HIVATALOS: A Juve menesztette Andrea Pirlót

pirlo_exit.jpgNagy meglepetésre a Juventus és Andrea Pirlo útjai azonnali hatállyal elválnak, ezt a klub hivatalos honlapján jelentette be.

A klubhoz közel álló források szerint a döntés az azonnali válásról már hétfőn megszületett, amikor Andrea Agnelli némileg váratlan értekezletet hívott össze a klub vezetőségével és az edzővel.

„A Juventus Football Club S.p.A hivatalosan bejelenti, hogy Andrea Pirlót felmenti a vezetőedzői feladatai alól.” - adta közre a klub a honlapján.

„A klub ezúton is köszönetet kíván mondani a mesternek, akivel a csapatnak sikerült megszereznie idén az Olasz Szuperkupát, ezzel pedig Andrea Pirlo edzőként is beírta magát a klub történelemkönyvébe.”

A játékosként megkérdőjelezhetetlen klasszis középpályás váratlanul és hirtelen vette át a csapatot Maurizio Sarri távozását követően, idén azonban igencsak megkérdőjelezhető eredményeket ért el a csapat úgy a bajnokságban, mint a Bajnokok Ligájában.

Pirlo helyét és a csapat irányítását a szezon végéig az ugyancsak egykori Juve-játékos, az eddig segédedzői feladatokat ellátó Igor Tudor veszi át.

Köszönünk mindent, Andrea!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6816487196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2021.04.01. 19:03:52

No, ez tuti a tréfa része :D

JeetTrader 2021.04.01. 19:15:25

Lássuk a rekaciókat :)

Garsza 2021.04.01. 19:40:42

Még oda kellett volna írni hogy közben megegyeztek Allegrivel.

kovta23 2021.04.01. 19:42:00

Viccnek nagyon béna....Amúgy legyen jövőre Pirlo. Ha meg viccelni akarunk írjuk ki hogy a Juve teljesítette Messi kérését hogy jövőre együtt játszon Agüeroval és leigazolta mindkét játékost.

m.martin91 2021.04.01. 19:53:47

Menjetek a picsába :D De azért minél előbb találkozhatnánk ezzel a hírrel.

pott70 2021.04.01. 19:55:59

Ja,viccnek béna,nemviccnek meg meglepő azért,bár teljesen nem váratlan.Több meglepetést nem kérek,jöjjön vissza Allegri!

MdewC 2021.04.01. 20:03:36

Na ne b@sszatok fel! :D

Zombijuve 2021.04.01. 21:28:01

Háp,háp,háp: mondja a kacsa.

JeetTrader 2021.04.01. 21:29:26

Szerintem jó volt! És munka is volt a képben de talán pont az április elsejes dátumot kellett vna kihagyni a képről:D lett vna pár hozzászólás! ;)

Jack Bauer 24 2021.04.01. 23:12:28

Aztán lehet, hogy két hét múlva hivatalos is lesz, mi meg majd pislogunk, hogy milyen kapcsolatai vannak az itteni szerkesztőségnek :)

Rocky80 2021.04.02. 00:16:34

@Jack Bauer 24: szerintem a jövőbe látnak!... :O

babo0410 2021.04.02. 01:13:27

Először megijedtem, de jó tréfa. Ha meneszteni akarták volna, azt valószínű nem most teszik, két nappal a rangadó előtt. Másrészt szerintem nyárig mindenképpen kivárnának már ezzel. De kétlem, hogy menesztenék a nyáron. Szerintem a következő szezont még mindenképpen megkapja.

Type-R 2021.04.02. 01:14:05

@Rocky80: ha valakit érdekel a Napoli meccs végeredménye, csak szóljon!

GodPiero 2021.04.02. 08:41:27

@Type-R: Vízből tudsz bort csinálni?

alexGicamo 2021.04.02. 09:33:03

Ez csak áprilisi tréfa ?

venember83 2021.04.02. 10:01:56

@alexGicamo: volt, igen. Áprilisi torinói kacsa. :)

alexGicamo 2021.04.02. 10:08:52

@venember83: Akkor jó ! Egyébként nemcsak a dátum miatt gondoltam , hanem azért is, mert a szezon közbeni edzőmenesztés nem a mi profilunk .

steven.h 2021.04.02. 11:01:38

@venember83: A két meccses ultimátum is, vagy az komoly?

Marvin88 2021.04.02. 18:13:31

Ez egy rendkívül bunkó, tiszteletlen, és színvonalon aluli "cikk". Humornak a jelen körülmények között nyoma sincs benne, gratulálok.

venember83 2021.04.02. 18:20:53

@steven.h: már amennyire bulvárlapoknak hinni lehet. Hivatalos közleményt nem adott ki a klub erről.

rightinthenuts91 2021.04.02. 23:42:51

Vicc... Mintha óvodások irányítanák a Juventust.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása