Paratici: „A Juve kitart Pirlo és Ronaldo mellett”

paratici_fabio_gyeprol_setal_le.jpgA Juventus kisebb meglepetésre kikapott a Beneventótól, ezt követően pedig sokan komoly változás szükségességét emlegetik, ám Fabio Paratici szerint erre nem kerül sor.

„Váratlan mérkőzés volt. Azért vagyok itt, hogy aláhúzzam, az évek során rengeteg örömöt szereztünk a szurkolóknak, ezúttal viszont csalódást okoztunk.” - értékelt Fabio Paratici a Sky Sport Italia munkatársának.

„Rossz teljesítmény volt, de a szezon folytatódik, fejünket lehajtva dolgozunk tovább, meg kell értenünk, hol hibáztunk, és el kell kerülnünk ezen hibák újabb elkövetését.

A Juventusnál futballozva az ember hozzászokik a nyomáshoz. Ma sajnos rossz meccsünk volt, sokszor pedig érthetetlen, hogy ezek a dolgok miért történnek meg. Rossz napunk volt, ez kétségtelen, de fejünket le kell hajtanunk, és dolgoznunk kell.”

Federico Chiesa tizenegyest reklamált Daam Foulon szerelésénél, ám az igazgató nem akart erről beszélni.

„Nem azért vagyok itt, hogy ezt megvitassuk. Az adott incidensek befolyásolhatják egy meccs megítélését. Nem néztem meg az ismétlést, rossz szerelésnek tűnt, de nem ezért vagyok most itt.”

A Juve nagyon nyugodtnak tűnt, ám a 11 fordulón keresztül győzelmet hiába nyomozó Benevento megtréfálta a csapatot.

„Órákig ülhetnénk itt, hogy megpróbáljunk magyarázatot keresni a negatív teljesítmény okaira. Most két hét áll rendelkezésünkre, hogy alaposan kielemezzük az eseményeket, minden egyes elemet megvizsgáljunk, de ettől még egy számunkra elfogadhatatlan teljesítmény marad, és mi csalódottak vagyunk emiatt.”

Ez a mérkőzés és eredmény változtat-e bármin a jövő tekintetében, például Andrea Pirlo vagy Cristiano Ronaldo vonatkozásában?

„Nem. Megkezdtünk egy projektet a legutóbbi szezonban, egy meccs nem változtat a nézőpontunkon vagy a stratégiánkon. Továbbra is ezen az útvonalon haladunk, és nagyon elégedettek vagyunk azzal, amit eddig elértünk, szóval folytatjuk az utat a javulás felé. Ez a Juve, nálunk futballozik Cristiano Ronaldo, a világ legjobbja, akihez rendkívüli módon ragaszkodunk.”

Andrea Pirlo eredményei bőven alulmúlják elődjei, Maurizio Sarri és Massimiliano Allegri eredményeit, akiket a vezetőség a szezon végén eltávolított.

„Nem voltunk elégedettek az előző edzőkkel, de egyéb okok vezettek a leváltásukhoz. Ahogyan egy vereség nem változtathatja meg a klub által elindított projektet, úgy egy győzelem sem képes erre. Amint elköteleztük magunkat egy terv mellett, ezt végrehajtjuk.

Nem hiszem, hogy a Juventus vonatkozásában létezik átmeneti év. Minden meccsen cél a győzelem, egyes meccsek jobban alakulnak, más meccsek kevésbé jól, de az átmeneti évről szó sem lehet. Minden egyes év fontos, még ha nem is érjük el az előző években megugrott szintet.

Ha csak eredményekről beszélünk, vannak klubok, amelyek hét, nyolc vagy akár tíz átmeneti évet éltek meg anélkül, hogy bármit nyerjenek, miközben alapokat sem nagyon fektettek le.

Az emberek talán nem eszméltek rá, mivel folyamatosan jöttek a győzelmek, de az évek során számos változást foganatosítottunk, csökkentettük a keret életkorát több lépésben, hogy a jövő sikereit megalapozhassuk.

Elmondhatom, hogy hétszer vagy nyolcszor mondták nekünk, hogy itt egy korszak vége, például a Galatasaray elleni vereségkor, Conte távozásakor, a berlini BL-döntő után, amikor le voltunk maradva tíz ponttal a szezon elején, amikor távozott Allegri, majd Sarri és így tovább. Ennek ellenére mi továbbra is nyertük a meccseket.

Amikor újjáépülőben van egy csapat, előfordul, hogy nem sikerül közben nyerni is, de ez is része a folyamatnak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8816472770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.03.21. 18:10:06

Így megalázni egy csapatot... TAKARODJATOK!!!!!

Rikoo 2021.03.21. 18:33:04

Már nevetni sem lehet rajtatok.

bianconeri83 2021.03.21. 18:38:58

"Elmondhatom, hogy hétszer vagy nyolcszor mondták nekünk, hogy itt egy korszak vége"

Ebben igaza van, de azért lássuk be, hogy idén már nem kicsi csoda kéne h meglegyen a bajnokság.
Arról nem beszélve, hogy még ha látszódna bármi koncepció, vagy a fiatalokat játszatva tartanánk itt, kicsit türelmesebb lenne mindenki, de így...

Rikoo 2021.03.21. 18:44:47

„Nem voltunk elégedettek az előző edzőkkel" Te szerencsétlen balf@sz, minden újságíró tudja, hogy te és Nedved váltottátok le Allegrit, legalább mostmár bevallod. Tönkreteszitek a klubot, megkockáztatom Marrottát is ti fúrtátok ki, nemcsak Maxit.

venember83 2021.03.21. 19:21:41

@Rikoo: sőt, még a szimpi Sarrit is kirúgatták! A mindenit már! Pedig az ember a dohánycsócsálás mellett senkinek sem ártott! Max. Mandzunak, Cannak és Moisénak.

Gabueroo 2021.03.21. 19:26:13

Az a szerencsejuk hogy szurkolok nem voltak, mert biztos beszaladtak volna egy ilyen meccs utan.

Leram7 2021.03.21. 19:34:54

Sarrit is megvédték azt kibaszták. Én biztos vagyok benne, hogy nyáron új edző lesz.

Apuleius 2021.03.21. 19:38:54

Nem tudom eldönteni, hogy vajon a mai produkció, vagy ez a nyilatkozat a kínosabb.

venember83 2021.03.21. 19:50:23

@Apuleius: természetesen vállalom a felelősséget ezért a nyilatkozatért. Valakinek ezt is vállalnia kell, ha már a klub részéről csak a mellébeszélés megy.

m.martin91 2021.03.21. 20:07:24

Egy olyan ember nyilatkozik projektről, kitartásról, múltról, jelenről és jövőről, aki fél lábbal már az ajtón kívül van. Egyáltalán mi a f@sznak kérdezték meg?

venember83 2021.03.21. 20:14:58

@m.martin91: kérdeznék Agnellit meg Nedvedet is, de szerintem Paratici lépett a kamerák össztüzébe. Pedig lassan Agnellinek is lépnie kellene sajnos.

Dante01 2021.03.21. 20:17:03

Miféle újjáépítésről beszél ez a f.sz? Lengyel 30, Bonu 33, Danilo 29, Ronaldo 36, Morata 28 Berna 27
Chiesa, Kulu, De Light , Mc Kennie akiké a jövő max. Ha fiatalokat akar beépíteni akkor tegye, de az nem újjáépítés, hogy Arthur, Rabiot kp-val állunk fel akik nem tudnak előrefelé passzolni, nem tudják eljuttatni a csatárokhoz a labdát. Persze hoztuk Moratát aki ugyan ki tudja szolgálni Ronaldot, de mint minden másik klubjánál itt is kijön, hogy minden helyzetet elbénázz. Nincs koncepció. Minden meccsen más a felállás, de amit régen tudtunk(védekezni) na az sem megy. Erre a meccsre mi volt a taktika? Mert nem jött be az biztos, de legalább mondaná el, hogy mi nem jött be, mert ugyan nem vagyok szakértő, de azt látom, hogy össze vissza szaladgálnak a pályán és előre nem tudnak vagy mernek passzolni és inkább hátra rúgják lesz ami lesz alapon. Aki érti a taktikánkat legyen olyan jó és mondja már el nekem, mert én nem tudom kideríteni.

BigChris 2021.03.21. 21:22:54

Csak csendesen mondom, hogy CR idecsábítása ellen volt a kancsal...Ez Paratici ötlete volt. Most az öreg az Internél csinálja meg azt, amit korábban nálunk. A recept ugyanaz, az eredmény is az. Serie A első hely, BL out.

spaolo1981 2021.03.21. 21:44:03

Ez a csapat nem újjáépülőben van, hanem leépülőben. Ide vezetett az utóbbi évek játékos- és edzőpolitikája, mikor is
1) olyan futballistákat szerződtettünk, akiket saját csapataik sem láttak már szívesen
2) azokat megtartottuk, akik csak a levegőt rontották/rontják nálunk, jó sok pénzért
3) olyan edzőt ültetünk a kispadra, akinek nulla tapasztalata van, és láthatóan alkalmatlan egy ekkora csapat élére.

Nem kell órákat gondolkodni, hogy rájöjjünk a negatív teljesítmény okaira.
Remélem Agnelli sem fog.

DelPiero2 2021.03.21. 22:16:47

@venember83: Még az is lehet hogy Khedira bukását is ő készítette elő.

DelPiero2 2021.03.21. 22:20:10

@spaolo1981: Aztán Agnelli is önként távozik.

DegerFaCan 2021.03.21. 22:39:01

Nem lehetne az, hogy te tartasz Pirloval és Ronaldoval valamerre? :D tőlem maradhattok együtt, de ez a világ szégyene ami megy nálunk. Elég fos ez az év is, nem lehet menni focizni csak nézni tudom azt is tévén és ezt adják a pofámba... Komolyan a válogatott meccseket várom sírva...

Juventino86 2021.03.22. 01:02:16

Ezt a csávót lámpavasra kellen húzni....

peti78 2021.03.22. 07:34:38

@spaolo1981: igaz csak elöbb agnellinek tököt kéne növesztenie, aztán elkezdeni kiszórni a vezetőket

majerjohny 2021.03.22. 07:48:34

Kérem valaki szóljon már Ronaldonak, hogy ne rúgjon szabadrúgást...hogy miért?...mert nem tud!
Sajnos egyszerűen nem lehet látni hogy mit szeretnénk játszani..lehet hogy ez a csel?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása