine Zidanet kinevezték a Real Madridnál, az nem az első edzői tapasztalat volt számára. Addigra már dolgozott az ifjúsági csapattal, majd segédedző volt Carlo Ancelotti és José Mourinho mellett.

Ezért találom nevetségesnek, mikor Pirlót kritizálják. Bocsássanak meg, de létezik egy olyan fogalom, hogy tapasztalatot szerezni. Pirlo most tapasztalatot szerez, nem várhatják tőle, hogy már mindent tudjon."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr516500222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigChris 2021.04.13. 22:40:16

Pont ezért kellett volna azt mondania a vezetőségnek, hogy kösz szépen térjünk vissza rá 3-4 év múlva.

FeriGjuve 2021.04.14. 07:27:56

@BigChris: Ki az,aki nemet mondana annak a klubnak a megkeresèsérse,amelyiknél meghatározó játékos volt több évig és közel áll a szívéhez?
Ez olyan majdnem,mintha a család hívna,hogy segíts.Nem biztos,hogy tudsz,de megteszel mindent.
Nem mellesleg,ahol Cristiano Ronaldo futballozik,többek közt.
Szintén nem mellesleg,nem olyan kevés fizetésért.
Nem életszerű elvárás,hogy nemet kellett volna mondania.Ha más miatt nem is,csak tapasztalatszerzés miatt mondott igent,akkor is előrébb van,mintha az U23-as csapatnál,vagy a Beneventonál szerezné meg ezeket.Ilyen közegben ő is gyorsabban fejlődhet.

Del Butus 2021.04.14. 07:29:13

pont emiatt hibás a vezetőség ás maga pirlo is.
annyira beképzelt, hogy nem látja a saját hibáit.

venember83 2021.04.14. 08:06:28

@Del Butus: ezt miből gondolod? Nem először olvasom, hogy Pirlo beképzelt. Csak azért, mert el merte vállalni a melót? Mert nem ostorozza magát a sajtó előtt, teljesen leépítve az önbecsülését, önbizalmát és a játékosokkal szembeni tekintélyét, már amennyi lehet egy kezdő edzőnek?

triplat 2021.04.14. 16:15:13

Aki a benevento ellen 1 igazi középpályással állítja össze a csapatát az igen is megérdemli, hogy kritikát kapjon.
Ellenben vannak jó húzásai. ilyenkor azért jár a dicséret.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1668) bajnokság (2526) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (76) EB (34) edző (639) elemzés (40) előzetes (599) Európa Liga (109) felkészülés (71) hírek (1380) játékosokról (7798) juventus u23 (14) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (1900) meccsek (3036) mercato (3220) nyilatkozat (5962) Olasz Kupa (223) összefoglaló (258) pletyka (3238) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (89) történelem (50) válogatott (128) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (178) video (47) Címkefelhő
süti beállítások módosítása